úszó les
Köd előttem, köd mögöttem
Ennek hatására a víz fölötti masszív pára is mozgásba lendült, és mintha a madarak is aktívabbá váltak volna. Igaz, erősen mereszteni kellet a szemem, hogy észre is vegyem őket. Elsőként egy kis vöcsök került a közelembe.
Majd a közeli nádast megzörgetve, egy vízityúk lépett ki elém.
Ha nem zörög, tán észre sem veszem, annyira meresztgettem a szemem a kelő nap irányába, hátha észre veszem a terület gazdáját. Meg is láttam, de csak a sziluettjét, közelebb ezúttal nem jött.
Jött viszont egy réce. Először nem tudtam miféle, aztán a felsejlő fehér szeméből kitaláltam, cigányréce közeledett.
Nagyon sietett, de szerencsére előttem úszott el, így végig tudtam követni, egészen a kelő nap ellenfényébe.
A szárcsák is mozgolódtak, bár jobbára csak elúsztak a látótávolságon belül. A balhés pillanatokra csak a hangok alapján tudtam következtetni.
Annak ellenére, hogy már egy órája felkelt a nap, a pára még mindig kitartott. A szemközti nádas még mindig homályba burkolózott. A reggel legszebb pillanatai pedig csak ez után következtek. Szinte a semmiből felbukkant egy hattyú. Egészen elképesztő volt a látvány. A szárnyait kissé megemelve úszott a semmiben, tollait pedig már megvilágította a fák fölé emelkedő nap.
Hihetetlen volt. Mint egy álomkép, úgy jelent meg előttem, pedig tudtam, csak a járőröző gúnárt látom.
Közeledett, forgolódott előttem, én meg csak ámultam, és fényképeztem.
Majd ahogy jött, úgy úszott el a semmiben. Volt, nincs, akár egy tünékeny pillanat.
Pécs, 2016. április 24.
Vöcsökbirodalom
Az előző napi heves szél után meg kellett néznem, hogy nem vándorolt-e arrébb a tutaj, és mivel volt egy szabad órám, be is feküdtem kicsit relaxálni. Erősek a fények, de ha már becuppogtam a tó közepébe, nem hagyhattam ki, látnom kellett milyen a mozgás a környéken. Hát megdöbbentő. Ahogy eltűntem a lesben, szinte azonnal felbukkant egy búbos vöcsök az öböl közepén. Megörültem neki, legalább megtaláltam. De még jobban örültem annak, hogy megcélozta a tutajt.
Annyira közel úszott el előttem, hogy az valami hihetetlen volt. Így utólag is hátborzongató az érzés, ahogy a piros szemébe nézhettem.
Gyorsan visszanéztem a képeket, igen-igen-igen! Ám nem volt sok idő örömködni, felpörögtek az események. Mint kiderült két revírre látok rá a lesből. A tojók már minden bizonnyal a fészken ülnek, a hímek pedig folyamatosan járőröztek. Ha az egyik felbukkant, a másik szinte azonnal megjelent, és erős hangját hallatva, fenyegető pózban megindult felé.
Hihetetlen mázli, hogy ezt többször is a les közvetlen közelében tette.
Nehéz volt elhinni, hogy ez most velem történik, hiszen eddig az volt a tapasztalatom, hogy a vöcskök egy kicsit mindig messzebb vannak, mint kellene. Most meg épp az ellenkezője történik. Madaram, ha épp nem volt teendője a szomszéddal, az öböl közepén ringatózott,
vagy tollászkodott.
De közlekedésre továbbra is a tutaj előtti csatornát használta,
több portréra is lehetőséget adva.
A rövid kis ebédidő lejárt, mennem kellett, és egy nyújtózkodó pillanat után le is léptem.
De egyszerűen nem tudtam szabadulni a friss élményektől, este vissza kellett jönnöm. Késő délután megint a a lesben feküdtem. Az első madár, amit megpillantottam, egy sunnyogó búbos vöcsök volt. :)
Épp a szomszéd felé tartott, tisztázni a határvonalat. De mivel egyértelműek voltak a jelzések, nem került sor összecsapásra. Visszatért a nyugalom, és békés halászattal,
úszkálással telt az idő.
