Halászkirály

                                                        


Halászkirály

   Fotós kalandozásaim során már többször előfordult, hogy a jégmadár nyomába eredtem. Készült is sok fotó, de egy momentum hiányzott. A jégmadár megrögzött halfogyasztó, és bizony ezt a tulajdonságát korábban nem tudtam a fényképeken megörökíteni. Hogy ezen változtassak, épp kapóra jött egy augusztusi holt időszak a tavaknál...

2016. augusztus

   A nyár végi tutajos sikertelenség arra ösztönzött, hogy gondoljam át a stratégiát. A tavon mutatkozó kanalasgémek után hiába futottam, ezért úgy döntöttem, hogy nem hajszolom az elérhetetlent, inkább azzal foglalkozom, ami elérhető közelségben van. Egyszóval nekiálltam jégmadarazni. Éppen ezért a szükséges előkészületeket meg is tettem, és a tutajt a jégmadárfényképezés szolgálatába állítottam. Az első adandó hajnalt ki is használtam, és ahogy kell, napkelte előtt, időben a lesben feküdtem. Ígéretes volt az idő, tiszta égbolt, és terjengő köd. Egy hangulatos napkelte kellékei. Abban nem kételkedtem, hogy lesz-e jégmadár, ez ügyben szinte biztos voltam. Így is lett. Ahogy kell, hangos „ti-ti-ti” kiáltás után meg is jelent a kijelölt helyen. És lám, egy méretes hal is volt a csőrében. A napkelte körüli időpont és a köd fényszórása szép rózsaszín árnyalatokat kölcsönzött az égboltnak, méltó körítést adva a halászkirály érkezésének. Örültem, hogy ilyen gördülékenyen indul a projekt, de azért bosszankodtam is. A tutajt és a beülőt is teljesen rosszul pozícionáltam. Nem találtam el sem a napkelte irányát, sem a jó hátteret. Ilyen amatőr hibát már régen követtem el. De akkor már nem akartam előmászni, és belerondítani a reggeli forgalomba, ugyanis két jeges is használta a beülőt. Szinte egymást váltották a sorban kifogott halakkal. Öröm az ürömben, hogy halas terveim megvalósulni látszottak, kisebb és nagyobb zsákmány is az étlapra került. Az elrontott helyzetet pedig megpróbáltam megfordítani, és a hátrányból előnyt kovácsolni. A hajnali sziluett nagyszerűen visszaadja a korai lesezések hangulatát. A fehér háttér pedig csak a lényegre enged koncentrálni. Természetesen a hibákból tanul az ember, én is levontam a konzekvenciát. Már csak a következő szabad hajnalt kellett megvárni..

    

   Hogy jégmadaras terveimet megvalósítsam, az „elbaltázott” reggel után egy délutáni lest is megejtettem. A zavartalan napsütésben a hőmérséklet is magasra kúszott, a lesben meglehetősen meleg volt. De abban bízva, hogy a jégmadár halfogását esti fényekben is megörökíthetem, a lessátor melegét is elviseltem. Sajnos sokáig úgy tűnt, hiába. A kánikulai melegben szinte semmi nem mozgott, egészen a naplemente előtti pár percig. Már az indulást tervezgettem üres memóriakártyámmal, mikor felhangzott a várt „ti-ti-ti” kiáltás, és a beülőn megjelent a jégmadár. Nagyon szépek voltak a lapos fények, de valami mégis hibádzott. A madár csőre üres volt. Hát úgy tűnik ez a délután már csak ilyen. Pár kockát lőttem a madárról, aztán már tovább is állt. Mivel a nap is lement közben, én is követtem a példáját.

 

2016. szeptember

   Kicsit megkéstem hajnalban. A reggeli defekt fél órát elvett a tóparti készülődésből, de mivel tudtam, hogy a jégmadár mikor ébred, ezen nem idegeskedtem. Gyönyörű sárga sáv izzott már keleten, amikor magamra rántottam a csizmát, és felmálháztam magam. De abban a pillanatban már dobtam is le a táskát, mert észrevettem valamit. Az éppen elfogyó Hold alig észrevehető sarlója ott díszelgett a felkelni igyekvő Nap udvarában. Úgy döntöttem hamarjában, hogy egy kép még belefér. Szóval a simának éppen nem mondható hajnal után csak megérkeztem a helyszínre. Legutóbbi hajnali jégmadarazás eredményét átgondolva a tutajt és a beülőt kicsit átpozicionáltam. Nem sokat, éppen csak annyit, hogy ne essek ismét ugyanabba a hibába. A tervem a felkelő nap ellenfényében való fotózás volt. Amikor a madár először megérkezett, már megnyugodtam, hogy most jó lesz. A háttérben lévő gyékénysávon átszűrődő fény szépen „gömbösödött”. A jégmadár körülnézett, majd felreppent, és felült a tutaj tetejére. Hát onnan biztos jobb kilátás nyílik a tóra. Mivel azonban a beülőfa tele volt apró halpikkellyel, arra következtettem, hogy halfogás után vissza fog ülni a helyére. Így is lett. Hallottam, amint madaram a tutaj tetejéről elrugaszkodott, és a vízbe csobbant. Ujj az exponálógombon, képkivágás, vízszint rendben, és a látómezőben máris megjelent a jeges. Szemből, a kelő nap ellenfényében. Ó, azok a csodálatos angyalszárnyak. A pici hal hamar eltűnt a begyében, a nap már csak a tollrázás után szétfröccsenő cseppeket varázsolta a memóriakártyára. Pár percet adott még a gyönyörködésre, aztán magamra hagyott. Aznap reggel már nem jött vissza.

