Blogok

Főleg azért, mert egy-egy madár a múltkorihoz képest egészen közel jött, és ettől mindjárt izgalmassá vált a helyzet.

Jó volt figyelni a töcsök munkáját, és jó volt mindezt egyre közelebbi képek formájában viszontlátni. Hiszen valójában ez a faj volt a cél, amiért már harmadszor feküdtem be a lessátorba. De persze jó volt azt is látni, amikor egy kis kócsag szállt le a sátor előtti vízfelületre.

Gyönyörű madár. Szép násztollazatot viselt. Kicsit álldogált, nézelődött, majd kezdetét vette az a rohangálás, ami a kis kócsag halászati stratégiája.

Össze-vissza szaladgál a vízben, szárnyait rebbentgeti, és amikor megriadó halat lát, arra lecsap.

A jelenetet visszanézve, tátva maradt a szám. A fröccsenő víz nem is néz ki rosszul a képeken! Tovább követtem a kócsagot, hátha művel még egy két ilyen vízbecsapást.

A fröccsenő víz, a nászruhás madár és az ellenfény érdekes összhatást adott. Örültem a képeknek. És a végére a kócsag is fogott egy kishalat. :)

A kis kócsag távozása után újra a gólyatöcsöké lett a terep, és ekkorra  nap is kezdett abba a fázisba érni, amire vártam.

Már csak azt kellett megvárni, hogy a madarak is a megfelelő helyre érjenek.

Persze milyen jó volna, ha minden kívánságra teljesülne! Néhányszor már majdnem olyan pozícióba kerültek, mint amit előzőleg elterveztem.

Mondjuk már ez is egészen jól mutatott a becsillanó fénygömbökkel, de még nem az igazi. Mindenesetre erre a napra nem jutott több. A gólyatöcsök a naplemente idejére elhúzódtak a sátor elől, kiürült a vízfelület. Nekem is nagyon melegem volt, és a nyakam is feladta a dolgot a négy órányi kitekert testhelyzet miatt. Mára ennyi volt. Azért nem volt rossz! :)

Aki ismeri ezt a madarat, az tudja, hogy mennyire találó a "kis" elnevezés. Borzasztóan kicsi. :) Így az alig 2 m-es távolság nagyon jót tett a fotóknak. A madár nézelődött, majd hirtelen kirángatott egy szép férget az iszapból.

Hmm, finom falat! :) És már el is nyelte. Nagy szerencse, hogy pár másodpercig mozdulatlan maradt, nem volt még túl sok fény, de így sikerült élesen dokumentálni a jelenetet. Közben a háttérben szaladgáló fiatal madár is megérkezett, és ha lehet, még egy kicsit közelebb is került hozzám, mint öregebb társa.

Pazar! A képekbe belenagyítva, örömmel böngésztem a tollazat részleteit. Soha nem voltam még ilyen közel kis liléhez. Ráadásul a napkelte előtti fényviszonyok is nagyon speciálisak voltak. A horizont hajnali fényei már derítették a madarakat, nagyon finom hatást keltve. Olyan megérte érzés kerített hatalmába. :) A lessátor elhelyezése mindig okoz némi dilemmát. Mi legyen a fő csapás? Frontfény vagy ellenfény? Nyílt víz vagy iszappad? Ezúttal megpróbáltam olyan nézőpontot találni, hogy az iszapfelületre és a nyílt vízre is rálássak, de inkább a hátam mögül kapjam a felkelő napot, hogy szép részletgazdag fotókat tudjak készíteni. Nem mindig jött be a választásom, mert sokszor volt rá példa az elmúlt évek alatt, hogy végignéztem a jól kiválasztott hátteremet, amint gyönyörű fényekben úszik a napkeltében, a madarak meg a hátam mögött mozogtak. De nem lehet mindig peches az ember. :) Most jól döntöttem. Az időközben felkelt nap fényében fiatal vízityúk sétált ki a nádasból.   

Az alacsony vízből kilátszó hínármező felé vette az irányt. Nem sietett, a hínár között csipkedve egyre jobban eltávolodott a nádastól, és egyre inkább a sátor előterébe került.

