Blogok

Jön a víz

Az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően a tavaknál elkezdett emelkedni a víz. Az alacsony vízállás miatt kialakult tocsogóknál egyre kisebbek a szabad iszapzátonyok. Az ideiglenesen kihelyezett lest is lassan elönti a víz. Az utolsó pillanatot mindenképpen ki akartam használni, ezért egy délutáni fotózásra befeküdtem a lesbe. A vízállás megadta a fotózás alaphangulatát, mert a kint töltött 4-5 óra alatt is látványosan emelkedett a víz. Kiérkezésemkor a fekhelyet pontosan a víz szélére illesztettem, hogy a lehető legközelebb lehessek a madarakhoz. Egy óra elteltével azonban egyértelművé vált, hogy nem fogom megúszni szárazon. Mire végeztem, a fekhelyem is teljesen átnedvesedett. De akkor már nem volt mit tenni. Ha kibújok, és igazítok a lesen, elriasztom a madarakat, és ezt a szűkös idő miatt nem kockáztattam. Nem bántam meg. Réti cankók mozogtak a les előtt, sokszor egészen közel. A kijelzőn megjelenő képek egyből feledtették a csöppnyi kellemetlenséget.


Pécs, 2012. április 25.

Ahány ház, annyi szokás

Ideje volt már, hogy kis odútelepemet leellenőrizzem. A fő cél, hogy a búbos cinegét becsábítsam az egyik odúba, ugyan nem sikerült a tavalyi évben, de mivel a költését végül is sikerült bizonyítani (Baranya megyében először), elégedett voltam. Azt már tudom, hogy ezt a fajt nehéz megtelepíteni mesterséges odúban, de ki tudja mit hoz a jövő. Szóval sorra végignéztem az odúkat. Az elmúlt évben kettőt foglaltak el széncinegék, most is erre számítottam. Április második felében már tojásoknak kell lenniük. Így is lett. Négy odúban találtam fészket, mindegyik tojásokkal tele. Egyből feltűnt viszont a fészekanyagok különbözősége. A fészekalap mindenhol moha volt, viszont a körítés eltérő. Az egymástól nem túl távoli odúkat eltérő ízléssel rendezték be. Egyből ez jutott eszembe, ahány ház, annyi szokás.

A négy odúból kettőben még nem kotlott a madár. Széncinegééknél az a szokás, hogy csak akkor kezdenek el a kotlani a tojásokon, ha már teljes a fészekalj. Amíg ezt nem érik el, a tojások betakargatva maradnak a fészekcsészében. Kettőben már kotlott a madár. Ilyenkor, ha óvatosan nyitjuk ki az odú fedelét, előfordul, hogy a fészken ülő szülő nem száll le a tojásokról. Egy esetben most nekem is szerencsém volt.

Azért a nap nem telt el búbos cinege nélkül. A odúellenőrzés közben sikerült egy példányt megfigyelni a fenyvesben. Jó jel így a költési időszak közepén!


Pécs, 2012. április 19.

Templomtornyok lakói

Kedves olvasóim eddig leginkább fotós tevékenységemet ismerhették meg a blogon keresztül. A természethez való viszonyom azonban nem merül ki a fotózásban. Egyszer már megfogalmaztam ezt: " Egész eddigi életemet valahogyan a természethez kötötten éltem le. Gyermekkorom játszótere, ifjúságom kimeríthetetlen tudástára, felnőtt korom munkahelye, hobbim helyszíne. Ez nekem a természet, életem szerves része." A hobbi nyilvánvalóan a fotózást jelenti, most viszont a munka részéről szeretnék beszélni. Úgy döntöttem, hogy néhány írással egy picit betekintést engedek a gyakorlati természetvédelmi munkába. Baranyában az egyik régóta tartó madárvédelmi tevékenység a gyöngybagolyvédelmi program, aminek idestova 12 éve magam is részese vagyok. A gyöngybagoly egyik kedvelt költőhelye a templomtorony. A harang fölötti kupolában, vagy a sötét, csendes templompadláson előszeretettel fészkel. A templomok renoválásakor azonban az ablakokat újakra cserélik, és az összes berepülésre alkalmas lyukat lezárják. A bagoly elveszti potenciális fészkelőhelyét. A program célja, hogy a felújított templomtornyokban is biztosítsa a gyöngybaglyok költési lehetőségét, oly módon, hogy a torony belsejében se keletkezzen kár. Mit csinál a madarász? Mesterséges költőládát barkácsol, amit a toronyban ügyesen az ablak mögé helyez. A zsalun vágott berepülőnyílás közvetlenül a költőládába vezet. A bagoly kap egy alkalmas fészkelőhelyet, a torony belső része pedig nem szennyeződik a bagoly jelenléte miatt. Kész főnyeremény mindenki számára. És mivel én is rendes madarász vagyok, már 12 éve bújom a sötét, poros templomtornyokat.

