Lépésről lépésre

Az elmúlt napok viharos szelei felborították szép reményű tutajomat. Még szerencse, hogy a partra, és nem a tó közepére sodródott. Kénytelen voltam hát gyorsan helyre állítani a rendet, és a tutajt, illetve a megtépázott sátrat visszaraktam a helyére. És ha már így alakult a helyzet, az előző alkalommal tapasztalt merülési problémát is megoldottam némi igazítással. Úgy tűnik, így már nem fog meglepni a víz. De hát minden élesben dől el, ezért aztán néhány órás fotózásra szántam el magam. A szép fényeket ugyan lekéstem, és az időjárás sem volt túl kedvező, de az új les varázsa még erősebb. Vagy egy órája ringatóztam már a vízen, és próbálgattam a tutaj merülését, szerencsére úgy tűnik bárhogy fészkelődök, stabil marad. Amikor jobbról valami mozgást láttam. A friss, zöld növényzet között két réce úszott be a látótérbe. ÓÓÓÓ! Az első madár feje csak úgy világított a növényzet közül. Üstökösréce volt, méghozzá egy gácsér. Mögötte pedig a tojó úszott. 

Néhány éve találkoztam ezzel a fajjal a tavaknál, és azóta néztem őket sóvárogva minden tavasszal a gátról távcsövezve, ahogy az elérhetetlennek tűnő távolságban úszkáltak. Most meg itt vannak előttem. Az üstökös pár szép lassan úszkált. Időnként a víz alól téptek a friss hínárból. Amennyire szerettem volna, annyira nem jöttek közel, sőt, amint nyíltabb részre értek, a gácsér egyből visszafordította a tojót. De az ember ne legyen telhetetlen.

Talán negyed órát voltak előttem. A fotók közel sem lettek tökéletesek, de számomra így is nagyon sokat jelentenek. És azt hiszem egy lépéssel megint előrébb kerültem


Pécs, 2015. március 31.