egerészölyv

Se tél, se madár

Sötét van az erdőszélen. A Hold nem világít, csak a csillagok fénye mellett dereng valami az ösvényből. Megindulok a les felé, bár látni nem sokat látok, inkább érzésre próbálom eltalálni a helyes irányt. Emlékszem az első élményemre az éjszakai erdőben, szarvasbőgés idején még suhanc koromban. Be voltam tojva rendesen. Azóta sokat változott világ, megszerettem az éjszakai erdő "csendjét". Megtanultam, akárcsak Vuk, hogy a sötétség a barátunk. Lassan kirajzolódik előttem a kunyhót rejtő bokor sziluettje, megérkeztem. Van idő bőven az előkészületekre, még nem dereng a keleti horizont. Kényelmesen elrendezem a terepet, és bevackolok a lesbe. Bent ha lehet, még sötétebb van. Ha valaki átélte már, hogy mi az a vaksötét, hát ott az volt. Lassan oszlik a sötétség, kirajzolódik a látóhatár, már látszanak a hegy körvonalai. Kisvártatva már a les előtt is kibontakozik minden. Reggel lett. A völgyből ez idő tájt szokatlan hang csendül fel. Fekete rigó énekel. De nem úgy csak magának, hanem erőteljesen, messzehangzón, mintha tavasz lenne. Szépen visszhangzik a völgyben a rigófütty, jól esik hallani, bár tudom, nem időszerű. Január közepe van, elkelne némi fagy és hó. Félek, hogy ennek a nagy enyheségnek meg lesz még a böjtje tavasszal. A rigó éneke ébreszti a völgyet. Lassan beindul az élet. Én is reménykedem, hogy felébredt az is, amiért jöttem. Ölyvek reményében keltem ilyen korán. Nemsokára fel is hangzik a közelből kiáltása, tudom hol szokott éjszakázni, most ugrott le a fáról. De nem a les felé veszi az irányt, egyre messzebbről hallom. Kár, hát várok tovább. Rövidesen újra ölyv hangját hallom, de ő sem száll le, átrepül a terület fölött. Úgy látszik nem érdekli őket a belsőség. Nem csodálom, hiszen pockozni is lehet ebben az időben. Szerencsére azért nem maradok kép nélkül. Váratlanul megérkezik egy ölyv a beszállóra. Ismeretlen madár, még nem láttam, szép, világos színezetű. Nem is vár sokat, egyből le ugrik a földre, nem ad esélyt a jó fotónak. Sajnálom, de kép nélkül azért nem engedhetem el, a természetesség jegyében ő is bekerül a galériába. :)

Pár percig marad csak, néhány falatot eszik, majd el is repül. Hiába várom, nem jön vissza, nekem is mehetnékem van már, így mára ennyi jutott. Bízom benne, hogy azért lesz még tél, és az majd meghozza a madarakat is.

Pécs, 2014. január 12.

A hónap képe - 2013. december

A december fotózás szempontjából fantasztikus volt. A hónap elején beindult ölyves projektnek immár ötödik alkalommal ugrottam neki. A gondos előkészületeknek és a madaraknak hála, eddig soha nem tapasztalt élményeket élhettem át a lesben töltött idő alatt. Ráadásul az évek során kialakult, és a fejemben már létező fotók megvalósításában is előre tudtam lépni. A mecseki hegyoldalak erdőfelújításaiban meghagyott hagyásfákon gyakran látni egerészölyveket. Nézelődnek, figyelik a környéket, vagy éppen csak süttetik magukat. A hegygerincen futó, vagy a hegyoldalban kanyargó utakról sokszor néztem őket távcsővel, és azon morfondíroztam, miként is lehetne ezt az annyira jellemző pillanatot képbe önteni, amint az ölyv az alatta elterülő erdő felett őrködik. Hát íme. :)

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6.3, 1/320, ISO 400 beállításokkal készült.

Pécs, 2014. január 1.

Zúzmarás nap

A Kárpát-medencét beborító köd a Mecseket is elérte. Éjszakai fagyok, nappali fagypont körüli hőmérséklet, tejfehér, mindent beborító köd. Ebben a hideg, szutykos, barátságtalan időben az ember hova máshova is kívánkozna, mint ki a lesbe. Kíváncsi voltam, ölyveim miként viselik ezt az időt. Kora délelőtt érkeztem a helyszínre. A sűrű köd takarásában észrevétlenül tudtam beóvatoskodni a leshez. Fantasztikus látvány fogadott. A tartós fagy és a páradús levegő azt eredményezte, hogy mindent szép zúzmara borított. Gyönyörű volt a környezet. Szép képek reményében helyezkedtem el. Nem is kellett sokat várnom az első ölyvre. Hamar megérkezett.

