rétisas

Befagyott a tó, ...

... állapítottam meg, mikor megálltam a tó szélén. Nincs ugyan kemény tél, de az éjszakai mínuszok azért megteszik a hatásukat. A víznek viszont csak egy részét borította jég, jó nagy lihogó hullámzott a közepén. Récék, szárcsák, hattyúk úszkáltak a fagyos vízben, és ácsorogtak a jég szélén. Nézelődtem egy darabig, figyeltem a vidáman úszkáló tömeget, amikor feltűnt valami. Távolabb mintha nagyobb madár ülne a jégen. A távcső azonnal megmondta, rétisas gubbasztott a befagyott részen. Kisvártatva felugrott, és mintha csak játszana az apróságokkal, berepült a vízen úszó tömeg fölé. A nagy madár keltette riadalomra aztán előkerült még egy rétisas, és a récék megkönnyebbülésére a két madár egymást kezdte el kergetni. Hát micsoda élet van itt kérem! Egyből gondolkodni kezdtem, befagyott tó, sasok, minden adott, hogy régi tervemet valóra váltsam. Most már ilyen szemmel néztem szét, és meg is találtam, amit kerestem, egy alkalmasnak tűnő helyet a tóparton.

Hamar munkához is láttam, és a helyszínen talált ágakból, elszáradt növényekből gyorsan összedobtam egy hevenyészett leshelyet a jég szélén. Meglátjuk... Pár nap múlva, némi csalival felvértezve tértem vissza. Gyorsan elrendeztem mindent, és bevackoltam egyszerű rejtekembe.

  

Végre volt idő körülnézni, ugyanis a látvány nem volt mindennapi. A több napja tartó erősen ködös és fagyos időnek köszönhetően mindent vastag zúzmara borított. Szó szerint fehérbe öltözött a táj. A zúzmarás háttér előtt pedig hattyú úszkált a lihogón.

Mesébe illő, idilli állapot. El is voltam ezzel egy darabig. A szemem csak itta a fehéret, a hideget, mígnem a leshely váratlanul megrezdült, a nyakamba hullott pár száraz levél, és a mellettem lévő bokor tetején varjú károgott egyet. A szemfüles dolmányos már kiszúrta a csalit. :) Jó másfél óra telt már el ilyen várakozással. A lihogón apró madár úszkált, bukdácsolt.

Kicsit dideregve, a fényképezőbe bámulva azt találgattam mi lehet, mikor a közelben határozottan koppant a jég. A keresőből felpillantva kilestem az álcaháló résein keresztül. Előttem, a jégen rétisas állt. Már nem is fáztam, feszült pillanatok voltak. A fiatal madár nézelődött kicsit, én meg mikor az ellenkező irányba nézett, óvatosan fordítottam az objektíven. Lassú másodpercek voltak, de aztán a sas végül ott állt, majdnem kitöltve a keresőt.

Hű, ez azért nem semmi. Lapultam is, amennyire tudtam, csak a mutató ujjam mozdult, amikor a nagy madár a kamerába bámult.

De ő szerencsére nyugodt volt, várt még kicsit, majd láthatóan az érdeklődése a csali felé fordult.

Határozott, de csúszós léptekkel közelebb jött. Hej, azok a lábak!

Már vigyáznom kellett, nehogy kilógjon a képmezőből.

Madaram aztán rávetette magát a lényegre, és egy konccal félrevonult. De nem sokáig tartott a nyugalma, váratlanul újabb sas landolt a jégen, majd röviddel utána még egy. A fényképezőt mozdítani sem mertem, ennyi éles szem között esélyem sem lett volna észrevétlen maradni, de ezt már az első madár sem bírta tovább türelemmel, a konccal a karmai között feldobta magát a levegőbe, a többi meg utána. A tó végéig meg sem álltak. Ott történt a következő meglepetés, egy negyedik rétisas is csatlakozott az előbbi bandához,

majd pár perccel később még egy.

Nem akartam elhinni. És mindez ebben a gyönyörű zúzmarás környezetben. Maximálisan elégedett voltam. Rövid csoportosulás után aztán a galeri feloszlott, kaptam tőlük egy hangultos röpképet,

és két szép, tartalmas tájképet.

A sasok távoztak, a lihogón, apró madár úszkált, bukdácsolt. Azt hiszem kis bukó lesz...


Pécs, 2020. január 20.

