búbos vöcsök

A hónap képe - 2020. március

Nászoló búbos vöcskök - 2020. március, Pellérd

A márciusi fotózások a fény bűvöletében teltek. Lányommal belevetettük magunkat a tutajozásba, és több hajnalt is eltöltöttünk a vízen ringatózva gömbök és aranyló párapamacsok között. Az önmagában is fantasztikus hajnali hangulatot a madarak jelenléte csak fokozta, a búbos vöcskök násztánca az eszményi környezetben pedig már csak a hab volt a tortán.

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f5,6 1/6000, ISO 400, -3 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. árilis 6.

Fény, csillogás ...

... önti el a tavat, ahogy a nap megfelelő magasságba ér. A vízfelszínen gömbök sokasága bújik elő a semmiből, a fény és árnyék játékaként. Szemkápráztató a jelenség, és mintha egyes gömbökben szivárványt is látnék. Már csak valami madár hiányzik, hogy teljes legyen a látvány. És lám a nap vöcsköt rajzol elém. Kattan a fényképező, a madár elúszik, a buborékok kipukkannak, de a kép már megmarad ...


Pécs, 2020. március 30.

Hajnalodik, ...

... a selymes kékségben madár alakja bontakozik ki. Sietve úszik el előttünk, hogy ismét elnyelje a vastag párapaplan.

Kicsit később, heves szárnycsapásait már gyors sorozattal köszönjük meg.

Lányommal ketten ringatózunk a tavon, hogy a napkeltét megcsodálhassuk. Nem is kell rá sokat várni, a felhőmentes keleti égbolt alján gyorsan igyekszik felfelé a nap. Első sugarai arannyal köszöntik a tavon halászó kis kárókatonákat.

A látvány csodaszép, a természet ajándéka. Mert aki korán kel, annak jutalma a fény játéka.

Az aranyló, csillogó tó,

és a fénnyel rajzolt madarak.


Pécs, 2020. március 23.

Hajnali szerelem

Lassan oszlik az éjszaka sötétje. Siettetném, mert tiszta napkelte ígérkezik, és az éjszakai fagynak és a szélcsendnek köszönhetően finom pára is úszik a tó fölött. A víz tele van izgalmas hangokkal, még nem látom, de már tudom, hogy a búbos vöcskök nagyon aktívak. Hol jobbról, hol balról hallom ismerős nászhangjukat. A keleti horizonton végre kikacsint a hajnal, és a víz fölött hullámzó kékes párában előtűnnek a vöcskök is.

A kékes árnyalatokat hamar váltják a narancsos, aranyló színek,

majd ahogy emelkedik a nap, megjelennek a szép, vízen úszó gömbök is.

Sokszor átéltem már, de ez a színjáték minden egyes újabb hajnalon elvarázsol. El is voltam a fényekkel és a rendszeresen előttem úszkáló, bukdácsoló vöcskökkel, amikor történt valami. A kelő nap pont ideális magasságból világította meg a gőzölgő vizet. Az aranyló füstben pedig jobbról is,

és balról is feltűnt egy vöcsök.

Mindketten a vízre lapulva úsztak, és hallatták jellegzetes hangjukat. Azonnal tudtam mi következik. A két madár előttem találkozott,

egymás felé fordultak, és a gyönyörűen izzó, sejtelmes környezetben eljárták meghitt táncukat.

Tökéletes pillanat volt, egy hajnali szerelem varázslatos pillanata...


Pécs, 2020. március 19.

Pygmeusok

Jó idő van, de márciusban ez még csalóka lehet, főleg a vízen. A gáton ballagva az időnként felélénkülő tavaszi szél kellemetlenül bújik a pulóverünk alá. Sebaj, szép naplemente ígérkezik, a les majd elrejt a szél elől. Így is lett. A hullámzó vízen hamar beindul az élet, a távolabbi sarokban búbos vöcskök nászolnak.

Messze vannak ugyan, de a hangulat azonnal megjött. Vöcskös élményeim egyből felidéződtek. Még nem olyan hevesek a mozdulatok, a pár rövid tánc után szét is vált. De jelenlétük állandó, a szép délutáni napsütésben időnként közelebb is kerülnek.

