Blogok

Moha

Az itatós fotózásnál mindig arra törekszem, hogy a madarakat a számomra leginkább tetsző körülmények között tudjam lefényképezni. Ezért a beszálló helyeket próbálom úgy kialakítani, hogy a megfelelő képi hatást el tudja érni. Ez alatt azt kell érteni, hogy nem csak a madár lefényképezése a fontos, hanem az is, hogy az a madár szép környezetben legyen. Így hát mindenféle dekorációs elemet bevetek. Az egyik ilyen elem a moha, a mohás fa, mohás ág. Ezeket persze időnként cserélni szoktam, hogy a megfelelő változatosságot fent tudjam tartani. Az utóbbi pár napban azonban a mohadekoráció erősen megfogyatkozott, amit kicsit furcsának tartottam, mert ilyen gyakran nem szoktak "elhasználódni" a beszállófáim. A rejtélyre a legutóbbi itatós hajnalon fény derült. A les egy völgyben van, ahova a napkelte fénye egy picit később jut le. A környező dombok már javában fényárban úsznak, amikor az itatónál éppen csak ébredezik az erdő. Jó ilyenkor már a lesben ülni, mert a hajnali zsongás nagyon hangulatos tud lenni. Jönnek-mennek a madarak, én meg izgalommal várom, hogy melyik fog először leszállni elém. Most egy tojó fekete rigó volt az. De nem inni jött. Teketóriázás nélkül neki esett a mohás dekorációmnak. Tépte, szaggatta, míg a csőrében összegyűjtött egy jó nagy adagot, amivel aztán elrepült.

Alig tértem magamhoz. A moha eltűnésének okára ezzel fény derült. A rigó azonban még jó párszor visszajött. Szépen körbeugrált minden ágat, mohás fát, és vitte a mohát rendületlenül. Sokszor egészen közel került hozzám.

Feltűnt közben, hogy a tojó rigó nem egyedül érkezett. Egy hím minden alkalommal elkísérte. A környező fákon megvárta, míg összegyűjti a mohát, és vele együtt repült el. Rigóéknál ilyen tájt az első fészekalj már kirepült. Minden bizonnyal a pár, jó fekete rigó szokás szerint, az új fészket építette a második fészekalj számára. Ahhoz kellett a jó minőségű, itatós moha. :)

Pécs, 2012. május 13.

A láthatatlan madár

Picit vissza kell nyúlnom gyerekkori élményeimhez. Nagyszüleim birtokán sokat barangoltam akkoriban, mi mást csináltam volna, madarásztam. Újabb és újabb fajokat határoztam, és írtam fel madarásznaplómba. Volt viszont egy mumusom. A szőlő melletti akácosban élt, és április-május tájékán éles "vi-vi-vi" hangjától volt hangos a környék. Többször becserkésztem egész közelre, de a madarat nem láttam meg mégsem, csak a hangját hallottam. Terepszínű tollazata elrejtette. Sokat küzdöttem, míg végre sikerült megfejtenem kilétét. A nyaktekercs volt. Azóta, mikor tavasszal megszólal, mindig eszembe jutnak ezek a kedves emlékek. Nem csoda, hogy fotósként is sokszor gondoltam erre a titokzatos madárra. Hogyan is tudnám képbe önteni a vele kapcsolatos élményeimet. Természetesen ennek is megvan a saját története. 2010 áprilisában egy szombat hajnalon nem messze szüleim kertjétől, egy régen felhagyott gyümölcsös szélén feküdtem beálcázva. Fácánra vártam. Távcsővel többször megfigyeltem már, hogy hol vált ki a sűrűből, gondoltam megpróbálom lefotózni. Természetesen fácánnal azon a hajnalon nem találkoztam, de történt valami érdekes. A leshelyem fölött pár méterre, egy öreg meggyfán megszólalt egy nyaktekercs. A bevezetőből talán lehet sejteni, hogy milyen hatással volt ez rám. A fácánok egyből feledésbe merültek.