A hónap képe - 2018. december

Rétisas - 2018. december, Baranya

Fotós tevékenységem során az egyik vezérlőelv az élménykeresés. A legjobbak azok a pillanatok, amikor testközelbe kerülhetek olyan állatokkal, amik amúgy elérhetetlennek tűnnek. December folyamán az egyik fotózás alkalmával meglepett egy öreg rétisas. Nem mondom, hogy váratlanul ért, de nagyon örültem neki, hogy mindössze 8 méterről a szemébe nézhettem. Olyannyira, hogy most a róla készült portré gazdagítja a hónap képe sorozatomat.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/100, ISO 800, beállításokkal készült.


Pécs, 2019. január 2.

Tekintetes úr

Lassan elcsendesedik a határ, a szántóföldeken befejeződtek az őszi munkálatok. Ideje volt már, mert a talajmunkákkal kiforgatott pockok elhúzták a madarakat az etetőhelytől. Több üres fotózáson is túl vagyok. Míg a kányák és a legtöbb ölyv a szántó traktorok mögött ücsörögtek a friss hantokon, és lesték a pockokat, addig a leskunyhóban általában eseménytelenül teltek a napok. Csak nagy ritkán esett be egy-egy ölyv a les elé az elhúzódó, hosszú ősz alatt.

Ezek az esetek legalább arra jók voltak, hogy el tudjam képzelni, milyen is lehetett volna mindez a kányákkal.

Talán most, decemberben már lenyugszik a környék, és lesz még szerencsém a szép röptű kányákhoz. Ilyen gondolatokkal bújtam be a kunyhóba, immár sokadszorra. Már megszoktam a kissé kényelmetlenre sikeredett, földbe ásott vermet. Hamar megnyugodott a környék, csak hollók korrogtak időnként a közelben. Furfangos madarak. Tudom, hogy bejárnak, de mintha sejtenék, hogy ott vagyok. Fél óránként megjelennek egy ellenőrző átrepülésre, de csak a szárnysuhogásuk hallatszik, és már mennek is tovább. Másfél, két óra is eltelhetett már, csak a kis vörösbegy szórakoztatott, ami az erdőszegélyből röpködött ki a húsra, mikor nagy madár húz át alacsonyan. Rétisas! Itt van az öreg hím. Talán most! Többször előfordult, hogy a les elől ugrott fel, amikor érkeztem. Egy óra feszült várakozás után, mikor már azt gondoltam, hogy el is ment, halk huppanás hallatszott oldalról. Kisandítottam, a sas ott állt a vetésben. A húst kémlelte.

Ej de óvatos. De aztán csak megindult, közelebb ugrállt. De mi ez? Furcsán, bice-bóca módjára járt a földön. Mikor beért a les elé, akkor láttam csak, a bal lába béna. Csüdjét behajlítva, az izületre támaszkodva lépett rá. Rögtön el kezdett táplálkozni.

Tépte, nyelte a zsigereket. Én meg fotóztam. 8 m a távolság, szinte magam mellett érzem.

Portrék készülnek. Hej az a tekintet, gyönyörű madár. Negyed órát lehetett előttem.

Gyorsan és sokat evett, aztán furán kibicegett a vetésbe, és feldobta magát. Alacsonyan húzott el a szántó fölött, bal lábát kicsi lógatva. Jó egy hónapja is így láttam, akkor azt hittem visz valamit. Biztos jól jön neki a könnyű táplálék, egy lábbal nem lehet egyszerű. Remélem még találkozunk...


Pécs, 2018. december 10.

A hónap képe - 2017. október

Fiatal rétisas - 2016. november, Dél-Zselic

Friss fotó hiányában a régiek közül választottam ezúttal. Az egy évvel ezelőtti októberi sasos élmények közül talán az volt a legjobb, amikor a madarak szinte testközelbe kerültek. Felemelő érzés volt közöttük tölteni azt a pár órát. A fiatal sasról készült portré az egyik kedvencem lett az akkori sorozatból.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f6,3, 1/60, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2017. november2.

