Végre itató

Hosszú idő telt el a legutóbbi madáritatós beszámoló óta. Ez nem azért van, mert abbahagytam a projektet, hanem mert idő hiányában nem tudok annyit a lesnél tölteni, amennyit szeretnék, az a pár tavaszi alkalom pedig, amikor kint lehettem, fotózás szempontjából sikertelen volt. De most végre van miről írni. Ott kezdeném, hogy az előző két év tapasztalatait összegezve, új alapokra helyeztem a madáritatós fotózást. Ez azt jelenti, hogy kerestem egy eldugott helyet, ami kirándulók által egyáltalán nem látogatott, mégis jól megközelíthető, így a vízhordás is jelentősen könnyebbé vált, és nem kell tartanom a rongálástól. A másik lényeges változás a madáritató mérete. Megnöveltem a medencét. Az alapterület 2,5 m X 1,25 m lett, a vízmélységet pedig 10 cm-re emeltem. Így kb 250 l víz befogadására képes. A megnövekedett méretek már lehetővé tették, hogy a leskunyhót közvetlenül a medencéhez építsem. Így a vízfelület már a les ablakánál kezdődik. Ezzel a megoldással a tükörképes fotózás is kompromisszummentes lett a nagyobb testű madaraknál is. Az elhelyezésnél is körültekintőbb voltam. Lejtős terepet választottam, így elértem, hogy a kunyhó beásása nélkül az itató földközelbe került. Így a környező növényzet között olyan hatást kelt, mintha a földön lenne.

Már csak fotózni kell. Ennek is eljött az ideje. Jó madármozgás volt mindig a környéken, de a fotózás eddig nem volt eredményes. A legutóbbi hajnali és késő délutáni les alatt azonban megtört a jég. A legfőbb látványosság egy fiatal nagy fakopáncs volt. A közeli fákon mozgott, és az itatót is többször meglátogatta. Jó lehetőség volt néhány közeli portré készítésére.

A les körül folyamatos volt a fekete rigók jelenléte is. Két hím kergetőzését többször is megfigyelhettem. Az egyik nyugodt pillanatban az egyik a les elé is leszállt.

Sok idén kirepült fiatal cinegét is láttam. Az együtt bandázó csapatokból egy kék és egy széncinege is leszállt az itatóhoz. Szép pillanat volt, amikor a les előtt nézelődő kék cinegére ráesett a felkelő nap fénye. Csak exponálni kellett. Jó kis nap volt.


Pécs, 2011. június 29.