Nem túl jó helyre, de sebaj. Őt még többen is követték. Nem mindegyik a megfelelő érzékkel találta el a beszállásra kijelölt helyet, de azért volt olyan madár, ami megértette, mit akartam. :)

Bár ez a nap nem volt olyan mozgalmas, mint az előző heti, de ismét kaptam valami pluszt a képekhez. A zúzmarás növényzet, és a szürkés, ködös idő különleges körítést adott a mai fotózáshoz. Így átfagyva ugyan, de ismét elégedetten indulhattam haza.

Pécs, 2021. december 14.

Az asszonynak mindig igaza van

Úgy alakult, hogy a szombat hajnalra tervezett fotózás elmaradt. Van ez így néha. Azonban egy tervezett fotózás elmaradása miatt valahogy mindig kiül az arcomra valami. Valami, amit az ember felesége azonnal észrevesz. Életem párja tudván, hogy ilyenkor használhatatlan vagyok, felvetette egy délutáni les lehetőségét, hiszen délután is lehet madarat fotózni! Á, délután? Semmi értelme. Úgysem jönnek az ölyvek, ha napvilágnál ülök be a lesbe. Csak-csak, addig rágódtam a dolgon, hogy végül kimentem. Ha más nem, majd az ölyves les sarkához felállított madáretetőre járó cinegékkel elleszek. Délután egy óra, mire kint vagyok. Kicsit matattam, friss etetőanyagot raktam ki, aztán beültem a lesbe. Még jó, hogy a heti egyszeri, nagyobb mennyiségű zsigerből szoktam tartalékolni, hogy a fotózások alkalmával biztosan legyen a les előtt az ölyveknek is táplálék. Talán fél órája kuksolhattam bent, amikor a madáretetőn riasztottak a cinegék. Tudtam, hogy ez nem volt hiába. Az etetőtér felett árnyék suhant át. A következő pillanatban pedig az egyik beszállóra egerészölyv huppant le.

Hoppá-hoppá! Pár óvatos kattintás, de az ölyv nyugodt volt. Így bátran készíthettem sorban a képeket. De jó, hogy kijöttem! Ölyvem nézelődik, kémleli a környéket, néha jólesően vakarózik egyet.

A nap közben néha kibukkan a felhők közül, szépen telibekapja a madarat. De mi ez, elkezdett esni a hó. Egyre jobban, miközben a nap is sütött. Mi van ma itt? Persze én meg csak nyomom a gombot, telik a memóriakártya szépen. Azon ügyködök, hogy minél több hópelyhet a képbe szorítsak.

Madaram, miután jól kibámulta magát, leugrott a földre, hogy egyen is valamit. De a java csak ezután követezett. Újabb riasztás a madáretetőn, újabb árnyék, egy másik ölyv landol a földön. Nincs teketória, neki esik a másiknak. Megy a csetepaté, sajnos elég rossz helyen, így fotó nélkül ér véget az ölyvek közti nézeteltérés. A másodjára jött madár fel is ugrik a levegőbe. Kisvártatva, azonban újabb madár érkezik.

Ő már a harmadik. Ő is bepróbálkozik, hogy valami konchoz jusson, de ő is arra kényszerül, hogy odébb álljon. Még egy-két sikertelen próbálkozás, rárepülés után fel is adja a dolgot.

Az elsőként érkezett ölyv meg csak evett. Miután sikeresen elkergetett mindenkit, és megtömte a begyét, felugrott a beszállóra, hogy rendbe szedje magát.

Csőrtisztítás, tollrázás után még egy darabig ücsörgött előttem. A nap eközben már a horizontra ért. A szemközti hegyoldal már a napnyugta fényeiben úszott.

