kis vöcsök

Jobbról egy tőkés réce úszik be elém.

A pörgefarkú gácsér díszes ruhája erősen megkopott, vedlésben van már. Egyenesen a les előtti fára kapaszkodik fel, tollászkodni kezd.

A nap már kacsintgat a fák közül, de a beülőt még nem éri el. A récének sem tetszik, átúszik a másik oldalra.

De nem érti a lényeget, egy tollrázás után visszamászik a fára, ott rendezgeti cserélődő tollait.

A nap viszont töretlenül emelkedik, utoléri a faágon pihenő madarat.

Ám a gácsér nem marad nyugton, lecsúszik a vízre, és odébbáll. Helyét egy tojó veszi át.

Nem teketóriázik, szép szárnycsapásokkal köszönti a reggelt.

Na ezt már szeretem, bár az ellenfény még nem az igazi. Sebaj, úgy tűnik a tojó nem siet. Ráérős tollászkodásba kezd.

Közben a gácsér is visszatér. Most azonban jó érzékkel a megfelelő helyet foglalja el.

Beúszik a gömbök közé, és ott szórja le magáról az izzó vízcseppeket.

Eközben a tojó türelmesen kivárta az idejét. A nap végre a kellő magasságba ér, és gyönyörűen rajzolja körbe az ágon ülő madarat.

Egyszerűen varázslatos a látvány. Megszűnik a tó, a nádas, a les. Csak a fény marad, a rajzoló, alkotó fény, mely a sötét vászonra tollászkodó récét fest...

Persze nem maradt egyedül sokáig, lovagja hamar utolérte,

és egyből elkezdte tenni a szépet.

Miközben a nyakát nyújtogatta, folyamatosan hallatta érdekes, zümmögő hangját.

Nagyon szép volt. A közelben forgolódó hím jól mutatott a délutáni fényben.

Persze a tojó most sem tűrte sokáig a zaklatást, és nyomában az udvarlóval elúszott. A nap másik attrakcióját a kis vöcskök jelentették. Folyamatosan hallottuk pergő trillájukat innen is, onnan is, mire egyszer csak az egyik megjelent a látótérben.

A kis vöcsök megbízható társa a madárfotósnak, mindig lehet rá számítani. Most sem volt másként.

Még egy szép mozdulatot is sikerült elcsípni, mikor torpedó módjára megindult a vízen. Ez talán a legnehezebb feladat vele kapcsolatban, hiszen váratlan, és rendkívül gyors mozdulatait nehéz követni. Egy kocka erejéig most sikerült.

Ezzel legtöbbször vége is szokott lenni a kis vöcsökkel való találkozásnak, ám most másként történt. Feltűnt a párja is, és előttünk kezdtek bele egymást üdvözlő trillájukba.

Egymás mellett forgolódtak, így adták hírül a világnak összetartozásukat.

Szép pillanatok voltak. A koncert végeztével elsiettek a dolgukra, búcsúzóul egy portrét hagyva emlékül.

A szép rózsaszínes égbolt alatt a libák is megjelentek,

igaz kicsit álmosan.

Ketten is voltak. Közelebb ugyan nem jöttek, de legalább már lőtávolon belül mutatkoztak.

A kis vöcskök jelentettek némi izgalmat erre a reggelre. Távolabb, és közelebb is megmutatták magukat, lehetőséget adva némi művészkedésre. :)

Az álcázás mestere aztán eltűnik, csak mély hümmögése hallatszik a nádas mélyéről. Elkezdődött a nap. Nagy csapat barátréce mozog a tavon. Próbálok egy-egy elkülönült madarat elcsípni a szép tükröződésben.

A les előtere egyelőre üres, nézelődök. Jó a mozgás, jó ilyen helyzetben madarásznak lenni. A nádas szélében a kislibák is feltűnnek, már négy család úszik egymás után a növényzet szélében. Aranyosak a pehelygombócok, kár, hogy messze vannak. Hej azanyátok, egyszer már közelebb is jöhetnétek! Közben a nap is előbukkant már, az ellenfényben szép barna árnyalatok jönnek elő az erdő alatt.

