A sas leszáll

A sas leszáll

   Novemberi hideg hajnal van. Csillagos az ég, a fű deres. Kicsit fázok is a kunyhóban, míg a virradatra várok. A sötét most nem annyira átláthatatlan, a vékony sarlójú hold halvány fénye elegendÅ‘ ahhoz, hogy a táj formái látszódjanak. A kinti csend a kunyhóba is bekúszik, rám is átragad. A hajnali szürkület is hangtalanul érkezik, semmi nem utal arra, hogy madarak is lennének a közelben. Aztán nem sokkal a napkelte után megelevenedik a táj. Teljesen váratlanul, és hangtalanul egy egerészölyv húz be a les elé. EgybÅ‘l a táplálékra veti magát. Kicsit késÅ‘bb egy társa is bevitorlázik, és hamarosan a szarkák is megérkeznek. TÅ‘lük szokatlanul néma csendben potyognak az égbÅ‘l, és pár perc leforgása alatt 15-20 madár is mozog a les elÅ‘tt. De semmi hangzavar, ami egy ekkora seregletnél már elvárható. Mindenki néma csöndben falatozik. Fel-felrebbennek, elvétve egy-egy csörgés is elhangzik ugyan, de az elsÅ‘ holló is szó nélkül landol közöttük. Aztán szép lassan bemelegszik a társaság, és kezd összeállni az oly jellemzÅ‘ hangegyveleg. CsörgÅ‘ szarkák, károgó varjak, korrogó hollók és kiáltozó ölyvek. Jó ezt a lesbÅ‘l hallgatni. Ez a zsongó madártömeg egyszer aztán, mintha villám csapott volna közéjük, hirtelen felrebbent, és szinte azonnal egy hatalmas árnyék suhant végig a réten. Megfeszült a pillanat, mert az árnyék gazdája is megjelent. Rétisas siklott át alacsonyan a kunyhó fölött. Fordult egyet, majd nagytotálban leszállt a rét közepére. Hát itt van. És ezt nem csak a szememmel láttam, de minden tagomban éreztem. Feszül az ujjam az exponálógombon, a szívem pedig a torkomban dobog. Fenséges madár, nem volt messzebb 17-18 méternél. Hátborzongató az érzés, amikor a szemébe nézek. Csodálattal és gyermeki ámulattal figyeltem óvatos mozdulatait. Az elriadó szarkák, hollók idÅ‘közben visszatértek, a földön ülÅ‘ sas már nem annyira félelmetes számukra. A körülötte nyüzsgÅ‘ slepp látványára aztán a nagy madár is láthatóan megnyugodott, nem habozott tovább, nekiesett a tápláléknak. Közel negyven percen keresztül volt elÅ‘ttem, kigyönyörködtem magam alaposan. Miután megtömte a begyét, felszállt a szélsÅ‘ száraz fűzre, és a közben egyre magasabbra kúszó nap fényében figyelte a rét eseményeit. Odalett már a hajnali csend, és a késÅ‘ Å‘szi nap is langymeleget varázsolt a kunyhóba. Az izgalmas élményekbÅ‘l pedig lassan szép emlékek lesznek…