kis vöcsök

Gőzfürdő

Erőteljes pára gomolyog a víz fölött. Meleg már a víz, és a hajnalra kissé lehűlt levegő megtette a hatását. Örültem neki. Kedvelem azt a sejtelmes hangulatot, ami körüllengi ilyenkor a tutajt, és ebben az évben még nem volt hozzá szerencsém. A napkelte is hamarosan megérkezik, de addig a szürke pára takarja a vízen úszó madarakat. A közelben igyekvő vízityúkról tudok először képet készíteni, csőrében zsákmánnyal siet be a nádasba. Bizonyára fiókái vannak...

De csipogást a másik oldalról hallok, akkor miért nem arra ment a vízityúk? Hát mert egy kis vöcsök fióka csipogott. :) Na végre! Két hete vártam rá.

Igaz kicsit megnőtt, már nem az a pelyhes cukiság, de mégiscsak fióka. Az egyik szülő előtte bukkant fel a vízből, ő pedig egyből zaklatni kezdte. Anyuka (vagy apuka) nem nagyon foglalkozott vele, kicsit vakarózott, majd el is tűnt a víz alatt.

Igazi páros képet nem is tudtam készíteni róluk. A "kis" vöcsök kiúszott elém, az éppen felbukkanó nap ellenfényében is megmutatta magát, aztán csipogva ment is tovább.

Közben a beülőre megérkezett egy réce, akkor vettem észre, amikor a vöcskök elmentek.

Szép fények ragyogták körbe a madarat. A pára pedig izzani kezdett, és szinte varázsütésre gomolygó gőzfürdőbe vonta a récét.

Fantasztikus a látvány. Már csak valami szép mozdulat hiányzik... A réce azonban nem így gondolta. Nézelődött még egy kicsit, aztán lecsúszott a vízre, és eltűnt a szemem elől. Van ez így. A nap egyre magasabbra kúszott, a pára ritkulni kezdett, majd rövidesen el is illant. Már le is tettem róla, hogy valami más is történni fog, amikor jobbról, a nádasból előkerült a vízityúk. A szélső beülőre tornázta fel magát.

Mondanom sem kell, hogy már megfelelő beállításokkal vártam. A fény iránya ugyan nem volt tökéletes, de a ragyogó vízcseppek és az átvilágított tollak mindig elcsábítanak.

Így adódott, hogy a vízityúk is bekerült a fekete sorozatba. :)


Pécs, 2022. június 27.

Eleven buborékok

A derengő keleti égboltot kémlelem a tutaj sötétjéből. Korán van, nagyon korán, de a kis vöcsök fiókák jelenléte a les körül nem hagyott aludni. Egy hét telt el azóta, hogy megláttam a frissen kikelt csibéket, bíztam benne, hogy azóta felbátorodtak annyira, hogy elhagyják a nádas biztonságát, és esélyem nyílik fényképezni is őket. Ilyen reményekkel vártam a napkeltét, ami menetrendszerűen meg is érkezett. Az égbolt tiszta, szélcsend van, szép fényjáték ígérkezik. Már csak a szereplők hiányoznak, mert meglehetősen lassan indult be az élet a tavon. Nagy sokára néhány tőkés réce tűnt fel előttem, és egyikük célba is vette a tutaj előtti pihenőágat.

A nap szerencsésen pont mögötte bújt ki a horizont fölé, szépen aranyozva a vizet, és kontúrozva a madarat. Na kérem, indulhat a műsor. A réce nem is várakoztatott, alapos tollászkodásba kezdett.

A látvány nagyon szép volt, nem is volt más dolgom, csak ráfeküdtem az exponálógombra, és próbáltam minél több repülő vízcseppet begyűjteni,

és minél több átvilágított tollat a képekre exponálni.

A réce, amint rendbe szedte magát, visszacsusszant a vízre. Szép volt, de még nem volt vége. Kicsit távolabb egy tojó szintén tollászkodott a vízen. Gyönyörűen gömbösödött előtte a víz, megfelelően sötét volt a háttér, teret engedtem hát művészi énemnek. Állítottam egyet a fényképezőn, és vártam a pillanatot, amit a réce meg is adott nekem. Kiemelkedett a vízből, és csapott néhányat a szárnyaival. Válaszként megszólalt a fényképező is. Vízcseppek milliói szálltak a levegőben, a vízen megannyi fénygömb díszlett, és közéjük szépen rajzolta meg a madarat a nap. Csoda volt. Pillantképek egy pillanatnyi univerzumról, és pillanatképek madaras világomból.

