A jégmadár története

Régi tervem volt, hogy jégmadarat fotózzak. Kedves kis madár, nagyon szép, kicsit titokzatos, érdekes életmódú. Ahhoz, hogy ez a terv sikerüljön, komolyabb előkészületek kellettek. A hosszabb nyári szabadság Tolnanémedin erre lehetőséget adott. Az itatós-etetős fotózással ellentétben, ahol a madár jön hozzám, most nekem kell mennem a jégmadár birodalmába. Olyan helyszínt kellett találnom, ahol viszonylag könnyen a közelébe férkőzhetek. Kisebb keresgélés és információgyűjtés következett. (Persze beépített informátorokkal könnyű.) Apósom és öcsém megszállott horgászok, és rendszeresen járják a környék vizeit, ők adták a tippeket, hogy hol láttak a víz fölött surranó jégmadarakat. Ezek alapján fel is kerestem pár élőhelyet, de a legtöbb a rossz terepviszonyok miatt fotózásra alkalmatlan volt. De egy ilyen esti nézelődés során megtaláltam a tuti helyet. A Kapos Tolnanémedi határában torkollik a Sióba. A két folyó által közbezárt ék alakú földnyelvet a helybeliek "Pöcök"-nek hívják (az a fránya fantázia :)). Nos a Pöcök szélén a vízből kiálló száraz ág hegyén ott csücsült a jégmadár. Itt az én helyem is.

Szerencsémre a Kapos az utóbbi évek során egészen jó élőhellyé alakult. A parton a töltések között egymást érik a fűz bokrok, fák.

Így van ez a torkolati részen is, ahol a kiszemelt száraz ág mögött egy szép fűz bokor terebélyesedik. Ebben a bokorban alakítottam ki a leshelyet is, így már kb 4 m távolságból (vagy inkább közelségből) fényképezhetem a jégmadarat.

Nagy lelkesedéssel ültem ki a következő hajnalokban és esténként. Az bebizonyosodott, hogy jó helyet választottam. Az álca is megfelelő, és a jégmadár revírjének közepébe sikerült betelepednem. A hím és a tojó is rendszeresen mozognak a közelben. Gyors röptükkel suhannak cm-kel a víz fölött. Rájöttem viszont, hogy a jó élőhelynek hátránya is van. Rengeteg víz fölé hajló ág van ezen a szakaszon, ami a jégmadárnak megfelel pihenésre és halászatra is. Bőven van választék és ezt az ágat is csak ritkán használja. De ez lenne a kisebb probléma. A Kapos és a Sió is kedvelt horgászvíz. A falu horgászainak jó része (nem kevesen) ide jár halat fogni. A parton egymást érik a horgászhelyek, és persze az én leshelyem mellett is van három. Így hát nem csak a jégmadár fotózása jelentett feladatot, hanem legalább akkora kihívás lett a horgászok megelőzése is. Sok sikertelen fotózási kísérlet után az egyik délután biztatóan indult. Jó idő, szélcsend, szép délutáni fények. A parton csend. Sehol egy horgász! Ez az én napom. Így is lett. Rövid várakozás után a beszállóágon ott termett a jégmadár csőrében egy kishallal. Két egész percen keresztül hagyta magát fotózni. Megint bevált a hangtompító burkolatom, a fényképező kattogása így nem zavarta. Megszülettek az első jégmadárfényképek.

Kicsit nézelődött, bámulta a vizet, le is csapott, de a fogással már nem szállt ide vissza. Az első sikereken felbuzdulva másnap délután ismét kiültem. A jégmadarak jöttek-mentek, gondoltam ma is szerencsém lesz. Kisvártatva viszont felbukkant egy spori, aki pont itt akart horgászni. Hirtelen felindulásból eldöntöttem, nem mehet ez így tovább. Többször láttam már, hogy a jégmadarak a túlpart egy bizonyos része felé sűrűn repülnek. Át is mentem oda, és egy jónak ígérkező helyen leszúrtam egy víz fölé benyúló ágat. Nem bíztam benne, de itt legalább nincs horgászhely.

Másnap a hajnal már itt ért. Épphogy elhelyezkedtem, az álcaháló is helyére került. a közelből már hallottam is a jégmadár éles, röptében adott hangját. A következő pillanatban már az ágon ült a madár. Hej azt a hétszázát. Még majdnem hogy sötét volt. Csak próbaképp lőttem pár hosszú expós képet.

A zöme persze életlen lett. Vagy tizenöt percig itt ücsörgött a madárka. Egy halat is fogott közben. Sajnos a táplálkozás mozzanatai a kevés fény miatt mind homályosak lettek. Tollászkodás, nézelődés. Már kezdett előbújni a nap szépen színezve kis madaramat (már összebarátkoztunk :)).

Ám mielőtt felkelt volna a nap, a töltésen egy bicikli zörgése hallatszott. Úgy is továbbáll, gondoltam. Ám a következő pillanatban elóbégatja magát a horgászni igyekvő bácsika, hogy a már a parton gubbasztó haverjával megbeszéljék a reggeli haljárást. Mindezt olyan hangosan, hogy talán még kilóméterekre is hallani lehetett, hogy ezek a büdös halak már megint nem esznek. Persze a jégmadár azonnal elrepült. Hiába vártam már aznap reggel, a napkeltében már csak a beszállóágon sütkérező szitakötők szórakoztattak.

Horgászok ide vagy oda, jön még jégmadár az objektív elé!


Pécs, 2009. július 24.