Mígnem a nap már erősen hanyatlott. Gyönyörű fények estek a tóra, és a pont háttal tollászkodó vöcsökre. :)
A távolabbi nádas szép reflexiót vetett a vízre, a naplemente előtti utolsó pillanatokban a szomszéd vöcsök szépen beúszott a képbe, és verdesett párat a szárnyaival. Mint egy jelenés a vöcsökbirodalom kellős közepén.
Pécs, 2016. április 23.
Még néhány vöcsök
A kis vöcsköknél már megszoktam, hogy bár nem lehet látni a víz alatti mozgásukat, nagyjából be lehet határolni, hogy egy-egy lebukás után milyen távolságban bukkannak fel ismét a felszínen. A búbos vöcsköknél ez egészen másként van. Minden bizonnyal a nagyobb termetük miatt erőteljesebb, hosszabb víz alatti úszásra képesek. Ugyanis többször előfordult, hogy az egyik pillanatban előttem alábukó madár a következő felszínre érkezésekor már egészen távol jelent meg a víz felszínén, vagy a látótérből teljesen ki is úsztak. Ennél fogva a mozgásuk teljesen kiszámíthatatlan,
mint ahogy a nászviselkedésük is. Ezen az estén sajnos takarásban történt, így meg kellett elégednem ezzel a többé-kevésbé közeli felvétellel.
Pécs, 2016. április 9.
Búbos vöcsök minden mennyiségben
Párszor ugyan elúsztak előttem,
de sokáig egyszer sem maradtak. Talán az egy tollászkodó mozdulatért érdemes volt korán kelni.
Az ismétlésre másnap délután kerülhetett sor. Zavartalan napsütés várt, és az események is szinte azonnal felpörögtek. Érkezésem után hamar visszaállt a rend, és az öbölben megjelenő vöcsökpár egyből a lényegre tért. Trombitáló hangjukat hallatva egymás felé közeledtek, és násztáncba kezdtek.
Ez egy nagyon szép, megkapó jelenet. A két madár egymással szemben illegeti magát, gallérjukat, bóbitájukat felmeresztik, és táncolnak.
A fények még kicsit kemények voltak, de az, hogy ezt végre objektíven keresztül nézhettem, feledtette ezt a problémát.
A nap hátralévő része sem telt üresen. A vöcskök szabályos időközönként megjelentek.
Halásztak,
vagy a lábukat nyújtogatták,
vagy éppenséggel csak ringatóztak a vízen a naplemente fényében.
Pécs, 2016. április 4.
A hónap képe - 2016. március
Ha meg kellene fogalmaznom a természetfotózás lényegét, azt hiszem bajban lennék. Annyira összetett, komplex tevékenység, hogy nehéz lenne kiragadni egy momentumot, ami leginkább leírja, miért is szeretem annyira. Az élményeken, a természettel való kapcsolaton túl talán a tökéletes pillanat keresése, átélése az, ami leginkább kifejezi ezt. Sok év alatt nagyon kevésszer történt meg, hogy minden összeállt, hogy azt tudom mondani, igen, ez egy tökéletes pillanat volt. Amikor a naplemente legszebb fényei festik aranybarnává a hátteret, amikor rezzenéstelen a vízfelszín, és minden nyugalmat áraszt. Akkor várja mindenki, hogy történjen valami. És néha megtörténik. :)
A kép Pentax K5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f7,1, 1/1000, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2016. április 2.
Búbos vöcskök
Igaz, hogy csak megmutatták magukat, de ez már biztató előjel. Napkeltéig nem is láttam őket, csak a szárcsák jöttek-mentek a közelben, időnként keresztezve a felkelő nap fényét.
Fantasztikus színvarázs alakult ki, ami percről-percre változott, ahogy a nap egyre emelkedett. A víztükörben megjelenő napkorong mellé beúszó búbos vöcsköt szépen kontúrozta a vörös fény.