A récének azonban nem volt nyugta, egy közelben elhaladó szárcsának nem tetszett az előbbi műsor, és nekirontott.

Az események lekötötték a figyelmemet, pedig a szélső beülőt is kerülgette az előző gácsér. Egy tollrázásra azért odaértem hozzá is.

Ezzel aztán a réceshow véget is ért, elsiettek a dolgukra. De a háttérben mozgolódás támadt, megérkeztek a vöcskök. Szemlátomást nagyobbak már, mint egy hete, és kevésbé félénkek is. Miközben mindkét szülő zsákmány után kutatott, a fiókák a nyílt vízen úszkáltak. Nem jöttek ugyan közel, de ahhoz már elég volt a távolság, hogy mint eleven buborékokat, a vízen úszó fénygömbök közé komponáljam őket.


Pécs, 2022. június 22.

Szitakötő

Délután, mikor megérkeztem a tópartra, a les elől egy kárókatona ugrott fel a vízről. Hát ez remek, ez sem jön vissza már ma, gondoltam. Nem is jött. Sebaj, azért talán nem fogok unatkozni. De ahogy telt az idő, és közeledett a naplemente, egyre biztosabbá vált, hogy ez nem az én napom. A szemközt lévő nádfal előtt mozgást láttam. A kis vöcskök jöttek-mentek, amivel először nem is foglalkoztam, mert fotózáshoz messze voltak, de ahogy figyeltem őket, valami feltűnt, és az objektíven keresztül már bizonyossá is vált. Kikeltek a kis vöcsök fiókák! Három apróság úszkált a két szülő körül, vagyis leginkább csak a tojó körül, mert a hím rendszeresen eltávolodott tőlük, és rövidesen valamilyen zsákmánnyal tért vissza hozzájuk, hogy a fiókákat megetesse. Nagyon aranyos jelenet volt, de fotózhatatlanul messze. A következő másfél órában végignéztem, ahogy a csöppnyi vöcsökfiókák követik anyjukat, felmásznak rá, tollászkodnak, miközben apjuk folyamatosan etette őket. De mindez tőlem vagy 30 méterre történt. Egyetlen esélyem az volt, hogy a család esetleg követi a rendszeresen előttem bukdácsoló hímet, de valahogy nem akartak elmozdulni a biztonságot adó nádfal mellől. Minduntalan a hím úszott elém, majd a zsákmánnyal vissza. Már le is tettem róla, hogy bármit is megörökítsek az eseményből, amikor a vöcsökpapa célba vette a tutaj melletti területet, és hozzám egészen közel kezdett el bukdácsolni. Most vagy soha! Próbáltam kitalálni, hogy hol fog feltűnni, és abban a pillanatban a fodrozódó vízből előbukkant, csőrében egy szitakötőlárvával. Gyors sorozat, és már el is úszott. Miközben a szitakötőlárva az egyik fióka begyében végezte, én izgatottan néztem vissza az elkészült 5 képet. Egy lett éles. :) No lám, úgy tűnik ez mégis az én napom...


Pécs, 2022. június 17.

Népmese

A hajnali, ellenfényes réceparádét szerettem volna megismételni a naplemente fényeiben, ezért egy délutánt a tutajon töltöttem. Ezúttal szerencsém volt a széllel, tükörsima vízfelülettel várhattam a legszebb fényeket. A lesben pihenő vízisikló kilakoltatása után el is csendesedett körülöttem a környék. De csak pár percre, a tutaj mellett nádirigó zendített rá teli torokból. Na, zenei aláfestés már biztosan lesz az estéhez. Kicsit távolabb a kis vöcsök is felbukkant, felém tartott. A les előtt bukdácsolt párat, aztán eltűnt a szemem elől. Egy tollrázást azért eltettem emlékbe.

Kis idő múlva oldalt csobbant a víz, barátréce úszott be elém.

Na, már itt is van a főszereplő. Picit nézelődött, majd megindult a beülő felé.