A távolabb fröcskölő récékkel próbálok kezdeni valamit.

Szép-szép, de ők is picit messze vannak. Nem úgy, mint a tutaj elé bekeveredő kis vöcsök. Ő portréra jelentkezik. Kedvencem a kis bohóc, mindig képes rá, hogy elterelje a figyelmem.

A szomszéd lesből lányom pisszent rám, hogy nézzek ki a bal szélre is. Kikukkantok oldalra, és megremegett a kezem. A barátrécék mögött nyílfarkú réce tűnt elő. De jó, hogy valaki figyel is. :) Pár napja láttuk már a partról, de csak titkon reméltük, hogy majd elénk keveredik. Nem a jó oldalon, se nem frontfény, se nem ellenfény, de a képen azért mégis nászruhás nyílfarkú réce van. :)

De szép madár! Ritka fotós csemege. A nyílfarkú sajnos szégyenlősnek bizonyul, elsompolyog a hátsó sarokba. Viszont az időközben besodródó cigányréce jó távolsgra kerül. A szép barna árnyalatok közé, ellenfénybe érkezett. Na ebből még akármi is lehet. Lett.

Hát ez most igazán jól esett. Néhány ígéretes helyzetet lecsúsztam az elmúlt pár alkalommal. Lassan vége is lett a reggelnek, a nap kezdett bántóan magasra kerülni. A barátréce csapat is elhúzódott, így mi is haza indultunk...

Kicsit később, heves szárnycsapásait már gyors sorozattal köszönjük meg.

Lányommal ketten ringatózunk a tavon, hogy a napkeltét megcsodálhassuk. Nem is kell rá sokat várni, a felhőmentes keleti égbolt alján gyorsan igyekszik felfelé a nap. Első sugarai arannyal köszöntik a tavon halászó kis kárókatonákat.

A látvány csodaszép, a természet ajándéka. Mert aki korán kel, annak jutalma a fény játéka.

Az aranyló, csillogó tó,

és a fénnyel rajzolt madarak.

---

... Felkelt a nap. A tóparti erdő fölé emelkedve a vizet is elérik már a sugarak. Az ellenfényes oldalt bámulom, valami hangulatos fotót szeretnék. Egy szárcsa mozog rendszeresen a jó irányban, de nehéz dolgom van, a gyékényes takarásából iramodik meg, és váratlanul szalad át előttem. Esélyem sincs reagálni. Ezt eljátszotta párszor, mindig lemaradtam. Majd egyszer, mintha megsajnálna, szép komótosan úszik a megfelelő helyre. Na már csak valami plusz kellene. Egy tollrázás pont megteszi. Az ellenfény teszi a dolgát, és a vízcseppek ragyogó gyöngyökké válnak. ...

---

... Egy ideje semmi nem történik. A les körül nagy a nyugalom, túl nagy. Talán szundítok egy kicsit, kevés volt a három óra alvás. Bambulok, tekintgetek jobbra-balra, küzdök az álmossággal. Hirtelen szárnysuhogás, közeli csobbanás. Mi érkezett? Cigányréce ül előttem a vízen. Nagyon közel van, teljesen kitölti a keresőt. Ritka pillanat, ébresztő gyorsan! Párat kattintok, nem a legjobb helyre szállt le. Sebaj, a madár szépsége, közelsége extra élmény ma reggelre, garantált áloműző...

---

... A kányafüves mélyéről hangos trilla hangzik fel. Aha, megérkezett a kisfőnök. Nem látom még, de a megmozduló növények elárulják. Sejtem, hogy hol fog előbukkanni. Belőttem a helyet, már az objektíven keresztül nézem. És egyszerre csak megjelenik a kis vöcsök. Kicsit messze van, megpróbálom valahogy a képbe illeszteni. Jó a környezet, mindenhol sárga és fehér virágok. Szeretem ezt a látványt. Aztán a vöcsök ahogy jött, úgy el is tűnt. Elnyelte a kányafű...

