Blogok

Évszakok találkozása

A hegyekben a hétvégén leesett hó sokakat kicsábított az erdőbe. Mi sem tudtunk ellenállni annak, hogy az első havat megnézzük. Sok helyen még őszi pompájában lepte meg az erdőt a hó, így nagyon szép látvány alakult ki. A megszokott havas táj fekete-fehérsége helyett valami egészen különleges, színes havas varázslatot láttunk.

A természet szép színjátéka,

az évszakok találkozása.

Pécs, 2016. november 16.

Sasazértis

Hideg téli szél csapott az arcomba, amikor kiléptem a ház ajtaján. A csillagos égbolt is csípős hajnalt ígért. Elmosolyodtam, mert ez mindig jó napot jelent a ragadozós lesnél. Ugyan ki akarna a meleg takaró alatt sokáig aludni vasárnap reggel, amikor a hideg leskunyhóban is kuporoghat madarakra várva. Bele is húztam, hogy minél előbb a lesben lehessek. Mire a helyszínen mindennel elkészültem, a keleti égbolton már világos sáv húzódott, ideje elrejtőzni. A kunyhóban sincs melegebb, a párával meg is gyűlik a bajom, egyből ráfagy az ablakra. Na de mire kell, megoldódik a probléma, akadálytalanul várhatom, hogy elkezdődjön a nap. A sziluettszerűen kirajzolódó fűzfára nagyobb madár ült föl. Vijjogó kiáltása végleg lezárta az éjszakát. Hajnalodott, és az egerészölyv kiáltozása nyomán megélénkült a környék. A szarkák is mozgásba lendültek, és hamarosan egy egész madárcsapat lepte el az etetőteret. Próbáltam fényképezni, hosszú záridővel svenkelni, de valahogy nem kaptam el a fonalat, így inkább nézelődtem, és a fényre várva előkotortam feleségem töltött lángosát. Na abban nem csalódtam. :) Miközben a tegnap esti vacsora ízei szépen felidéződtek bennem, a madarak sem tétlenkedtek. Remekül alakult a forgalom, és a szarkák közé a varjak, hollók és az ölyvek is megérkeztek. Alig csúszott le a lángosból az utolsó falat, amikor a száraz fűzön egy rétisas landolt. Na innentől vált igazán érdekessé a dolog. Miközben a vékony ágon egyensúlyozó nagy madarat bűvöltem, hogy ugyan jöjjön már közelebb, egy hirtelen fordulattal egy másik sas landolt a les mellett.

A távolság nagyon kicsi, 10-12 m, az objektív szinte karnyújtásnyira hozza. Tudom, hogy nem lát, mégis ösztönösen megfeszül mindenem, és próbálok mozdulatlan maradni, és minden exponálás után arra figyeltem, hogy meghallotta-e. Valószínűleg nem, mert nem foglalkozott a lessel. Lekötötte a szarkák ricsajozása, amik egyből visszatértek, miután a sas földet ért. Mikor határozott léptekkel megindult a táplálék felé, én is megnyugodtam, maradt a határtalan öröm, és a gyermeki csodálkozás. :) Gyönyörű, világos mintázatú, fiatal madár volt. Már az első falatokat le is nyelte, amikor a fán várakozó társa is felbátorodott, és leszállt mellé.

Na, ez történelmi pillanat volt. Egyszerre két rétisas még soha nem tartózkodott a kunyhó előtt, amikor én is bent ültem.

Nem is kell mondanom, a nyugalmam egyből elszállt, izgalmas percek voltak. Főleg, amikor támadt egy kis nézeteltérés közöttük „a ki is eszik most” kérdésben. Egy kis szárnyemelgetés után szétrebbentek, kapkodtam az objektívet jobbra-balra. Próbáltam azt fotózni, amelyik jobb helyre ült.

A tuskó szépen kiemelte őket a kákacsomók közül, nem győztem betelni velük. Csodálatos, méltóságteljes madarak.

Mindenféle beállításban készültek a fotók, tobzódtam, és élveztem a látványt.

