széncinege

amikor feltűntek a királykák is. De a szokásos módon csak a fenyőkön mozogtak. Az egyik pillanatban azonban az etető alatt mozgásra lettem figyelmes. Egy királyka matatott a földön. Gyorsan váltottam a nézőponton, és már az objektívvel kerestem. Jó is, hogy így tettem, mert váratlanul kiugrott az etető melletti kis fenyőre. Azonnal exponáltam. Két kép készült sorozatban, abból az elsőn rajta volt a madár, a másodikon már csak a fenyőág látszott. Nem volt túl bőkezű, két másodpercet adott nekem. Ez arra volt elég, hogy elkészítsem első királyka fotómat.

A erdei etetőnél szerencsére nem ilyen drámai a helyzet. Csak a madár csapat összetétele változott meg, a kezdeti fenyvescinege fölény alább hagyott. Vannak azért jó páran, de nem ők képviselik a többséget.

Az etetőknél megszokott széncinege tömeg itt is kezd kialakulni.

De a lényeg megmaradt. A búbos cinege továbbra is állandó vendégem. Érdekes, hogy az erdőben több példány is tartózkodik, de csak a gyűrűs madárka szokott rá az etetőre. Nem is a napraforgó vonzza igazán, hanem a faggyú és a háj ami megbolondítja. Szabályos időközönként visszatér, hogy csemegézzen kedvenc eledeléből. Ezt kihasználva megpróbálom minél több helyzetben lefényképezni, ki tudja mikor lesz megint ilyen tél, amikor vendégül láthatom ezt a szép madarat.

Hej, ha az ágon a cinege helyett egy ölyv ülne, de hát nem ült. Szerencsére akadt még egy kis néznivaló. A területen nagy pintycsapat mozgott. Tengelicek, erdei pintyek, kenderikék bandáztak a közelben. Voltak vagy 150-200 -an biztosan. A hótakaróból kiálló kórók magjait bontogatták. Szép látvány volt a tarka-barka csapat, amint néha felrebbenve nagy robajjal fordultak egyet a levegőben, hogy aztán hirtelen leereszkedve újra fürtökben lógjanak a növényeken.

Egy ilyen felrebbenés után a csapat a terület másik végét vette célba. Mint kiderült, azért mert egy ölyv közeledett, és landolt is előttem a beszállófán. A legszebb volt a hóesés abban a pillanatban. De sajnos ezt a pillanatot nem tudom most megmutatni, mert az objektív első pici mozdulására madaram már tovább is állt. Sajnos van ez így. Saját hibáiból tanul az ember. Ezt elkapkodtam. Három és fél óra kuporgás és didergés után nagy dérrel-durral haza jöttem. Majd legközelebb ...

A fenyvescinegék száma sem csökkent. Továbbra is ott kergetőznek az etető tálca körül. Öröm nézni őket.

A széncinegék száma is gyarapszik, és megjelent két erdei pinty is.

A vörösbegy meg már egyenesen otthon érzi magát. Az etető tálca sarkán napozott egy kicsit. Felborzolta tollait, és gombócként melegítette magát az előbukkanó nap sugaraiban.

És a búbosok még mindig itt vannak. Már alig vártam, hogy az időjárás elég hideg legyen, és el lehessen kezdeni az etetést. De ez az idő is eljött. Az új kunyhó panorámás ablakából jó kilátás nyílik a beszállóágakra, csak a madarak hiányzanak.

Két hét üresjárat után végül is megtört a jég. Megjöttek a madárkák is! Alig bújtam be a kunyhóba, már az etetőn volt az első madár. A búbos cinege!

Fantasztikus pár óra következett. Búbos és fenyvescinegék váltogatták egymást sorban az etető tálcán. Öröm volt nézni. Fényképezni azonban nem volt egyszerű, mert nagyon gyors madarak. Egy pillanatra sem állnak meg. Főleg a fenyvescinegék. Két-hármasával kergetőztek az etető körül. Alig szállt le egy az ágra, egy másik már el is hajtotta, akit pedig egy harmadik kergetett el.

Persze azért néhány kocka betalált. És párszor sikerült elkapni őket. A sok fenyvescinege között a szokásos széncinege fölény elmaradt. A téli madáretetők egyik leggyakoribb madara a széncinege. Itt csak egy-kettő jött az etetőhöz.

De szerencsére a búbosok is szépen járnak napraforgóért. Szép dallamos hangjukat már messziről megismerni. Járásukat kiismerve róluk is sikerült pár szép képet készíteni.

Nagyon szép kezdete volt ez az idei szezonnak. Ha belegondolok, hogy mi jöhet még..., na majd meglátjuk.

A zöldikék, citromsármány, fenyőpinty csak a szomszédos bokrokon ücsörögtek. Nem úgy néhány meggyvágó és egy vörösbegy. Utóbbi szépen illegette magát a beszállóágon.

Szajkó koma is tiszteletét tette. Egész nap a környéken mozgott és az etetőre is leszállt. Úgy látom a harkályok számára kirakott háj érdekelte. A pózolást a les ablaka előtt most sem hagyta ki. Saját képmásának duruzsolt egyet, és egy-két határozott csőrvágással is megerősítette ezt.

Az igazi meglepetés azonban egy új madárfaj volt. Legalábbis a lesből még nem sikerült megfigyelni. Bár a környéken sokszor láttam. Ez nem más mint a karvaly. Nagy riadalom támadt a madarak között, és egyszer csak ott ült az etető tetején. Sajnos olyan rossz helyre sikerült szállnia, hogy mire a fényképezővel sikerült megtalálnom, már tovább is állt. Egy gyönyörű hím madár volt, szép narancsos mellénnyel. Remélem ide szokik az etetőhöz, és sikerül majd róla képet is készíteni.

Egy madárkedvelőnek nagy élmény hallani ilyen közelről a szárnyak surrogását, és látni, hogyan fogy a kedvenceknek kirakott eleség. És még ha a fényképező is dolgozhat, hát az mindennek a netovábbja. Leggyakoribb vendég a széncinege. 15-20 példány is látogatja az etetőt. Felkapnak egy-egy magot és huss a szomszéd bokorra.

Ugyanilyen technikát választ a kék cinege. Kisebb termetéből azt gondolnánk, hogy szerényebb is, de ez közel sem így van. Határozott fellépéssel kergeti el a nála nagyobb versenyzőket, hogy a neki járó falatokat megszerezze.

Következő állandó vendég a csuszka. 2-3 jár csak ide enni. Nem nagyon foglalkozik más madarakkal, nem kergetőzik, a lényegre koncentrál. Egy magot felkap, és tovább áll a diófára. Pár perc múlva újabb kör.

A verebek mellett tömegesen jönnek a zöldikék. Egyszerre 10-15 is ellepi a tálcát, és ami belefér enni-enni. Egymással is civakodnak, és a legkisebb gyanús jelre elrepülnek, és legalább fél óra, mire visszamerészkednek az etetőre.

A nagy sürgés-forgás leköti az ember figyelmét, és észre sem veszi, hogy milyen hideg van. Be kell menni a melegbe, mert én nem bírom olyan jól a hideget, mint a madarak. Talán legközelebb más fajok is beszállnak az objektív elé.