Gyönyörű, csillagos, tiszta égbolt fogadott, amikor kiszálltam az autóból. Zavartalan napkelte ígérkezett, így siettem, hogy minden rendben legyen pirkadatra. Ám hamar rájöttem, hogy a derült ég ebben az évszakban már hideget is jelent. A lábam alatt ropogott a fű a saskunyhó felé vezető ösvényen, fagyott hajnalban. Az egy héttel ezelőtti sasos élmények nagyon felvillanyoztak, ezért igyekeztem mindent gyorsan elrendezni, indulhatott a nap. A kunyhó sötétjében csak szép lassan bontakozott ki a táj. Először csak a fák égbolt előtti sziluettje látszott, majd egyre több részletet lehetett felfedezni a rétből is. A félhomályban egy fekete rigó ébredt fel először, majd az első holló is megérkezett még bőven napkelte előtt. A néma csendet mély korrogása törte ketté, amint átrepült a terület fölött. Ahogy teltek a percek, a rét szélén álló száraz fára egyre több madár ült fel, de csak várakoztak. Azután indult csak be a nagyüzem, miután az első szarkák leszálltak a zsigerre. Erre a többi madár is összeszedte a bátorságát, és egymás után huppantak le az etetőtérre. Csak az a két rétisas ücsörgött továbbra is a szélső fán, amik időközben megérkeztek. Jól van, csak nézelődjetek, van még időnk. Nem bántam, hogy a sasok kicsit lusták, volt fotótéma bőven. A placcon már ölyvek versenyeztek a hollókkal, hogy ki tudja a jobb falatokat a másik elől elhappolni. A felkelő nap halvány fényében szépen mutatott az egyikük, amint éppen a kialakult helyzetet méltatta.
A dolmányos varjak is megérkeztek. A közelebbi beülőt többször használták, ennek kimondottan örültem.
De a fő attrakciót a hollók nyújtották.
Sokan voltak, több madárról is készült kép a beülőkön.
Közben sajnos a sasok leléptek, így maradt a küzdelem a fényhiánnyal és a beszálló hollókkal.
Ugyanis befelhősödött az ég, így a délelőtt nem azt a napos képet mutatta, mint amit a csillagos hajnal ígért. De az egymás után érkező hollóknak nem tudtam ellenállni, röpképeket próbáltam készíteni.
Inkább kevesebb, mint több sikerrel. A sasok ezen a napon elmaradtak. Vagyis napközben ugyan visszajöttek, és egy másfél órát ücsörögtek még a száraz fűzfán, de leszállni ezúttal nem akaródzott nekik. Szépen végignézték, ahogy a szarkák, varjak, hollók, ölyvek alkotta csapat eltakarítja az utolsó ehető falatot is. Hát ez van, nem volt értelme tovább maradni. Talán majd legközelebb.