  

Érdekes volt látni a viselkedésbeli különbségeket. A világos színezetű madár sokkal erőszakosabb volt, így zömében ő táplálkozott. A másodjára érkezett példány pedig ide-oda ugrált, és próbált kisebb falatokat elcsenni társa elől.

De amaz mindig meglegyintette, így kénytelen volt várni a sorára.

Ezt én persze nem bántam. Az időközben egyre feljebb kúszó nap szép fényekbe vonta a rétet, a madarak körüli környezet is egyre szebbé vált.

  

El se tudom mondani, mit jelentett ez nekem, valóságos csodaként éltem meg a helyzetet. Ha itt véget ért volna a nap, én már boldogan mentem volna haza. Ám akkor történt még valami. A les mögül érkezve, váratlanul, egy öreg rétisas landolt a földön, és rögtön utána egy másik fiatal madár is lehuppant mellé. Mi van? Négy rétisas volt hirtelen előttem. Csak tátottam a szám, és figyeltem, ahogy a két frissen érkező a még mindig javában táplálkozó világos színezetű sast bámulja.

Hát ezt már nem bírtam ép ésszel felfogni. Micsoda reggel! A világos suhanc továbbra is tartotta a helyét a táplálék körül. A többinek egy-egy nagyobb falatot arrébb kellett cibálnia, ha enni akart. Összetűzések ugyan nem alakultak ki, egy szárnylegyintés, vagy egy határozott mozdulat elég volt közöttük, de a feszültség, és a legfiatalabb állat dominanciája érezhető volt. A próbálkozók ilyenkor arrébb rebbentek,(furcsa ezt leírni egy 2,5 m szárnyfesztávolságú madárnál) és a szénabálára is felugrottak.

De úgy látszik a várakozás sem megy olyan simán, megértem, üres hassal én is ingerlékenyebb vagyok. :)

Végül aztán mindenki talált magának egy helyet, ahonnan nyugodtan nézhette az eseményeket.

A szénabála jó helynek látszott, a legidősebb sas innen próbált időnként az érdekeinek érvényt szerezni.

Amikor sikerült neki egy koncot elcsípni a többiek elől, azzal felugrott a bála tetejére. Persze a szarkák mindenütt ott voltak, folyton azon mesterkedtek, hogy elcsenjenek valamit előle.

Az öregebb sas meg is unta, és miután pár nagyobb falatot megevett, feldobta magát a levegőbe, és felült a száraz fűzre. Őt a két középső, átszíneződő példány is hamar követte, így hárman nézték, ahogy a lassan egy órája falatozó világos társuk is befejezi a reggelijét.

Miután ő is végzett, pár percig felült a bálára,

de a szarkáktól neki sem volt nyugta, ezért a többiek után repült.

Még egy darabig emésztettek így közösen a fűzfán, aztán a varjak és szarkák zaklatásaitól menekülve nyugodtabb helyet kerestek az emésztésre. Én pedig csak ültem a kunyhóban, néztem ki a fejemből, és próbáltam felfogni, hogy mindez valójában megtörtént. A közelre beröppenő szarkákról készült még portré,

de a négy sas közelsége olyan állapotba hozott, hogy nem tudtam tovább koncentrálni, ezt az élménycsomagot meg kell emésztenem. Mindenesetre Sanyi - sasok 2:2. :)

Pécs, 2016. november 15.

A hónap képe - 2016. október

Fiatal rétisas - 2016. október, Dél-Zselic

Az októberi fotózások a sasok bűvöletében teltek. Szeretnék minél több időt a társaságukban tölteni, ezért a szabad hétvégi hajnalokban utánuk eredtem. Valójában nem volt más teendőm, mint a tavaly eleresztett fonalat ismét felvenni, és a kipróbált módon tovább próbálkozni. A saslesben töltött három alkalomból egyszer történt meg a csoda, amikor a nagy madár pár pillanatra megtisztelt a jelenlétével. A sasok távolról nézve is impozáns madarak, közelről viszont egyszerűen lenyűgözőek. A zöld rét fölött repülő fiatal rétisas látványa annyira meghatározó volt számomra, hogy ezúttal ezt a pillanatot választottam a hónap fotójának.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/320, ISO 800 -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2016. november 3.