Talán nem is a madarakon van ilyenkor a lényeg. A színek, formák sokkal erősebben ki tudják fejezni a napkelte tünékeny csodáját.
Ahogy a nap emelkedik, a vörös úgy vált át sárgába. A jó helyen, jó időben beúszó hattyú így változik fehérről arany színűre.
A színvarázs sajnos gyorsan eltűnik, de ez esetben nem bántam. A többször megjelenő búbos vöcskökre koncentráltam.
A tavalyi, első tutajos szezonban óvatos voltam, de mostanra kiismertem a szerkezet úszóképességét, így most már bátran kimerészkedek vele a mélyebb vízre is. Régi vágyam volt, hogy a búbos vöcsökhöz közelebb férkőzzek, ezért a mostani helyzetet nagyon élveztem. Több madár is mozgott az öbölben, csak ki kellett várnom, amíg egyik-másik a megfelelő pozícióba kerül, és előttem produkálja magát.
Mintha milliónyi fénylő gyöngyöt rázna le magáról a madár, az ellenfény csodákra képes. :)
Az ilyenkor gyakori nászjelenetek sajnos mind rossz helyen történtek, csak szorosan egymás mellett úszkáló párokat sikerült elkapni.
Sebaj, azt hiszem így is elégedett lehetek. Jelentős előrelépést tettem búbos vöcskök fotózása terén.
Egy-két közelebbi helyzetet még megvártam,
aztán egy szemkápráztató jelenet után befejeztem a mai reggelt. A napfényt színeire bontó csillanások közé beúszó vöcsök szépen megkoronázta a napot.
Pécs, 2016. április 1.
Hattyúnász ráadással
Nyakát kinyújtva fuvolázott, közben szomszédja szorgalmasan válaszolgatott. Szép volt, de sajnos óvatlan voltam, észrevette az objektív mozgását, és lebukva eltűnt a szemem elől. Messze nem mehetett, a hangját folyamatosan a közelből hallottam. De úgy látszik a szomszéd sem úszkált tétlenül, nemsokára megpillantottam, amint szemből a gyékényes mentén közeledett. Egy-egy füttyszó innen-onnan, és a szomszéd egyre közelebb ért.
Amíg a hátulsó madár csendben volt, addig ez a vöcsök is nyugodtan viselkedett. De amint az megszólalt, emez határozottan elindult a hang irányába.
Nagyon közel úszott el előttem, a portré talán érzékelteti.
Még hallottam a les mögül szólni mindkét madarat, aztán a hangok szétváltak, és rövidesen mindkettő a helyéről szólongatta egymást. Úgy látszik lecsillapodtak az indulatok. Újabb egy órán keresztül nem történt semmi említésre méltó, amikor az öböl szélén feltűnt egy hattyú. Egyenesen befelé tartott, közben fejét a víz alá dugva táplálkozott. Figyelgettem az objektíven keresztül. Vártam, hogy közelebb érjen, amikor a háttérben újabb nagy fehér folt jelent meg. Még egy hattyú. Ez utóbbi azonban egészen másként viselkedett. Szárnyait kissé feltartva, kihúzott testtartással, egyenesen az előző felé tartott. Amikor a közelébe ért, egymás felé fordultak, felborzolták nyakukon a tollazatukat, és búgó hangokat hallattak. Egyből világossá vált a helyzet, nászviselkedést látok.
Egy darabig szinkronban, egymás mellett úsztak,
majd rítusosan fürdeni kezdtek. De arra ügyeltek, hogy mindezt szorosan egymás mellett tegyék.
Micsoda látvány volt! Nagyon kellet ügyelnem, hogy a vízszint rendben legyen, és közben arra gondoltam, csak ki ne ússzanak a látótérből. Bár ilyet még sosem láttam, tudtam, hogy mi fog következni. Egy-két perc elteltével a kicsit filigránabb termetű tojó lehajtotta a fejét a vízre, a gúnár pedig tette a kötelességét.