Új fotós projektem ezzel a pillanattal elindult. Amikor csak Tolnanémedibe érkeztünk, hétvégére, vagy hosszabb szabadságra, mindig szakítottam egy kis időt, hogy utána nézzek a nyaktekercseknek. Két év alatt eljutottam odáig, hogy körülbelül be tudtam határolni, hogy hol van a revírjük határa, mely részeken mozognak előszeretettel, és a hím melyik fákat használja kiáltozásra. Sokszor ugyan nem láttam, de a hangja után szépen le tudtam követni a mozgását. Idén tavasszal már a fejemben kész volt a terv, csak arra vártam, hogy felcsendüljön az ismerős "vi-vi-vi" hang a területen. Ehhez pont jókor érkeztünk Tolnanémedire. A nyaktekercs itt van, hát cselekedni kellett. A cél az volt a madár lefényképezésén túl, hogy a terület jellemzőit is a képbe vigyem. Maga a hely egy hosszú évek óta felhagyott szőlő és gyümölcsös. Öreg, korhadó fákkal, és a rájuk felfutó, liánszerű szőlővel. Igazi madárparadicsom. Mindent előkészítettem, már csak a nyaktekercsen múlt a dolog. Szerencsére nem volt túl nehéz dolgom, a madárka nagyon készséges volt.

Pécs, 2012. május 6.

Odútelep

Váratlan izgalmakat hozott a legutóbbi odútelep ellenőrzés. Az egész apropója tulajdonképpen az volt, hogy Dénes éves madarászlistáján még nem szerepelt búbos cinege megfigyelés. Gondoltam ezen ne múljon, úgyis aktuális már az újabb odúellenőrzés, és mivel a fenyvesben elő szokott kerülni a búbos cinege, hát nagy esély volt a megfigyelésre is. Bevettük hát magunkat a fenyvesbe, hogy sorra járjuk az odúkat. Rögtön az első odú apró meglepetéssel szolgált. A korábbi ellenőrzéskor már tojások lapultak az odú mélyén, amiket én széncinege tojásokként azonosítottam. Most viszont jöttünkre, az odú nyílásán egy kék cinege kukucskált ki. Az odút felnyitva pedig egy frissen kikelt fiókát találtunk a többi tojás között. Lám mindig tanul az ember. A kék és széncinege tojások meglehetősen hasonlóak.

A következő odúban széncinege kotlott. Nem zavarta túlságosan, hogy megnyílik a lakása teteje, szépen megvárta, míg lefényképezzük, és finoman visszahelyezzük a fa oldalára. Ha jól láttam, már ő is kis fiókákat takargatott.

Még két odúban voltak tojások az előző ellenőrzéskor, itt már nagyobbacska fiókák ültek szorosan a fészekben.

Miután mindegyiket megszámoltuk, ismerős hangra lettünk figyelmesek. A fák tetején búbos cinege szólt. Rövid várakozás után meg is láttuk. Na, megvan Dénesnek a megfigyelés! Ám ahogy jobban nézzük, a csőrében rovarokat tartott, és azokkal ugrált fáról-fára. A jelenet csak egyet jelenthet. Etetni megy. Tehát valahol fészke van. Miközben a következő odúhoz sétáltunk, azon tanakodtunk, hogy vajon hol rejtőzhet a fészek, melyik fán lehet az odúja, vagy esetleg búbos cinege szokás szerint valami tuskó mellé fészkelt le a földre? A 6-os odút csak rutinszerűen veszem le, hiszen a múltkor üres volt. Amikor viszont a tetejét levettem, hirtelen gyermeki izgalom lett úrrá rajtam. Az odúban fészek volt, és a fészekben fekete-fehér csíkos fiókák lapultak. BÚBOS CINEGE! Beleköltött az odúba! Nem is tudom leírni, hogy mit éreztem. 2010 őszén találtam meg a búbos cinegéket ebben az eldugott kis erdőben. A rá következő télen hatalmas siker volt számomra, hogy egy példányt sikerült az etetőre szoktatni, és addig álmaimban sem remélt képeket sikerült készíteni róla. A következő ötlet az odútelep volt. Az erdőbe kihelyezett kis odúteleppel kísérletet tettem arra, hogy a búbos cinegét költésre bírjam. Bár ez akkor az odúkkal nem sikerült, a madár mégis költött a fenyvesben, amit egy fiókáit etető öreg madár megfigyelésével bizonyítottam. Első fészkelési adat Baranya megyéből, nagy szám volt. És most pedig a számukra kihelyezett odúk közül az egyiket elfoglalták, és sikeresen költöttek is benne. Bezárult a kör. Madarászként nem is kívánhatnék többet! Talán csak egy másodköltést! :) Dénes pedig a megfigyelése mellé még 7 búbos cinege fiókát is meggyűrűzött.

