Sakáltanya

A lessátor tetején finoman kopog az eső, néha rákezd, néha alábbhagy. Már vagy egy órája fekszek az iszapon, de nem mozdul semmi. A tóparti száraz fán is csak ücsörög a rétisas. Aztán alábbhagy az égi áldás, kicsit kitisztul, és látom az objektíven keresztül ahogy megrázza magát, tollászkodik, nézelődik. Pár perc múlva végül elrúgja magát, eltűnik a szemem elől.

Hát úgy tűnik ma nem fogok sast fotózni. Várok, nézelődök. Az eső néha szemerkél, csend van. Susog a nádas mellettem, néha mintha valami lépne, de talán csak beleképzelem. Telik az idő, lassan mennék már. Egyszer csak azt látom, hogy valami áll előttem az iszapon. Mi a fene, az előbb még üres volt a placc. Szellemként jelent meg előttem a sakál. A méla bámészkodás azonnal izgalommal teli pillanattá változik. Csak várja meg, míg ráfordulok az objektívvel!

Megvárta. :) A sasoknak kirakott csali felé szimatol, de a fényképező kattanására azonnal felfigyel,

meredten bámul felém.

Néha a csali felé pillant, de aztán újra csak engem figyel.

Végül győzött az óvatossága, visszasétált a nádas mellé. Onnan még vetett egy pillantást kifelé,

majd a nádi farkas eltűnt a takarásban. Egyedül maradtam a sakáltanya szélén, csak az eső kopog finoman a lessátor tetején...


Pécs, 2021. november 5.

Fantasztikus mese!

A legszebb benne, hogy nem is mese. :)
Köszi!