úszó les

Gyertek haza ludaim

Már bőven benne járunk az áprilisban, mire minden akadály elhárult, és vízre szálhattam. A márciusi fagyok miatt befagyott víz, majd a tó nem várt lecsapolása hiúsították meg a kora tavaszi tutajozást. Bosszantó volt, de nem tudtam mit tenni, hát vártam, hogy a dolgok rendeződjenek. Április elején végre úgy tűnt, hogy helyre áll a rend. Úszó lesem vígan ringatózott a nádas szélén, türelmetlenül várva gazdáját.

A szombat hajnal alkalmasnak is tűnt, hogy elindítsam a hatodik tutajos szezont... Az eget nehéz felhők takarták, a napfényre kevés esély mutatkozott. Ahogy pirkadni kezdett, ez egyre nyilvánvalóbbá is vált. Egy-egy lángoló felhő jelezte csupán a napkelte idejét.

Sebaj, a vizet betöltő hangok, a nádasból kihallatszó loccsanások és a les jól eső atmoszférája ellensúlyozta a fény hiányát. A tutaj elé beúszó kis vöcsök pedig elindította a napot is.

Régi ismerős már, de egy szép, közeli kis vöcsök fotónak mindig van helye a kollekcióban.

Szárcsák is mozogtak a közelben. Javában megy az ilyenkor szokásos kergetőzés. Néhányuk homlokpajzsán véres hegek árulkodnak az összecsapások komolyságáról.

Szóval jó volt a hangulat. Pirregett a tücsökmadár, megszólalt idén először a kakukk, és a nádas fölött rétihéják járőröztek. És a hangokból ítélve a libák is felébredtek. Először a nádas mélyéből hallatszott egy-egy gágogás. Majd egyre több, egyre közelebbről, aztán már a látótérben is átrepült néhány. A tutaj mostani pozícióját a korábbi két év megfigyelései alapján választottam. Libát akarok fényképezni, mégpedig közelről. Ráadásul a napokban már frissen kikelt fiókákat is láttam, úgyhogy nagy volt bennem az izgalom. Talán fél óra is eltelt ebben a feszült várakozásban, mikor egészen közel szólt egy hangos gágogás, amit finom csobbanások, loccsanások kísértek. Libák vannak a közelben, méghozzá nagyon közel. Levegőt is alig mertem venni, amikor megláttam. Nem lehetett messzebb 2-3 méternél. Halkan sziszegve, a környéket pásztázva úszott be elém a gúnár.

Nagyon közel volt. Forgolódott, pásztázta a környéket, és szemmel láthatóan a rá meredő fényes szemet méregette.

Egy oka lehet csak annak, hogy ennyire figyelmes, és ez szinte azonnal ki is derült. A les elé apró, sárga tollgombócok úsztak be.

Fiókái miatt volt ennyire izgatott. Mielőtt bevezette volna családját a vízre, felmérte, biztonságos-e a terep.

A kislibák pedig halk csipogásokkal a forgolódó gúnár után igyekeztek, hol jobbra, hol balra,

mígnem aztán a hátvédként megérkező tojó zárta a sort.

Amíg a gúnár a les mellett, a gyékénysáv mentén tovaúszott, a kis csapat várakozott pár másodpercig előttem,

majd miután biztonságosnak bizonyult a továbbhaladás, ők is követték, és eltűntek a szemem elől.

Micsoda pillanatok voltak! Talán az egyik legmegkapóbb jelenet a libák életében, amikor a szülők a frissen kikelt fiókáikat vezetgetik. A féltő, óvó szülői viselkedés, és a fiókák ragaszkodása a szüleikhez nagyon kedvessé teszik a nyári ludak családi életét. Három tutajos szezon kellett, hogy mindezt testközelből átélhessem. Felemelő érzés volt.


Pécs, 2022. április 10.

A kitartó jég ...

