Beköszöntő tél

Beköszöntő tél

   Havazik. Ha nem is olyan őrült módon, de kétségtelenül télies a hangulat. A kunyhóban kuksolok. A madáretetőn nagy a forgalom, cinegék, verebek, pintyek lepik el a napraforgót. Néha egy-egy szajkó vagy egy fakopáncs is beesik, pár percre elfoglalva az etetőtálcát. Jó nézni a sürgölődő madárseregletet. A havazás néha alábbhagy, néha felerősödik, de a talajon nem marad meg. Az éjszaka leesett hólepel is tünékeny, és az utánpótlás is egyre ritkul, majd el is áll. Mire az első ölyv megérkezik, már nem is látszik a hó, a füvön landol. Rögtön követi két társa, így hárman kezdenek bele a falatozásba. Újabb és újabb egerészölyvek bukkantak föl. Ölyvek a földön, a les fölötti fán, a madáretető tetején, és szerencsére ott is, ahova azt pár nappal előtte megálmodtam. Miután az első madár jóllakott, és a földön is egyre nagyobb volt a feszültség a többi madár miatt, felugrott a fára, hogy csőrét megtisztogassa. A mozdulatra megzördül a fiatal cser, megtartotta a leveleit, talán abban bízik, hogy így nem lesz olyan hideg a beköszöntő tél…