Október végén

Macskabagoly huhogása kíséri a lépteimet, a leskunyhó felé tartok. Nem kell sietnem, október vége felé már elég későn kel a nap. Lámpát sem használok, szép lassan ballagok a sötétben derengő ösvényen. Messzebbről egy másik bagoly is rákezdi, egymásnak válaszolgatnak. Jó hangulatot ad a két bagoly, már csak egy kis hideg kellene, hogy teljes legyen az érzés. Hajnali fagyra számítottam, de azt meg sem közelíti az enyhe levegő. Kíváncsian vártam, hogyan reagálnak erre a madarak. Az elmúlt napokkal ellentétben nem a szarkák kezdték meg a sort, egerészölyv volt az első vendég.

A szénabála tetején landolt, és mielőtt a lényegre tért, jó hangosan szétkürtölte a véleményét. Sokáig azonban nem habozhatott, mert ez szinte jel volt a többi madár számára, megindult a szokásos siserehad. Hollók húztak át a terület fölött, megtéve szokásos biztonsági ellenőrzésüket.

És velük egy időben a kisebb varjúfélék is jelezték táplálkozási szándékaikat.

Érdemleges dolog nem is történt egy darabig, a fű elrejtette előlem az apróbb madarakat. Viszont a szénabálákon is volt mozgás rendesen, az ölyvek előszeretettel használták landolóhelyként.

Ennek kimondottan örültem, mert valami ilyesmi volt a célom velük. Az ölyveket gyakran meg lehet figyelni a kaszálókon hagyott szénabálákon ücsörögve, így ez számomra egy jellemző momentum az életükből, amit mindenképpen szerettem volna a fotókon is viszontlátni.

Ezzel elégedett is voltam. Nem úgy a többivel. Az etetőtér hamar elnéptelenedett, csak a hollók maradtak még egy darabig, így velük fejeztem be a napot.

Pécs, 2016. november 2.

Némi gomba

Nincs túl sok gomba mostanság a mecseki erdőkben. A megszokott őszi gombadömping ezúttal elmaradni látszik. Szinte nagyítóval kell keresni a fotótémának valót. Persze aki keres az talál. :) Kislányommal jártuk párszor az erdőt, hogy valami szépet láthassunk. Bontogatja fotós szárnyait, először az ő munkáiból mutatok egyet.

És hát itt van pár azokból is, amiket én láttam. Apróságok a mohapárnák között...

    

Pécs, 2016. október 29.

1:1

Egy hét telt el a saslesben töltött első fotózás óta. Nem volt nap, hogy ne jutott volna eszembe az átélt élmény, és már alig vártam, hogy megint ott lehessek. Így hát szombat hajnalban ismét a réten tapostam a harmatos füvet. Miközben a kunyhó körüli előkészületekkel voltam elfoglalva, fejlámpám fényében valami villant a terület szélén. Négy fénylő pont, vagyis két szempár meredt rám a fűzbokrok mellől. Nem nagyon kellett találgatnom, két sakál volt az. A ténykedésemet figyelték. Az elmúlt pár hétben kétszer is láttam őket a réten fényes nappal. Remélem hamarosan objektíven keresztül is megnézhetem őket. De ezen már a kunyhóban ücsörögve gondolkodtam, vártam a hajnalt. A forgatókönyv nagyjából megegyezett a múltkorival. A napot a szarkák nyitották.

Éppen csak akadt némi fény, ők máris meglepték a környéket. Velük múlattam az időt, míg a nagyobb szereplők meg nem érkeztek.

Hollók,

és ölyvek riasztották szét időnként a kisebb varjúféléket, jó volt a mozgás.

Az ölyvek egymással versengtek a jó helyekért,

a hollók meg szép berepülésekkel,

és folytonos bohóckodásaikkal szórakoztattak.