Miután eltűnt a nap, madaram is úgy döntött, elvonul emészteni. Én meg csak ültem a lesben, nézegettem az elmúlt három óra képeit, próbáltam felfogni, mi is történt. Az elmúlt négy évben számtalanszor elképzeltem már, hogyan szeretném az ölyveket fotózni. Kitaláltam számtalan helyzetet. De a kirakósnak legalább egy eleme eddig mindig hiányzott. Ezen a délutánon minden stimmelt. Megjöttek az ölyvek, szép fények voltak, esett a hó, nem merült le a fényképező, és én is a lesben voltam. Mindez úgy, hogy nem keltem hajnalban. Ki érti ezt? Azért egy végső következtetést levontam az esetből. Az asszonynak mindig igaza van! :) Pussz!

Pécs, 2013. december 7.

Ölyvek negyedszerre

Idestova négy éve annak, hogy nekifogtam az egerészölyvek fotózásának. Az elmúlt három tél ezen a téren hozott ugyan némi sikert, de valójában úgy érzem, eddig vesztésre állok az ölyvekkel szemben. A ragadozó madarak világa amilyen csodálatos, legalább annyira rejtélyes is számomra. Sokkal kevésbé kiismerhetőbb világ ez mint az énekesmadaraké, és sokkal rögösebb út vezet a megismeréséhez. Természetesen a fotózáson kívül az is a célom, hogy minél közelebbről láthassam ezeket a fantasztikus madarakat, de sajnos az elmúlt telek alatt ez sokkal kevesebbszer sikerült, mint azt szerettem volna. Így hát az eddigi tapasztalataimat összegezve, újból belevágtam. A tavalyi, csúfos eredményt hozó (Vagyis egyáltalán semmilyen eredményt nem hozó.) helyszínt elhagytam, és visszatértem a két évvel ezelőttire. A leskunyhót ismét a Mecsek hegyei közé vittem.

A tél beálltával az etetést is megkezdtem. Az etetőanyag mennyiségében és minőségében is változtatásokat eszközöltem. És íme, az ölyvek méltányolják a fáradozásaimat. A helyzet ígéretesnek látszik, eddig soha nem látott mennyiségben látogatják az etetőteret. Már csak a fotózásra kell időt szakítani.

Pécs, 2013. január 12.

Váratlan fordulat

A minap estefelé érkeztem az etetőhöz. Már erősen szürkült, de a szokásos teendőket el kellett végezni. Csendesen gázoltam a térdig érő hóban, és azon gondolkoztam, hogyan cseréljem le a beszállófákat. Az utolsó kanyarnál befordultam, ahonnan már látni a lest. Megdöbbentő látvány fogadott. Az önetető tetején egy egerészölyv ült, és a harkályoknak kitett faggyút tépte önfeledten. Nem hallhatta jöttömet, mert a porhó minden neszt elnyelt, így lehetett, hogy kb 10-m távolságból hirtelen elé toppantam. Ő is meglepődött, mert pár pillanat tétovázás után repült csak el. Ejha, ebből akármi is lehet. Na majd kiderül. A másnapi fotózás az etetőnél a szokásos rendben zajlott. Cinegék, csuszkák, harkályok, pintyek. Nagy volt a forgalom. Ám egyszer árnyék suhan el az erdő fölött. A cinegék riasztanak, és a következő pillanatban az egerészölyv landol a harkályok számára kitett beszállófa tetején. Tyű a mindenit.

Olyan közel volt, hogy hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele.De mivel a madár nyugodtan viselkedett, hát csak fényképeztem, ahol értem. Leginkább portrék készültek a közelsége miatt. Kb. 10 percig falatozott előttem a hájból, amit előző este raktam ki a harkályoknak. Közben megérkezett még egy ölyv. Ő nem szállt le, hanem a közeli fák egyikéről kiabált. Az én madaram csak tépte, nyelte a falatokat, mígnem aztán mindketten elrepültek. Alig tértem magamhoz a lesben. 2,5 m-ről fényképeztem azt a madarat, amiért annyit szenvedtem az elmúlt hónapokban. Lehet, hogy az ölyves projekt új fordulatot vesz? Meglátjuk.

Pécs, 2012. február 14.

