volgyis blogja
Fény, csillogás ...
Pécs, 2020. március 30.
Márciusi hó
Pécs, 2020. március 24.
Hajnalodik, ...
Kicsit később, heves szárnycsapásait már gyors sorozattal köszönjük meg.
Lányommal ketten ringatózunk a tavon, hogy a napkeltét megcsodálhassuk. Nem is kell rá sokat várni, a felhőmentes keleti égbolt alján gyorsan igyekszik felfelé a nap. Első sugarai arannyal köszöntik a tavon halászó kis kárókatonákat.
A látvány csodaszép, a természet ajándéka. Mert aki korán kel, annak jutalma a fény játéka.
Az aranyló, csillogó tó,
és a fénnyel rajzolt madarak.
Pécs, 2020. március 23.
Hajnali szerelem
A kékes árnyalatokat hamar váltják a narancsos, aranyló színek,
majd ahogy emelkedik a nap, megjelennek a szép, vízen úszó gömbök is.
Sokszor átéltem már, de ez a színjáték minden egyes újabb hajnalon elvarázsol. El is voltam a fényekkel és a rendszeresen előttem úszkáló, bukdácsoló vöcskökkel, amikor történt valami. A kelő nap pont ideális magasságból világította meg a gőzölgő vizet. Az aranyló füstben pedig jobbról is,
és balról is feltűnt egy vöcsök.
Mindketten a vízre lapulva úsztak, és hallatták jellegzetes hangjukat. Azonnal tudtam mi következik. A két madár előttem találkozott,
egymás felé fordultak, és a gyönyörűen izzó, sejtelmes környezetben eljárták meghitt táncukat.
Tökéletes pillanat volt, egy hajnali szerelem varázslatos pillanata...
Pécs, 2020. március 19.
Pygmeusok
Messze vannak ugyan, de a hangulat azonnal megjött. Vöcskös élményeim egyből felidéződtek. Még nem olyan hevesek a mozdulatok, a pár rövid tánc után szét is vált. De jelenlétük állandó, a szép délutáni napsütésben időnként közelebb is kerülnek.
Jó mozgás van a tavon. A vöcskökkel együtt récék, szárcsák jönnek-mennek, egyszer egy kis vöcsök pár is megmutatja magát. Csak a napfény nem tart ki, a délutáni fényeket felhő szűri meg. Azért jó nézelődni a víz szintjén ringatózó tutajból, van benne valami megnyugtató és egyben izgalmas érzés. Főleg, amikor azt látom, hogy a tó távolabbi felén kis termetű, fekete madár csobban a vízbe. Aha, kis kárókatona. Reméltem, hogy megjelenik, február óta látok néhányat. Hamar eltűnik a szemem elől, én meg a néha közel kerülő vöcskökkel bajlódok, sikertelenül. Jó fél óra is eltelik, mikor látom, hogy a korábbi kis káró felugrik a tó végében, és egyenesen a les felé repül. Az objektív természetesen a másik irányba néz, és mivel nem akartam hirtelen mozdulattal elriasztani, így tehetetlenül néztem, amint egyenesen a tutaj melletti beülőn landolt. Hallom, hogy a szomszédos lesben már kerepel a fényképező, lányom szemfülesebb volt nálam. :) Persze aztán én is odaértem, és halk kerepléssel én is üdvözöltem a pygmeust.
Négy éve már annak az emlékezetes találkozásnak, mikor személyesen megismerkedtünk, hát most újra itt van.
Nézelődik, rendezgeti vizes tollait,
és kárókatona módjára, szárnyait széttárva szárítkozni kezdett.
Élvezem a látványt, a madár közelségét, és nem is bánom a felhőket, a szórt fényben szépen kijönnek a fekete tollazat részletei.