A hónap képe - 2016. november

Rétisasok - 2016. november, Dél-Zselic

Nem is volt kérdés, hogy a november hónap fotója melyik sorozatból kerül ki, hiszen fantasztikus élményben volt részem az elmúlt időszakban. Egy alkalommal a saskunyhó rejtekéből egyszerre négy rétisas társaságát élvezhettem. Láthattam őket olyan közelről, ahogy eddig vadon élő sast még soha. Nagyon izgalmas és egyben felemelő pillanatok voltak. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy madárfotós pályafutásom eddigi legnagyobb eredményének tekintem azt a napot. Minden bizonnyal van ennek némi érzelmi oldala is, hiszen lassan több mint másfél évtizede foglalkozom a faj védelmével. A védelmi munka során sok időt töltöttem a fészkelőhelyük közelében, és több olyan megfigyelésben lehetett részem, ami szintén a sasok magánéletének titkai közé tartoznak. Éppen ezért nem csak az elkészült fotósorozatnak örültem, hanem annak is, hogy láthattam egészen közelről, hogyan viszonyulnak egymáshoz ezek a nagy madarak. A most választott képen is egy ilyen helyzet látható. Bár a szénabála elég nagy, két rétisasnak mégis kevés volt. Az öregebb példány egy határozott pillantással hamar rendre utasította fiatalabb társát, aki helyet szeretett volna magának a bála tetején.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/100, ISO 800 -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2016. december 1.

Sasazértis

Hideg téli szél csapott az arcomba, amikor kiléptem a ház ajtaján. A csillagos égbolt is csípős hajnalt ígért. Elmosolyodtam, mert ez mindig jó napot jelent a ragadozós lesnél. Ugyan ki akarna a meleg takaró alatt sokáig aludni vasárnap reggel, amikor a hideg leskunyhóban is kuporoghat madarakra várva. Bele is húztam, hogy minél előbb a lesben lehessek. Mire a helyszínen mindennel elkészültem, a keleti égbolton már világos sáv húzódott, ideje elrejtőzni. A kunyhóban sincs melegebb, a párával meg is gyűlik a bajom, egyből ráfagy az ablakra. Na de mire kell, megoldódik a probléma, akadálytalanul várhatom, hogy elkezdődjön a nap. A sziluettszerűen kirajzolódó fűzfára nagyobb madár ült föl. Vijjogó kiáltása végleg lezárta az éjszakát. Hajnalodott, és az egerészölyv kiáltozása nyomán megélénkült a környék. A szarkák is mozgásba lendültek, és hamarosan egy egész madárcsapat lepte el az etetőteret. Próbáltam fényképezni, hosszú záridővel svenkelni, de valahogy nem kaptam el a fonalat, így inkább nézelődtem, és a fényre várva előkotortam feleségem töltött lángosát. Na abban nem csalódtam. :) Miközben a tegnap esti vacsora ízei szépen felidéződtek bennem, a madarak sem tétlenkedtek. Remekül alakult a forgalom, és a szarkák közé a varjak, hollók és az ölyvek is megérkeztek. Alig csúszott le a lángosból az utolsó falat, amikor a száraz fűzön egy rétisas landolt. Na innentől vált igazán érdekessé a dolog. Miközben a vékony ágon egyensúlyozó nagy madarat bűvöltem, hogy ugyan jöjjön már közelebb, egy hirtelen fordulattal egy másik sas landolt a les mellett.

A távolság nagyon kicsi, 10-12 m, az objektív szinte karnyújtásnyira hozza. Tudom, hogy nem lát, mégis ösztönösen megfeszül mindenem, és próbálok mozdulatlan maradni, és minden exponálás után arra figyeltem, hogy meghallotta-e. Valószínűleg nem, mert nem foglalkozott a lessel. Lekötötte a szarkák ricsajozása, amik egyből visszatértek, miután a sas földet ért. Mikor határozott léptekkel megindult a táplálék felé, én is megnyugodtam, maradt a határtalan öröm, és a gyermeki csodálkozás. :) Gyönyörű, világos mintázatú, fiatal madár volt. Már az első falatokat le is nyelte, amikor a fán várakozó társa is felbátorodott, és leszállt mellé.

Na, ez történelmi pillanat volt. Egyszerre két rétisas még soha nem tartózkodott a kunyhó előtt, amikor én is bent ültem.

Nem is kell mondanom, a nyugalmam egyből elszállt, izgalmas percek voltak. Főleg, amikor támadt egy kis nézeteltérés közöttük „a ki is eszik most” kérdésben. Egy kis szárnyemelgetés után szétrebbentek, kapkodtam az objektívet jobbra-balra. Próbáltam azt fotózni, amelyik jobb helyre ült.

A tuskó szépen kiemelte őket a kákacsomók közül, nem győztem betelni velük. Csodálatos, méltóságteljes madarak.

Mindenféle beállításban készültek a fotók, tobzódtam, és élveztem a látványt.

