Szitakötő

Szitakötő

   Délután, mikor megérkeztem a tópartra, a les elől egy kárókatona ugrott fel a vízről. Hát ez remek, ez sem jön vissza már ma, gondoltam. Nem is jött. Sebaj, azért talán nem fogok unatkozni. De ahogy telt az idő, és közeledett a naplemente, egyre biztosabbá vált, hogy ez nem az én napom. A szemközt lévő nádfal előtt mozgást láttam. A kis vöcskök jöttek-mentek, amivel először nem is foglalkoztam, mert fotózáshoz messze voltak, de ahogy figyeltem őket, valami feltűnt, és az objektíven keresztül már bizonyossá is vált. Kikeltek a kis vöcsök fiókák! Három apróság úszkált a két szülő körül, vagyis leginkább csak a tojó körül, mert a hím rendszeresen eltávolodott tőlük, és rövidesen valamilyen zsákmánnyal tért vissza hozzájuk, hogy a fiókákat megetesse. Nagyon aranyos jelenet volt, de fotózhatatlanul messze. A következő másfél órában végignéztem, ahogy a csöppnyi vöcsökfiókák követik anyjukat, felmásznak rá, tollászkodnak, miközben apjuk folyamatosan etette őket. De mindez tőlem vagy 30 méterre történt. Egyetlen esélyem az volt, hogy a család esetleg követi a rendszeresen előttem bukdácsoló hímet, de valahogy nem akartak elmozdulni a biztonságot adó nádfal mellől. Minduntalan a hím úszott elém, majd a zsákmánnyal vissza. Már le is tettem róla, hogy bármit is megörökítsek az eseményből, amikor a vöcsökpapa célba vette a tutaj melletti területet, és hozzám egészen közel kezdett el bukdácsolni. Most vagy soha! Próbáltam kitalálni, hogy hol fog feltűnni, és abban a pillanatban a fodrozódó vízből előbukkant, csőrében egy szitakötőlárvával. Gyors sorozat, és már el is úszott. Miközben a szitakötőlárva az egyik fióka begyében végezte, én izgatottan néztem vissza az elkészült 5 képet. Egy lett éles. :) No lám, úgy tűnik ez mégis az én napom...