Pygmeusok

Jó idő van, de márciusban ez még csalóka lehet, főleg a vízen. A gáton ballagva az időnként felélénkülő tavaszi szél kellemetlenül bújik a pulóverünk alá. Sebaj, szép naplemente ígérkezik, a les majd elrejt a szél elől. Így is lett. A hullámzó vízen hamar beindul az élet, a távolabbi sarokban búbos vöcskök nászolnak.

Messze vannak ugyan, de a hangulat azonnal megjött. Vöcskös élményeim egyből felidéződtek. Még nem olyan hevesek a mozdulatok, a pár rövid tánc után szét is vált. De jelenlétük állandó, a szép délutáni napsütésben időnként közelebb is kerülnek.

Jó mozgás van a tavon. A vöcskökkel együtt récék, szárcsák jönnek-mennek, egyszer egy kis vöcsök pár is megmutatja magát. Csak a napfény nem tart ki, a délutáni fényeket felhő szűri meg. Azért jó nézelődni a víz szintjén ringatózó tutajból, van benne valami megnyugtató és egyben izgalmas érzés. Főleg, amikor azt látom, hogy a tó távolabbi felén kis termetű, fekete madár csobban a vízbe. Aha, kis kárókatona. Reméltem, hogy megjelenik, február óta látok néhányat. Hamar eltűnik a szemem elől, én meg a néha közel kerülő vöcskökkel bajlódok, sikertelenül. Jó fél óra is eltelik, mikor látom, hogy a korábbi kis káró felugrik a tó végében, és egyenesen a les felé repül. Az objektív természetesen a másik irányba néz, és mivel nem akartam hirtelen mozdulattal elriasztani, így tehetetlenül néztem, amint egyenesen a tutaj melletti beülőn landolt. Hallom, hogy a szomszédos lesben már kerepel a fényképező, lányom szemfülesebb volt nálam. :) Persze aztán én is odaértem, és halk kerepléssel én is üdvözöltem a pygmeust.

Négy éve már annak az emlékezetes találkozásnak, mikor személyesen megismerkedtünk, hát most újra itt van.

Nézelődik, rendezgeti vizes tollait,

és kárókatona módjára, szárnyait széttárva szárítkozni kezdett.

Élvezem a látványt, a madár közelségét, és nem is bánom a felhőket, a szórt fényben szépen kijönnek a fekete tollazat részletei.

Kicsit mosolygok is, miközben a keresőbe bámulok. Madarászként, ráadásul bő természetvédelmi vénával megáldva, egy ritka, fokozottan védett fajhoz közel kerülni nagy dolog. Ezt már csak az tudja felülmúlni, hogy mindezt apaként a lányom társaságában tehetem. :)

Na de nincs idő ilyen gondolatokon elmélázni a történések váratlan fordulata miatt. A beülő mellett hirtelen egy másik pygmeus csobban a vízben,

és jól láthatóan ő is szetetne egyet szárítkozni a vízből kiálló fűzfacsonkon. Persze az első madárnak ez nem nagyon tetszett, ami okozott közöttük egy kis nézeteltérést.

De aztán hamar megegyeztek, végül is sok jó pygmeus kis helyen is elfér. :)

Közös szárítkozás, nézelődés következett a részükről, részünkről pedig tátott szájú folyamatos exponálás. Történelmi volt a pillanat.

A békés szárítkozás nem tartott sokáig, összekaptak megint, és mindketten elrepültek. Maradt az üres fűzfaág, és az a kellemes, csodálattal vegyes érzés, ami ilyenkor elönti a madárfotóst. A végére még a nap is kibukkant kicsit a felhők és a horizont között, hogy a lapos, szép fények megvilágítsák a tó sarkába érkező madarakat. Négy nyári lúd szállt le a nádas szélébe. Az okai annak, hogy most újra a tutajon vagyok. Messze még ugyan, de már ugyanazon a vízen ringatózunk... :)


Pécs, 2020. március 16.