Lepkék

Néhány hete történt, hogy egy kis hajnali lepkefotózással kárpótoltam magam a sikertelen gyurgyalagozás után. Nagyon tetszett, amit otthon a monitoron láttam. Akkor el is határoztam, hogy majd szakítok még időt erre a témára. Tudatosan, fényképezés céljából még soha nem kerestem lepkéket, mindig csak belebotlottam egy-egy szép példányba, amit vagy sikerült lefotózni, vagy nem. Na majd most, gondoltam, szakítunk ezzel a hagyománnyal. De valahogy még sem akaródzott a lepkék miatt korán kelni. A végső lökést aztán a fővárosi állatkertben tett családi kirándulás adta, ahol a lepkekert csodálatos trópusi pillangóit is megnéztük. Így hát az utolsó szabad hajnalon mégis fölkeltem, hogy a napfelkelte fényében lepkéket fotózzak. Így utólag azt mondom megérte.


Pécs, 2011. július 9.