Fantasztikus nap! A végszót viszont egy újabb újdonság jelentette. Az utolsó odúk egyikében mogyorós pelét találtunk. Gyakori lakója az odútelepeknek, örültem, hogy itt is megtaláltuk.

Pécs, 2012. május 4.

Macskabagoly fiókák

A bagoly költőládák ellenőrzésében megfelelő rendszerességet kell tartani, hogy a költés folyamatát a lehető legpontosabban nyomon tudjuk követni. Három adatra van szükség minden évben, a lerakott tojások száma, kikelt fiókák száma és a kirepült fiókák száma. Hosszú távon ezekből az adatokból megfelelő következtetéseket lehet levonni, amiket pedig a későbbi védelmi munkában tudunk hasznosítani. Természetesen az általunk ellenőrzött ládákból miden fióka gyűrűvel a lábán repül ki, hogy követhető legyen a madarak útja, élete. Mivel a macskabaglyok előrébb járnak a költésben, náluk már elérkezett a gyűrűzés ideje. Fontos a jó időzítés, mert a macskabagoly fiókák a teljes kifejlettség előtt már elhagyják a költőládát, és legtöbbször a környező fákon ücsörögve töltik el azt a hátralévő időt, amíg teljesen önellátóak lesznek. Szóval a mostani feladat a macskabaglyok gyűrűzése volt.

Ez azért sokszor nem veszélytelen, mert a vérmesebb fiókák erősen védekeznek, és tűhegyes karmaikkal fogószerűen képesek az ember kezére ráfogni. Szerencsére Dénes segítségemre volt, így a gyűrűzés is simán ment. :)

Pécs, 2012. május 4.

A hónap képe - 2012. április

Legnagyobb élményt áprilisi fotózásaim alatt talán a vízparton eltöltött órák adták. Nagy kihívást, ötletelést jelent az folyamat, amíg a megfigyelésből kép lesz. A parton eltöltött távcsöves megfigyelések, a madarak mozgásának kiismerése, a hely feltérképezése, a tudat, hogy valójában egy tómederben hasalok vízzel körülvéve mind nagyon izgalmasak. És akkor még ott van a feladat, hogy a madarakhoz közel kell kerülni, és olyan helyzetbe kell hozni őket, hogy a végeredmény, a fotó minden szempontból tökéletes legyen. Szóval így megy ez. A hét fotójának alanya egy réti cankó, aki megtisztelt bizalmával, és egy szép délutánon úgy mutatta magát, ahogy azt szerettem volna.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f5,6, 1/1500, ISO200 beállításokkal készült.

Pécs, 2012. május 1.

A hős vörösbegy

Délutáni szaunázásra nincs is jobb hely, mit a madáritató. Pontosabban a mellette álló leskunyhó. Talán nem túlzás, ha saccra 40 °C-ot mondok, de egyszer meg fogom mérni. Nem is ragozom tovább, hogy a madárfotósnak milyen válogatott szenvedéseket kell átélnie egy-egy les alkalmával, térjünk inkább át a történésekre. A címnek valószínűleg semmi köze a valósághoz, de most fogjuk rá, hogy igen. :) A tél folyamán állandó vendég volt az etetőnél a karvaly. Minden nap megérkezett, hogy vámot szedjen a cinegék közül, ám lefotózni egyszer sem sikerült. Íme, mindennek eljön az ideje. Hirtelen érkezett, amúgy karvalyosan, és az itató szélén landolt. Tojó madár volt, jó nagy. Pár portré után erősen nyitnom kellett a zoomon, hogy 1,5 m távolságból beleférjen a képkockába. Néhány mozdulata azonban így is kilógott.