Csak követnem kellett az optikával, és picit nyitnom a zoomon, hogy a hínár tetején lépdelő madár szépen beleférjen a képbe. Ha lehet tükörképpel együtt. :)

Miközben követtem a madarat, a keresőben feltűnt egy másik vízityúk is. Nem is vettem észre, hogy társát követve, ő is kisétált a hínármezőre. A helyzet felkínálta kompozíciót csak keretbe kellett foglalnom.

Jól elvoltam a vízityúkokkal, és az elkészült képek is nagyon tetszettek. Ha más nem jut erre a reggelre, akkor is elégedett lehettem volna. De történt még valami, ami biztosan emlékezetessé teszi a napot. A sátor előtt alig egy méterre madár szaladt át előttem. Csak későn vettem észre, reagálni sem tudtam, de azért egyből felismertem, pettyes vízicsibe volt. Azonnal izgalmassá vált a helyzet, mert egy olyan madárról van szó, amit nemhogy fotózni, de meglátni is ajándék. Eddig én is csak a hangjáról ismertem, élőben még soha nem láttam. Nagy lett tehát az izgalom. Feszültem lestem ki oldalirányba, hátha még egyszer feltűnik. Így lett. A nádas szélében óvatoskodott előre, és ugyan elég közel, de még fotózható távolságban sikerült lekapnom.

Azt hiszem kivételes alkalom volt. Ez a gyakorlatilag láthatatlan madár ott állt előttem. Hát valóban megérte felkelni. :)

Az éjszakai "szuperhold" ugyan nem segített, mert az erős holdvilágnál gyakorlatilag világosban tudtam csak az előző este kihelyezett lessátrat megközelíteni, de annyira hatalmába kerített a hajnali víz hangulata, hogy nagyon bizakodó voltam. A víz fölött hömpölygő reggeli párában gólyatöcsök tűntek fel.

A felkelő nap lassan eloszlatta a párát, és a kezdetben csak távolabb táplálkozó madarak is egyre közelebb kerültek a sátorhoz.

Nagyon élveztem a helyzetet. Nagyon szeretem ezeket a különleges madarakat. Mifelénk nem túl gyakoriak, ezért minden találkozás, és minden elkészült fotó nagyon értékes számomra. Ezért nem fukarkodtam, hamar telt a memóriakártya.

A képek visszanézése közben érdekes dologra lettem figyelmes. Az egyik képen a gólyatöcs mellett egy másik madár is belekerült a kompozícióba. A tó fölött fattyúszerkők vadásztak, és a táplálkozó gólyatöcsök között csaptak le a vízbe egy-egy hal reményében. Egy ilyen fattyúszerkő került véletlenül a fotóra. Megpróbáltam ezzel a helyzettel kezdeni valamit, és már tudatosan próbáltam a szerkőket a képbe varázsolni. Nem egyszerű feladat. :) Egy értékelhető kép készült.

Időközben a töcsök is bátrabbak lettek, és egy kicsit közelebb jöttek. A már felkelt nap fényében nagyon szépen mutattak.

Szóval összességében jól telt a reggel. A partimadarak között feltűnt kis kócsag csak színesítette a palettát.

Végszóra pedig az egész reggel a sátor körül rohangáló kis lile is megmutatta magát. Róla is tudtam pár fotót készíteni.

Jó reggel volt, jó kis mocsárszagú reggel. :)

Így már teljesen más képet mutatott. A kerítésre felfutott szőlő belekomponálása a képbe máris más megvilágításba helyezte az egész helyzetet. Tetszettek az így készült fotók. Innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy a következő alkalommal mit fogok fotózni. Két napra rá ismét kiültem, most már kettős céllal. Ha bejön a gébics jó, de ha a nyaktekercs, az is jó. :) Így lett. A nyaki ismét megjelent az oszlop tetején.

Príma. Lőttem megint pár szőlővel kombinált képet. A madár nézelődött, szemlélte a környéket. Én meg örültem, hogy mindenfajta hanghívás nélkül sikerült fotózni. Nem telt el sok idő, talán pár perc. Amikor váratlan esemény történt. Az oszlop tetejére megérkezett a második nyaktekercs. Na, ez már nem tréfa dolog. Erre még soha nem volt példa, amióta a nyaktekercsek fotózásával próbálkozom. De ez még nem volt elég. Olyan dolog történt, amire végképp nem számítottam. A két madár egymás felé fordult, kinyújtották testüket, és jobbra-balra ringva, együtt kezdtek el énekelni. Igaz, nem olyan hangosan, mint azt áprilisban szokták, inkább csak úgy maguknak, halkan, de a látvány így is fantasztikus volt. És az érzés is hasonló volt, mert az ujjam szinte rátapadt az exponálógombra. A pár éve megfigyelt jelenet előttem ismétlődött meg.