Jó lesz ez, gondoltam. De mielőtt elérte volna a faágat, újabb csobbanást hallottam, és a barátréce már el is repült. Mérgelődtem is kicsit, de vártam, hátha kiderül, hogy mi ugrasztotta el a récét. Talán negyed óra is eltelt, de nem történt semmi. Aztán hirtelen örvénylett egy nagyot előttem a víz, és egy nagy, sötét hát bukkant fel egy pillanatra. Mi volt ez? Nem tudtam. A nagy állat keltette hullámokból folyamatosan láttam, hogy merre tart a víz alatt, aztán a túlsó nádszegély mellett egyszer csak megmutatta magát. Egy kárókatona bukkant fel a felszínre. Hirtelen belém szorult a levegő. Évek óta várom a vele való találkozást, eddig elkerültük egymást. De most itt van előttem, halászik, és van egy masszív beülő is, amire fel tud ülni szárítkozni. Szinte biztos voltam benne, hogy kiül elém. Nem így lett. Fordult még kettőt a víz alatt, aztán kiúszott a látótérből, és már hallottam is amint tapossa a vizet, és elrepül. Mérges voltam? Kicsit. Sokáig azért nem rágódtam rajta, a nádasban mozgolódás támadt, és a faágra vízityúk lépdelt ki. Ha kárókatona nincs, vízityúk is jó. Tartja a mondás, hát kattintottam.

Persze a vöcsök ott kotnyeleskedett a háttérben, és a vízityúk is csak 2 másodpercig bírt maradni. Sebaj, a túloldalról cigányréce célozta meg a lest. Na végre, most jön az attrakció. Persze nem jött. A cigányréce szép nagy ívben elúszott előttem, és elnyelte a nádas. Mit lehet tenni, örülni a látványnak. Na meg az újra előkerült vöcsöknek.

Te vagy az én haverom, mondtam neki. Erre szépen megrázta magát.

Így kell ezt! Beúszunk, produkció, továbbállunk. Nem hiába kedvencem ez a pöttöm madár. A nap lassan a végéhez közeledett, a napfény már nagyon alacsonyan érkezett. Egy közeli zümmögő hang jelezte, hogy nem egyedül várom a naplementét. Hamar meg is láttam az üstökösrécét.

Hát őt is régóta várom már a beülőre. Szemezett egy kicsit a faággal, de végül nem engem választott. Úgy látszik, ez egy ilyen délután. Kaptam is, meg nem is. Mint a népmesében...


Pécs, 2022. május 26.

Csendes délután

Közel egy hónap telt el, mire ismét tutajozhattam egyet. A nyári ludak fotózására már nem sok esélyt láttam. A kislibák már egészen nagyok, a szülők elkezdtek vedleni, így a családok elhúzódtak a nádas mélyére, nem is nagyon mozdulnak ki onnan a következő időszakban. De a tavaknál tett ellenőrzés során a les előtt jó récemozgást tapasztaltam, ezért egy napfényes délután próbára tettem a szerencsémet. A körülmények szinte ideálisak voltak, zavartalanul sütött a délutáni nap, és szél sem fodrozta a vizet. A tóra három barátréce érkezett. Szép, színes hím volt mindegyik. Egyikük elém kanyarodott.

A távolság ugyan lehetne a kisebb is, de a mozdulatlan vízfelszín és a madár világító, piros szeme így is jó hangulatot adott a képeknek.

Sajnos közelebb nem jöttek, és az utánuk érkező cigányréce páros is inkább a sűrű gyékényesben tűnt el. Nem maradt más, mint a néha előttem elúszó vízityúk.

Kétszer mutatta magát, utána ő is csak a sűrűből kiabált kifelé. A víz ki is ürült, pedig a fények egyre szebbek lettek. A helyzetet most is a kis vöcsök mentette meg.

Balról érkezett, csendben, gyorsan. Előttem úszott el olyan közel, hogy láttam a szemében a naplementét.

Sietős lehetett a dolga, hamar eltűnt a szemem elől. Vele együtt a napfény is odalett, nem volt miért tovább maradni. Csendes délután volt, legalábbis olyan érzésem támadt. Pedig zsongott a környék a tücsökmadarak, nádirigók, kakukkok, barna rétihéják hangjaitól. Lehet, hogy stratégiát váltok...


Pécs, 2022. május 11.

Az áprilisi telihold...

... világította be az ösvényt, amikor hajnalban a tóparton baktattam. A múltkori felhős idővel ellentétben most napfényes reggel ígérkezett. Bizakodó voltam, és azon tűnődtem, hogy vajon a libák ma is meglepnek-e. A lesben való várakozás a vízen úszó árnyakkal hamar eltelt. A napkelte gyorsan megérkezett, és a vízre új világot festett, ahol szárnyalhat a képzelet, és a fény rajzolja a nádast, a fákat.

A képzelgésből a balról beúszó cigányréce pár rántott vissza. Az elöl haladó hím kapott egy kockát, mielőtt eltűntek volna a növényzetben.

