Másfél óra

Örültem nekik nagyon, ritkán sikerül őket lencse végre kapni. Most meg egyszerre többen is érkeztek.

Szépen pózoltak a fényképezőnek, mielőtt a vízhez szálltak.

A tengelicekkel zöldikék is érkeztek. Tojók, hímek vegyesen.

Miután az itató melletti bokron ülve meggyőződtek a hely biztonságáról, mindannyian leszálltak a víz mellé inni.

A szürke színezetű tojók nem annyira feltűnőek, de a hímek, szép fényekben, gyönyörű látványt nyújtanak. A víz tükröződése pedig csak fokozta mindezt.

A pintycsapatok távozása után megindult a szokásos cinegesereg. Széncinegék jöttek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Nagyon mókás látvány, amikor ülnek a vízben, és minden tollukat eláztatva élvezik a fürdőt.

A széncinegék között feltűnt egy barátcinege is. Örültem, hogy tudtam pár jó képet készíteni róla, igazi örökmozgó.

Nehéz elkapni azt a rövid pillanatot, amíg megáll. Szerencsére a víz mellett is elidőzött egy picit.

Nem maradhattak el a kék cinegék sem. Nagyon szeretem őket, gyönyörű madarak.

Viszont, ha többen kerülnek egymás mellé, igazi méregzsákká változnak. Ha az egyik túl közel kerül a másikhoz, egyből rendre utasítják egymást.

A cinegék forgatagában megjelent egy vörösbegy is. Szolidan várakozott a szomszédos bokorban, amíg akadt egy üres hely, majd ő is felugrott az itató szélére.

Pózolt egy darabig, szépen mutatta magát.

Aztán ő is beállt a fürdőzők sorába.

Szaporán csapkodta a vizet a szárnyaival, öröm volt nézni, ahogy fürdött.

Miközben a vörösbegy fürdött, vörös szín ütötte meg a szemem. Az itató mögött, az erdőszéli gazosban valami bujkált. Fácánkakas! Sokszor láttam már az elmúlt években. Az erdő szélén alig látható csapáson többször közlekedett már, hol tyúkot kísérve, hol egyedül. Jobbról feltűnt, szép óvatosan átballagot a gazosban, és a bal szélen eltűnt a szemem elől. Jól van, ezt a jelenetet már sokszor átéltem. Viszont pár perc múlva a tisztás bal oldalán megjelent megint. Na, mi van? Nyújtogatta a nyakát, nézelődött, és elindult vissza, most a tisztás jobb széle felé. Be is váltott az erdőbe. Újabb pár perc múlva zörgést hallok a kunyhó mellett. Próbálok kilesni, a les deszkái között,  nini, itt a fácán. Közvetlenül a kunyhó mellett kotor a földön. Mit akar ez a madár? Elindul a kunyhó mellett, el is vesztem szem elől, a deszkák közötti vékony résen már nem látom, de hallom, ahogy elsétál az itató mellett. Feszült csendben várom, mi is fog történni, gondolatban már sokszor lejátszódott bennem, hátha most a valóságban is átélhetem! És igen! Az itató mögött megjelenik egy fej.

Micsoda tekintet! Szinte süt belőle az intelligencia. Hiába, tyúkféle. :) Az itató vége kb 50 cm-rel van a föld fölött. Viszont az itató építésekor készítettem egy feljárót is a medence teljes szélességében, hogy egyéb lábas jószág is tudja használni az itatót. Egyfajta rámpa vezet fel a vízhez, amin most a fácán szépen felsétált. Nyugodtan viselkedett, minden idegesség nélkül egészen a vízig lépdelt. Látszott, hogy nem először jár itt.

Mekkora madár! Nem is tudtam vele mit kezdeni, illetve fotóztam, ahogy tudtam. Nagyon régóta vártam rá. A fácán meg szépen körülnézett a kis emelvényről.

Mivel mindent rendben talált, szépen elkezdett kortyolni.

A madáritató persze nem a legideálisabb egy ekkora madár fotózására, de én nagyon örültem neki, régi kívánságom teljesült, ezért nagy örömmel fényképeztem.

Miután ivott pár kortyot, szép komótosan, ahogy jött, lesétált az itató mellől. Én meg alig tértem magamhoz. A nagy örömködés közepette ránézek az órámra, mennem kell lassan. Készülődök is, amikor ismerős cserregés hallatszik a közelből. Figyelek feszülten, ismét bekapcsolom a fényképezőt, mert őszapókat jelez a hang. Hátha meg lehet koronázni még ezt a napot! A víz mellé ugyan nem, de az egyik beszállóágon egy pillanatra megjelent az egyik madár a csapatból. Pont annyi ideig, hogy egy kép elkészülhessen.

Az idő lejárt, mennem kell. Micsoda másfél óra volt! Ha nem lenne a bizonyíték a memóriakártyán, talán el sem hinném! :)