A jégbe fagyott tutaj

                                                    


A jégbe fagyott tutaj

   A tutajos szezon végeztével, ősszel általában mindig szokásos tevékenységem volt, hogy az úszó lest partra vontattam, szétszereltem, és eltettem télire. Ez helyett 2021 őszén gondoltam egyet, és a tél előtt partközeli helyzetbe állítottam egy előre kiszemelt helyre. Ugyanis terveim voltak vele, amihez már csak a jégre kellett várni. Tudniillik a kihaltnak tűnő nádas a látszat ellenére közel sem üres a téli hónapok alatt sem. Rejtőzik ott néhány finomság, amelyeknek utána szerettem volna járni. A tartós fagy ezen a télen 2022 januárjára érkezett meg. Az úszó les a part mellett a jég fogságába esett, mégpedig úgy, hogy anélkül tudtam belebújni, hogy a jégre kellett volna lépnem. Így nem volt más hátra, nekiláthattam, hogy a tervekből valóság váljon...

2022. január.

   Már az első alkalom, amit a jégbe szorult tutajon töltöttem, nem várt sikert hozott. Szinte percekkel azután, hogy elrejtőztem a lesben, a sűrű gyékényesből piros csőr bukkant elő, és rövidesen a tulajdonosa is ott állt előttem. Guvat masírozott ki elém. Nagyon szeretem ezt a kis rejtőzködő gombócot. Évekkel ezelőtt, vízparti kalandjaim kezdetén, számos emlékezetes élményt okozott nekem. Nagy örömmel nézegettem hát, de nem volt idő nosztalgiázni, mögötte egy másik madár bukkant elő a takarásból. Egy vízityúk lépdelt a jégen. Szokatlan látvány télvíz idején, de úgy tűnik egy vállalkozó kedvű példányhoz van szerencsém, ami vonulás helyett megpróbálkozik az átteleléssel. A guvatot nem zavarta a jelenléte, továbbra is ott matatott pár méterre előttem. Ám ekkor újabb guvat jelent meg a színen. Gyors futkosások, kergetőzések következtek, csipogással, visítással fűszerezve, amiből nem sok mindent tudtam elkapni, annyira gyorsan történtek. De rövidesen egyik-másik újra előóvatoskodott, így a fotózás is folytatódhatott. A sarokba is visszatért az első madár, legalábbis úgy gondoltam, annyira egyformák, és a víztyúk is megjelent időnként. A meglepetéseknek azonban még mindig nem lett vége. Egy harmadik guvat is előkerült valahonnan, ami azt eredményezte, hogy követhetetlen kergetőzésbe fogtak, most már hárman. Néhány pillanat volt csak, amikor eszeveszett tempójukból hirtelen lelassítottak, és pár másodpercig megálltak előttem, vagy pedig elég távol rohantak tőlem, amit volt esélyem lekövetni. Szenzációs volt, mondanom sem kell. Az élmény hatására rövidesen újabb próbát tettem, de újdonságot nem hozott a következő les. Guvatok közel és nagyon közel. Többé-kevésbé megismétlődött az előző alkalom. Néhány tiszta pillanattal próbáltam bővíteni a kollekciót.

                   

   A havazás, ahogy jött, úgy el is ment. A sasok utáni kajtatás közben pedig nem akartam elfeledkezni a tutajról sem, ami jégbe zárva várta a következő guvatos élményeket. És be kell vallanom, sasok ide vagy oda, a guvatokra legalább lehet számítani. Nagyjából minden ugyanúgy kezdődött, mint az előző alkalommal. Szinte percekkel azután, hogy elrejtőztem a lesben, még elő sem készültem rendesen, az első madár már át is sétált előttem a jégen. Na, hát valahogy így kell ezt! A folytatás azonban egész más volt. A múltkori békés sétálgatás helyett most leginkább őrült futkosással telt az idő. Megint három madár mozgott a közelben, és ez bizony követhetetlen kergetőzést eredményezett. Nádasból ki, nádasba be, és leselkedés a nádas szélén. Az egyik óvatos léptekkel kilépdelt a takarás szélére, de a másik már kergette is vissza. Képtelen voltam követni őket. Szép tiszta felvételt ezúttal nem is tudtam készíteni róluk. A vízityúk azonban nem volt ilyen ideges. Szép, komótos léptekkel közlekedett előttem, ahogy azt fotózás közben kell. Azt hiszem, valamit ki kell találnom, hogy a guvatok őrült gyalogkakukk tempóját lelassítsam...

       

   A kitartó jég lehetőséget adott arra, hogy a guvatokkal tovább próbálkozzak. A legutóbbi tapasztalatok alapján úgy döntöttem, hogy megpróbálok valami ínycsiklandó falattal kedveskedni nekik, remélve, hogy amíg azzal foglalkoznak, több időt adnak a fényképezésre. Így hát a guvatra méretezett halakkal érkeztem egy újabb próbára. Lesbe be, hal a jégre, lássuk mi lesz belőle. Kisvártatva jött is a guvat, és ahogy vártam, egyből az egyik halat vette célba. Megnézte magának, megforgatta, aztán már vitte is. Berohant vele a nádasba. Na eddig jó, van még pár kishal a jégen, úgyis mindjárt visszajön. Nem jött. Helyette megjelent a vízityúk. Persze ő is azonnal kiszúrta a csemegét, és szépen egymás után megette, vagy elvitte a nádasba. Hát ezt nem hiszem el, a guvatnak nem maradt több. Az ördög vigye el! Vagyis most a vízityúk vitte el. Na majd legközelebb...

      

   Sajnos az időjárás olyan fordulatot vett, hogy nem lett legközelebb. A február elején betörő enyhe idő egy csapásra elvitte a jeget, így a guvatos fotózásnak is vége szakadt. Egyszerűen szenzációs volt. Az átélt élmények és megszerzett tapasztalatok újabb ötleteket adtak, amiket elraktároztam magamban, hogy a következő télen felhasználva tovább tudjak majd lépni. Csak legyen már jég... :)