Egy kis itató
Érdekesen alakul ez az év a madáritató szempontjából. Az év elsÅ‘ felében annyi csapadék esett, hogy a fotósnak nem sok babér termett az itatónál. Egy-két reménytelen próbálkozás után nem is erÅ‘ltettem a dolgot. Szerencsére máshol volt izgalom bÅ‘ven, amivel csillapÃthattam fotós éhségemet. De a madáritató mellett lesben ülni annyira más hangulatot ad, hogy nagyon hiányoltam már. A júliusi szárazság és a kÃméletlen hÅ‘ség már sejtette, hogy lassan eljön ennek is az ideje. Esti lesre készültem. A vÃzben úszkáló tollak alapján arra gondoltam, nem hiába. Lassan indultak a dolgok. Csak a darazsak jöttek rendületlenül. Vitték a vizet, úgy látszik a darázsfészekben is meleg van. Este hét óra volt már, mire szárnyak suhogása hallatszott a közelbÅ‘l. Széncinege szállt le a vÃz mellé. Rövidesen egy egész csapat követte. Talán 15 is jött pár percen belül, és egytÅ‘-egyig csatakosra fürödték magukat.
Jó volt nézni a vidám kis csapatot. A cinegéket hirtelen lehuppanó vadgerle követte. Egy éve találkoztunk utoljára.
két szajkó érkezett nagy recsegés közepette. Hamar fellármázták a környéket. Rendezetlen tollazatuk alapján a vedlés vége felé járó fiatalok lehettek. Jót fürödtek, majd távoztak.
Ahogy én is, az erősen fogyatkozó fények, de leginkább a vacsora hiánya miatt.
Pécs, 2013. augusztus 6.