... lehetőséget adott arra, hogy a guvatokkal tovább próbálkozzak. A legutóbbi tapasztalatok alapján úgy döntöttem, hogy megpróbálok valami ínycsiklandó falattal kedveskedni nekik, remélve, hogy amíg azzal foglalkoznak, több időt adnak a fényképezésre. Így hát a guvatra méretezett halakkal érkeztem egy újabb próbára. Lesbe be, hal a jégre, lássuk mi lesz belőle. Kisvártatva jött is a guvat, és ahogy vártam, egyből az egyik halat vette célba.

Megnézte magának,

megforgatta, aztán már vitte is.

Berohant vele a nádasba. Na eddig jó, van még pár kishal a jégen, úgyis mindjárt visszajön. Nem jött. Helyette megjelent a vízityúk.

Persze ő is azonnal kiszúrta a csemegét,

és szépen egymás után megette,

vagy elvitte a nádasba.

Hát ezt nem hiszem el, a guvatnak nem maradt több. Az ördög vigy el! Vagyis most a vízityúk vitte el. Na majd legközelebb...


Pécs, 2022. január 31.

Gyalogkakukkok

A havazás, ahogy jött, úgy el is ment. A sasok utáni kajtatás közben pedig nem akartam elfeledkezni a tutajról sem, ami jégbe zárva várta a következő guvatos élményeket. És be kell vallanom, sasok ide vagy oda, a guvatokra legalább lehet számítani. Nagyjából minden ugyanúgy kezdődött, mint az előző alkalommal. Szinte percekkel azután, hogy elrejtőztem a lesben, még elő sem készültem rendesen, az első madár már át is sétált előttem a jégen. Na, hát valahogy így kell ezt! A folytatás azonban egész más volt. A múltkori békés sétálgatás helyett most leginkább őrült futkosással telt az idő. Megint három madár mozgott a közelben, és ez bizony követhetetlen kergetőzést eredményezett. Nádasból ki,

nádasba be,

és leselkedés a nádas szélén.

Az egyik óvatos léptekkel kilépdelt a takarás szélére,

de a másik már kergette is vissza. Képtelen voltam követni őket. Szép tiszta felvételt ezúttal nem is tudtam készíteni róluk. A vízityúk azonban nem volt ilyen ideges.

Szép, komótos léptekkel közlekedett előttem, ahogy azt fotózás közben kell.

Azt hiszem, valamit ki kell találnom, hogy a guvatok őrült gyalogkakukk tempóját lelassítsam...


Pécs, 2022. január 26.

Guvatolás

Ősszel mindig szokásos tevékenységem volt, hogy az úszó lest partra vontattam, és eltettem télire. Ez most elmaradt, ehelyett még a tél előtt partközeli helyzetbe állítottam egy előre kiszemelt helyre. Ugyanis terveim voltak vele, amihez már csak a jégre kellett várni. A jég meg is érkezett januárra, így nekiláthattam, hogy a tervekből valóság váljon.

A kihaltnak tűnő nádas a látszat ellenére közel sem üres a téli hónapok alatt sem. Rejtőzik ott néhány finomság, amelyeknek utána szerettem volna járni. Már az első alkalom, amit a jégbe szorult tutajon töltöttem, nem várt sikert hozott. Szinte percekkel azután, hogy elrejtőztem a lesben, a sűrű gyékényesből piros csőr bukkant elő, és rövidesen a tulajdonosa is ott állt előttem. Guvat masírozott ki elém.

Nagyon szeretem ezt a kis rejtőzködő gombócot. Évekkel ezelőtt, vízparti kalandjaim kezdetén, számos emlékezetes élményt okozott nekem. Nagy örömmel nézegettem hát, de nem volt idő nosztalgiázni, mögötte egy másik madár bukkant elő a takarásból. Egy vízityúk lépdelt a jégen.