    

   Ebben az évben is eljött a pillanat, a tutaj megfeneklett. A tóban a vízszint annyit csökkent, hogy már nem tudom az optimális helyzetbe állítani úszó lesemet, ennél fogva a jégmadárfotózás körülményein is változtatnom kellett. Sajnos ez azt is jelenti, hogy az előkészített helyszínt is ott kellett hagynom. Az esély, hogy a halfogás pillanatait is megörökíthessem, egyelőre elszállt. De a halas képekről nem mondtam le teljesen, hiszen a partról is lehet jégmadarat fényképezni. Egy szabad estén kiültem hát, hogy lássam, működik-e a dolog. Úgy tűnik igen. Igaz csak egyszer, de a beülőn megjelent a jégmadár. Hal sem volt nála, csak körülnézett. Nem sok, de erre a napra be kellett érnem ennyivel. Naplementéig már nem jött vissza. Bosszankodhatnék is a csekély eredményen de a káprázatos naplemente, amit csak akkor vettem észre, amikor kibújtam az álca alól némiképp helyrebillentette a lelkem.

  

   Erre az évre ezzel az utolsó hangulatos naplementével véget is ért a jégmadarazás, elszólítottak egyéb fotós projektjeim. A folytatásra egy év múlva került sor.

2017. augusztus

   2017 tavaszán új helyszínen életre hívtam régi vízparti leskunyhómat. Beüzemelés után kislányom vette birtokba. Egy nyár végi ellenőrzés során derült ki, hogy a kunyhó előtti ágat jégmadár használja. Egyből adódott a lehetőség a halászkirály történetének folytatására. Néhány estét rá is szántam, de ezek az alkalmak meglehetősen kevés eredménnyel jártak.

  

   De mindezek ellenére az utolsóként készült sziluettes fotó újabb ötletet adott a folytatást illetően, ami szinte pontosan egy évre rá következett be.

2018. szeptember

   2018 nyarának vége felé már konkrétan azzal a szándékkal jártam ki a kunyhóhoz, hogy megbizonyosodjak a jégmadarak jelenlétéről. Nem csalódtam. Több madár is használta a les előtti ágat. Az egy évvel ezelőtti ötletemet megvalósítandó pedig ellenfényben próbáltam fényképezni a madarakat. Sziluettes jégmadaras-halas képeket akartam.

 

   Az elején kicsit rapszódikusan ment a dolog, a délutáni ellenfényes órákban keveset mozogtak a madarak, így hát a reggeli frontfényes időszakban is próbálkoztam.
   A szeptemberi nap szépen bevilágítja a tavat. Sikerült észrevétlenül bebújni, a les előtt úszkáló szárcsák, récék így nem riadtak el. A látvány idilli, kisebb cigányréce csapat bukdácsol nem messze, a gyékényes előtt nagy kócsag lábalja a vizet, a nádfalba vörös gém áll be. Jóleső érzés fog el. Így érezhetett Tutajos Matula kunyhójában. Hmmm Tutajos... :) Aztán balról hangos „ti-ti-ti” kiáltás, és a les előtti öbölbe befordul a jégmadár. Szép a napsütötte nádfal, szép a madár. Forgolódik, időnként a vízbe csap, a szebb mozdulatoknál kattan a fényképező. Fiatal, idei madár. Fehér csőrhegye elárulja. Kis ideig elidőzik, halászni is próbál, de halat nem fog, majd váratlanul továbbáll. Az ág azonban mem marad üresen, hamarosan újabb jelentkező érkezik. Nem sokat teketóriázik, már veti is magát a vízbe, és lám, meg is van az eredménye. Apró hal vergődik a csőrében, amit gyorsan el is nyel. Öreg tojó. Már értem, hogy a fiatal madár miért iszkolt el olyan váratlanul. Nem jó az idősebbel ujjat húzni, főleg ha a jobb halas helyekről van szó.

       

2018. október

   Úgy tűnt tehát, hogy a jégmadarak jelenlétével nincs gond, már csak az esti ritmust kellett eltalálni. Pár alkalom után így is lett. Egyszerűen elvarázsolt a kialakult helyzet. A lemenő nap gyönyörűen kiemelte a madarak kontúrjait, szépen átvilágította a tollaikat, és a szétfröccsenő vízcseppekből időnként szép csillagképeket rajzolt köréjük.

         

   Ekkor már bőven benne jártunk az októberben. A fixen telepített les hátránya már mutatkozott. A nap járását nem tudtam követni vele, így az elképzelt fotókhoz szükséges háttér és direkt ellenfény már nem állt rendelkezésre. Pedig a hőn áhított halas-ellenfényes fotó még nem volt meg. Mintha ezt a jégmadár is megérezte volna, mert az utolsónak szánt fotózás alatt folyton hallal érkezett. Így nem volt hiányérzetem, amikor kibújtam a lesből. Persze mondanom sem kell, hogy az ellenfény teljesen rabul ejtett, vagyis előbb-utóbb biztosan lesz folytatás ...