Szolid romantika

Szolid romantika

   Sűrű pára fedi be a tavat. A hajnali szürkület szinte átláthatatlan. A reggeli víz hangjai azért elérnek a leshez, így ha nem is látom, legalább hallom, hogy mi történik. A napkelte elÅ‘tti szürkeség lassan színt vált, a napsugarak szép sárgára festik a víz fölött áramló páraréteget. Ebben a sárguló tejfölben végre mozgást is látok. Vízityúk sziluettje bontakozik ki elÅ‘ttem. A szokottnál gyorsabban igyekszik, majd hirtelen futásnak ered. Biztosan túl közel jött a szomszéd, mert a hangokból ítélve kisebb csete-paté alakult ki a les mögött. A vízityúkok elcsendesednek, egy darabig megint csak a köd gomolyog a víz fölött. Egyszer csak, nem is értem honnan, egy vöcsök terem elÅ‘ttem. De mindegy is, a lényeg, hogy itt van. Kicsit nézelÅ‘dik, majd kinyújtott nyakát a vízre fektetve rekedtes hangján szólni kezdett. Szinte ugyanekkor a másik irányból is megjelent egy vöcsök. Egymás felé úsztak, és táncolni kezdtek. Olyan volt, mintha nem is a tavon történne mindez, hanem valami képzeletbeli helyen. Semmi sallang, csak a felkelÅ‘ nap finom fényeiben táncoló madarak. Szép kecses mozdulatok, de ez már nem az a hosszú tánc, amit egy hónappal ezelÅ‘tt láttam. Szolid romantika csupán, ami összetartja a költés idejére a párost. A táncnak hamar vége szakad, a vöcsköket egymás után nyeli el a köd. Az egyre erÅ‘södÅ‘ fényben csak a vízityúk igyekszik a dolgára…