Szokatlan látvány télvíz idején, de úgy tűnik egy vállalkozó kedvű példányhoz van szerencsém, ami vonulás helyett megpróbálkozik az átteleléssel. A guvatot nem zavarta a jelenléte, továbbra is ott matatott pár méterre előttem.

Ám ekkor újabb guvat jelent meg a színen.

Gyors futkosások, kergetőzések következtek, csipogással, visítással fűszerezve, amiből nem sok mindent tudtam elkapni, annyira gyorsan történtek. De rövidesen egyik-másik újra előóvatoskodott, így a fotózás is folytatódhatott.

A sarokba is visszatért az első madár, legalábbis úgy gondoltam, annyira egyformák.

És a víztyúk is megjelent időnként.

A meglepetéseknek azonban még mindig nem lett vége. Egy harmadik guvat is előkerült valahonnan, ami azt eredményezte, hogy követhetetlen kergetőzésbe fogtak, most már hárman. Néhány pillanat volt csak, amikor eszeveszett tempójukból hirtelen lelassítottak, és pár másodpercig megálltak előttem,

vagy pedig elég távol rohantak tőlem, amit volt esélyem lekövetni.

Szenzációs volt, mondanom sem kell. Az élmény hatására rövidesen újabb próbát tettem, de újdonságot nem hozott a következő les. Guvatok közel és nagyon közel. Többé-kevésbé megismétlődött az előző alkalom. Néhány tiszta pillanattal próbáltam bővíteni a kollekciót.


Pécs, 2022. január 15.

Hajnalban még a nap is más

Miközben szép csendben átcsúsztunk októberbe, a kanalasgémek esélye még ott lógott a levegőben. Azért, hogy esélyt adjak végre a jó képnek, a szombat hajnal a tóparton talált. Északról a Nagy göncöl, délről az Orion figyelte, ahogy a töltésen vakoskodva botorkáltam a tutaj felé. Felhőmentes az égbolt, szép napkelte lesz. Hamar oszlott is a szürkület. A színesedő keleti égbolt szépen derítette a tavat, kellemes pasztellbe borítva a nádast. Ebbe a szép hajnali hangulatba úsztak be a hattyúk a túlsó öbölből.

A két öreg madár vezetésével a már kifejlett, de még szürkés tollazatú idei fiatalok is megjelentek. Mindenki reggeli tornával kezdte a napot.

Az öregek után a fiatalok is szárnycsapkodással mozgatták át magukat.

Hirtelen tele lett előttem a víz hattyúkkal.

Tollászkodtak, nyújtózkodtak,

némelyek még bóbiskoltak egy kicsit.

Páran egész közel kerültek, nem győztem a nagy madarakat keretbe szorítani.

Jól elvoltam a hattyúkkal, mikor jobbról csobbanások hallatszottak. A hattyúk is felfigyeltek rá, és furcsamód egyből az ellenkező irányba húzódtak. A csobbanások erősödtek, a madarak egyre távolodtak, valami közeledett jobbról, ami nem tetszett a hattyúknak. A túloldalon úszkáló tőkések is felrebbentek, és a szürke gém is felugrott a nádas széléből. Valamitől megijedtek. Hamar kiderült mi okozta a riadalmat. A tutaj előtt alig 3 méterre örvénylett egyet a víz, és egy vidra dugta ki a fejét egy hallal a szájában. A betyárját, hamar kellett volna reagálni, nem tudtam. Mire nézőpontot váltottam, fókuszáltam, addigra a vidra lenyelte a halat, és már bukott is a víz alá. Egy bemozdult kockára futotta csak, amit most nem fogok megmutatni. A víz még örvénylett párat a les előtt, de nem mutatta meg magát még egyszer, eltűnt a partmenti nádszegélyben. Volt vidra, nincs vidra. Mire magamhoz tértem az ámulattól, a madarak is visszatértek, és a nap is felkelt. A szépen megvilágított nádas előtt helyet keresett az elriadt szürke gém,

és a hattyúk is szárnycsapkodással nyugtázták, hogy a vidra odébbállt.