A kócsagok is előszeretettel ácsorognak a virágok között,

és halásznak is, ha a szerencséjük úgy hozza.

Az első két próbálkozás ugyan ennél többet nem hozott, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy érdemes még erre a témára időt fordítani. :)

majd jóval később, a naplemente utolsó sugaraiban az öbölben bukdácsoló búbos vöcsök mutatta meg magát.

Hát nem valami sok, lehetne mondani, de megéreztem a lehetőséget, ezért másnap ismételtem. Mint utólag kiderült, nagyon jól tettem. Az első dolog, ami rögtön feltűnt, hogy a vízityúkok nagyon aktívak voltak. Eddig is lehetett egy-egy "prutty"-ot hallani, de a mostani egészen más volt. Több helyről is szóltak a madarak, és gyakran hallatták éles, territoriális hangjaikat is. Nem is kellett sokat várni, hogy az elsőt meglássam.

Lőtávolon belül úszott el a les előtt. Nagyon örültem neki, öreg vízityúkból nem állok túl jól. De nem is kellett sokat várni a következő meglepetésre. Amint a madár eltűnt a les jobb oldalán, balról felhangzott egy másik vízityúk kiáltása. Erre az előbbi madár már meg is jelent ismét, de most jóval közelebb. Portré távolságban igyekezett a hang irányába jellegzetes bólogató mozgásával. Ej, ez aztán a jó lehetőség. Szeretem, amikor a madarak ennyire közel kerülnek. A hím tyúk (Milyen fura szókapcsolat. :)) eltűnt a balomon.

A hangját hallottam egy darabig a les mögötti gyékényesből. Kereste a riválisát, de minden bizonnyal nem találta, mert elhallgatott. Aztán kisvártatva a szomszédból ismét felhangzott egy vízityúk éles hangja. Erre madaram újra feltűnt. Megint jobbról érkezett, és ismét elúszott előttem.

A pruttyogásából ítélve körülnézett a les mögött, de nem járhatott sikerrel, mert jött is vissza, és célba vette a szemközti gyékényfoltot.

Ahogy felpillantottam, hova is tart, szemből észre vettem a közeledő másik madarat. Félúton találkoztak.

Faroktollaikat szétterpesztették, és a fekete-fehér mintázatot a másik felé fordítva forgolódtak egymás körül. Látszott, hogy nagy a feszültség, de csak kerülgették egymást.

A jelenetet látva arra számítottam, hogy összeugranak, de nem így történt. A fenyegető pózt megtartva mindegyik visszaúszott a saját területére. Hát tavasz van, kakaskodnak a tyúkok. :) Miközben a vízityúkokkal voltam elfoglalva, nem is vettem észre, hogy a már ismert hattyú a les mellé keveredett. Egészen közel volt, önfeledten táplálkozott. Amikor a fejét a víz alá dugta, ráfordultam az objektívvel. A közeli helyzet miatt különös volt a látvány. Főleg a csőre lepett meg, mint egy jó ráspoly. :)

Egymás után emelte ki a víz alól a finom hínárdarabokat.

A hattyútól azonban el kellett fordulnom, mert a szemben lévő gyékényfolt felől hangos trillázás és csobogás hallatszott. Kis vöcsök iramodott meg felém. Szerencsére szakaszosan tette, így a második nekirugaszkodásra már én is odaértem.

Jellemző viselkedése ez a revírjüket védő kis vöcsköknek, de mivel nagyon gyorsak, és legtöbbször teljesen váratlanul futnak, ezért eddig mindig lemaradtam a jelenetről, bár többször láttam már. Így talán érthető, hogy izgatottan néztem gyorsan vissza a memóriakártyára került pillanatokat. A madár elég dühös lehetett, mert pár másodpercig még felfújva magát forgolódott a vízen.

