Kócsagok röpte

Belejöttem a koránkelésbe. Olyan varázsa van a kora reggeli fotózásoknak a vízen, hogy legszívesebben folyton ott lennék, és az élmény minden fáradságot megér. Milyen jó volna, ha a legutóbbi varázslatos hangulatú hajnalt újra és újra át lehetne élni! De azt már megtanultam, hogy nincs két egyforma nap. A természet színpadán nem játszák kétszer ugyanazt a felvonást. Amikor megálltam a töltésen, már akkor tudtam, hogy nem lesz ugyanaz. Most szeles volt az idő, párának nyoma sem volt. És a víz is csendes volt. Sehol egy hang, és a les körül sem pihennek a madarak. Most ennek örüljek, vagy ne? Legalább teljesen észrevétlenül jutok be a fekhelyemre. De a csend sajnos sokáig kitart. A napkeltét madarak nélkül nézem végig, csak a tutaj előtt felbukkanó békákkal szórakozhattam.

A tőkések is messzebb mozognak, mint eddig. De mintha lenne közöttük kettő kisebb. Az ellenfényben nem látok más különbséget, de amikor ez a kettő különvált a tőkésektől, és kicsit közelebb került, már egyértelmű volt a helyzet.

Böjti récék voltak. Folyamatosan táplálkozva közeledtek. Nem kerültek túl közel, de azért alaposan meg tudtam figyelni őket.

A hím is nyugalmi tollruháját viselte már.

A böjtik sajnos magamra hagynak, egyedül maradtam megint. Vagy egy órán keresztül nem nagyon történik semmi, vagyis történik, de távol tőlem. Az egy szem kócsag is az öböl másik felében halászik. Akkor válik izgalmassá a helyzet, amikor a vízre egy másik kócsag is leszáll. Nem nézték jó szemmel egymás jelenlétét, és heves kergetőzésbe kezdtek, aminek következtében elém is beröppentek néha.

A nap már az optimálisnál magasabban áll, de azért még kezelhető a fény. Az érkezésekre és az indulásokra koncentrálok.

Talán egy percig vannak csak ideális helyen, ezalatt több fotó is készül.

Végül megint jókedvűen mászok elő a sátorból. Megint kaptam valamit, valami újat, valami különlegeset, valami hangulatosat. :) 


Pécs, 2015. június 29.