Hát ez nagyon szép volt. Gyönyörű fényekben mutatta magát a két madár. A hattyúk ezután eloldalaztak, és a takarásból hallottam, hogy tapossák a vizet, majd elhúztak a les fölött. A hattyúk elrepültek, de a tutajjal szemben érdekes dolog kezdett kibontakozni. A nádfal elé nagy kócsag érkezett. Ez még önmagában nem olyan nagy dolog. Viszont amíg a madarat telibe kapta a napfény, addig mögötte a nádas még árnyékolta magát. Erős kontraszt alakult ki. Azonnal kattant az agyam, állítottam a fényképezőn, és exponáltam.

Az első kockát rögtön visszanéztem, ó igen! Ezt keresem már mióta. A madár tollászkodott, én meg próbáltam az érdekesebb mozdulatokat képbe önteni.

Minden klappol, csak a kompozíció sántít picit. Csak pár lépés kellene jobbra. Szürke gém landolt mellette, és a kócsag lépett párat. Na ez az!

Aztán a fényről besétált az árnyékba, a varázs elillant. A gémmel próbáltam folytatni, de nem hagyta, ő sem maradt a rivaldafényben.

Hát ennyi jutott erre a reggelre. Igaz, hogy a kanalasgémek elmaradtak, és a vidra is túljárt az eszemen, de a fényjáték mindenképp kárpótolt. Hiába, hajnalban még a nap is más. :)


Pécs, 2021. október 3.

Elfújta a szél...

... a legutóbbi fotózást, mondhatnám, de azért nem teljesen. Telefonon jött az infó, hogy a tavaknál feltűntek a kanalasgémek. (Köszönöm ez úton is!) Jó hír, már egy hónapja várok rájuk... Évek óta kergetem a fajt. Minden ősszel feltűnnek, itt vannak pár hetet, aztán mennek tovább. Többször próbáltam fényképezni őket, de mindig kifogtak rajtam, így igazán jó fotó még nem született a kanalasgémekről. Na de talán most! A tutaj jó helyen van, hát meglátjuk. Az időjárás nem volt ugyan ideális, sőt rossz volt, de aznap délután már a vizet lestem a kanalasokra várva. Szél, egymást váltó esőfelhők, nem is részletezem. Mozgás sem volt előttem, csak egy nagy kócsag álldogált távolabb, és a jégmadár sem szállt le elém. Nem valami biztató. Az eső lehetőségét latolgattam a felhőket bámulva, mikor a szürke égbolt előtt fehér madarak csapata fordult be a látómezőbe.

A kanalasgémek repültek át a tó fölött, majd irányt váltottak, és a szemközti nádas szélében landoltak.

Hát itt vannak. Örültem is, meg nem is,

ugyanis a szél miatt fodrozódó víz megtörte a tükörképet.

A képeken megjelenő kettősség nem tetszett, de hát mégiscsak kanalasgémek vannak itt, hát fotóztam.

Mókás volt látni, ahogy futva táplálkoztak, és körberohangálták az egy szem kócsagot.

Vártam is, hogy majd a közelembe érnek, de ez nem történt meg. Makacsul rátapadtak a szemközti nádfalra, és naplementéig el sem mozdultak onnan.

Hát így jártam. A kanalasgémek továbbra is tartják a távolságot tőlem. Na de majd egyszer...


Pécs, 2021. szeptember 29.

Kacsáék meg a többiek

Szeptember közepe van, a tutajról bámulok ki a hűvös sötétségbe. A napkelte még odébb van, és a víz fölötti párától csak még vaksibb vagyok. Az egyre ismétlődő csobbanások jelzik csak, hogy mozgás van a vízen. Az első madár egy kis vöcsök, amit már a fényképezővel is be tudok fogni. Felugrik a víz alá rejtett beülőre, gyönyörű kék atmoszféra lengi körül. Nem mindennapi a látvány, az biztos. Elindult a nap.

