Blogok

A rejtélyes hústolvaj

Ezen a télen ismét belevágtam az ölyvek fotózásába. Ez sorban már a harmadik szezon, hogy ezzel a témával foglalkozom. Sajnos az előző két tél nem hozta meg a várt képeket, ezért úgy éreztem, hogy dolgoznom kell még rajta egy kicsit. Bele is vágtam úgy, ahogy kell. Kerestem egy jó kis helyet, ahol jó ölyvmozgás volt. A leskunyhó is idejében kikerült. Nem volt más hátra, a tél beköszöntével elkezdtem etetni. A hús fogyott is rendesen, ölyveket is láttam rendszeresen a les körül. Amikor csak időm engedte ki is ültem, de valahogy a madarak meg pont akkor nem jöttek. December óta többször előfordult, hogy míg én a lesben ültem, addig két ölyv a közeli fákon ücsörgött, onnan szemeztek a hússal, de nem szálltak le. Egyszerűen nem volt olyan alkalom, hogy fényképezni tudtam volna őket. Katasztrófa! Január végén már azon gondolkodtam, hogy erre a télre befejezem a dolgot, mert hát a hús csak fogyott, az ölyvek meg csak nem jöttek. Ráadás volt még az utóbbi hetekben, hogy a hús napról-napra eltűnt. Azért sejtettem, hogy mi van a háttérben, de konkrét bizonyítékot nem találtam az esetre. A február eleji időjós előrejelzések miatt úgy döntöttem, hogy még egy esélyt adok magamnak. Az idő nekem kedvezett. A hétvégi nagy havazás is sokat ígért. Ezért hát a szombat hajnal már a lesben ért. Szép volt a kora reggeli sűrű hóesés. Forró teát kortyolgatva vártam, hogy történjen valami. De nem történt. És még órák múlva sem történt. Semmi, semmi, semmi. A legszebb hóesés is unalmas lesz ennyi idő alatt. De aztán megtört a jég. Na nem szárnyak suhogása törte meg a csendet. Róka! Mint aki otthon érzi magát, egyenesen a húshoz ügetett. Alig tértem magamhoz az órák óta tartó bambulásból. Pici zajt is csaptam, ahogy a fényképezőhöz kaptam. A koma elugrott. De csak fél percre. Másodjára óvatosabban jött vissza, na de akkor már készenlétben vártam! :) Fölkapott egy nagyobb húsdarabot, és eliszkolt vele. Ez a jelenet még háromszor megismétlődött. Szóval megvan a hústolvaj. Róka koma járt rá az ölyvek csalijára. De a hideg, meg a nagy hó most nappal is ide csalta. A két hónapos ölyv projekt első eredménye egy róka lett. Azért ez sem rossz! :)


Pécs, 2012. február 4.

Variációk csuszkára

Az utóbbi napokban két csuszka is bejár az etetőre. Abszolút beillenek a harkályos elképzelésembe. Bár nem rokonok, életmódjuk sok mindenben hasonló. Rendszeres látogatásukkal jó lehetőséget adnak a fényképezésre. Villámgyorsan közlekednek a fákon le és fel, fittyet hányva a gravitációra. Játszi könnyedséggel járnak fejjel lefelé, akár az ág alsó oldalán lógva. Következzen néhány kép erről az elképesztő madárról, kinek-kinek kedve szerint.


Pécs, 2012. február 2.