Jó mozgás van a tavon. A vöcskökkel együtt récék, szárcsák jönnek-mennek, egyszer egy kis vöcsök pár is megmutatja magát. Csak a napfény nem tart ki, a délutáni fényeket felhő szűri meg. Azért jó nézelődni a víz szintjén ringatózó tutajból, van benne valami megnyugtató és egyben izgalmas érzés. Főleg, amikor azt látom, hogy a tó távolabbi felén kis termetű, fekete madár csobban a vízbe. Aha, kis kárókatona. Reméltem, hogy megjelenik, február óta látok néhányat. Hamar eltűnik a szemem elől, én meg a néha közel kerülő vöcskökkel bajlódok, sikertelenül. Jó fél óra is eltelik, mikor látom, hogy a korábbi kis káró felugrik a tó végében, és egyenesen a les felé repül. Az objektív természetesen a másik irányba néz, és mivel nem akartam hirtelen mozdulattal elriasztani, így tehetetlenül néztem, amint egyenesen a tutaj melletti beülőn landolt. Hallom, hogy a szomszédos lesben már kerepel a fényképező, lányom szemfülesebb volt nálam. :) Persze aztán én is odaértem, és halk kerepléssel én is üdvözöltem a pygmeust.

Négy éve már annak az emlékezetes találkozásnak, mikor személyesen megismerkedtünk, hát most újra itt van.

Nézelődik, rendezgeti vizes tollait,

és kárókatona módjára, szárnyait széttárva szárítkozni kezdett.

Élvezem a látványt, a madár közelségét, és nem is bánom a felhőket, a szórt fényben szépen kijönnek a fekete tollazat részletei.

Kicsit mosolygok is, miközben a keresőbe bámulok. Madarászként, ráadásul bő természetvédelmi vénával megáldva, egy ritka, fokozottan védett fajhoz közel kerülni nagy dolog. Ezt már csak az tudja felülmúlni, hogy mindezt apaként a lányom társaságában tehetem. :)

Na de nincs idő ilyen gondolatokon elmélázni a történések váratlan fordulata miatt. A beülő mellett hirtelen egy másik pygmeus csobban a vízben,

és jól láthatóan ő is szetetne egyet szárítkozni a vízből kiálló fűzfacsonkon. Persze az első madárnak ez nem nagyon tetszett, ami okozott közöttük egy kis nézeteltérést.

De aztán hamar megegyeztek, végül is sok jó pygmeus kis helyen is elfér. :)

Közös szárítkozás, nézelődés következett a részükről, részünkről pedig tátott szájú folyamatos exponálás. Történelmi volt a pillanat.

A békés szárítkozás nem tartott sokáig, összekaptak megint, és mindketten elrepültek. Maradt az üres fűzfaág, és az a kellemes, csodálattal vegyes érzés, ami ilyenkor elönti a madárfotóst. A végére még a nap is kibukkant kicsit a felhők és a horizont között, hogy a lapos, szép fények megvilágítsák a tó sarkába érkező madarakat. Négy nyári lúd szállt le a nádas szélébe. Az okai annak, hogy most újra a tutajon vagyok. Messze még ugyan, de már ugyanazon a vízen ringatózunk... :)


Pécs, 2020. március 16.

Újra a vízen

Harmadik éve lesz már, hogy tutajomat partra húztam. Három éven keresztül ringatóztam rajta, ami alatt rengeteg fényképet készítettem, sok szép élményt szereztem, és ugyancsak sok kalandot éltem át. Most jött el az idő, hogy úszó lesemet újra vízre rakjam. A február ezért már lázas készülődéssel telt. A tutaj alkatrészei a korábbi három szezonos etap alatt elhasználódtak, szükségszerű volt tehát egy kis javítás. Meg némi új tervezés is, ugyanis szükség lett még egy úszó alkalmatosságra, mert természetesen kislányom is velem tart most az új vízi kalandra. Meg is állapítottam, hogy tényleg tavasz van, már az úszó lesek is párban járnak.

Szóval egy március eleji, hajnali akcióval kezdetét vette a tutajos történet új évada.