A karvaly hamar távozott. A jelenléte okozta csend lassan oszlani kezdett. Halkan folytatta énekét a szomszéd bokorban a barátka, fekete rigó repült végig a fák között kiabálva, hogy a gyilkos elment, és a les melletti sűrűben lakó vörösbegy felröppent az itató szélére. Megfigyeltem már, hogy nem csak ivásra, fürdésre használja a létesítményt. A vízre érkező rovarokra vadászik. Mókás látvány, amint körbe-körbe szaladgál, vagy éppen beröppen a víz közepére egy jónak ígérkező falat után. Most viszont nem ez történt. Felfújta magát, begyét kidüllesztette, és halk strófák kíséretében körbejárta az itatót. Mintha büszkén hirdette volna: "Elzavartam, elzavartam"! A jelenet mindössze fél percig tartott, mert jött valami apró rovar a vízhez, és hirtelen fontosabb volt azt elkapni, de nagyon megkapó volt. A hős vörösbegy!

Pécs, 2012. április 30.

Esti madáritató

Egy rövid ellenőrzésre futottam ki az itatóhoz, hogy lássam minden rendben van-e. De a késő délutáni fények miatt egy órára be is ültem a lesbe, hátha szerencsém lesz. Rövid várakozás után beindult az élet. Elsőként egy hím barátka érkezett. Körülnézett, majd fürdött egy jót.

Nem sokkal utána egy vörösbegy is megjelent. Nem sietett. A víz mellett sokáig pózolt, mielőtt ivott volna.

Hamar eltelt az egy óra. Zöldike és széncinege is érkezett még. De a környéken ezernyi hang bizonyította, hogy érdemes lesz még pár estét eltölteni az itatónál.

Pécs, 2012. április 26.

Jön a víz

Az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően a tavaknál elkezdett emelkedni a víz. Az alacsony vízállás miatt kialakult tocsogóknál egyre kisebbek a szabad iszapzátonyok. Az ideiglenesen kihelyezett lest is lassan elönti a víz. Az utolsó pillanatot mindenképpen ki akartam használni, ezért egy délutáni fotózásra befeküdtem a lesbe. A vízállás megadta a fotózás alaphangulatát, mert a kint töltött 4-5 óra alatt is látványosan emelkedett a víz. Kiérkezésemkor a fekhelyet pontosan a víz szélére illesztettem, hogy a lehető legközelebb lehessek a madarakhoz. Egy óra elteltével azonban egyértelművé vált, hogy nem fogom megúszni szárazon. Mire végeztem, a fekhelyem is teljesen átnedvesedett. De akkor már nem volt mit tenni. Ha kibújok, és igazítok a lesen, elriasztom a madarakat, és ezt a szűkös idő miatt nem kockáztattam. Nem bántam meg. Réti cankók mozogtak a les előtt, sokszor egészen közel. A kijelzőn megjelenő képek egyből feledtették a csöppnyi kellemetlenséget.

Pécs, 2012. április 25.

Ahány ház, annyi szokás

Ideje volt már, hogy kis odútelepemet leellenőrizzem. A fő cél, hogy a búbos cinegét becsábítsam az egyik odúba, ugyan nem sikerült a tavalyi évben, de mivel a költését végül is sikerült bizonyítani (Baranya megyében először), elégedett voltam. Azt már tudom, hogy ezt a fajt nehéz megtelepíteni mesterséges odúban, de ki tudja mit hoz a jövő. Szóval sorra végignéztem az odúkat. Az elmúlt évben kettőt foglaltak el széncinegék, most is erre számítottam. Április második felében már tojásoknak kell lenniük. Így is lett. Négy odúban találtam fészket, mindegyik tojásokkal tele. Egyből feltűnt viszont a fészekanyagok különbözősége. A fészekalap mindenhol moha volt, viszont a körítés eltérő. Az egymástól nem túl távoli odúkat eltérő ízléssel rendezték be. Egyből ez jutott eszembe, ahány ház, annyi szokás.

A négy odúból kettőben még nem kotlott a madár. Széncinegééknél az a szokás, hogy csak akkor kezdenek el a kotlani a tojásokon, ha már teljes a fészekalj. Amíg ezt nem érik el, a tojások betakargatva maradnak a fészekcsészében. Kettőben már kotlott a madár. Ilyenkor, ha óvatosan nyitjuk ki az odú fedelét, előfordul, hogy a fészken ülő szülő nem száll le a tojásokról. Egy esetben most nekem is szerencsém volt.