Nem tudtam mire vélni a vöcsök kirohanását, értetlenül néztem körül, amikor a lestől távolodva a víz alól felbukkant egy másik madár is. Aha, szóval a szomszéd  tiltott területre lépett.

De úgy látszik a házigazda hamar lenyugodott, mert amint látta, hogy a határsértő gyorsan távozik, megrázta magát, és egy bukással már el is felejtette a történteteket. Egészen közel került hozzám, úgy látszik ez egy ilyen nap. :)

Így azért egészen másként fest a kis vöcsök

Van már jó pár közeli felvételem róla, de minden egyes újabb találkozásnak nagyon tudok örülni.

És amikor elülnek a hullámok, kisimul a víztükör, és a fotós a madár szemébe néz, na az egy olyan pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni.

A vöcsök miután jól megnézte magának az objektív lencséjét, persze magamra hagyott. Az "éppen" távolságban szaladó szárcsa után  már csak hanyagul utánadobtam egy sorozatot, mára azt hiszem megteltem élménnyel.

Remélem ismét megtaláltam a fonalat...

vagy éppen a les előtt bukkantak fel a víz alól.

Nyugalmukat akkor vesztették el, amikor a szemben lévő gyékényfolt felől felhangzott a szomszéd trillája. Az én párosom egyből válaszolt is. Jól emlékszem a márciusi esetre, amikor revírharc kerekedett a válaszolgatásokból, így izgatottan vártam, mi lesz a hangpárbaj kimenetele. Most azonban nem így történt. A vöcskök az helyett, hogy elindultak volna a rivális irányába, izgatott trillázásba, bukdácsolásba kezdtek, s mikor közvetlenül egymás mellett bukkantak fel, közösen, egymás felé fordulva kiáltották el üzenetüket a szomszédnak.

Nagyon megkapó és egyben hangos jelenet volt. Elég közel voltak ahhoz, hogy a kiáltásuk betöltse a les belsejét is. Nem túlzok, ha azt mondom, fizikailag is hatott rám a hangjuk. Miután jó hosszan trilláztak egymás előtt, jobbra-balra ingatva fejüket,

szorosan egymás mellett úszva elhagyták a látóteret. Nem láttam még ilyen viselkedésformát tőlük, pedig elég sok időt töltöttem az elmúlt évek alatt a kis vöcskök társaságában. Abban viszont biztos vagyok, hogy amit láttam, az a madarak közötti erős kapocs jele volt. Ezzel a közjátékkal aztán véget is ért a délután. A nap alábukott nyugaton. De ugye törvényszerű, hogy másnap reggel keleten ismét felbukkan, én pedig akkor már ismét a tutajon hasaltam. Hideg volt. Olyan páralehelős hideg. A tó is lehelt némi párát, közvetlenül a víz fölött sejtelmes hangulat uralkodott. Ahogy a nap emelkedett, úgy vált egyre izgalmasabbá az atmoszféra. Gomolygó, sárgás köd borította a tó felszínét. Na de mit sem ér az egész, ha a madarak elkerülnek. Márpedig ezen a reggelen ez történt. Jó mozgás volt, de lőtávolon kívül. Egyedül hűséges vöcsköm látogatott meg rövid időre, hogy hajnali magányomat enyhítse. Kicsit bukdácsolt a szép környezetben, és ennek hála végre el tudtam készíteni a bizonyító fotót, miszerint nálunk is élnek bálnák, csak jóval kisebbek, mint tengeri rokonaik. :)

Persze a szép bálnahát csak a másodperc törtrészéig látszik, a farokbóbita már igazán vöcskös.

Még kaptam egy szép párás-sziluettes pillanatot tőle, aztán ő is magamra hagyott.

Hát mit mondjak, nem volt túl eseményteli ez a két alkalom, de azért jó kis vöcskölés volt. :)