A hajnali hangulat észrevétlen kúszik be a les sötétjébe. A vízen tükröződő rózsaszaszín árnyalatok szép lassan átveszik az éjszaka kékjének helyét,

hogy majd teret engedjenek a napkelte narancsos árnyalatainak.

Ez az a rövid, percekben mérhető időszak, amit annyira szeretek,

és aminek utánozhatatlan hangulata miatt érdemes korán kelni.

A tutaj merülése jó, a madarak itt vannak, indulhat a játék... :)


Pécs, 2020. március 12.

A hónap képe - 2018. március

Nászoló búbos vöcskök - 2017. március, Pellérd

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/500, ISO 400, -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2018. április 6.

Szolid romantika

Sűrű pára fedi be a tavat. A hajnali szürkület szinte átláthatatlan. A reggeli víz hangjai azért elérnek a leshez, így ha nem is látom, legalább hallom hogy mi történik. A napkelte előtti szürkeség lassan színt vált, a napsugarak szép sárgára festik a víz fölött áramló páraréteget. Ebben a sárguló tejfölben végre mozgást is látok. Vízityúk sziluettje bontakozik ki előttem. A szokottnál gyorsabban igyekszik, majd hirtelen futásnak ered. Biztosan túl közel jött a szomszéd, mert a hangokból ítélve kisebb csete-paté alakult ki a les mögött.

A vízityúkok elcsendesednek, egy darabig megint csak a köd gomolyog a víz fölött. Egyszer csak, nem is értem honnan, egy vöcsök terem előttem. De mindegy is, a lényeg, hogy itt van. Kicsit nézelődik, majd kinyújtott nyakát a vízre fektetve rekedtes hangján szólni kezdett. Szinte ugyanekkor a másik irányból is megjelent egy vöcsök. Egymás felé úsztak, és táncolni kezdtek.

Olyan volt, mintha nem is a tavon történne mindez, hanem valami képzeletbeli helyen. Semmi sallang, csak a felkelő nap finom fényeiben táncoló madarak.

Szép kecses mozdulatok, de ez már nem az a hosszú tánc, amit egy hónappal ezelőtt láttam. 

Szolid romantika csupán, ami összetartja a költés idejére a párost.

A táncnak hamar vége szakad, a vöcsköket egymás után nyeli el a köd. Az egyre erősödő fényben csak a vízityúk igyekszik a dolgára.

Ahogy a nap egyre feljebb kúszik, a napsugarak úgy kergetik szét a víz fölötti párát. Hamarosan újra az ismerős tavon vagyok szép fénygömbök között, és az előttem mélázó kis vöcsökkel búcsúztatom a reggelt.

Pécs, 2017. május 1.

Tyúkom

Április közepét elvitte a húsvéti jövök-megyek, a tó körüli eseményekre nem tudtam már figyelni. Ilyenkor egy kicsit mindig kiesek a ritmusból, és kell egy kis idő, mire a lendület ismét megérkezik. Az ünnep után volt is egy üres hajnal. Igazából a felhőktől terhes, szürke reggelen ezt nem is bántam. Aztán az egy napos tél után belehúztunk, két délutánt is a tónál töltöttünk. A péntek este ugyan nem volt valami pörgős, de legalább volt már egy kis látnivaló. A délutáni fényben először a járőröző hattyú fitogtatta erejét

majd jóval később, a naplemente utolsó sugaraiban az öbölben bukdácsoló búbos vöcsök mutatta meg magát.

Hát nem valami sok, lehetne mondani, de megéreztem a lehetőséget, ezért másnap ismételtem. Mint utólag kiderült, nagyon jól tettem. Az első dolog, ami rögtön feltűnt, hogy a vízityúkok nagyon aktívak voltak. Eddig is lehetett egy-egy "prutty"-ot hallani, de a mostani egészen más volt. Több helyről is szóltak a madarak, és gyakran hallatták éles, territoriális hangjaikat is. Nem is kellett sokat várni, hogy az elsőt meglássam.

