Egy kis hangulat

A napokban a tavak mellett mentem el. Nem bírtam ki, megálltam egy rövid időre, hogy sétáljak egy kicsit a parton. Közeleg a tavasz, egyre többet jár az eszem azon, hogy mit és hogyan fogok idén a víz mellett fotózni. Hol lesz a legjobb hely, hova fogom a lest telepíteni, stb. Ilyen dolgokon járt az eszem, amikor a fejem felett nagy szárnysuhogással áthúzott egy csapat madár. Későn eszméltem, így a jó röpképes helyzetről lecsúsztam, de a felismerés mellbevágó volt. Bütykös ásóludak voltak.

Nagy volt az öröm, mert nekem ez volt az első megfigyelés a fajjal kapcsolatban. Mivel nem volt sok időm, este naplementekor még visszanéztem, hogy pár szép hangulatfotót tudjak készíteni róluk. Szerencsére még a helyszínen voltak.

És a kedvemért még egy egy tiszteletkört is tettek a víz fölött. Jól mutattak a lemenő nap fényében.

Szép volt, olyan festményre kívánkozó hangulat. A tavak fölött áthúzó hattyúk is adtak némi fotótémát. A háttérben látható Jakab-hegy havas oldala szép körítést adott nekik.

Hát így volt. Bízom benne, hogy ez az év is szép élményeket hoz majd a tavaknál. Én ott leszek. :)


Pécs, 2015. február 15.