A vöcsök elúszott a dolgára, helyét récék vették át. Némelyek egészen közel, a tutaj előtt haladtak el miközben táplálkoztak,

mások inkább a beülőt választották.

Szárnycsapkodás,

tollászkodás, nézelődés

és fürdőzés is bemutatásra került, csak a gombot kellett nyomnom szorgalmasan.

Tartalmas volt az előadás, az biztos, de még nem volt vége. A tőkések között apróbb réce tűnt fel. Egy cigányréce szerette volna birtokba venni a beülőt. Ez ugyan a tőkések miatt nem sikerült neki, de pár közelebbi felvétel azért készült róla.

A récék ezzel odébb is álltak. A méla nézelődést a jégmadár szakította félbe. Hangos ti-ti-ti hangján előre szólt, hogy jön.

A buzogány csúcsa úgy tűnik kedvelt leshelye lett. Nincs túl messze, a 2,5 m-es távolságból az objektíven keresztül már látom a szemében a napkeltét.

Elöntötte a fény a tavat, a pára is eltűnőben már. A visszatérő kis vöcsköt szépen oldalba kapta a napkelte.

Szerencsére ismét a beülőt célozta meg.

Ritka dolog a vöcsköt teljes egészében látni, hát nem fukarkodtam az expóval. Még egy szép tollrázásra is futotta.

Ej de jó volt. A reggelt végül a jégmadár zárta. A napfény festette háttér előtt szemlélte a környéket, és mint egy pecás a horgászbotját, úgy szorongatta a buzogány csúcsát...


Pécs, 2021. szeptember 18.

Ahónap képe - 2021. augusztus

Bütykös hattyú - 2021. augusztus, Pellérd

Az augusztus hónap második felében bekövetkezett áldásos lehűlés a kedvemet is meghozta a fotózáshoz. A tavaknál is jó mozgás mutatkozott, így hát két hajnalt is eltöltöttem a tutajon. Az egyik maradandó pillanatot egy bütykös hattyú okozta, amikor a kelő nap ellenfényében, felfújt tollakkal a területén járőrözött. A sötét háttér, a gőzölgő víz, és az átvilágított hófehér tollak jó kombinációnak bizonyultak, a látvány biztosan maradandó emlék marad...

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/2500, ISO 800, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2021. szeptember 1.

Kék és fehér

Augusztus második felében a tavaknál tapasztalható egyre jobb mozgás engem is cselekvésre késztetett. A tutajt át kellett kormányozni ugyan, de végül abban a nádszegélyben horgonyoztam le, ahol a legnagyobb esély mutatkozott a sikerre.

Nem is vártam sokat, a legközelebbi hajnalon próbára is tettem a szerencsémet. Az éjszakai hideg ismét megtette a hatását. A víz fölé masszív pára képződött, ami csak fokozta a napkelte előtti sejtelmességet. A hínármezőn táplálkozó fiatal vízityúkból is csak akkor látszott valami, amikor a közelbe ért.

Elindult a nap, vártam, hogy kicsit oszoljon a köd, és többet lássak az objektíven keresztül. A nyár eleji zsongás már eltűnt, csend van. Egy-egy hangból lehet csak következtetni, hogy mi is történik a környéken. Így hát fülelek. Jégmadár éles hangja vág át a ködfalon. Rövidesen ő is előbukkan, és a tutaj melletti gyékénybuzogányon landol.

Mosolyogtam is, előző nap délután szúrtam oda ezzel a szándékkal. Fény még sehol, de a madár itt van, hát fényképeztem.

Régi ismerősök vagyunk, hát köszöntünk egymásnak, majd a jégmadár átröppent a túlsó nádszegélyhez. De nem maradtam látnivaló nélkül, kerregve egy nagy kócsag szállt le elém.

