úszó les

Valahogy könnyebben jönnek most a libás képek, hogy nem őket kergetem. Ezt csak erősítette az a látvány, ami ezután tárult elém. A szemközti sarokban, a nádasból libacsalád bukkant elő. A két szülőt sok, apró, sárga tollgombóc követett.

Nem ért meglepetésként a dolog, hiszen jó két hete láttam az első kikelt fiókákat. Az viszont igen, hogy a kis csapat a nádszegély mentén szépen közeledett felém.

Lassan kezdett komollyá válni a dolog, ugyanis úgy tűnt, hogy a libaszülők előttem tervezték elvezetni fiókáikat.

Olyan helyzet alakult ki hirtelenjében, amire nem számítottam. A képmező megtelt a kislibákkal. Vigyorogva néztem a vízen lebegő, sárga tollpamacsokat, és persze a fényképező is dolgozott folyamatosan.

Ilyenkor a legaranyosabbak. Amint elkezdenek nőni, a tollazatuk elveszti ezt a szép árnyalatot.

A két szülőnek viszont biztosan feltűnt valami szokatlan, mert gyanúsan méregették az objektívet. Szúrós szemük elől nehéz elbújni, és most egyértelműen gyanút fogtak.

Bár nem láthattak, gyanús lett nekik a dolog. Egy darabig felém tekintgettek, közelebbről is megnéztek,

majd szépen visszafordították a csapatot.

Amint eltávolodtak, a gúnár még egy látszattámadást is bemutatott a túloldalon úszó magányos liba felé,

majd miután kiadta magából a feszültséget, eltűntek a szemem elől.

Hát, akár haza is mehettem volna egy ilyen élmény után, de ugye a récékért jöttem, hát maradtam. A tutaj előtt felbukkanó kis vöcsök segített múlatni az időt.

Régi ismerősök vagyunk már. Az első fotóalanyaim között szerepelt, mikor annak idején tutajra szálltam. Na de térjünk a lényegre. Időközben a récék is megjelentek a látótérben.

Elhatároztam, hogy megvárom, míg a közelembe érnek. Az elmúlt hetekben dúskálhattam a kanalas récékkel kapcsolatos képekben, közeli felvételeket szerettem volna még készíteni róluk.

Szerencsére a récék is ugyanígy gondolták. Nem panaszkodom, gyorsan telt a memóriakártya.

Hát ez remek volt, de még mindig nem ért véget a nap. Az egyre szebb fényekben cigányrécék váltották a kanalasokat a tutaj előtt.

Bukórécékhez híven szépen merülgettek, majd tollászkodtak. Igazán szép pillanatoknak lehettem szemtanúja.

Nincs mese, a cigányréce ezekkel a szép csoki árnyalatokkal nagyon szép madár. Az egyik hím ráadásként még udvarolgatott is egy kicsit a közeli tojónak. Nyakát harmonikaszerűen nyújtogatva mókás látványt nyújtott.

Hát ez sem volt semmi, igazi réceparádé ismét. Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára ennyire termékeny egy fotós projektem. Az elmúlt másfél hónap biztosan dobogós helyezésű. Lassan végéhez közeledett a délután. A tutaj előtt, már árnyékot vetett a lebukó nap. Búcsúzóul kaptam még egy-két szép pillanatot. Soha rosszabb napot! :)

Szépen mutatta magát az objektívnek, én meg élveztem a látványát a sima víztükör nyújtotta homogén környezetben. Nézegettem volna még, de erre csak egy jó óra múlva adott lehetőséget ismét, szintén csak rövid időre.

Időközben a területes vöcsök is beköszönt. Trombitált egy kicsit, majd ő is magamra hagyott.

Újabb egy óra hallgatózás után, mert néznivaló nem igen akadt, végre valami fehér folt tűnt fel a szemközti nádfal mentén.