Hát így lett, hogy a búbosbanka telepítési kísérletem és a gébics megfigyelésem nyaktekercs fotót eredményezett. :)

Nem volt túl izgalmas. Keresni kellett egy másik helyet, ahol a gólyák tartózkodtak. Az első ilyen érdekesebb hely a falu egykori légvédelmi szirénája lett. Az egykor teljesen más célból állított eszköz mára kiváló gólyatartó lett, amin előszeretettel pihennek az öreg madarak, ha a fészek már túlzsúfolttá válik.

Aztán úgy döntöttem, hogy a sziréna sem jó. Nem találtam megfelelő perspektívát, és nagyon modern környezetet adott a képekhez, ami már nekem sem tetszett. jött a kéményes verzió. A fészekhez legközelebbi ház kéményét gyakran használták, hát először ott próbálkoztam.

De a kémény betonkoszorúja sem nyerte el a tetszésemet. Nem igaz, hogy nem lehet már manapság szép téglaboltíves kéményt rakni a fotós kedvéért! :) De a kéményes vonal azért folytatódott. Az öreg madarak, meg a kirepülés után a fiatalok is, előszeretettel éjszakáztak a falu iskolájának kazánkéményén. Persze, hogy az is szép betonkoszorúval van ellátva. :) De az éjszaka és a csillagos háttér annyira izgalmassá tette az elkészült képeket, hogy egészen belelkesültem.

Az igazi áttörést a témában azonban azt hiszem ebben az évben értem el. Tavasszal sétálgattam anyósomék kertjében, azzal a céllal, hogy a nem messze lévő fészekre ráhúzó gólyáról megpróbáljak röpképet készíteni. Ahogy nézelődtem, hirtelen rátaláltam arra, amit már évek óta kerestem. A megfelelő rálátást a fészekre. Csak meg kellett várnom, hogy történjen valami érdekes, és már exponáltam is.

Amit az LCD-n láttam, az fantasztikus volt. Az egyébként az utcai villanypóznán lévő fészek teljesen olyan hatást keltett, mintha egy ház kéményére épült volna, ami sajnos egyre ritkább már a valóságban, ráadásul a belógó gyümölcsfák levelei mesés, zöld keretet adtak a fotónak, amitől nagyon kellemes hangulata is lett az egésznek. Nem is kell mondanom, alig vártam, hogy a következő alkalommal ismét megpróbáljak valami szépet fotózni. Ekkorra a fiókák már kirepülés előtt álltak. Az egész gólyacsalád már nem fért el a fészekben. A táplálékot hozó szülők már csak átlibbentek a fészek fölött, és csak bedobták a hozott eleséget a fiókáknak.

Akik már nem nagyon bírtak nyugton lenni egymás mellett. Folyamatosan civakodtak, vagy a szárnyaikat próbálgatták, vagy mindkettőt egyszerre. A lemenő nap fényében nem is mutattak rosszul.

Ráadásul az egyik nap végén, már erős szürkületben, a légvédelmi szirénának is találtam megfelelő kompozíciót. :)

Megérkeztek a menetrendszerű vadgerlék is,

sőt egy a madáritatón eddig nem fotózott faj is megjelent. Az itató szélén, egészen közel a kunyhóhoz hirtelen megjelent egy madár. Nagyon közel volt, csak portréra nyílt lehetőség. Egy házi rozsdafarkú volt.

Elég szokatlan a megjelenése ezen az élőhelyen, hiszen nem egy erdőlakó fajról van szó. De a kirepült fiatal madarak, kóborlásuk során szinte bárhol felbukkanhatnak. A csőrtövének sárga színe egyből elárulja, hogy ez is egy fiatal példány volt. Nem szállt a víz mellé, inkább csak a víz körül repkedő rovarok vonzották. Sajnos a szép beszálló ágaimat nem használta, inkább a sűrű bokrokból kiálló ágakon ücsörgött, és onnan vadászgatott.