Szinte feloldódott a nagy párában, ahogy a hínármezőben sétálgatott.

Egyszer-egyszer kapta csak oldalba a kelő nap fénye, ha utat talált a köd repedésein.

Kicsit elfordultam a kócsagtól, mert jeges barátom visszatért a buzogány csúcsára.

A napfény már az ő tollait is elérte. Finoman ugyan, de feltűnt az irizáló hatás az oldalán.

Közben a kócsag kicsit beljebb ért a nádszegélytől. Időben pillantottam felé, mert amit láttam a keresőben, olyat még nem nagyon tapasztaltam.

Amint ellépdelt a nádszegély mellől, az addig halványan felsejlő növényzet teljesen eltűnt mögüle. A ráeső gyenge napfénytől finoman világítottak a tollai, a sűrű pára pedig egészen különleges, halvány kékségben ölelte körül.

A kék és fehér sejtelmes játéka alakult ki abban a pár pillanatban, amíg a madár átért a másik oldalra, és eltűnt a szemem elől.

Pár pillanatnyi, mulandó csoda volt, de csoda volt. Levezetésnek még próbálkoztam a túloldalon úszkáló récékkel,

és a hínármezőn csipkedő szárcsákkal,

de a ma reggeli varázslat már elmúlt, ideje menni. Lángos lesz a reggeli...


Pécs, 2021. augusztus 27.

Csillagles és hattyúk tava

Elszaladt a nyár. Azon kaptam magam, hogy augusztus vége van. Mozgalmas volt az elmúlt két hónap, de nem a fotózás terén. Az uborkaszezon azonban a vége felé közeledik, amit a hónap közepén megjelenő Perseidák meteorraj is jelzett. Szokásunkhoz híven családi csillaglesre vonultunk az éjszakai Mecsekbe, hogy szerencsénket próbára téve hullócsillagokat számoljunk. És a fényképező is előkerült, hogy némi emlékanyag is készüljön az éjszakáról. A ránk boruló csillagkupola közepét átszelő tejutat próbáltam ezúttal hazahozni.

Újra rájöttem, hogy a csillagfotózás egy teljesen más műfaj, amiben nem vagyok teljesen otthon, de a ciripelő tücskök, a meleg nyári éjszaka és a közös élmény minden képet megszépít. :) Ráadásul egy nagyon szép vörös holdnyugtát is láthattunk, ami ugyancsak elvarázsolt mindannyiónkat.

A csillagles és a végre múlóban lévő kánikula aztán adott egy kis lendületet, és a tavaknál mutatkozó változások az egyik hajnalon a tutajra csábítottak. Csalhatatlanul elkezdődött a madárvonulás, és bíztam benne, hogy egy-egy szereplőjét talán lencsevégre kaphatom. Hát nem így lett. A hűvös, már-már hideg hajnal szép párát adott a víz fölé, de madár nem nagyon akart a szépen alakuló atmoszférában megjelenni. Kicsit már el is keseredtem, mikor az öböl sarkából hattyúk tűntek fel.

A fiatalokkal az élen az egész család beúszott elém.

Jól megnőttek a fiókák, mióta májusban találkoztunk. Utánuk a két öreg is beért elém, és míg a fiatalok táplálkoztak, ők ide-oda cirkáltak a vízen.

A hófehér tollasok szépen mutattak a párás ellenfényben. Büszke szárnytartással mutatták magukat, a hattyúk tava elevenedett meg előttem.

Egy szép sorozat után aztán a család kiúszott a látótérből, helyüket két hosszú láb váltotta fel.

Nagy kócsag sétált be a tutaj elé, de közelsége miatt csak részleteiben tudtam a keresőbe szorítani.

Örültem volna, ha halászni kezd, de sajnos nem maradt velem sokáig. Kerregve arrébb ugrott, és ezzel a reggel is véget ért...


Pécs, 2021. augusztus 22.