Kanalas réce nyújtóztatta ki a szárnyait az egyre szebb fényekben. Sőt, mögötte akadt még egy. Felcsillant tehát a remény, mert két pár is szűrögette a vizet a kis öbölben. Aztán egyszer csak ismét megtörtént a csoda.

Ott volt megint előttem a két kanalas réce, alig fértek bele a képkeretbe.

Jó húsz percnyi tollászkodásba kezdtek, nem volt más dolgom, csak a gombot nyomni.

Hát így történt. Jó volt, szép volt. Nem tudom, hogy lesz-e még kanalas réce előttem idén. Ha lesz, én lefotózom. :)

A nagy csetepaté közben észre sem vettem a megjelenő nyári ludat. Mire a szárcsák úgy vélték, hogy eleget ütlegelték egymást, már ott úszott a hullámzó vízen.

A tollászkodáson addigra már túl is volt, csak ringatózott kicsit az esőben,

majd a dolgára sietett. Sokáig nem is történt egyéb, minthogy a tutaj tetejét csapkodta az eső, és a szokásosnál jobban ringatta a szél. Illetve ez nem teljesen igaz, az öböl túlfelén nászoltak a vöcskök, és a récék is megjelentek a nádszegély mentén. Mondanom sem kell, hogy valójában a kanalasok miatt áztatom magam ebben az időben. Itt is vannak, összesen 5-6 pár lehet a tutaj előterében. Szigorúan párban mozognak, és jellegzetesen, a fejüket a víz alatt tartva cirkáltak a vízen. Jó másfél óra is eltelt mire odáig jutottunk, hogy némelyik kanalas pár már annyira közel ért, hogy a fényképező is munkába lendülhetett.

Jaj de megszerettem ezt a madarat. Az a szerszám a csőre helyén valami elképesztő.

Fantasztikus dolog ez, és ilyenkor aztán már abszolút nem számít, hogy esik-e az eső vagy nem. Közel és távol is kanalas récék cirkálnak a vízen, és most ez a lényeg.

Közelebb, még közelebb. Mondtam nekik.

És akkor megtörtént. Pár napja elhelyeztem egy vastagabb ágat a nádszegély mentén, hátha a récék birtokba veszik, és pihenőfának használják. Úgy látszik, a kanalasokkal egy rugóra jár az eszünk. A legközelebbi páros célba vette a fát.

Jó húsz percnyi tollászkodás és pihenés következett. Nem részletezem, mindent leképeztem.

Na, hát nem tudom hova lehet ezt még fokozni, mindenesetre megpróbálom. Talán, ha kisüt a nap... :)

A tutaj előterébe beúszó páros a kelleténél ugyan kicsit távolabb kezdett bukdácsolni,

de a hímről azért készült pár kép. Egészen furák azok a fehér szemei. :)

A főszereplők sem várattak sokáig. A cigányrécék között átúszott egy kanalas páros.

Eltűntek a les mellett a nádszegélyben. Nem akartam szem elől téveszteni őket, de a közöttünk kibukkanó szárcsára muszáj volt pár kockát elereszteni.

Kitekeredve lestem a nádast bal felé, hátha előbukkannak a kanalas récék. A hím meg is mutatta magát kicsit távolabb,

de a figyelmemet megint elterelte valami más. A másik irányból, egészen közelről, búbos vöcsök szólalt meg. Eddig is hallottam távolabbról, de erre már fel kellett pillantanom. Nem tehetek róla, a búbos vöcsök is a gyengém, nem tehettem meg, hogy nem fordulok rá az objektívvel.

Időnként hangoskodva forgolódott előttem,

és nagy meglepetésemre egyre közelebb ért. Már portrékat lőttem róla.

Ej, mennyit küzdöttem évekkel ezelőtt az ehhez hasonló fotókért.

Fantasztikus volt. Annyi vöcskös kaland után most sem tudok betelni vele. A madár nézelődött, néha hangosan szólt, majd kisvártatva az öböl túlfeléről választ is kapott. Nem is várt sokáig, egyből célba vette a még láthatatlan másikat.

