Fotózás a víz fölött

A vízimadarak fényképezése céljából kialakított leshelyet tovább alakítottam, hogy minél több lehetőséget adjon a jó fotók elkészítéséhez. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy deszkát helyeztem ki olyan formán, hogy ráhasalva a víz színéhez lehető legközelebb kerülhessek az objektívvel, és így természetesebb perspektívából tudjam a madarakat fényképezni. Ez az elképzeléseim szerint meg is valósult, megfelelően stabilizálva. (Nem két kilót kell megtartania :))

Eljött a főpróba ideje. Az első versenyző egy szürke gém volt. Nagy léptekkel lábalt be a les elé, és néhány irigylésre méltó hal benyelése után ugyanúgy távozott.

Nem sokkal utána egy sirálycsapat lepte el a közeli vízfelületet. Nagy zsivaj közepette próbáltak minél több halat kifogni, vagy elvenni a másiktól.

A harmadik témát egy cigányréce adta. Keresztben szeretett volna átúszni előttem, de kiszúrta a kilógó objektívet, és szépen eloldalazott. Róla csak távoli képek születtek.

Nagy reményeket fűzök ehhez a leshez, de az már biztos, hogy valami komfortot is beleviszek a dologba, mert rájöttem, hogy nagyon kemény az akác deszka.


Pécs, 2009. szeptember 10.