Az aktus végeztével mindkét madár kiemelkedett a vízből, és búgó hangjukon ünnepelték egymást.
Majd mindketten rövid tollászkodásba kezdtek.
Hát nehezen tértem magamhoz. Csodálatos, meghitt pillanatok voltak. Sokat már nem is vártam a mai naptól. Az ismét feltűnő kis vöcsök is sietett a dolgára.
Én meg a hattyús élménnyel telve vártam, hogy este legyen. Indulás közeli volt már az idő, mikor a szárcsák zajongására lettem figyelmes. Az egyik irányból heves futással iramodtak a nádas felé. Valaki biztos jár a töltésen, gondoltam. Szinte abban a pillanatban az üres öböl közepén valami kidugta a hátát a vízből. De csak egy szemvillanásra. El is gondolkodtam, hogy láttam-e egyáltalán valamit. De néhány másodperc múlva a les előtt pár méterre örvénylett egy nagyot a víz, és felbukkant egy szőrös fej. Mi van? Vidra! Pár másodpercem volt, hogy megörökítsem a váratlan látogatót.
Két kattanást engedett, majd egy nagyot örvénylett a víz, és el is tűnt.
Nehezen tértem magamhoz az ámulatból. Annak ellenére, hogy a fél életemet a természetben töltöm, még soha nem láttam vadon élő példányt. Igazi ráadás volt ez a nap végére.
Pécs, 2016. március 26.
A kis vöcsök
Sokáig ugyan nem maradt, mert valahonnan a tutaj mögül felhangzott egy másik kis vöcsök kiabálása, delikvensem pedig azon nyomban elindult a hang irányába. Még hallottam, amíg egy darabig egymásnak válaszolgattak, aztán csend lett. A területfoglalás időszaka ez a vöcsköknél, ilyenkor gyakoriak a határvillongások. Jó fél óra is eltelt eseménytelenül, csak a szél lökdöste a tutajt. Aztán közel az előbbi ponthoz, a semmiből ismét feltűnt a kis vöcsök. Szemkápráztató a dolog sokszor, mert a víz alatt láthatatlanul közlekednek, és ahol az egyik pillanatban nincs semmi, ott a másikban már egy vöcsök ringatózik a vízen. Vártam kicsit, majd miután lebukott, ráfordultam az irányra az optikával. A madár sokkal közelebb bukkant fel, mint vártam. Hű, de jó kis helyzet.
Még a nap is előbukkant a felhők közül, gyönyörű fények estek a hullámzó vízre.
Sokáig nem élvezhettem a látványt, hátulról ismét felhangzott a vetélytárs gurgulázó hangja, madaram pedig ismét eltűnt, hogy rendre teremtse a határsértőt. Aznap nem is tért vissza. De a két madár hangját innentől szinte folyamatosan hallottam különféle irányokból, de a tutaj mögötti pont úgy látszik mindkettőjük számára fontos lehetett, mert abból az irányból többször szóltak. A nap hátralévő része eseménytelenül telt. Az ismét beborult, meglehetősen barátságtalan időben csak egy tőkés réce pár úszott el lőtávolon belül.
Nem is vártam estig. A hátralévő időt arra szántam, hogy a tutajt átkormányoztam arra a helyre, ahonnan a vöcskök hangját legtöbbször hallottam. Hátha legközelebb...
Pécs, 2016. március 25.
Valami elkezdődött
Amint az első képek elkészültek, szembesültem azzal a problémával, amivel nem számoltam. Az újjáéledő friss növényzet, hihetetlen gyorsasággal nő. Egy héttel előtte, mikor a tutajt ide pozicionáltam, még egy-két zöld levélcsúcs látszott csak, most meg helyenként elrejtették előlem a les előtt átúszó szárcsákat. Mindegy, ezen ma már nem változtathatok. Az is tisztán látszott, hogy nem csak a növények kezdtek el vadul nőni, hanem a szárcsák kedélyállapotában is változás történt. A békésen úszkáló, táplálkozó madarak egyre többször ugranak egymásnak. Itt is-ott is kialakulnak heves területviták, ami szárcsáéknál meglehetősen látványosak. Ilyenkor a víz felszínén futnak, egymást kergetve. Ilyen pillanatokra vadászok, mozgalmas, fröcsögős fotókat szeretnék. Nem egyszerű, mert a harcias szárcsák úgy robognak át a vízen, mint a gyorsvonat, nem mindig sikerült a fényképezővel lekövetni őket.