Türelemjáték

Korábbi bejegyzésben már említettem, hogy ezen a télen is belevágtam az ölyvek fotózásába. Idáig meglehetősen kevés sikerrel. Mivel viszonylag sok energiát fektettem ebbe a projektbe, szeretnék már valami eredményt is felmutatni. Ezért a vasárnap hajnal ismét a lesben talált. Azt nem akarom felsorolni, hogy mennyi zokni, nadrág, pulóver, sapka, pokróc volt rajtam, legyen elég annyi, hogy a fagyhalált sikeresen elkerültem. Szóval még sötétben megérkeztem. Nehezen virradt. Volt időm megtapasztalni, hogy a termosz milyen nagy találmány! :) Az ölyvek, szám szerint kettő jóval pirkadat után kezdtek csak mozgolódni. A lesből jó rálátás nyílik a környékre, ezért jól láttam, amint az éjszakázó fájukról elindultak reggeli portyájukra. Mindez kb fél nyolc körül történt, két órával az érkezésem után. Az ölyvek többször átrepültek a terület fölött, majd fél tíz körül, négy órával az érkezésem után, az egyik a les fölötti fán landolt. kicsit előrehajolva jól láttam, amint egy kinyúló ágon ücsörgött. Tulajdonképpen eddig a pontig már többször eljutottunk, csak a folytatás hiányzott. De most nagyon elszánt voltam, tart még a tea a termoszban. Hosszan tartó nézelődés, tollászkodás kezdődött. Nem úgy tűnt, mintha a madár farkaséhes lenne. Néha megbámulta a földön lévő húst, de csak nem akart leszállni. Úgy fél tizenegy körül viszont mozdult az ág, és az ölyv a kunyhó elé kihelyezett beszállófán landolt. Nem hiszem el! Nem is vártam tovább, pár kép gyorsan elkészült. De milyen jól tettem, mert az helyett, hogy a hús mellé ugrott volna, körbenézett, csapott egyet, és már el is tűnt a szemem elől. 11 óra 30 perckor bújtam ki a lesből. Hat órát töltöttem kint reggel óta, három értékelhető fotóval jöttem haza. Mi ez, ha nem türelemjáték. Két és fél hónap után picit úgy érzem az ölyvek állnak nyerésre.

Pécs, 2012. február 12.

A rejtélyes hústolvaj

Ezen a télen ismét belevágtam az ölyvek fotózásába. Ez sorban már a harmadik szezon, hogy ezzel a témával foglalkozom. Sajnos az előző két tél nem hozta meg a várt képeket, ezért úgy éreztem, hogy dolgoznom kell még rajta egy kicsit. Bele is vágtam úgy, ahogy kell. Kerestem egy jó kis helyet, ahol jó ölyvmozgás volt. A leskunyhó is idejében kikerült. Nem volt más hátra, a tél beköszöntével elkezdtem etetni. A hús fogyott is rendesen, ölyveket is láttam rendszeresen a les körül. Amikor csak időm engedte ki is ültem, de valahogy a madarak meg pont akkor nem jöttek. December óta többször előfordult, hogy míg én a lesben ültem, addig két ölyv a közeli fákon ücsörgött, onnan szemeztek a hússal, de nem szálltak le. Egyszerűen nem volt olyan alkalom, hogy fényképezni tudtam volna őket. Katasztrófa! Január végén már azon gondolkodtam, hogy erre a télre befejezem a dolgot, mert hát a hús csak fogyott, az ölyvek meg csak nem jöttek. Ráadás volt még az utóbbi hetekben, hogy a hús napról-napra eltűnt. Azért sejtettem, hogy mi van a háttérben, de konkrét bizonyítékot nem találtam az esetre. A február eleji időjós előrejelzések miatt úgy döntöttem, hogy még egy esélyt adok magamnak. Az idő nekem kedvezett. A hétvégi nagy havazás is sokat ígért. Ezért hát a szombat hajnal már a lesben ért. Szép volt a kora reggeli sűrű hóesés. Forró teát kortyolgatva vártam, hogy történjen valami. De nem történt. És még órák múlva sem történt. Semmi, semmi, semmi. A legszebb hóesés is unalmas lesz ennyi idő alatt. De aztán megtört a jég. Na nem szárnyak suhogása törte meg a csendet. Róka! Mint aki otthon érzi magát, egyenesen a húshoz ügetett. Alig tértem magamhoz az órák óta tartó bambulásból. Pici zajt is csaptam, ahogy a fényképezőhöz kaptam. A koma elugrott. De csak fél percre. Másodjára óvatosabban jött vissza, na de akkor már készenlétben vártam! :) Fölkapott egy nagyobb húsdarabot, és eliszkolt vele. Ez a jelenet még háromszor megismétlődött. Szóval megvan a hústolvaj. Róka koma járt rá az ölyvek csalijára. De a hideg, meg a nagy hó most nappal is ide csalta. A két hónapos ölyv projekt első eredménye egy róka lett. Azért ez sem rossz! :)

Pécs, 2012. február 4.

