Az első ölyves reggel

Az idei télre nem csak a szokásos énekesmadár etetéssel készültem. A tavalyi nehezen induló próbálkozásom az ölyvekkel arra sarkallt, hogy ezen a télen alaposabban felkészülve kezdjek neki a ragadozók fényképezésének. Az első a helyszín kiválasztása volt. Általában mindig van nálam távcső, így már az ősz alatt is folyamatosan figyeltem az egerészölyvek mozgását. Ezek alapján a Mecsek egy erdővel körülvett gyepét szemeltem ki a célnak. Innen egy alkalommal 8 egerészölyvet és négy hollót figyeltem meg egyszerre a környéken mozogni. Ez az intenzív jelenlét jónak ígérkezett a télre is. El is készült a lessátor, és kihelyeztem az első beszállókat is. November második felében elkezdtem az etetést.

A mostani hétvégén akadt egy szabad hajnalom. Jó alkalom, hogy a puha, meleg ágy helyett a hideg, kényelmetlen lessátorban várjam meg a reggelt. Így is tettem. Meleg teával és három nadrággal felfegyverkezve még sötétben a sátorban voltam. A szokásos méla várakozást a közeli erdőből egy ökörszem hangja szakította félbe. Ő volt az első aki jelezte, hogy pitymallik. Innentől feszülten lestem, hogy mi fog történni a les előtt. Nem is kellett sokat várni. Szárnysuhogás a közelben. Amolyan lomha forma, jó lesz ez gondoltam. Aztán, mint egy árnyék, a fű között begyalogolt elém egy egerészölyv. Hát nem valami fenséges, ragadozós belépő volt, inkább olyan tyúkféle totyogás, de sebaj. Ott volt előttem, amiért jöttem. Egyből rá is vetette magát a húsra. Látszott, hogy nem először jár itt. Sajnos a fények még nagyon gyengék voltak, és kicsit takarásba is húzódott a madaram, úgyhogy egyenlőre csak lestem hogyan falatozik, és én is kortyoltam egy kis teát. Szerencsére miután jóllakott felugrott az egyik beszállóra. Ekkorra már a felkelő nap is vetett pár sugarat a felhők közül, én is akcióba lendülhettem. Elkészültek az idei tél első egerészölyv képei.

Mindenképpen jó előjelnek gondolom ezt a találkozást, és bízom benne, hogy még jó párszor fogunk találkozni. Pár perc múlva az ölyv továbbállt, és nekem is elfogyott a melegítőm, hát hazafelé vettem az irányt, néhány megabájtnyi plusz teherrel.


Pécs, 2010. december 12.