Lőtávolon belül úszott el a les előtt. Nagyon örültem neki, öreg vízityúkból nem állok túl jól. De nem is kellett sokat várni a következő meglepetésre. Amint a madár eltűnt a les jobb oldalán, balról felhangzott egy másik vízityúk kiáltása. Erre az előbbi madár már meg is jelent ismét, de most jóval közelebb. Portré távolságban igyekezett a hang irányába jellegzetes bólogató mozgásával. Ej, ez aztán a jó lehetőség. Szeretem, amikor a madarak ennyire közel kerülnek. A hím tyúk (Milyen fura szókapcsolat. :)) eltűnt a balomon.

A hangját hallottam egy darabig a les mögötti gyékényesből. Kereste a riválisát, de minden bizonnyal nem találta, mert elhallgatott. Aztán kisvártatva a szomszédból ismét felhangzott egy vízityúk éles hangja. Erre madaram újra feltűnt. Megint jobbról érkezett, és ismét elúszott előttem.

A pruttyogásából ítélve körülnézett a les mögött, de nem járhatott sikerrel, mert jött is vissza, és célba vette a szemközti gyékényfoltot.

Ahogy felpillantottam, hova is tart, szemből észre vettem a közeledő másik madarat. Félúton találkoztak.

Faroktollaikat szétterpesztették, és a fekete-fehér mintázatot a másik felé fordítva forgolódtak egymás körül. Látszott, hogy nagy a feszültség, de csak kerülgették egymást.

A jelenetet látva arra számítottam, hogy összeugranak, de nem így történt. A fenyegető pózt megtartva mindegyik visszaúszott a saját területére. Hát tavasz van, kakaskodnak a tyúkok. :) Miközben a vízityúkokkal voltam elfoglalva, nem is vettem észre, hogy a már ismert hattyú a les mellé keveredett. Egészen közel volt, önfeledten táplálkozott. Amikor a fejét a víz alá dugta, ráfordultam az objektívvel. A közeli helyzet miatt különös volt a látvány. Főleg a csőre lepett meg, mint egy jó ráspoly. :)

Egymás után emelte ki a víz alól a finom hínárdarabokat.

A hattyútól azonban el kellett fordulnom, mert a szemben lévő gyékényfolt felől hangos trillázás és csobogás hallatszott. Kis vöcsök iramodott meg felém. Szerencsére szakaszosan tette, így a második nekirugaszkodásra már én is odaértem.

Jellemző viselkedése ez a revírjüket védő kis vöcsköknek, de mivel nagyon gyorsak, és legtöbbször teljesen váratlanul futnak, ezért eddig mindig lemaradtam a jelenetről, bár többször láttam már. Így talán érthető, hogy izgatottan néztem gyorsan vissza a memóriakártyára került pillanatokat. A madár elég dühös lehetett, mert pár másodpercig még felfújva magát forgolódott a vízen.

Nem tudtam mire vélni a vöcsök kirohanását, értetlenül néztem körül, amikor a lestől távolodva a víz alól felbukkant egy másik madár is. Aha, szóval a szomszéd  tiltott területre lépett.

De úgy látszik a házigazda hamar lenyugodott, mert amint látta, hogy a határsértő gyorsan távozik, megrázta magát, és egy bukással már el is felejtette a történteteket. Egészen közel került hozzám, úgy látszik ez egy ilyen nap. :)

Így azért egészen másként fest a kis vöcsök

Van már jó pár közeli felvételem róla, de minden egyes újabb találkozásnak nagyon tudok örülni.

És amikor elülnek a hullámok, kisimul a víztükör, és a fotós a madár szemébe néz, na az egy olyan pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni.

A vöcsök miután jól megnézte magának az objektív lencséjét, persze magamra hagyott. Az "éppen" távolságban szaladó szárcsa után  már csak hanyagul utánadobtam egy sorozatot, mára azt hiszem megteltem élménnyel.

Remélem ismét megtaláltam a fonalat...

Pécs, 2017. április 23.

Násztánc

Hétvége közeledtével vízparti lesre készültünk. Szép napsütés, tavaszias meleg, egyszóval ígéretes naplemente elé néztünk, amit a lesből szerettünk volna végigkövetni. Kislányom a partról, én meg a tutajról. Az események sorát rögtön egy böjti réce kezdte meg. Jól irányba vette a lest, és viszonylag közel úszott el előttem.