  

Érdekes volt látni a viselkedésbeli különbségeket. A világos színezetű madár sokkal erőszakosabb volt, így zömében ő táplálkozott. A másodjára érkezett példány pedig ide-oda ugrált, és próbált kisebb falatokat elcsenni társa elől.

De amaz mindig meglegyintette, így kénytelen volt várni a sorára.

Ezt én persze nem bántam. Az időközben egyre feljebb kúszó nap szép fényekbe vonta a rétet, a madarak körüli környezet is egyre szebbé vált.

  

El se tudom mondani, mit jelentett ez nekem, valóságos csodaként éltem meg a helyzetet. Ha itt véget ért volna a nap, én már boldogan mentem volna haza. Ám akkor történt még valami. A les mögül érkezve, váratlanul, egy öreg rétisas landolt a földön, és rögtön utána egy másik fiatal madár is lehuppant mellé. Mi van? Négy rétisas volt hirtelen előttem. Csak tátottam a szám, és figyeltem, ahogy a két frissen érkező a még mindig javában táplálkozó világos színezetű sast bámulja.

Hát ezt már nem bírtam ép ésszel felfogni. Micsoda reggel! A világos suhanc továbbra is tartotta a helyét a táplálék körül. A többinek egy-egy nagyobb falatot arrébb kellett cibálnia, ha enni akart. Összetűzések ugyan nem alakultak ki, egy szárnylegyintés, vagy egy határozott mozdulat elég volt közöttük, de a feszültség, és a legfiatalabb állat dominanciája érezhető volt. A próbálkozók ilyenkor arrébb rebbentek,(furcsa ezt leírni egy 2,5 m szárnyfesztávolságú madárnál) és a szénabálára is felugrottak.

De úgy látszik a várakozás sem megy olyan simán, megértem, üres hassal én is ingerlékenyebb vagyok. :)

Végül aztán mindenki talált magának egy helyet, ahonnan nyugodtan nézhette az eseményeket.

A szénabála jó helynek látszott, a legidősebb sas innen próbált időnként az érdekeinek érvényt szerezni.

Amikor sikerült neki egy koncot elcsípni a többiek elől, azzal felugrott a bála tetejére. Persze a szarkák mindenütt ott voltak, folyton azon mesterkedtek, hogy elcsenjenek valamit előle.

Az öregebb sas meg is unta, és miután pár nagyobb falatot megevett, feldobta magát a levegőbe, és felült a száraz fűzre. Őt a két középső, átszíneződő példány is hamar követte, így hárman nézték, ahogy a lassan egy órája falatozó világos társuk is befejezi a reggelijét.

Miután ő is végzett, pár percig felült a bálára,

de a szarkáktól neki sem volt nyugta, ezért a többiek után repült.

Még egy darabig emésztettek így közösen a fűzfán, aztán a varjak és szarkák zaklatásaitól menekülve nyugodtabb helyet kerestek az emésztésre. Én pedig csak ültem a kunyhóban, néztem ki a fejemből, és próbáltam felfogni, hogy mindez valójában megtörtént. A közelre beröppenő szarkákról készült még portré,

de a négy sas közelsége olyan állapotba hozott, hogy nem tudtam tovább koncentrálni, ezt az élménycsomagot meg kell emésztenem. Mindenesetre Sanyi - sasok 2:2. :)

Pécs, 2016. november 15.

A hónap képe - 2016. október

Fiatal rétisas - 2016. október, Dél-Zselic

Az októberi fotózások a sasok bűvöletében teltek. Szeretnék minél több időt a társaságukban tölteni, ezért a szabad hétvégi hajnalokban utánuk eredtem. Valójában nem volt más teendőm, mint a tavaly eleresztett fonalat ismét felvenni, és a kipróbált módon tovább próbálkozni. A saslesben töltött három alkalomból egyszer történt meg a csoda, amikor a nagy madár pár pillanatra megtisztelt a jelenlétével. A sasok távolról nézve is impozáns madarak, közelről viszont egyszerűen lenyűgözőek. A zöld rét fölött repülő fiatal rétisas látványa annyira meghatározó volt számomra, hogy ezúttal ezt a pillanatot választottam a hónap fotójának.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/320, ISO 800 -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2016. november 3.