Azonban amint elérte a túlsó nádszegélyt, egyből kiderült, miért is volt az előbbi közjáték. A párját hívta. Ugyanis az avas növényzetből előbukkanó másik vöcsökkel egyből násztáncba kezdtek. Még ha távol is történt ahhoz, hogy jó kép születhessen róla, az ajándékozás pillanatai nagyon megkapóak voltak.

A vöcskök eltűntek a látóteremből, jöhetnek ismét a récék. A kanalas páros közben előkeveredett a takarásból. Csőrüket a szárnyuk alá rejtve pihentek a hullámzó vízen.

Ennél azért aktívabb viselkedést várok el egy fotózás alatt. Legalább olyat, mint a kissé távoli kendermagos tollászkodása volt.

Persze nem volt mit tenni, várni kellett. Szerencsére a hangulat hamar felpaprikázódott. Hím kanalas került fényképezhető távolságba.

Erről van szó. Ráadásul egymást hajtva újabbak kerültek a közelembe.

A hormonoktól túlfűtött gácsérok nem szívelik ilyenkor egymás közelségét. Ennek köszönhetem, hogy egyikük beúszott portré távolságra.

Ne erre mondják, hogy ez nem volt semmi. Azt hiszem egy szavam sem lehet.

A kanalasok végül magamra hagytak. A napot, pont ahogy kezdtem, a cigányrécékkel fejeztem be.

Szépek ezek a csoki madarak is, szó se róla. Úgy vélem jól alakul ez a récékkel teli tavasz, és a mai napon is nagy kanállal merítettem belőlük. :)

Na, jól kezdődik! Nagyon szeretem ezeket az apró récéket, és eddig a fotózásukra nem nyílt lehetőség. A kis csapat eltűnt a mellettem lévő nádszegély felé, majd szép lassan egyenként vagy párosával visszacsorogtak.

Nagyon szépek a hímek, de a távolságon még lehetne faragni. Az utolsó párossal szerencsém volt. Majdnem olyan közel úsztak el előttem, amivel elégedett lennék. :)

Közben a háttérbe megérkezett egy üstökösréce csapat.

Szinte azonnal birtokba vették a belátható vízfelületet,

én pedig örömmel rögzítettem minden mozdulatukat.

Közöttük is szinte mindegyik madár párban mozgott már. Nem volt olyan tojó, amelyet ne követett volna egy hím. A szélcsendes idő szép környezetet biztosított a párosok megörökítéséhez.

Önálló közelire csak egy tojó adott lehetőséget, ezt picit sajnáltam,

de amint a következő rövid sorozat a kártyára került, már el is szállt ez a gondolatom.

Hát mit mondjak, remekül alakult az este, ráadásul pár barátréce is megjelent az üstökösök között.

Bezzeg a barátréce tudja, hogy mi a helyes fotózási távolság.

Az egyik hím előttem kezdett bukdácsolni, sokszor olyan közel, hogy nem is tudtam vele mit kezdeni.

Miközben a víz alól felbukkanó barátrécét próbáltam megtalálni az objektívvel, szárnysuhogás és közeli csobbanás hallatszott. Felpillantottam a keresőből, és kilestem az álcaháló résein keresztül, hogy megnézzem mi érkezett. A lélegzetem is elállt. Egy kanalas réce pár landolt előttem. Egyből nem volt érdekes a barátréce, hiszen olyan madár volt hozzám elképesztően közel, amely idestova tíz éve szerepel a fotózandó fajok listáján.

A hím fért csak bele a képkockába, természetesen rá koncentráltam. Rendezte gyorsan a tollazatát,

és egyből táplálkozni kezdett.

A tojó is hamar csatlakozott hozzá,

és így együtt billegették a farukat az ég felé. Na de a közelség miatt csak a hímet tudtam fotózni, persze nagy örömömre.