Kicsit mosolygok is, miközben a keresőbe bámulok. Madarászként, ráadásul bő természetvédelmi vénával megáldva, egy ritka, fokozottan védett fajhoz közel kerülni nagy dolog. Ezt már csak az tudja felülmúlni, hogy mindezt apaként a lányom társaságában tehetem. :)
Na de nincs idő ilyen gondolatokon elmélázni a történések váratlan fordulata miatt. A beülő mellett hirtelen egy másik pygmeus csobban a vízben,
és jól láthatóan ő is szetetne egyet szárítkozni a vízből kiálló fűzfacsonkon. Persze az első madárnak ez nem nagyon tetszett, ami okozott közöttük egy kis nézeteltérést.
De aztán hamar megegyeztek, végül is sok jó pygmeus kis helyen is elfér. :)
Közös szárítkozás, nézelődés következett a részükről, részünkről pedig tátott szájú folyamatos exponálás. Történelmi volt a pillanat.
A békés szárítkozás nem tartott sokáig, összekaptak megint, és mindketten elrepültek. Maradt az üres fűzfaág, és az a kellemes, csodálattal vegyes érzés, ami ilyenkor elönti a madárfotóst. A végére még a nap is kibukkant kicsit a felhők és a horizont között, hogy a lapos, szép fények megvilágítsák a tó sarkába érkező madarakat. Négy nyári lúd szállt le a nádas szélébe. Az okai annak, hogy most újra a tutajon vagyok. Messze még ugyan, de már ugyanazon a vízen ringatózunk... :)
Pécs, 2020. március 16.
Újra a vízen
Szóval egy március eleji, hajnali akcióval kezdetét vette a tutajos történet új évada.
A hajnali hangulat észrevétlen kúszik be a les sötétjébe. A vízen tükröződő rózsaszaszín árnyalatok szép lassan átveszik az éjszaka kékjének helyét,
hogy majd teret engedjenek a napkelte narancsos árnyalatainak.
Ez az a rövid, percekben mérhető időszak, amit annyira szeretek,
és aminek utánozhatatlan hangulata miatt érdemes korán kelni.
A tutaj merülése jó, a madarak itt vannak, indulhat a játék... :)
Pécs, 2020. március 12.
A hónap képe - 2020. február
Februárban a fotózás terén nem voltam túl sikeres, a madarak elkerültek. Csak a barkás őzbakkal való véletlen találkozás mentette meg a helyzetet... :)
A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1 1/160, ISO 800 beállításokkal készült.
Pécs, 2020. március 1.
Van az úgy...
Egy héten keresztül, minden nap, minden elképzelhető formában. Persze a lendület egyből visszatért, ám hiába. A kányák másképp gondolták. Üres, eseménytelen lesezések következtek. Egyedüli izgalmat egy barkás őzbak okozott, ami egy február eleji napon véletlen bekeveredett a kunyhó elé.
Hát erre most mit lehet mondani. Így jártam, de bánja kánya, jövőre folyt. köv...
Pécs, 2020. február 16.
A hónap képe - 2020. január
Januárban a fotózás terén egyértelműen a sasok vitték a prímet. A befagyott tó jegén lezajlott eseményeket a gyönyörű zúzmarás környezet már-már meseszerűvé tette. Én pedig szeretem a meséket. :)
A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1 1/500, ISO 800 +1EV beállításokkal készült.
Pécs, 2020. február 2.
Köd...
Nincs más dolgom, várok. Figyelem a récéket, hattyúkat, néha a háttérben felsejlő fákkal is komponálok egy képet.
Talán oszlik a köd kicsit, és igen, a közeli bokor tetején csörren egyet egy szarka. Aha, a múltkor is így kezdődött. Ám a befejezés jóval egyszerűbb lett. A jég hátára vetődött hal mellé csak egy egerészölyv huppant le.
Ő sem maradt sokáig. Nézelődött kicsit, majd magamra hagyott. A sasok bizony elmaradtak. A köd eltakarta a napot, a tájat, és engem is, ahogy az autó felé baktattam.
Pécs, 2020. január 20.