Azonban a legnagyobbak ezen a napon nem mutatkoztak. A sasok ma hanyagolták a társaságomat, és ezzel egyenlítettek.

Pécs, 2016. október 26.

Második kör

Izgalmas várakozással ballagok a sötétben az ösvényen. Felhőmentes az égbolt, és az október eleji időpont ellenére meglepően hideg van. A fű ropog a lábam alatt, ráfagyott a hajnali köd. A saskunyhó felé tartok. Igen. Az elmúlt év élményei után nem is volt kérdés, folytatás következik. A les időben, már szeptemberben kikerült a helyszínre, hogy mire a sasok megérkeznek, már ezzel a látvánnyal találkozzanak.

A helyszínen már rutinból készülődök. A megszokott mozdulatok már a kezemben vannak, gyorsan el is készülök, hamar elrejt a kunyhó. Az én szememnek még sötét van, hát várom a pirkadatot. Aztán lassan kibontakozik előttem az ismerős látvány. Először a rétet övező fűzfák sziluettje, majd kis idő múltán a területen hagyott szénabálák is. Az éjszaka csendje is szétoszlik, a közelben szarka csörög egyet. Jóleső borzongás fut végig rajtam, elkezdődött. A szénabálákon szarkák és dolmányos varjak gyülekeznek.

Egyre többen vannak, hirtelen azon kapom magam, hogy 30 fölötti szarka és 10-12 dolmányos varjú is mozog már az etetőtéren.

Az ismerős hangzavar is kezd kialakulni, és a szürkék is hozzák a formájukat, megy a balhé a beülőn.

Az egyik szénabálán hirtelen fekete madár tűnik fel. Egy fiatal vetési varjú nézett be. Nem nagyon tetszett neki a zsörtölődő szürkék társasága, hamar le is lépett. „Kár”, elnéztem volna még egy darabig.

De nincs idő ezen morfondírozni, az etetőtéren nyüzsgő társaságot hollók rebbentették szét. Párosával érkeznek. Nem kell sokáig várni, már 8-an vannak előttem. Körbejárnak a földön, módszeresen táplálkoznak, és egyik-másik hangosan korrog a frissen érkezőknek.

Sokat hallottam már, de ez a közelről érkező, mély
hang, a les falán keresztül is mellbevágó. Közben a felkelő nap fénye szétoszlatta a gyenge ködöt, és a napsugarak elérték a tisztást is. A madarak közül páran kiváltak a zsibongó tömegből, és inkább napoztak a gőzölgő szénabálákon.

Jó érzéssel dőltem hátra a lesben, és figyeltem a történéseket. Már csak egy valami hiányzott. A jelre vártam. Aztán a kunyhóbeli nyugalom hirtelen feszültséggé változott. Az etetőtéren összegyűlt madárcsapat egy szempillantás alatt felrebbent. Erre vártam, már tudtam, ez mit jelent. Pár másodperc múlva a réten hatalmas árnyék siklott végig. Rétisas húzott át alacsonyan a les fölött, majd a szélső száraz fűzfán landolt. Hát itt van. Fiatal madár volt. Nagy érdeklődéssel figyelte a közben visszaszállingózó szarkákat. Az ujjam az exponálógombon, a szemem a keresőn. Meg kell történnie! A nagy madár nem is várat sokáig, elrúgja magát a fáról, és egyenesen a kunyhó felé száll. Átrepült fölöttem, majd levitte a les tetejét,

és egy kis kört téve leszállt a fűbe.

Feszült pillanatok voltak. A sas nem volt nyugodt, néhány másodpercig figyelte a földön heverő finom falatokat, de aztán valamiért nem jött meg a bizalma, felugrott a levegőbe. Gyors sorozattal jutalmaztam a szép mozdulatot.

Az érdeklődését azonban nem vesztette el, visszaült a fűzfára, és a közben megérkező öreg és egy másik fiatal rétisassal együtt szemlélték az etetőtérre visszaérkező varjúféléket.

