Sakál

Mivel a több vonalon futtatott fotós szálak közül a sasok utáni hajsza tűnt a legeredményesebbnek, még sasok nélkül is, újra a tóparti nádkunyhóban találtam magam. A szép havazás utáni napon ugyan csak a szarkák szórakoztattak,

de a jó mozgás miatt nem lankadt a lelkesedésem. A jég szépen hízik, csak jön már valami említésre méltó is. Az újabb nap, újabb esély elv alapján rejtőztem el ismét a lesben. A napot a dolmányos varjak kezdték. A jégen sétálva mérték fel a terepet.

Pár dankasirály is tiszteletét tette,

a jégen heverő csalival foglalkoztak.

Ez természetesen a varjaknak nem tetszett, amit szóvá is tettek.

Persze a sirályokat az mit sem zavarta,

hogy egyik-másik varjú úgy sétál a jégen, mint a környék ura.

Továbbra is egymással versenyeztek a finom falatokért.

Miközben a nagymellényű varjakat, és a nemtörődöm sirályokat figyeltem, jobbról, a nád takarásából reccsent egyet a jég. Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, arra gondoltam, hogy még mindig töltődik a tó, és a víz egyszerűen megemeli a jeget, ami a part mellett igazodik. Később rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Ugyanis jó negyed óra múlva abból az irányból a szemem sarkában vöröses villanást láttam. A jégen megjelent egy aranysakál. Mondanom sem kell, hirtelen nem is tudtam mi történik, csak tágra nyílt szemmel figyeltem, ahogy lépésről-lépésre a jégen heverő csali felé óvatoskodik. Nem akartam az objektívet hirtelen ráfordítani, a mozgás biztosan elriasztotta volna, így tehetetlenül néztem végig, ahogy felkapja a hozzá legközelebb eső húsdarabot, és visszasiet a nádasba. Hát, mondom ennek a fele sem tréfa! Fényképezőt a megfelelő irányba húztam, és vártam. Hátha. Megtörtént a csoda. Talán tíz perc telhetett el, és a takarásból megjelent a sakál feje. A lépésről-lépésre való óvatoskodást már az objektíven keresztül néztem.

Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy egyre kijjebb ér a jégen,

és egyszer a madarak felé pillant, egyszer pedig a hús felé szimatol.

Pár lépés után felkapta a zsákmányt, és visszasietett a nádszegélybe. Hej-hej, micsoda pár pillanat volt! Ritka lehetőség a nádifarkast nappal, nyílt területen megfigyelni, ilyen közelről fényképezni pedig a hihetetlennel határos. Hozzátartozik, hogy 5 éve is megvan már, hogy az ilyen-olyan madárfotós projektjeim során fel-feltűnt a közelemben a toportyán, de arról álmodni sem mertem, hogy ilyen körülmények között fog végül lencsevégre kerülni. Igazi ajándék volt ez erre a napra, igazából mindegy is volt már, történik-e még valami a les előtt. A jégen heverő hal mellé érkező ölyv már csak levezetés volt.

Szépen végigfotóztam, ahogy szusi ebédjét elfogyasztja, majd én is leléptem.

Igaz, hogy sasokat vártam, és csak egy szőrös állat jött, de az aranysakál, az aranysakál. Igazi fotós csemege.


Pécs, 2021. január 19.

Szép történet lett! Gratulálok a mázlidhoz! :-)

Köszi Gábor! :)

Csak röviden , gratulálok !!!

Köszi Péter! :)