Léprigó
Persze az Å‘szi hangulat már a vÃz mellett is jelen van. A lassan hulló levelek beborÃtják az itatót.
A lesfotózásnak megvan az a varázsa, hogy az ember megszűnik embernek lenni. A környék történései, hangjai, rezdülései mind bejutnak a kunyhóba, de emberi mivoltunk rejtve marad. Valóban olyan érzés, mintha egybeolvadnánk a természettel. A közeli fákon dolgozó fekete harkály látványa, a magasban elhúzó daru csapat hangja, a makkot hordó szajkók recsegése, a hulló falevelek neszezése együtt olyan élményt adnak, amit csak a lesben ülve tapasztalhatunk meg. Évek óta kÃsér ebben az idÅ‘szakban a léprigók cserregése is. A fagyöngy termését kedvelÅ‘ madarak csemegézni járnak rá a már érett bogyókra. Persze a természetben semmi sincs véletlenül. A fagyöngy is várja a léprigót, hogy rábÃzza szaporodásának zálogát. A fagyöngy termésébÅ‘l a madár csak a húst emészti meg, az ellenálló mag áthalad a tápcsatornáján, hogy a másik oldalon kipottyanva gyökeret verhessen az új nemzedék. Na ezeket a nyomokat, az elpottyantott magokat, fedeztem fel már az elmúlt Å‘sszel is az itató mellett. Egyértelmű volt a jel, léprigók jártak a vÃzre. Akkor elkerültük egymást, de úgy látszik, hogy ez az év meghozta nekem a léprigót is. Cserregése elÅ‘re jelezte érkezését, Ãgy nem ért felkészületlenül.
Hosszasan ivott, mielőtt újra az öreg cseres fagyöngyeihez repült. Szép pillanat volt.
Pécs, 2012. november 14.