Második kör

Izgalmas várakozással ballagok a sötétben az ösvényen. Felhőmentes az égbolt, és az október eleji időpont ellenére meglepően hideg van. A fű ropog a lábam alatt, ráfagyott a hajnali köd. A saskunyhó felé tartok. Igen. Az elmúlt év élményei után nem is volt kérdés, folytatás következik. A les időben, már szeptemberben kikerült a helyszínre, hogy mire a sasok megérkeznek, már ezzel a látvánnyal találkozzanak.

A helyszínen már rutinból készülődök. A megszokott mozdulatok már a kezemben vannak, gyorsan el is készülök, hamar elrejt a kunyhó. Az én szememnek még sötét van, hát várom a pirkadatot. Aztán lassan kibontakozik előttem az ismerős látvány. Először a rétet övező fűzfák sziluettje, majd kis idő múltán a területen hagyott szénabálák is. Az éjszaka csendje is szétoszlik, a közelben szarka csörög egyet. Jóleső borzongás fut végig rajtam, elkezdődött. A szénabálákon szarkák és dolmányos varjak gyülekeznek.

Egyre többen vannak, hirtelen azon kapom magam, hogy 30 fölötti szarka és 10-12 dolmányos varjú is mozog már az etetőtéren.

Az ismerős hangzavar is kezd kialakulni, és a szürkék is hozzák a formájukat, megy a balhé a beülőn.

Az egyik szénabálán hirtelen fekete madár tűnik fel. Egy fiatal vetési varjú nézett be. Nem nagyon tetszett neki a zsörtölődő szürkék társasága, hamar le is lépett. „Kár”, elnéztem volna még egy darabig.

De nincs idő ezen morfondírozni, az etetőtéren nyüzsgő társaságot hollók rebbentették szét. Párosával érkeznek. Nem kell sokáig várni, már 8-an vannak előttem. Körbejárnak a földön, módszeresen táplálkoznak, és egyik-másik hangosan korrog a frissen érkezőknek.

Sokat hallottam már, de ez a közelről érkező, mély
hang, a les falán keresztül is mellbevágó. Közben a felkelő nap fénye szétoszlatta a gyenge ködöt, és a napsugarak elérték a tisztást is. A madarak közül páran kiváltak a zsibongó tömegből, és inkább napoztak a gőzölgő szénabálákon.

Jó érzéssel dőltem hátra a lesben, és figyeltem a történéseket. Már csak egy valami hiányzott. A jelre vártam. Aztán a kunyhóbeli nyugalom hirtelen feszültséggé változott. Az etetőtéren összegyűlt madárcsapat egy szempillantás alatt felrebbent. Erre vártam, már tudtam, ez mit jelent. Pár másodperc múlva a réten hatalmas árnyék siklott végig. Rétisas húzott át alacsonyan a les fölött, majd a szélső száraz fűzfán landolt. Hát itt van. Fiatal madár volt. Nagy érdeklődéssel figyelte a közben visszaszállingózó szarkákat. Az ujjam az exponálógombon, a szemem a keresőn. Meg kell történnie! A nagy madár nem is várat sokáig, elrúgja magát a fáról, és egyenesen a kunyhó felé száll. Átrepült fölöttem, majd levitte a les tetejét,

és egy kis kört téve leszállt a fűbe.

Feszült pillanatok voltak. A sas nem volt nyugodt, néhány másodpercig figyelte a földön heverő finom falatokat, de aztán valamiért nem jött meg a bizalma, felugrott a levegőbe. Gyors sorozattal jutalmaztam a szép mozdulatot.

Az érdeklődését azonban nem vesztette el, visszaült a fűzfára, és a közben megérkező öreg és egy másik fiatal rétisassal együtt szemlélték az etetőtérre visszaérkező varjúféléket.

A bátorságuk viszont nem jött meg. Néhányszor átrepültek a rét fölött,

megriasztva a lent táplálkozó sleppet, de a csoda nem ismétlődött meg. A délelőtt hátralévő részét a hollókkal,

és a közben megérkező egerészölyvekkel töltöttem.

Sasles, második szezon, első nap: Sanyi – sasok 1:0. :)

Pécs, 2016. október 22.