A hónap képe - 2012. január

Diót fogyasztó nagy fakopáncs - 2012. január, Mecsek

A következő kép, amiről szó lesz, szintén gyerekkori madarászélményre vezet vissza. Akkoriban tulajdonképpen semmi más nem érdekelt, csak a madarak. (Mondjuk most is. :)) Minden szabadidőmet, iskolai szünetet azzal töltöttem, hogy a madarak után jártam. Ha meg nem ezt tettem, akkor meg a madarakról olvastam. Egyik kedvenc íróm Schmidt Egon. Aki a távcsöves madármegfigyeléseit, madarászélményeit öntötte rendkívül olvasmányos formába. Szóval Egon bácsi könyveit faltam egymás után, és az általa megfigyelt viselkedésformákat később én is megpróbáltam fellelni. Az egyik ilyen eset a harkályokhoz kapcsolódik. A fák doktora nem csak az ágakat kopogtatja rovarok után kutatva, hanem a körülményektől függően mással is szívesen táplálkozik. Egyik kedvence pl. a gubacsdarázs lárvája. A gubacsdarázs mikor petét rak, megszúrja az adott növény ágát, levelét. A seb mellé helyezi petéjét, a növény pedig a sebzésnél körülnövi a petét. Nagyvonalakban így alakulnak ki a gubacsok, amelyek mindegyikében egy-egy pici darázslárva rejtőzik. A magyar gubacsban fejlődő lárva már méreteiben is csábító egy harkály számára. Csak egy a bibi, hogy a darázslárvát vastag burok védi. De a harkály okos madár. A gubacsot ágvillába, kéregrepedésbe szorítja, és így ügyesen kivájja a benne bújó finom lárvát. Egy-egy alkalmas helyet a harkály rendszeresen használ. Mindig oda hordja a gubacsot. Egy idő után aztán a földön felhalmozódott tetemes mennyiségű kivájt gubacs elárulja őt. Madarász nyelven ezeket a helyeket "harkályműhelynek", vagy ahogy Egon bácsi írta "Spechtschmiede"-nek nevezik. Annak idején én is találtam ilyen fákat, amiket a harkályok rendszeresen erre a célra használtak. Persze ezt nem csak a gubaccsal, hanem dióval, makkal, mogyoróval is így teszik.
Nos ezt a viselkedésformát szerettem volna fényképen is megörökíteni. Kapóra jött, hogy az etetőre bejáró nagy fakopáncsok rákaptak a dióra. Már csak egy kis trükk kellett, hogy a harkályműhelyt pont az objektív előtt alakítsák ki. Sikerült. :)

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f5,6; 1/60; ISO 200.


Pécs, 2012. február 1.

Továbbra is harkályok

Január vége van, naptár szerint a tél nagy része eltelt. Az időjárás furcsa alakulása mindenkinek másképp hat. Én egy picit bánkódom, mert a madáretetős fotózás egyik alapja a hideg. Ha nincsenek kemény fagyok, az etető forgalma nem az igazi. Bár, amit idén kitűztem magam elé, jól alakul. A harkályok szépen járják az etetőt. Bőven van lehetőség a fotózásukra. Két hím és egy tojó nagy fakopáncs is bejár rendszeresen. Vidáman hangoskodnak, kergetőznek, vagy csak kiülnek az egyik ágra.

Nagy örömömre néha a közép fakopáncs is megjelenik. Kihasználja azokat az üres perceket, amikor nagyobb termetű rokonai máshol tartózkodnak. Ilyenkor gyorsan ő is csipeget a faggyúból.

Sajnos a közelben mozgó zöld küllő nehezebb dió. Meglátjuk mit hoz majd a február... :)


Pécs, 2012. január 30.

Őszapó

Többször előfordult már velem, hogy olyankor történt valami érdekes, amikor a fényképező nem volt velem. Murphy törvénye természetesen rám is igaz. A "Nem viszem magammal, mert úgysem lesz időm fotózni." mondat számtalanszor elhangzott már, és persze sokszor meg is bántam. Így hát, ha csak tehetem, folyton magammal cipelem fotós felszerelésemet, hiszen soha nem lehet tudni. Az egyik les ellenőrzését végeztem, és volt egy kis időm, hát beültem, hogy lássam milyen mozgás van a les körül. Kiraktam néhány almát pár héttel ezelőtt, hátha néhány rigót odacsábítanak. Nem is kellet sokat várni. Szépen sorban előbújtak a bokrosból. Négy hímet, és három tojót számoltam. Egymást kergetve eszegették az almát.