El is telt a délután, naplementére nem is vártam, hiszen vastag felhők takarták az eget. Az estig hátralévő fél órát arra használtam, hogy a tutajt növénymentes részre állítsam. Másnap ismételhettem. Na de merőben más körülmények között, hétágra sütött a nap. Mindjárt jobb kedvvel "úsztam" be a tutajhoz, és a kedvem csak még jobb lett, amikor az első madarat megláttam.
Búbos vöcsök forgolódott a gyékényes szélében. Nagyszerű, hát megérkezett az újabb célpont. Óvatosan méregette még a lest, és a felé forduló objektívet, és rövid bukdácsolás után odébb is úszott, de mindenképp biztatónak látom a helyzetet vele kapcsolatban.
A vöcsök után a szárcsákra terelődött a figyelem. Az akciók ugyan távol történtek, de volt rá példa, hogy egy-egy madár a közelben úszott el.
A délután nagy része eseménytelenül telt, a nap is már egészen alacsonyan járt, gyönyörű fények festették a tájat. Az oldalt mozgó szárcsát figyeltem, arra vártam, hogy beússzon elém, amikor nagy fehér madár villant kicsit távolabb. Annyit tudtam csak tenni, hogy a fényképezőt odarántottam, és exponáltam.
A hattyú landolásának csak a végét kaptam el, de a hatalmas madár érkezése így is látványos fotót eredményezett. A legszebb fények voltak azokban a percekben, talán negyed óra volt még naplementéig. A hattyú méltóságteljesen befordult, és teljes szépségében mutatta magát, mielőtt beúszott volna a nádasba.
Talán fél percig tartott a jelenet, a hattyú eltűnt, mintha az egész meg sem történt volna. Arra eszméltem, hogy a szárcsa, amit az előbb kémleltem, közben beért a várt pozícióba, így róla is elkészülhetett a fotó.
A máskor feketének tűnő madár tollazata gyönyörűen mutatott minden részletet, és a piros szeme csak úgy világított a lemenő nap fényében. Szép volt. A szárcsa a part menti gyékénysávhoz igyekezett, ahol egy társa már táplálkozott. Egyből indult a rivalizálás, már azt hittem lesz valami balhé is, de aztán az indulatok elsimultak. A nap végére maradt az egészen elképesztő színvilág, amit a horizontra érő nap megvilágítása okozott.
Pécs, 2016. március 15.
A hónap képe - 2015. szeptember
Madárfotós pályafutásom során néhányszor előfordult, hogy fényképezés közben meglepett az eső. Eleinte tartottam tőle, és kerültem az esős napokon a lesezést, hiszen az ember félti a felszerelést. De az első komolyabb zuhé átélése után rájöttem, ha a les megfelelően vízálló, legalább felülről, akkor semmi ok az aggodalomra, sőt. Az eső nagyon különleges hangulatot kölcsönöz a fotóknak. Szóval az ominózus eset óta, amikor váratlanul lepett meg egy zivatar, már nem nagyon zavart a tudat, ha volt esélye az égi áldásnak. Ennek ellenére persze mindig igyekeztem a szép fényeket ígérő napsütéses napokat kihasználni. Most szeptemberben viszont adódott egy olyan délután, amikor már az indulás pillanatában tudtam, hogy esni fog. Így is volt. Változó intenzitással, de egész délután esett. És szerencsére nem volt hiába az igyekezet. Egy jó kis esős sorozat lett a jutalom. A hónap fotója is ezen képek közül kerül ki most.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6, 1/500, ISO 800 -1,3 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2015. szeptember 30.