Őszapó

Többször előfordult már velem, hogy olyankor történt valami érdekes, amikor a fényképező nem volt velem. Murphy törvénye természetesen rám is igaz. A "Nem viszem magammal, mert úgysem lesz időm fotózni." mondat számtalanszor elhangzott már, és persze sokszor meg is bántam. Így hát, ha csak tehetem, folyton magammal cipelem fotós felszerelésemet, hiszen soha nem lehet tudni. Az egyik les ellenőrzését végeztem, és volt egy kis időm, hát beültem, hogy lássam milyen mozgás van a les körül. Kiraktam néhány almát pár héttel ezelőtt, hátha néhány rigót odacsábítanak. Nem is kellet sokat várni. Szépen sorban előbújtak a bokrosból. Négy hímet, és három tojót számoltam. Egymást kergetve eszegették az almát.

A rigókkal bíbelődtem, amikor a les mögül őszapók hangját hallottam. Nagyon szeretem ezeket a kedves madarakat. Mióta madárfotózással foglalkozom, azóta szeretnék képet készíteni róluk, de eddig ez nem sikerült. Valahogy mindig elkerültük egymást. Vagyis én igyekeztem, de egyszer sem adódott olyan lehetőség, hogy fényképezésre is sor kerülhetett volna. Ez is többedszer ismétlődött már meg, hogy a lesben ülve a hangjukat hallottam. Gondoltam teszek egy próbát. Az őszapóról tudni kell, hogy társas madár. Télen csapatosan mozognak és rendkívül összetartók. Folyamatosan beszélgetnek, és egy csapattársat sem hagynak el. Az őszapó csapat mindig összetart. Szóval a telefonomra mentett őszapó hangot néhányszor megszólaltattam. Hátha a csapat a hang hatására tesz egy kis kitérőt. Így is lett. Pár másodperc múlva a les körül cserregett 7-8 őszapó! Csak kapkodtam a fejem a nagy izgalom közepette, melyiket is fényképezzem?! Az egyik madárka néhány pillanat erejéig megült a szomszédos varjútövis bokron. Én meg lenyomtam az exponálógombot. Kétszer csattant a fényképező, mire az őszapó már el is rebbent. A kijelzőn a képet már a távolodó csapatot hallgatva néztem. Megvan! Öt évnyi várakozás után az első kép! Szeretném valahogy átadni az érzést, amit éreztem, de ezt talán csak az ismeri, aki átélt már hasonlót. Az örömömet még fokozza, hogy ez a madárka a feleségem kedvence. A madarászattal nem tudtam megfertőzni, de azért kedvenc madara neki is lett. :) Így hát engedtessék meg, hogy ezt a képet neki ajánljam. Megérdemli, hiszen elviseli bolondos hóbortomat! Köszönöm!

Pécs, 2012. január 19.

Ölyvkarácsony

Az ölyveknek is lesz karácsonya! Attila barátomnak hála, madárkáim nem éheznek az ünnepek alatt sem. Ez úton is köszönet érte, hogy egy nagyobb mennyiségű eledellel ajándékozott meg. Kíváncsi is voltam, hogy a madarak is ennyire örülnek-e neki, ezért a másnap hajnal megint a lesben talált. Nem is kellett olyan sokat várni, még szürkületkor megérkezett az első ölyv. Halkan, észrevétlenül, egyszer csak ott ült előttem. Olyan kevés fény volt még, hogy fényképezésre nem is gondolhattam. Úgyhogy csak figyeltem. Ölyvem is csak nézelődött. Annyira jól érezte magát, hogy még másfél óra múlva is csak nézelődött. Evés nem is lesz? Ej de jól megy egyeseknek. A nap már bőven felkelt, és a pár nappal ezelőtti hideghez képest egészen enyhe idő kerekedett. Madaram meg csak süttette magát a langyos időben. Pajtása is csak az erdő széli fákról kiabált, neki sem volt kedve leszállni enni. Aztán nagy sokára mégis lehuppant a hús mellé. De ez a reggel inkább a méla merengésről szólt, kinek a beszállófán, kinek a leskunyhóban.

Pécs, 2010. december 21.