Azért a nap nem telt el búbos cinege nélkül. A odúellenőrzés közben sikerült egy példányt megfigyelni a fenyvesben. Jó jel így a költési időszak közepén!

Pécs, 2012. április 19.

Templomtornyok lakói

Kedves olvasóim eddig leginkább fotós tevékenységemet ismerhették meg a blogon keresztül. A természethez való viszonyom azonban nem merül ki a fotózásban. Egyszer már megfogalmaztam ezt: " Egész eddigi életemet valahogyan a természethez kötötten éltem le. Gyermekkorom játszótere, ifjúságom kimeríthetetlen tudástára, felnőtt korom munkahelye, hobbim helyszíne. Ez nekem a természet, életem szerves része." A hobbi nyilvánvalóan a fotózást jelenti, most viszont a munka részéről szeretnék beszélni. Úgy döntöttem, hogy néhány írással egy picit betekintést engedek a gyakorlati természetvédelmi munkába. Baranyában az egyik régóta tartó madárvédelmi tevékenység a gyöngybagolyvédelmi program, aminek idestova 12 éve magam is részese vagyok. A gyöngybagoly egyik kedvelt költőhelye a templomtorony. A harang fölötti kupolában, vagy a sötét, csendes templompadláson előszeretettel fészkel. A templomok renoválásakor azonban az ablakokat újakra cserélik, és az összes berepülésre alkalmas lyukat lezárják. A bagoly elveszti potenciális fészkelőhelyét. A program célja, hogy a felújított templomtornyokban is biztosítsa a gyöngybaglyok költési lehetőségét, oly módon, hogy a torony belsejében se keletkezzen kár. Mit csinál a madarász? Mesterséges költőládát barkácsol, amit a toronyban ügyesen az ablak mögé helyez. A zsalun vágott berepülőnyílás közvetlenül a költőládába vezet. A bagoly kap egy alkalmas fészkelőhelyet, a torony belső része pedig nem szennyeződik a bagoly jelenléte miatt. Kész főnyeremény mindenki számára. És mivel én is rendes madarász vagyok, már 12 éve bújom a sötét, poros templomtornyokat.

Három költőláda tartozik a felügyeletem alá, ezért ez az írás sorozat ezek életét fogja végig követni. Pontosabban kettőét, mert az egyik láda évek óta üresen áll. Szóval a gyöngybagoly költőláda ellenőrzés minden évben furcsa mód a macskabaglyokkal kezdődik. Több esetben előfordul, hogy ők telepszenek meg a ládákban. A macskabagoly korábban kezdi az évet, ezért az áprilisban kezdődő ellenőrzések idejére már nagyon gyakran fiókái is vannak.

A macskabagoly költőláda kész kisemlős tanulmány. Nem szívbajos a madár, amit meglát, azt megfogja. És hát a fiókákat etetni kell, hát vadászik rendületlenül, és sok minden terítékre kerül.

A macskabaglyok ellenőrzése után irány a másik torony. Régóta lakják már a rokonok, a gyöngybaglyok. Megbízható pár, majd minden évben sikeresen költenek. A harang mellé felérve várok egy picit, figyelem a ládát. Pár másodperc, és huppanás hallatszik a ládából, majd koppan a karom a berepülőnyíláson. Az öreg madár konstatálta, hogy megjöttem, és gyorsan távozott a fészkéről. A templom mellett álló egyik lucfenyőn szokta megvárni, amíg végzek. Ebből már tudom, hogy ez az év is jól kezdődik. Igen, a láda hat tojást rejt. Gyöngybagolyéknál elkezdődött a költés.

Gyorsan lezárom a láda tetejét és látványosan távozok. Az egész ellenőrzés nem tartott tovább pár percnél. Fontos a sietség, nehogy kihűljenek a tojások. Meg közel a déli tizenkettő, és a harangszó a toronyból hallgatva nem is annyira szép, sokkal inkább megrázó élmény. Jó nap volt! Következő ellenőrzés három hét múlva.

Pécs, 2012. április 16.