A hónap képe - 2016. február

Rétisas - 2015. november, Dél-Zselic

A már évek óta tartó "sorozatomban" minden eltelt hónap végén kiemelek egyet az aktuális időszakban készült fotók közül, amely a képi világa, vagy az átélt élmények miatt kedves lett számomra. Most rendhagyó módon szakítok ezzel a hagyománnyal, és egy kicsit régebbre nyúlok vissza. Az elmúlt telet és az azt megelőző őszi hónapokat a rétisasok fotózásának szenteltem. Az elmúlt közel fél évben sokat dolgoztam azon, hogy ezeket a nemes madarakat megfelelő közelségből lencsevégre tudjam kapni. Ez két alkalommal sikerült is. Nehéz leírni mit éreztem, amikor ez a hatalmas madár landolt a les közelében, és az objektíven keresztül a szemébe nézhettem, egy biztos, felemelő érzés volt. Ennek a projektnek az emlékeként álljon most itt egy novemberi fotó arról a felejthetetlen pillanatról.

A kép Pentax K5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f6,3, 1/400, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2016. február 28.

A sas újra leszáll

Novemberi hideg hajnal van. Csillagos az ég, a fű deres. Kicsit fáztam is a kunyhóban, míg a virradatra vártam. A sötét most nem annyira átláthatatlan. A vékony sarlójú hold halvány fénye elegendő ahhoz, hogy a táj formái látszódjanak. Csendben szemlélődök a kunyhó sötétjéből. A hajnali szürkület is hangtalanul érkezik, semmi nem utal arra, hogy madarak lennének a közelben. Aztán nem sokkal a napkelte után elindulnak a történések. Teljesen váratlanul, és hangtalanul egy egerészölyv húz be a les elé. Egyből a táplálékra veti magát. Kicsit később egy társa is megérkezik,
aki szerencsére kicsit komótosabb, vár még. Így róla készülnek a nap
első képei.

Hamarosan a szarkák is megérkeznek. Néma csendben potyognak az égből, és pár perc leforgása alatt 15-20 madár is mozog a les előtt. De semmi hangzavar, amit az előző két fotózás alatt megszoktam. Mindenki néma csöndben falatozik, fel-felrebbennek, elhangzik egy-egy csörgés ugyan, de az első holló is szó nélkül landol közöttük.

Aztán szép lassan bemelegszik a társaság, és kezd összeállni az eddig oly jellemző hangegyveleg. Csörgő szarkák, károgó dolmányos varjak, korrogó hollók, és kiáltozó ölyvek. Jó ezt a lesből hallgatni. Ez a zsongó madártömeg egyszer aztán mintha villám csapott volna közéjük, hirtelen felrebbent, és szinte azonnal a kunyhó mögül egy hatalmas árnyék suhant végig a réten. Megfeszült a pillanat, mert az árnyék gazdája is megjelent a látótérben. Rétisas siklott át elég alacsonyan a kunyhó fölött, fordult egyet, majd nagytotálban leszállt a rét közepére. ÁÁÁÁÁ! Itt van.

Ezt nem csak a szememmel láttam, de minden tagomban éreztem. Feszülő ujj az exponálógombon, a szívverésemet pedig a torkomban éreztem. De nem volt ok igazán az izgalomra. A sas kémlelte a terepet pár percig, majd szép nyugodtan besétált az etetőtérre.

Fenséges madár. Az etetőanyagot ezúttal kicsit közelebb raktam ki, a sas nem volt messzebb 17-18 méternél.

Csodálattal és gyermeki ámulattal figyeltem minden mozdulatát.

Az elriadó szarkák, hollók időközben visszatértek. A földön ülő sas már nem annyira félelmetes számukra.

A táplálkozó slepp látványára aztán a réti sem habozott tovább, nekiesett a tápláléknak.

Közel negyven percen keresztül volt előttem. Kigyönyörködtem magam alaposan.

Miután a sas megtömte a begyét, felszállt a szélső száraz fűzre, és onnan nézte végig a délelőtt további eseményeit, amik zömében a hollók körül zajlottak.

Az egyre szebb napsütésben jól tudtam a röptüket követni, hát velük múlattam az időt.

Na meg azokkal a szarkákkal, amik időnként leszálltak a közeli beülőre.

Kicsivel dél előtt aztán a rétisas megunta a nézelődést, és továbbállt. Ezt a pillanatot én is kihasználtam, és előbújtam a lesből. Fantasztikus reggel volt. Mondanom sem kell, egy lépéssel a föld fölött jártam. Azt már csak otthon vettem észre, hogy a sas lábán gyűrű volt. A fotózás hevében fel sem tűnt. A zöld színű gyűrűt sajnos sár borította, a felirat így olvashatatlan volt. Remélem, találkozunk még, és talán akkor arra is fény derül majd.


Pécs, 2015. november10.