Esti szauna

Szokták mondani, hogy a kánikulai meleget a vízparton könnyebb átvészelni. Jelentem, nem igaz! Pár órás vízparti les meggyőzött erről. :) A les belsejében embert próbáló a klíma, szaunának is beillene. De mit lehet tenni, ha az ember függő, madárfüggő. A nagy meleg, és a csapadék hiánya a vízszinten is meglátszik, minden egyes alkalommal pár centivel alacsonyabb. Szomorú, de ez azt jelenti, hogy nem sokáig lehet már használni a lest. Komolyabb csapadékra nincs kilátás, így a helyzet valószínűleg már idén nem fog javulni. A madarak is inkább a nyílt vízen tartózkodnak. Egy fiatal szárcsán kívül más nem is úszott be a tisztásra.

De végeredményben nem is ez miatt jöttem. A guvatok izgatják a fantáziámat. Hátha sikerül megint egyet-kettőt lencsevégre kapni. Nem csalódtam. Elsőnek egy fiatal érkezett. Talán másodköltésből származó fióka lehetett, mert szárnytollai még erősen tokosak voltak, farkán meg még pihetollak meredeztek. Tanulatlan még, a les tartószerkezetét használta közlekedőnek, olyan közel volt, hogy fotózni nem is tudtam. De az öreg madár, már rutinosan, a számukra kijelölt helyre jött. Szépen kisétált a nádasból, így elkészült a fotó, amiért aznap este a szaunát választottam.


Pécs, 2013. július 28.