Hull a hó

Hull a hó

   A lessátor tetején finom kopogás jelzi, hogy esik a hó. Bár még sötét van, így nem látom, de a surrogó hangok alapján kétségtelenül havazik. Nagy izgalommal várom, hogy mit hoz a nap, és vajon mit tudok a havazás mellé a képekre varázsolni. Szép lassan megvirrad. A havazás hol alábbhagy, hol felerősödik, de folyamatosan hófüggönyön keresztül látom a tájat. Milyen szép, és sajnos már milyen ritka látvány! A távoli lihogón bandázó récéket figyelem. Amikor a keresőből felpillantok, akkor látom, hogy szürke gém álldogál előttem. Nézelődik egy darabig, aztán határozott léptekkel a jégen heverő hal felé indul. Igaz, hogy már egy hóbuckára hasonlít csak, de a gémet nem téveszti meg. Megböködi, megforgatja, aztán már nyeli is. Meg is volt a reggeli. Kicsit arrébb lépdel egy másik hal mellé, de úgy tűnik elég volt egy is. Őrizgeti még egy kicsit, aztán magamra hagyott. Egyedül maradok a havazásban. Nézelődök, várom, hogy történjen valami, de nem mozdul semmi. A hóesés gyönyörű, szakadatlan hull a hó, de úgy tűnik a madarak ma nem kegyesek hozzám. Jobb híján a lihogó szélén mozgó nagy kócsaggal próbálom megfogni a havazást. Szép volt. Talán elég is ennyi. Hiszen hull a hó, és ez már önmagában ajándék.