Na de hol a többi madár? Mozogtak ugyan szárcsák, barátrécék, és a búbos vöcsök is feltűnt, de mind a szemközti nádfal mellett. Az első reményt a közelben felhangzó ismerős trilla jelentette. Füttyentettem neki, és már előttem is volt.

Mint egy energiabomba, úgy robbant ki a vízből a kis vöcsök.

A les elé úszott, megnézett magának,

majd jó hangosan elkiáltotta magát.

Miután nem jött válasz, meggyőződött róla, hogy a riválist sikeresen elkergette,

és egy gyors futással odébb is állt.

Az egyre szebb fényjáték közepette eltűnt a szemem elől.

Ennyi jutott mára. A libák elmaradtak, de mint oly sokszor, most is kaptam valami mást.


Pécs, 2022. április 16.

Gyertek haza ludaim

Már bőven benne járunk az áprilisban, mire minden akadály elhárult, és vízre szálhattam. A márciusi fagyok miatt befagyott víz, majd a tó nem várt lecsapolása hiúsították meg a kora tavaszi tutajozást. Bosszantó volt, de nem tudtam mit tenni, hát vártam, hogy a dolgok rendeződjenek. Április elején végre úgy tűnt, hogy helyre áll a rend. Úszó lesem vígan ringatózott a nádas szélén, türelmetlenül várva gazdáját.

A szombat hajnal alkalmasnak is tűnt, hogy elindítsam a hatodik tutajos szezont... Az eget nehéz felhők takarták, a napfényre kevés esély mutatkozott. Ahogy pirkadni kezdett, ez egyre nyilvánvalóbbá is vált. Egy-egy lángoló felhő jelezte csupán a napkelte idejét.

Sebaj, a vizet betöltő hangok, a nádasból kihallatszó loccsanások és a les jól eső atmoszférája ellensúlyozta a fény hiányát. A tutaj elé beúszó kis vöcsök pedig elindította a napot is.

Régi ismerős már, de egy szép, közeli kis vöcsök fotónak mindig van helye a kollekcióban.

Szárcsák is mozogtak a közelben. Javában megy az ilyenkor szokásos kergetőzés. Néhányuk homlokpajzsán véres hegek árulkodnak az összecsapások komolyságáról.

Szóval jó volt a hangulat. Pirregett a tücsökmadár, megszólalt idén először a kakukk, és a nádas fölött rétihéják járőröztek. És a hangokból ítélve a libák is felébredtek. Először a nádas mélyéből hallatszott egy-egy gágogás. Majd egyre több, egyre közelebbről, aztán már a látótérben is átrepült néhány. A tutaj mostani pozícióját a korábbi két év megfigyelései alapján választottam. Libát akarok fényképezni, mégpedig közelről. Ráadásul a napokban már frissen kikelt fiókákat is láttam, úgyhogy nagy volt bennem az izgalom. Talán fél óra is eltelt ebben a feszült várakozásban, mikor egészen közel szólt egy hangos gágogás, amit finom csobbanások, loccsanások kísértek. Libák vannak a közelben, méghozzá nagyon közel. Levegőt is alig mertem venni, amikor megláttam. Nem lehetett messzebb 2-3 méternél. Halkan sziszegve, a környéket pásztázva úszott be elém a gúnár.

Nagyon közel volt. Forgolódott, pásztázta a környéket, és szemmel láthatóan a rá meredő fényes szemet méregette.

Egy oka lehet csak annak, hogy ennyire figyelmes, és ez szinte azonnal ki is derült. A les elé apró, sárga tollgombócok úsztak be.

Fiókái miatt volt ennyire izgatott. Mielőtt bevezette volna családját a vízre, felmérte, biztonságos-e a terep.

A kislibák pedig halk csipogásokkal a forgolódó gúnár után igyekeztek, hol jobbra, hol balra,

mígnem aztán a hátvédként megérkező tojó zárta a sort.

Amíg a gúnár a les mellett, a gyékénysáv mentén tovaúszott, a kis csapat várakozott pár másodpercig előttem,

majd miután biztonságosnak bizonyult a továbbhaladás, ők is követték, és eltűntek a szemem elől.

Micsoda pillanatok voltak! Talán az egyik legmegkapóbb jelenet a libák életében, amikor a szülők a frissen kikelt fiókáikat vezetgetik. A féltő, óvó szülői viselkedés, és a fiókák ragaszkodása a szüleikhez nagyon kedvessé teszik a nyári ludak családi életét. Három tutajos szezon kellett, hogy mindezt testközelből átélhessem. Felemelő érzés volt.