A bátorságuk viszont nem jött meg. Néhányszor átrepültek a rét fölött,

megriasztva a lent táplálkozó sleppet, de a csoda nem ismétlődött meg. A délelőtt hátralévő részét a hollókkal,

és a közben megérkező egerészölyvekkel töltöttem.

Sasles, második szezon, első nap: Sanyi – sasok 1:0. :)

Pécs, 2016. október 22.

A hónap képe - 2016. szeptember

Vörösbegy - 2016. szeptember, Mecsek

A szeptember nem a fotózásról szólt, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Gőzerővel készülök az őszi-téli időszakra, ezért a szabadidőmben ezek előkészítésével foglalkoztam. A hónap utolsó estéjére azért sikerült beiktatni egy itatós leskelődést. Talán februárban volt rá utoljára példa, hogy így tettem. Elszaladt az év, és bizony a madáritatóra az elég sűrűre sikeredett tutajos fotózások miatt már nem maradt se idő, se energia. Persze a medencét azért nem hagytam kiszáradni, de arról fogalmam sem volt, hogy milyen a forgalom a víz mellett. Szerencsére nem változott semmi. A kunyhó jóleső csendjéből élvezettel figyeltem az inni-fürdeni érkező cinegéket, rigókat, szajkókat, harkályokat. Talán nem is a fényképezés volt a lényeg. Jó volt figyelni az ismerős társaságot. De annak a vörösbegynek nem tudtam ellenállni, ami már az erősen fogyatkozó fények mellett ugrott fel az itató szélére. Nagyon közel volt, 1 m-re lehetett a lestől. Megállt egy pillanatra, a fényképező kattant, és már el is tűnt a bokrok alatti félhomályban.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG APO Macro optikával, f6,3 1/25, ISO 800 -1 EV beállításokkal készült


Pécs, 2016. október 6.

Origó

Az erdő felől öblös szarvasbőgés hallatszik. Három bika is felelget egymásnak a völgy két oldalából. A rét szélén húzódó bokorsávból lépések zaja hallatszik, zörög az avar, egy ág is megreccsen. A lámpám fényében egy világító szempár tűnik fel. Igaz csak egy pillanatra, gyorsan ki is alszanak a kis pontok, őz riaszt és ugrik el. Valójában nincs is szükség a lámpafényre, majdnem nappali világosság önti el a tájat. A telihold miatt úgy tűnhet, hogy nem is éjszaka van. Pedig a csillagok már róják megszokott köreiket. Az öreg cseresznyefa pedig mindezt csendesen szemléli. A lassan kopaszodó, hóbortos fotóst, fejlámpával a fején, amint az éjszaka közepén a fényképezőgéppel bíbelődik. Akárcsak annak idején a füttyös kedvű gyereket, aki cseresznyeérés idején az ágai között bujkált. Valahol itt kezdődött a szenvedély, ez volt az origója annak, ami most is a szabad ég alá csábított...

Pécs, 2016. szeptember 20.

Jeges est

Ebben az évben is eljött a pillanat, a tutaj megfeneklett. A tóban a vízszint annyit csökkent, hogy már nem tudom az optimális helyzetbe állítani úszó lesemet, ennél fogva a jégmadárfotózás körülményein is változtatnom kellett. Sajnos ez azt is jelenti, hogy az előkészített helyszínt is ott kellett hagynom. Az esély, hogy a halfogás pillanatait is megörökíthessem, egyelőre elszállt. De a halas képekről nem mondtam le teljesen, hiszen a partról is lehet jégmadarat fényképezni. Egy szabad estén kiültem hát, hogy lássam, működik-e a dolog.

Úgy tűnik igen. Igaz csak egyszer, de a beülőn megjelent a jégmadár. Hal sem volt nála, csak körülnézett.

Nem sok, de erre a napra be kellett érnem ennyivel. Naplementéig már nem jött vissza. Bosszankodhatnék is a csekély eredményen de a káprázatos naplemente, amit csak akkor vettem észre, amikor kibújtam az álca alól némiképp helyrebillentette a lelkem.

Pécs, 2016. szeptember 14.