Szenzációs egy madár. Számomra a récék között abszolút a non plus ultra. Azóta várom a találkozást vele, mióta tutajra szálltam. Szóval talán el lehet képzelni, hogy mit éreztem, amikor a hím kanalas kitöltötte a képmezőt.

Minden madárfotós kollégának azt kívánom, hogy a kanalas réce fotózást cigányréce zavarja meg. Velem most ez is megtörtént, így ezen a napon a cigányréce is a fotóalanyom lett.

A kanalasok táplálkozás közben eltávolodtak picit, így a szinkronúszó páros faremelése együtt is képre kerülhetett, mielőtt véget ért volna a nap.

Záróakkordként még a távolabb megjelenő kendermagos párról is készült egy kocka, csak a teljesség igénye miatt.

Soha rosszabb fotózást!

és egy hangoskodó vöcsök is beúszott a les előterébe.

Jaj de szeretem a vöcsköket. :) Na de közben már kiszúrtam, hogy kissé oldalvást feltűnt pár réce is. Kendermagos récék voltak. Régi vágyam volt már közelebbről megismerkedni ezzel a fajjal. Készültek is a képek, de a távolság, és a hullámzó víz nem segített. Várni kell még. Jó 15-ös csapat volt, de a párok már többé-kevésbé együtt mozogtak. Ahova a tojó úszott, a hím mindig követte. Lassan, de biztosan egy-egy páros szépen közeledett.

Ahogy telt az idő, a szél is csendesedett, kisimult a víz, és a madarak szép, monokróm környezetben kerültek a memóriakártyára.

Időnként még az is előfordult, hogy egy-egy hím még közelebb került. Na nem mondom, hogy optimális távolságra, de ezekkel a képekkel bőven kiegyeztem erre a napra.

Azt hiszem új kedvencre találtam. A kendermagos réce hímjének finom mintázata teljesen elvarázsolt, a csapat folyamatos beszélgetése pedig jó hangulatot adott az egész estének. Soha rosszabb fotózást! :)

Január vége volt már, mire egyéb teendőim mellett odáig jutottam, hogy először ki is feküdjek. Persze azt mondanom sem kell, hogy a szürke időben nem sok történt az első alkalommal. Míg én a tutajon vártam a szerencsémet, addig a madarak leginkább a tó másik, ködbe vesző végében élték az életüket. Egy nyári lúd volt az első fotóalanyom.

Nem maradt sokáig, néhány hattyú úszott be elém, és ezzel együtt a liba távozott. A fennmaradt időt a hattyúk töltötték ki.

Készült már közeli és távolabbi kép is,

mikor kiszúrtam, hogy az egyik madár lábán színes gyűrű van. Addig próbálkoztam, míg tollászkodás közben sikerült pár olyan kockát lőni, ahol látszott a gyűrűszám. Így legalább a tudomány számára is sikerült némi adatot gyűjteni.

Egy hét múlva ismételtem. A derült égbolt szép naplementét ígért, teljesen más képet mutatott a tó.

A fotóalanyaim azonban ugyanazok maradtak. A számos izgalmas hang sejtetni engedte, hogy jó fajok vannak a vízen, de előttem egyelőre leginkább csak a hattyúk mozogtak.

A hattyúk mellé a libák is megérkeztek. Ezúttal többen voltak, sőt párban mozogtak. Nem csoda, libáéknál korán kezdődik a költési időszak...

Tudtam, hogy nem sok időm lesz, ezért mindent egy lapra tettem fel. Amikor tudtam, mentem. Az első három alkalomról ne is beszéljünk. Nem történt semmi. A negyedik lesezés alatt tudtam először lenyomni az exponálógombot, miközben halálra fagytam. A jégre dobált csalihalra szürke gém érkezett. A korábbi évekből már ismerős jelenet adott némi megnyugvást. Valamilyen madár azért mégiscsak van a közelben.

Sőt, a les melletti fűzbokrok közül egy guvat is előkerült. Szép tisztán, a beszűrődő napsugarak megvilágításában sétált el előttem.