Három költőláda tartozik a felügyeletem alá, ezért ez az írás sorozat ezek életét fogja végig követni. Pontosabban kettőét, mert az egyik láda évek óta üresen áll. Szóval a gyöngybagoly költőláda ellenőrzés minden évben furcsa mód a macskabaglyokkal kezdődik. Több esetben előfordul, hogy ők telepszenek meg a ládákban. A macskabagoly korábban kezdi az évet, ezért az áprilisban kezdődő ellenőrzések idejére már nagyon gyakran fiókái is vannak.

A macskabagoly költőláda kész kisemlős tanulmány. Nem szívbajos a madár, amit meglát, azt megfogja. És hát a fiókákat etetni kell, hát vadászik rendületlenül, és sok minden terítékre kerül.

A macskabaglyok ellenőrzése után irány a másik torony. Régóta lakják már a rokonok, a gyöngybaglyok. Megbízható pár, majd minden évben sikeresen költenek. A harang mellé felérve várok egy picit, figyelem a ládát. Pár másodperc, és huppanás hallatszik a ládából, majd koppan a karom a berepülőnyíláson. Az öreg madár konstatálta, hogy megjöttem, és gyorsan távozott a fészkéről. A templom mellett álló egyik lucfenyőn szokta megvárni, amíg végzek. Ebből már tudom, hogy ez az év is jól kezdődik. Igen, a láda hat tojást rejt. Gyöngybagolyéknál elkezdődött a költés.

Gyorsan lezárom a láda tetejét és látványosan távozok. Az egész ellenőrzés nem tartott tovább pár percnél. Fontos a sietség, nehogy kihűljenek a tojások. Meg közel a déli tizenkettő, és a harangszó a toronyból hallgatva nem is annyira szép, sokkal inkább megrázó élmény. Jó nap volt! Következő ellenőrzés három hét múlva.


Pécs, 2012. április 16.

Vízivilág

A cím hangzatos, máshol már elsütötték valami film kapcsán. :) Persze itt egészen másról lesz szó. Az elmúlt évben sok időt töltöttem a közeli halastavaknál. Lessátorral próbáltam közelebb kerülni a vízimadarakhoz. Több helyet kipróbáltam, hol több, hol kevesebb sikerrel. De az biztos, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam. A tél folyamán kis barkácsműhelyemben pedig elkészült egy leskunyhó, amit az előző évi tapasztalatok alapján szeretnék ebben az évben csatasorba állítani. Kimondottan vízimadarak fotózására. A les már áll, csak egy dolog hiányzik még, a víz. A csapadék hiánya a tavaknál is meglátszik. Tulajdonképpen a vízparti les előtt a tómederben még nincs víz. Úgyhogy a projekt egyenlőre megrekedt, de remélhetőleg azért előbb-utóbb feltöltődik az a tó, és akkor a madarak is elérhető (fotózható) távolságba kerülnek majd. De ha az egyik oldalon hátrány a kevés víz, a másik oldalon előny. A tavak tocsogós részein zsong az élet. A sekély víz tele van partimadarakkal. Csabi barátom hívta fel a figyelmemet a jelenségre, amit ezúton is köszönök neki! Régi olvasóim tudják, hogy a gyengéim közé tartoznak ezek a szép és különleges madarak. Szóval egy ideiglenes les már áll is a tómederben.

Vasárnap délután pedig elérkezett a próba ideje is. Sok jó fotó nem készült, de arra jó volt, hogy kitapasztaljam merre mozognak a madarak. Két gólyatöcs is táplálkozott a les előterében. Sajnos kicsit messze, így ezek a fotók inkább dokumentum jellegűek lettek. Nem túl gyakori a gólyatöcs felénk, úgyhogy meg kell ragadni minden alkalmat a fotózásra. Gyönyörű, kecses madarak.

A réti cankókkal kicsit több szerencsém volt. Néhány alkalommal közvetlenül a les elé is besétáltak. Sajnos mindig nagyon gyorsan és váratlanul jelentek meg, oda kellett figyelni, hogy kép is legyen, ne csak a meglepetés.

Rengeteg madár mozgott mindenfelé. A hely nagyon kecsegtető, legalábbis addig, amíg a tómederben a víz meg nem emelkedik. Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban lesz még miről írnom!


Pécs, 2012. április 15.

