A házi rozsdafarkús történet nem ért véget a második fészekalj kirepülésével. Néhány nappal azután, hogy a fiókák elhagyták a fészket, a szülÅ‘k már tatarozták a lestrapált épÃtményt, és újabb pár nap elteltével a tojó már a fészekben ült. Nem akartam elhinni, harmadszor is költésbe kezdtek. Mindez még júliusban történt. Az augusztus eleji látogatásunk pont jókor jött, hogy a fiókák etetésénél ismét jelen lehessek. A fészekben két, már anyányi fióka ücsörgött. A lessátor hamar elkészült, már csak a szép fényekre kellett várni. A képeket ezúttal is gyerekkori élmény ihlette. Sok idÅ‘t töltöttem nagyszüleimnél, akik nagy becsben tartották a tornác elhagyott fecskefészkében megtelepedett rozsdafarkúakat. Sokat figyelgettem a kis madarakat, amint az udvarban vadászgattak. Egyik kedvenc Å‘rhelyük a már hosszú évek óta egy helyben álló, bemohásodott téglarakás volt. Ezt az élményt szerettem volna ezúttal felelevenÃteni. Kerestem pár mohás téglát, és a kertajtóra szerkesztettem, amit már a múltkor is elÅ‘szeretettel használtak beszállóként az öreg madarak. Úgy terveztem, hogy délután már fotózni fogok. De a madarak nem Ãgy akarták. Dél körül az udvaron hangos csettegés hallatszott, és a gyerekek azzal futottak be, hogy az egyik fióka kiugrott a fészekbÅ‘l. Nincs mit tenni, igaz, hogy délben vannak a legrosszabb fényviszonyok, de ha várok, lemaradok az eseményrÅ‘l. Beültem tehát a lesbe. Az öreg madarak jöttek is, de most nem az a gyors etetés volt, mint eddig. A táplálékot hozó szülÅ‘, mielÅ‘tt beszállt volna a fészekbe, hosszan hÃvogatta fiókáját, és a táplálékkal ki-be ugrált a fészek és a kertajtó között. Csalogatta a fészekben maradt fiókát, bátorÃtotta a nagy lépés megtételélre.

Miközben az elsÅ‘nek kirepült fióka már az almafán várta, hogy szülei megetessék, addig a másik még a fészekbÅ‘l válaszolgatott szülei hÃvására. Minden etetéskor lejátszódott a csalogatós játék.

És a legutolsó fióka egyre bátrabb lett. A fészekbÅ‘l kimászva az eresz alatt futó lécen szaladgált. Azután többszöri próbálkozás után végleg elszánta magát. Az elsÅ‘ repülés a kazánházban ért véget. Egy kis segÃtség után aztán már Å‘ is az almafán várta a következÅ‘ adag rovar falatot.

Nagyszerű élmény volt. Végig követhettem és fotózhattam a rozsdafarkúak életét, akik három fészekalj fiókát röpÃtettek ki.Tiszteletre méltó teljesÃtmény ezektÅ‘l az egyszerű de nagyszerű madaraktól!

Pécs, 2011. augusztus 9.