Vissza a vöcsökbirodalomba
Két évvel ezelőtt azért szálltam ismét vízre, hogy a területen megjelenő nyári ludakat fotózzam. Ez eddig csak részben sikerült, így érthető, hogy azonnal reagálni akartam a váratlan lehetőségre. Lányommal másnap már költöztettük is a tutajokat. Harmadnap délután pedig már rajtuk elrejtőzve vártuk, hogy szerencsénk lesz-e a libákkal.
Egyből déjà vu érzésem lett. Öt évvel ezelőtt ugyanebben az időben kormányoztam a tutajt erre a helyre, egy kis nosztalgiával nyugtáztam, hogy újra a vöcsökbirodalomban vagyok. Az események is ennek megfelelően alakultak. Az öböl eldugott zugából búbos vöcsök pár tűnt fel.
A hullámzó vízen egyre közelebb jöttek, a szél kajlán belefújt a bóbitájukba.
Nem is tudom már hány ilyen helyzetet éltem át, de a búbos vöcsök mindig elvarázsol.
pláne, ha már olyan közel van, hogy nem fér bele a keretbe.
A szél még meg is fűszerezte a portrékat, időnként felborzolva bóbitájukat.
Csoda volt. Ez a fűszer, ami a mozgatórugója fotós munkásságomnak. Közel menni, titkokat ellesni, részese lenni a természetnek.
A vöcskök kis idő múlva tovább álltak, az öböl másik részén kezdtek halászni.
De nem maradtunk látnivaló nélkül. Hattyúk tűntek fel előttünk, szintén extrém közel.
Annyira a portréra koncentráltam, hogy először nem is vettem észre a nagy madár mellett úszó tollgombócokat. Fiókákat vezetett a tojó hattyú.
Nehéz ilyenkor nem elmosolyodni. A keresőbe nézve én is így tettem. A gúnár is követte a családot, vigyázó szemeivel úszott el a fiókák és a tutajok között,
kitakarva a teljes látómezőt.
Megvárta, míg a kis tollgombócok anyjuk kíséretében a nádas mellé érnek,
majd ő is nyugodt tollászkodásba kezdett.
A hattyúk híresek féltő természetükről, ez most szépen megmutatkozott. Ezzel a jelenettel vége is lett a napnak. A libák ugyan elmaradtak, a tökéletes haditervünk ellenére, de szerencsére a vöcsökbirodalomban mindig történik valami érdekes...
Pécs, 2021. május 3.
Izgalmas lett...megint. ????
Igen, az volt. Főleg előtte a lesköltöztetés. :)