Neki igazán örültem. Igaz, hogy a sasokat messziről láttam, de lassan a fagyhalál kerülgetett, el kellett jönnöm. Nem mondanám, hogy boldog voltam. Ráadásul enyhülés érkezett, tudtam, hogy a jégnek hamarosan búcsút mondhatunk, egy esély maradt. Idén talán az utolsó, így ötödszörre is kifeküdtem. A jég ugyan még kitartott, de a hajnali pár órás eső miatt a felszíne már erősen vizes volt. A tutaj is billegett már a vízben, nem fogta szorosan a jég. De az eső elállt, a nap kisütött, és a távolban a sasok is mozgolódni kezdtek. A már megszokott módon, a les előtt nem nagyon történt semmi. A szokásos vörösbegy jelent meg csupán, csipegetett a jégre dobált húsból. Nagy kedvencem, igazi ragadozó. :)

Lassan a fotózásra szánt idő a végéhez közeledett, mikor a semmiből egy egerészölyv huppant elém. Őt egyből követte pár szarka és dolmányos varjú, majd pár perc múlva egyszer csak ott állt előttem egy fiatal rétisas.

Nem is hittem el. Szuggeráltam az objektíven keresztül, hogy jöjjön már közelebb, de vagy két perc várakozás után hirtelen felborzolta a tollait, és a keresőben már meg is jelent egy öreg madár.

Azonnal nekiesett a fiatalnak, nagyon rövid csetepaté volt közöttük. Hihetetlen látvány volt, indulatok, kimeresztett karmok, fröcsögő víz, erre vártam öt éve. Csak egy probléma akadt. A hozzám közelebb ülő egerészölyv nem röpült el a sasok jöttére, hanem az egész jelenetet végignézte. És mivel mértani pontossággal a sasok és közöttem helyezkedett el, barna pacaként kitakarta az egészet. A két sas pedig fogta magát és elrepültek a tó túlsó végébe, ahol leültek a jégre, és békésen szemlélődtek tovább, mintha mi sem történt volna. Erre mit lehet mondani? Semmit. Vártam még, amíg időm engedte. Kiderült, hogy egy harmadik rétisas is van a közelben, kicsit ugyan távolabb és oldalvást, de benne maradt egy kis reményem, hátha közelebb jön.

Nem így lett. Hosszas nézelődés után tollászkodott egy rövidet, majd ő is a többi után repült.

Nem maradhattam tovább, így a sasfotózás véget ért. Másnapra a jég is alkalmatlanná vált a fényképezésre, ismételni nem tudtam. A hosszútávú előrejelzés sem valami biztató ebből a szempontból, úgyhogy úgy tűnik a jeges szezon is véget ért. Sokat gondolkodtam a dolgon, volt időm. Azt hiszem egy ideig parkolópályára állítom a sasprojektet. Ülepednie kell a tapasztalatoknak, új ötlet, új lendület kell...

A szombat hajnal jó időt ígért, eljött az ideje a szezonnyitásnak. Még sötétben a helyszínen voltam, a tó közepén, a nádas mellett. Csak egy dolog hiányzott, a tutaj. Hűlt helye volt. Vakartam a fejem, hogy most mi is legyen, de nem volt mit tenni, visszagázoltam a töltésre. Szerencsére rövid bóklászás után megleltem a szökött lest. Bepakoltam, és a derékig, néha mellig érő vízben visszakormányoztam a helyére. Persze ekkorra már kezdett világosodni, és a ténykedésem természetesen nem maradt észrevétlen. Sok mindenre már nem számíthattam, de volt még némi idő napkeltéig, és úgy voltam vele, hogy ne vesszen kárba a reggel. Hát bebújtam, hogy legalább az érzés meglegyen. Az meg is jött azonnal. A hajnali hangulat a tutaj rejtekében utánozhatatlan. Lélekfrissítő egy semmilyen tél után. A csend hamar beállt, miután eltűntem a fürkésző szemek elől. Na de milyen izgalmas hangokkal teli ez a csend! A kis vöcskök már párban mozognak. Trillázó kiáltásuk betölti a vizet.