Szóval ilyen dolgok történtek, amikor különös jelenségre lettem figyelmes. Az itató végén kialakított fürdőhely mohával borított. Ide szállnak a madarak, ha a víz közelébe akarnak kerülni. Egyszer csak a mohás rész egyik oldala kiemelkedett a vízből, majd visszasüllyedt. Mi van? Hiszen alatta kövek vannak. Pár perc múlva a dolog megismétlődött. A moha centimétereket emelkedett, majd ismét visszasüllyedt. Az éppen fürdőző cinegék sem tudták mire vélni a dolgot, nagyokat rebbentek, amikor megmozdult alattuk a "talaj". A következő egy órában többször ismétlődött a jelenség. Én meg csak találgattam, hogy vajon mi lehet a moha és a kövek alatt. Már este felé járt az idő, lassan indulni is akartam, gondoltam most jól megnézem, hogy mi lakik a moha alatt, amikor hirtelen az itató sarkában, a víz alól felbukkant egy fej.

Na megvan a tettes! Erdei sikló. Úgy látszik a nappali meleget a vízben hűsölve vészelte át. Pár percig csak a fejét mutatta, nézelődött, majd lassan előbújt.

Gondolom esti vadászatra indult, mert kimászott a vízből, és lehuppanva a földre, eltűnt a bokrok alatt. A jelenetről egy rövid videó is készült.

A leskunyhóban már találkoztam erdei siklóval, de a vízben, ily módon elbújva, még nem láttam.

A harkályok sokszor nagyon mókásan tudják megközelíteni a vizet. A medence oldalát képező farönkön addig oldalaznak lefelé, amíg el nem érik azt. Sokszor azt várja az ember, hogy mikor esnek bele. Mostani harkályom is így tett, szerencsére mindezt úgy, hogy felém nézett. :) A harkály után rigók jöttek. Először egy igen ideges fiatal madár. Talán ötször vagy hatszor is rárepült az itatóra, mire végre le mert szállni. Lehet, hogy először járt itt? Fölugrott a víz mellé, majd megint eltűnt, és ezt játszotta egy darabig. A végén azért csak kortyolt párat.

A fiatal rigó után egyből egy öreg hím érkezett. Lehet, hogy ez az előbbi madár a fiókája volt. Ő már magabiztos volt. egy kicsit meg is cibálta a mohámat. Szerencsére nem szedte szét a dekorációt. Akkor nagyon mérges lettem volna. :)

A rigók mindig visznek egy kis vidámságot a madáritató életébe. De az igazán megmosolyogtató jelenség mégiscsak a vörösbegy. A múltkor is láttam már egy fiatal példányt, most is jött egy. Sokáig bujkált a bokrokban. Persze nem tud csendben maradni, "cikk-cikk" hangja hamar elárulja. Eltelt egy kis idő, mire összeszedte a bátorságát, és végre megállt pár pillanatig.

Körbejárt minden lehetséges helyet az itató körül.

Fölszállt, leszállt, aztán végre kikötött a vízben.

Ott is ugrált, ki-be, de végül fürdött egyet, mielőtt végleg eltűnt volna a bokrosban.

A reggel következő szereplője egy vadgerle volt. Tulajdonképpen számítottam is rá. Így nem ért váratlanul a megjelenése.

A nap igazi meglepetése ezek után következett. Minden előjel nélkül, hirtelen két galamb landolt a medence szélén. Hirtelen csak arra koncentráltam, hogy ketten vannak, de aztán mint villámcsapár, jött a felismerés, kék galambok voltak.

A betyárját, csak éles legyen a fotó, ilyenkor nem szabad kapkodni, mert akkor biztos elszúrom. A madarak nyugodtak voltak, így jutott idő az alapos élességállításra. Sőt pár portré is készült.

Valamit sejthettek, mert fél percnyi várakozás után elrepültek. Talán a fényképező hangját hallották, vagy talán nekik is működött a hatodik érzékük, nem tudom. Mindenesetre én így is boldog voltam. Több szempontból is. Először fotózhattam ezt a nagyon szép, finom színezetű madarat. És az utóbbi években egyre ritkábban látok kék galambot, ezért külön öröm volt ez a találkozás. Szóval így történt. De nincs megállás. Hallottam több olyan madarat is a reggel folyamán a les körül, aminek a puszta gondolatától is rángatózni kezd a mutató ujjam. Van még miért kiülni, meg hát minden madárnak innia kell valamikor, előbb-utóbb majd csak találkozunk. :)