Nagyon szép volt, ahogy a ráeső fény megvilágította a tollazatának minden részletét, de azért a közeli böjti fotóra vonatkozó kívánságomat továbbra is fenntartom. :) Talán tíz percet voltam egyedül ezen gondolataimmal, amikor a tőlem balra lévő kis nádasbeli öbölben ismerős, rekedtes hanggal megjelent a búbos vöcsök. Izgatottnak tűnt, a már sokszor látott pózban közeledett az öböl közepe felé, vízre fektette nyújtott nyakát, és úgy forgolódott, miközben hangosan szólt. De ez után olyat művelt, amit még nem láttam tőle. Szárnyait felemelve, tollait felmeresztve, mereven bámult az öböl széle felé.

Nem tudtam mire vélni a dolgot, és felpillantottam a keresőből, hogy mit is néz a madár ennyire. Hát az öböl másik szélén, tőlem távolabb egy másik vöcsök ugyanilyen pózban bámult vissza. Hej, itt valami lesz, az már biztos. A távolabbi vöcsök pár másodperces pózolás után alábukott, de a közelebbi továbbra sem engedte le a szárnyait. Tudtam, hogy valami történni fog, és abban a pillanatban a víz alól felbukkant a másik.

Innen nem volt kérdés mit látok, a vöcskök násztánca vette kezdetét. A víz alól felbukkant madár furcsán görbített háttal kezdett pózolni a másik előtt,

amaz meg feltartott szárnyakkal illegette magát.

Sosem láttam még a táncuknak ezt a részét, egyszerűen fantasztikus volt. Mint egy szigorú szabályok szerint megtervezett koreográfia. Néhány másodperces pózolás után aztán egymással szembefordultak, és következett a már ismerős, szembenézős fejrázogatás.

Hosszú ideig táncoltak, és szinte minden mozdulatukra kattant is a fényképező.

Percek teltek el így, ahogy illegették magukat, majd látszott, hogy végéhez közeledik a dolog, lassan eltávolodtak egymástól. Már nem is fértek bele együtt a keresőbe, csak figyeltem a történéseket, amikor a madarak szinte egyszerre a víz alá buktak. Ugye most az következik, amire gondolok! Szállt az ég felé a kívánságom. Igen! A vöcskök egy-egy hínárcsomóval a csőrükben bukkantak fel ismét, és egymás felé úsztak. Izgalom a tetőfokon, feszülő ujj a gombon, szem a keresőn. A két vöcsök egymás mellé ért, és hangos csobogással felemelkedtek a vízből.

Mint két balettművész, úgy táncoltak egymással szemben, a vizet taposva,

majd szép lassan visszaereszkedtek a vízre, és ketten együtt elhagyták az öblöt. Én meg csak néztem ki a fejemből, és bámultam az ellaposodó hullámokat. Sok szép dolog van a természetben, de azt hiszem a búbos vöcskök táncánál kevés szebb, meghittebb dolgot láttam eddig. Talán egy óra is eltelt, nehezen tértem magamhoz az eufórikus állapotból, mert természetesen legalább tízszer végignéztem a képeket. Hangos csobogás térített magamhoz, hiszen még mindig a lesben vagyok, nem ártana figyelni is. Szárcsák pózoltak a tutaj előtt. Mire rájuk fordultam, már össze is ugrottak.

Ment a csihi-puhi rendesen, amiből természetesen senki nem maradhat ki, és már hárman csépelték egymást.

A napsütésnek és a jó záridőnek köszönhetően sok olyan pillanat is megörökítésre került, amit a valóságban fel sem fogtam.

Szárnnyal és lábbal is adtak egymásnak.

Persze komoly sérülést nem okoztak egymásnak, mindenki sértetlenül távozott a helyszínről. Egészen naplementéig nem is történt semmi. Már szép sárgán festett a nap, amikor két réce jelent meg a látótérben.

Kendermagos récék voltak.

Vártam, hogy közeledjenek, de nem tették. Biztos távolságban kezdtek táplálkozni, úgyhogy a közelebbi fotóra vonatkozó kívánságomat ezennel rájuk is kiterjesztem. :)

Minden nap véget ér egyszer, most is így történt. Stílusosan a lemenő nap sugaraiban táncoló vöcskökkel búcsúztam én is.

Pécs, 2017. április 2.