A hónap képe - 2012. március

Erdei pinty - 2012. február, Mecsek

A március nem a fotózás jegyében telt, ezért a most aktuális hónap képét a februári fotók közül választottam. A tél végi kemény hideg időszak sok madarat a madáretetőhöz parancsolt. Köztük egy nagyobb csapat erdei pintyet is. Gyakorlatilag egész nap az etető mellett tartózkodtak, de a vastag hótakaró miatt szokásukhoz híven nem tudtak a földön keresgélni. Hogy ne maradjanak éhen kénytelenek voltak az etetőtálca magasságában táplálkozni. Tulajdonképpen nem is volt nehéz dolgom, csak a megfelelő kompozícióba kellett "rendezni" őket.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300mm f/4-5.6 DG Macro objektívvel, f6/7, 1/180, ISO 200 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. április 1.

Tavaszi történések

A tavasz beköszöntével sok dolgom akadt. A munka mellett fotós projektjeimmel is foglalkoznom kellett. Bár most a fotózásnak inkább a háttérmunkái kerültek előtérbe. A jól sikerült etetős szezont a meleg beálltával lezártam. Az etetőt leszereltem, és a les újra felvette eredeti funkcióját, az év következő részében itatóként működik. A madárforgalom persze változik az idő előrehaladtával, de egy percre sem állt le. A vízre nagy szükségük van a madaraknak ilyen aszályos időszakban, így látogatják is rendszeresen. Egy itató működtetése tehát nem csak öncélú dolog, hanem fontos madárvédelmi tevékenység is. Az már csak szerencsés hozadéka, hogy igen kellemes fotók készülhetnek, miközben a madarak szomjukat oltják. Ez lesz sorban a negyedik szezon az itatónál. Kíváncsian várom, hogy mit hoz az év ezen a téren.

A növények is beindultak. Bár a korai vadvirágoknál volt egy kis csúszás a nagy hó miatt, de mostanra minden behozta a lemaradást. A jelentősebb védett növényállományokat minden évben végig járom. Az ellenőrzés mellett persze mindig szakítok egy kis időt arra, hogy elmerülhessek a részletekben.


Pécs, 2012. március 25.

A hónap képe - 2012. február

Csuszka - 2012. február, Mecsek

A februári kemény hideg nagy forgalmat eredményezett a madáretetőn. A sok cinege mellett a hónap végére három csuszka is rendszeres vendég lett. Nem bántam, nagyon szeretem őket. Akrobatikus képességüket az alábbi kis történet is bizonyítja. A nagy jövés-menés a karvalyt is oda csábította. Megesett, hogy naponta többször is próbálkozott a zsákmányszerzéssel. Amikor megjelent, mindenki fejvesztve menekült a közeli bokrok sűrűjébe. Egy alkalommal pont akkor érkezett, amikor az egyik csuszka a harkálycsemegéből falatozott. Egy szempillantás alatt üres lett a terep. Viszont a csuszka nem repült el, hanem villámgyorsan lefordult az ág alá, amin éppen felül falatozott, és alulról függeszkedve hozzálapult az ághoz. Jó egy percig is eltartott, amíg így "beleolvadva" a környezetbe, fejjel lefelé lógva kémlelte a környéket. És mivel a karvaly sikertelenül távozott, elmúlt a veszély. A csuszka is szépen lassan felengedett mozdulatlanságából, és piciny araszolgatásokkal lejjebb és lejjebb csúszott. Ekkor készült az alábbi kép, amint fejét felemelve ebbe a kitekert testhelyzetbe került. Fantasztikus volt! Pici kis közjáték volt csak, de megint bebizonyosodott, hogy a csuszka micsoda hatalmas figura!

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300mm f/4-5.6 DG Macro objektívvel, f6/7, 1/90, ISO 200 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. március 3.

Váratlan fordulat

A minap estefelé érkeztem az etetőhöz. Már erősen szürkült, de a szokásos teendőket el kellett végezni. Csendesen gázoltam a térdig érő hóban, és azon gondolkoztam, hogyan cseréljem le a beszállófákat. Az utolsó kanyarnál befordultam, ahonnan már látni a lest. Megdöbbentő látvány fogadott. Az önetető tetején egy egerészölyv ült, és a harkályoknak kitett faggyút tépte önfeledten. Nem hallhatta jöttömet, mert a porhó minden neszt elnyelt, így lehetett, hogy kb 10-m távolságból hirtelen elé toppantam. Ő is meglepődött, mert pár pillanat tétovázás után repült csak el. Ejha, ebből akármi is lehet. Na majd kiderül. A másnapi fotózás az etetőnél a szokásos rendben zajlott. Cinegék, csuszkák, harkályok, pintyek. Nagy volt a forgalom. Ám egyszer árnyék suhan el az erdő fölött. A cinegék riasztanak, és a következő pillanatban az egerészölyv landol a harkályok számára kitett beszállófa tetején. Tyű a mindenit.