Pécs, 2022. április 10.

Kacsáék meg a többiek

Szeptember közepe van, a tutajról bámulok ki a hűvös sötétségbe. A napkelte még odébb van, és a víz fölötti párától csak még vaksibb vagyok. Az egyre ismétlődő csobbanások jelzik csak, hogy mozgás van a vízen. Az első madár egy kis vöcsök, amit már a fényképezővel is be tudok fogni. Felugrik a víz alá rejtett beülőre, gyönyörű kék atmoszféra lengi körül. Nem mindennapi a látvány, az biztos. Elindult a nap.

A vöcsök elúszott a dolgára, helyét récék vették át. Némelyek egészen közel, a tutaj előtt haladtak el miközben táplálkoztak,

mások inkább a beülőt választották.

Szárnycsapkodás,

tollászkodás, nézelődés

és fürdőzés is bemutatásra került, csak a gombot kellett nyomnom szorgalmasan.

Tartalmas volt az előadás, az biztos, de még nem volt vége. A tőkések között apróbb réce tűnt fel. Egy cigányréce szerette volna birtokba venni a beülőt. Ez ugyan a tőkések miatt nem sikerült neki, de pár közelebbi felvétel azért készült róla.

A récék ezzel odébb is álltak. A méla nézelődést a jégmadár szakította félbe. Hangos ti-ti-ti hangján előre szólt, hogy jön.

A buzogány csúcsa úgy tűnik kedvelt leshelye lett. Nincs túl messze, a 2,5 m-es távolságból az objektíven keresztül már látom a szemében a napkeltét.

Elöntötte a fény a tavat, a pára is eltűnőben már. A visszatérő kis vöcsköt szépen oldalba kapta a napkelte.

Szerencsére ismét a beülőt célozta meg.

Ritka dolog a vöcsköt teljes egészében látni, hát nem fukarkodtam az expóval. Még egy szép tollrázásra is futotta.

Ej de jó volt. A reggelt végül a jégmadár zárta. A napfény festette háttér előtt szemlélte a környéket, és mint egy pecás a horgászbotját, úgy szorongatta a buzogány csúcsát...


Pécs, 2021. szeptember 18.

Ahónap képe - 2021. július

Kis vöcsök - 2021. június, Pellérd

Lidércfény
A feszített, szürke víztükörre a fák között átvilágító első napsugarak lángcsóvákat festettek. Érdekes a látvány, mint múló lidércfény táncolt előttem a napfény. A háttérben elúszó kis vöcsök tette teljessé a képet.

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f8, 1/800, ISO 1600, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2021. augusztus 1.

Napforduló...

... környékén a tutajon vártam a napkeltét. A feszített, szürke víztükörre a fák között átvilágító első napsugarak lángcsóvákat festettek. Érdekes a látvány, mint múló lidércfény táncolt előttem a napfény. A háttérben elúszó kis vöcsök tette teljessé a képet. Elindult a nap.

Jobbról egy tőkés réce úszik be elém.

A pörgefarkú gácsér díszes ruhája erősen megkopott, vedlésben van már. Egyenesen a les előtti fára kapaszkodik fel, tollászkodni kezd.

A nap már kacsintgat a fák közül, de a beülőt még nem éri el. A récének sem tetszik, átúszik a másik oldalra.

De nem érti a lényeget, egy tollrázás után visszamászik a fára, ott rendezgeti cserélődő tollait.

A nap viszont töretlenül emelkedik, utoléri a faágon pihenő madarat.

Ám a gácsér nem marad nyugton, lecsúszik a vízre, és odébbáll. Helyét egy tojó veszi át.

Nem teketóriázik, szép szárnycsapásokkal köszönti a reggelt.

Na ezt már szeretem, bár az ellenfény még nem az igazi. Sebaj, úgy tűnik a tojó nem siet. Ráérős tollászkodásba kezd.

Közben a gácsér is visszatér. Most azonban jó érzékkel a megfelelő helyet foglalja el.

Beúszik a gömbök közé, és ott szórja le magáról az izzó vízcseppeket.

Eközben a tojó türelmesen kivárta az idejét. A nap végre a kellő magasságba ér, és gyönyörűen rajzolja körbe az ágon ülő madarat.

Egyszerűen varázslatos a látvány. Megszűnik a tó, a nádas, a les. Csak a fény marad, a rajzoló, alkotó fény, mely a sötét vászonra tollászkodó récét fest...


Pécs, 2021. június 21.