A rigókkal bíbelődtem, amikor a les mögül őszapók hangját hallottam. Nagyon szeretem ezeket a kedves madarakat. Mióta madárfotózással foglalkozom, azóta szeretnék képet készíteni róluk, de eddig ez nem sikerült. Valahogy mindig elkerültük egymást. Vagyis én igyekeztem, de egyszer sem adódott olyan lehetőség, hogy fényképezésre is sor kerülhetett volna. Ez is többedszer ismétlődött már meg, hogy a lesben ülve a hangjukat hallottam. Gondoltam teszek egy próbát. Az őszapóról tudni kell, hogy társas madár. Télen csapatosan mozognak és rendkívül összetartók. Folyamatosan beszélgetnek, és egy csapattársat sem hagynak el. Az őszapó csapat mindig összetart. Szóval a telefonomra mentett őszapó hangot néhányszor megszólaltattam. Hátha a csapat a hang hatására tesz egy kis kitérőt. Így is lett. Pár másodperc múlva a les körül cserregett 7-8 őszapó! Csak kapkodtam a fejem a nagy izgalom közepette, melyiket is fényképezzem?! Az egyik madárka néhány pillanat erejéig megült a szomszédos varjútövis bokron. Én meg lenyomtam az exponálógombot. Kétszer csattant a fényképező, mire az őszapó már el is rebbent. A kijelzőn a képet már a távolodó csapatot hallgatva néztem. Megvan! Öt évnyi várakozás után az első kép! Szeretném valahogy átadni az érzést, amit éreztem, de ezt talán csak az ismeri, aki átélt már hasonlót. Az örömömet még fokozza, hogy ez a madárka a feleségem kedvence. A madarászattal nem tudtam megfertőzni, de azért kedvenc madara neki is lett. :) Így hát engedtessék meg, hogy ezt a képet neki ajánljam. Megérdemli, hiszen elviseli bolondos hóbortomat! Köszönöm!


Pécs, 2012. január 19.

Megérkezett a csuszka

A harkályok mellett egyéb famászó madarakra is számítok ezen a télen. Ennyi időt kellett várni, hogy a beszállófákon megjelenjen a csuszka. A harkályoknak kitett csemege neki is ízlik. Nem tartózkodik sokat az etetőnél, de rendszeresen, kisebb-nagyobb időközönként csíp egy-két falatot. Résen kell lenni, mert villámgyors a madárka.


Pécs, 2012. január 10.

A hónap képe - 2011. december

"Látlak!" - Hím nagy fakopáncs - 2011. december, Mecsek

Az elmúlt hónap már javában a madáretetés lázában telt. Ezen a télen a harkályokkal szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni. Minden szükséges előkészületet meg is tettem annak érdekében, hogy ez így is legyen. Nos a kezdet egészen jól sikerült. A rendszeresen kint lévő dióra odaszokott néhány nagy fakopáncs. A metódus a következő. Az első lépés mindig a környező fák átvizsgálása. Gyakori vendég az etetőnél a karvaly, ezért fő az óvatosság. Ha tiszta a terep, a következő állomás már az etetőnél kirakott beszállófák egyike lehet. Ilyenkor a kunyhóban már szól a fényképező. A beszállófán le lehet araszolni az etető tálcához. A megfelelő dió kiválasztása után kell egy alkalmas hely, ahol azt ki lehet kopácsolni. Ha nincs más, akkor ügyesen a két lába közé szorítva gyorsan meg is teszi. Egy-két dió után vissza az erdőbe, és néhány perc múlva kezdődik minden elölről. Nem véletlen, hogy a hónap képét is a nagy fakopáncsról készült fotók közül választottam. Egy olyan pillanatot, amikor egyenesen a kamerába nézett.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f6/7; 1/125; ISO 200.


Pécs, 2012. január 1.