Olyan közel volt, hogy hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele.De mivel a madár nyugodtan viselkedett, hát csak fényképeztem, ahol értem. Leginkább portrék készültek a közelsége miatt. Kb. 10 percig falatozott előttem a hájból, amit előző este raktam ki a harkályoknak. Közben megérkezett még egy ölyv. Ő nem szállt le, hanem a közeli fák egyikéről kiabált. Az én madaram csak tépte, nyelte a falatokat, mígnem aztán mindketten elrepültek. Alig tértem magamhoz a lesben. 2,5 m-ről fényképeztem azt a madarat, amiért annyit szenvedtem az elmúlt hónapokban. Lehet, hogy az ölyves projekt új fordulatot vesz? Meglátjuk.


Pécs, 2012. február 14.

Türelemjáték

Korábbi bejegyzésben már említettem, hogy ezen a télen is belevágtam az ölyvek fotózásába. Idáig meglehetősen kevés sikerrel. Mivel viszonylag sok energiát fektettem ebbe a projektbe, szeretnék már valami eredményt is felmutatni. Ezért a vasárnap hajnal ismét a lesben talált. Azt nem akarom felsorolni, hogy mennyi zokni, nadrág, pulóver, sapka, pokróc volt rajtam, legyen elég annyi, hogy a fagyhalált sikeresen elkerültem. Szóval még sötétben megérkeztem. Nehezen virradt. Volt időm megtapasztalni, hogy a termosz milyen nagy találmány! :) Az ölyvek, szám szerint kettő jóval pirkadat után kezdtek csak mozgolódni. A lesből jó rálátás nyílik a környékre, ezért jól láttam, amint az éjszakázó fájukról elindultak reggeli portyájukra. Mindez kb fél nyolc körül történt, két órával az érkezésem után. Az ölyvek többször átrepültek a terület fölött, majd fél tíz körül, négy órával az érkezésem után, az egyik a les fölötti fán landolt. kicsit előrehajolva jól láttam, amint egy kinyúló ágon ücsörgött. Tulajdonképpen eddig a pontig már többször eljutottunk, csak a folytatás hiányzott. De most nagyon elszánt voltam, tart még a tea a termoszban. Hosszan tartó nézelődés, tollászkodás kezdődött. Nem úgy tűnt, mintha a madár farkaséhes lenne. Néha megbámulta a földön lévő húst, de csak nem akart leszállni. Úgy fél tizenegy körül viszont mozdult az ág, és az ölyv a kunyhó elé kihelyezett beszállófán landolt. Nem hiszem el! Nem is vártam tovább, pár kép gyorsan elkészült. De milyen jól tettem, mert az helyett, hogy a hús mellé ugrott volna, körbenézett, csapott egyet, és már el is tűnt a szemem elől. 11 óra 30 perckor bújtam ki a lesből. Hat órát töltöttem kint reggel óta, három értékelhető fotóval jöttem haza. Mi ez, ha nem türelemjáték. Két és fél hónap után picit úgy érzem az ölyvek állnak nyerésre.


Pécs, 2012. február 12.

Behavazott

Régen volt már olyan élményben részem, hogy térdig kellett gázolnom a hóban. A mostani nagy havazás meghozta ezt. Időszerű volt az etető feltöltése, nem hagyhattam, hogy kis madaraim éhezzenek ebben a cudar időben. Azért számítottam rá, hogy nagy lesz a hó, de amikor térdig süppedtem benne, akkor az meglepő volt. Mindent legalább fél méteres hó borít. Erdőt, mezőt és madáretetőt.

Komoly munka volt a lest kiszabadítani a hó alól, de ha már ennyit dolgoztam vele, beültem kicsit, hogy lássam mi a helyzet. Nem bántam meg. Ellepték az etetőt az erdei pintyek. Ez még önmagában nem is lenne olyan különös dolog. Azt a háttér információt viszont tudni kell, hogy ez a faj viszonylag nehezen fotózható, mivel leginkább az etető alatt ugrál, onnan szedegeti fel a lehullott napraforgó szemeket. Nagyon nehéz őt felcsalni onnan, hogy fotós szemmel is kedvező helyen mozogjon. Rájöttem a megoldásra. Nem kell hozzá más, mint fél méter hó, és az erdei pinty máris az objektív magasságában mozog! :)

Viszont a rövid látogatás attrakciója mégsem az erdei pinty lett. Teljesen váratlanul egy fenyőrigó jelent meg a harkályoknak kitett beszállófa tetején. Forgolódott párat, majd ugyanolyan váratlanul el is repült. Ezt a madarat leginkább nagy csapatokban lehet megfigyelni, ahogy hangosan beszélgetve ellepnek egy-egy bokrost. Téli madárvendég nálunk, a messzi észak költő madara. Nagyon szép, régóta fáj rá a fogam. A nagy hó őt is meghozta.


Pécs, 2012. február 8.