Pillanatnyi körkép

A mostani nagy kánikulában nem is lehetne jobb programot elképzelni, mint a lesfotózást. Ha nem lenne elég a közel 40 fokos kinti hőmérséklet, a les még erre rátesz vagy 10 fokot. Kíváncsi is voltam, mi a helyzet a madaraimmal, így hát mentem egy kört. Az itató szerencsére jól bírja a strapát. A medence körül fellelhető nyomok arra engednek következtetni, hogy sok madár használja ki az állandó víz adta lehetőségeket, hiszen a legmakacsabb pocsolya is kiszáradt, és a közeli kis patak vize is elapadt már. Nagy örömömre a vadgerle úgy látszik állandó vendég mostanában. Hosszasan kortyolgatott, mielőtt távozott.

 

Az itatónál lévő les délután már árnyékban van, nem úgy a vízparti les. Igen komoly erőpróba volt a pár órás szaunázás, amit bent töltöttem. Szerencsére azért nem volt teljesen hiába való a több liternyi víz kiizzadása. A nádasban is zajlik az élet. Guvatéknál már nagy fiókák vannak, végig a közelben mozogtak, sajnos csak szigorúan a nádas takarásában. A szárcsa csibék is megnőttek már. Önállóan, szülői felügyelet nélkül táplálkoznak már.


Pécs, 2012. július 7.