Behavazott

Ha tél, akkor hóesés, legalábbis nekem. Egy csapásra megváltozik minden. Jó ilyen időben a meleg szobából a madáretetőn sürgölődő madarakat figyelni. Hát még milyen jó a hideg leskunyhóból! :) A madáretető környékét is húsz centi hó fedi. Beborít mindent, etetőt, leskunyhót, és néha a madarakat is.


Pécs, 2011. december 20.

Harkályok

Az idei tél egyik fotós projektje a harkályokra irányul. Nagyon szeretem ezeket a fantasztikus madarakat, sok madarászélmény is fűződik hozzájuk. Tisztán emlékszem például az első találkozásra a fekete harkállyal még gyerekkoromból. Napokig visszajártam abba az öreg fenyvesbe, ahol a korhadó fákat bontogatták az abban rejtőző rovarok után kutatva. Szintén nagy élmény volt az odúját ácsoló balkáni fakopáncs megfigyelése. Egy alkalmas helyről végig követhettem a napokig készülő odú létrejöttét. Éppen ezek miatt az emlékek miatt mindig örültem, amikor egy-egy a fényképező elé került. De sajnos eddig ez vajmi kevésszer esett meg, legalábbis sokkal kevesebbszer, mint ahányszor azt szerettem volna. Elhatároztam tehát, hogy ezen mindenképp változtatni kell! Úgy döntöttem, hogy az idei etetős szezont az ő fotózásukkal fogom tölteni. Azért, hogy ez így is legyen, a megfelelő módon elő is készültem. A megfelelő hely kiválasztása nem okozott nagy fejtörést, mert az egy évvel korábban kihelyezett itató építésekor is már nagy szerepet játszott a harkályok jelenléte. Szóval nem volt más dolgom, mint a már működő itatót ellátni egy etetővel is. Persze a szokásos napraforgós etető mellé a harkályoknak is megfelelő eleséget is kiraktam. Faggyú, háj, dió is csábítja őket. Sőt kitaláltam egy egészen jó etetőanyagot, ami úgy látszik a harkályok kedvence lesz... A cél, hogy minél több harkály fajról sikerüljön értékelhető képanyagot összehozni. Nem tudom, hogy mi lesz belőle, de a kezdet biztató. Középfakopáncs már nagy biztonsággal fotózható az etetőnél. Többször is megjelenik egy-egy falat csemegére.

Rajta kívül két nagy fakopáncs is állandó vendég már. Hím és tojó együtt járnak az etetőre. Őket leginkább a dió érdekli. Nagyon mókás, ahogyan a lábuk között egyensúlyozva próbálják kikopácsolni belőle az értékes beltartalmat.

Bízom benne, hogy lesz még miről írni ezzel kapcsolatban, mindenesetre a nagytestvér már a környéken mozog... :)


Pécs, 2011. december 13.

A deres farkú

Egyre élénkebb a forgalom a madáretetőnél. A cinegék mellett más fajok is felbukkantak már. Megjelent egy vörösbegy. A rá jellemző félénkséggel szemlélte a sürgölődő széncinegéket, és egy-egy csendesebb pillanatban csípett egyet a harkályoknak kitett csemegéből.

Két szajkó is folyamatosan be-beszállt. Őket leginkább a faggyú érdekelte. Nagyokat csíptek belőle, hogy utána egymást kergetve eltűnjenek az erdőben. Egyből feltűnt, hogy mindkét madár farka fehér a dértől. Nem lehet nekik könnyű ebben az időben.

A meglepetés erre a napra pedig egy erdei pinty volt. Váratlanul tűnt föl, néhány másodperc volt csak az exponálásra, egy kép sikerült mindössze. Minden télen megjelennek az etető körül, de eddig soha nem adtak lehetőséget, egy jobb kép elkészítésére. Általában az etető alatt matatnak, vagy valami kusza környezetben ücsörögnek. Most ez a madár egy kicsit kárpótolt ezért.


Pécs, 2011. december 1.