Mire a nap felkelt, a récék is előkerültek a nádasból. Kiszúrtam egy csörgő réce párt, de gondolom ők is kiszúrták az én korábbi ténykedésemet, ezért jó messze elkerülték a tutajt. A nádszegély mellett eloldalazó cigányrécét azonban már nem engedtem el kép nélkül.

Ezután sokáig csak a vizet bámultam, és a mögülem hallatszó hangokból próbáltam összerakni, mi is történik még a tavon. A hangok alapján azonosított szereplők közül csak egy búbos vöcsök mutatta meg magát. Párja nem volt még, ennek ellenére kitartóan járőrözött a vízen, és hallatta jellegzetes hangját.

Remélem nem marad egyedül, és lesz majd pár szép jelenet az elkövetkező időszakban. A vöcsökkel a hajnal véget ért. A nap már magasan járt, és ideje volt a reggelinek is. Hazaérve finom illatok töltötték be a lakást, feleségem töltött lángossal várt. Kiderült, hogy névnapom van... :)

A prímet a gémek vitték, rájuk nem lehetett panasz. Külön örültem, hogy sok röpképre adtak lehetőséget.

Remek volt. Jobbról, balról, szemből érkező gém is került a memóriakártyára. Ne de hol vannak a sasok? Hát a sasok a távolban úszkáló récéket kergették.

Sebaj, a gémek itt vannak, foglalkozzunk hát velük. Így jégen sétáló, álldogáló gémből is jutott bőven.

Tényleg szuper, na de hol vannak a sasok? Hát a sasok, úgy száz méterre, egymás kergetésével voltak elfoglalva.

Ej a betyárját! Na mindegy, most a közelbe kell koncentrálnom, mert a gémek, miközben ide-oda mászkáltak, hogy a jégen szétszóródott apró falatokat felcsipegessék,

néha egészen közel kerültek hozzám. Na, ez tényleg izgalmas volt.

Ritkán adódik, hogy szürke gémet tudok portrézni, ki is használtam rendesen.

Ráadásul az is kiderült, hogy a gémnek nyelve is van, amit előszeretettel lógat ki a csőrén. :)

Sőt, még a les előtt sétáló gém lábát is portrézhattam.

Mondom, a gémekre nem volt panasz. Na de hol vannak a sasok? A sasok úgy száz méterről figyelték az előttem mászkáló gémeket.

Fene a jó dolgukat! Mit lehet tenni, koncentráljunk a közelebbi dolgokra. Varjak és sirályok is megjelentek a les előtt, egy-két habituskép róluk is készült.

De ami jobban érdekelt, azok az apró madarak, amik oldalt, a nádasban mozogtak. Nádi sármányok keresgéltek a nádszálakon, és mivel róluk még nem volt kép a gyűjteményben, közülük is megörökítettem párat.

Sőt, egy függőcinegét is kiszúrtam a sűrűben. Áttelelő példány lehetett, örültem neki is.

Ami felpaprikázta még a hangulatot, az egy váratlanul megjelenő róka volt. A nádasból keveredett elő, szimatolt a jégen. Nagyon szép, feketés mintázata volt,

és mikor illedelmesen ráköszöntem, még egy szép pillantással is megajándékozott.

Nem sok kérdés maradt a végére, csak egy. Na de hol vannak a sasok? A sasok megszokott pihenőfájukról szemlélték birodalmukat, ahol én már megannyi emlékezetes pillanatot eltöltöttem velük, és nélkülük is. :)

Ilyen ez a sasfotózás. Sosem fekete vagy fehér. Kiszámítható, ugyanakkor kiszámíthatatlan is egyben. De ez is a szépsége annak, ha valaki a saját útját járja. A képek mögötti történet, és küzdelem. Mert az biztos, hogy itt is, akár az élet más területein, küzdeni kell...