úszó les

Túlvilági kócsagok

Délutáni fotózásra készültem. Kíváncsi voltam már, hogy mi történt a legutóbbi hajnali les óta eltelt másfél hét alatt. A vízszint csökkent, az biztos. Az elmúlt hetek kánikulája megtette a hatást. Szükség is volt némi pozíció váltásra a tutajjal, hogy az eltervezett nézőpontot megtarthassam. Szerencsére a hőséget lezáró hidegfront után még délután nincs olyan meleg, így elviselhető marad a hőmérséklet a lessátor alatt is. Ez azért jó, könnyebb a várakozás. Tudom milyen madárra számíthatok, így nem ér váratlanul a kis kócsag megjelenése. Nem sokat tétovázik, hamar a lényegre tér, halászni kezd.

A kócsag nem sokáig marad egyedül, hamar érkeznek a társai is, és rövidesen 4-5 madár is szedi a vámot a vízben mozgó halak közül

Válogatni is van lehetőségem közöttük, próbálom azokat követni, amelyek az ideális távolságban mozognak.

A kis kócsag halászati stratégiája abból áll, hogy össze-vissza rohangál a vízben, és gyors mozdulatokkal, sokszor aprókat repülve, belecsap a vízbe. Ezt az izgága szaladgálást nem egyszerű követni, de ha sikerül, akkor elég látványos képek születhetnek.

Csak néha álltak meg pár pillanatra.

Az eszeveszett rohangálás közben olykor olyan közelre kerültek, hogy bátran portrézhattam őket. A módszer megint bizonyította hatékonyságát. Az éber kis kócsag ott állt tőlem 2-3 méterre.

Jó kis pillanatok voltak. :) Míg a közelben halászó madarakat figyeltem, fotózni nem is nagyon tudtam őket, annyira közel voltak, a nap is kezdett abba a stádiumba érni, amit vártam. Persze ellenfényre állítottam a tutajt megint. Arra számítottam, hogy az árnyékban lévő nádas majd szép sötét hátteret fog adni a fehér madaraknak.

Ami így is lett. Viszont volt egy tényező, amire nem gondoltam. A szél miatt a vízfelszín folyamatos hullámzásban volt, és megtörte a háttér tükröződését. Ami ezáltal elvesztette a sötét színét.

Érdekes kettősség jelent meg a képeken. Nagyon sötét, szinte fekete háttér, és vakítóan világos, majdnem fehér vízfelszín.

Itt jött az ötlet. Azokra a kócsagokra koncentráltam, amik a teljes ellenfényben halásztak, ahol ezáltal legsötétebb lett az árnyékos háttér és a legvilágosabb a vízfelszín. Az eredmény valami egészen szokatlan lett. A nap által átvilágított tollak és a fekete-fehér környezet együtt nagyon egyedi hatást adott a fotóknak. Olyan érzésem támadt, mintha két világ találkozásánál valami különös, túlvilági lényt figyelnék. Na nem ragozom, beszéljenek a fotók.

Hát ilyen látványban még nem volt részem, egészen különleges volt.

A "túlvilági" kócsagok fotózása közben más madarak is érkeztek a les elé. Egy csapat füstös cankó landolt a vízen.  Jó!

Nagyon örültem nekik, nagy kedvenceim, és igazán jó fotóm nagyon kevés van róluk.

Hát ez a mai napon sem változott. Egy váratlan körülmény miatt az összes madár, a szépen közeledő füstösökkel együtt, elriadt a vízről. A szépen alábukó, a vizet narancsosra színező nap fényében maradt a néma, dühös várakozás. A nap végére, napnyugta után kezdtek csak visszaszállingózni kis kedvenceim, de akkor már késő volt. Mindegy, remélem majd legközelebb...


Pécs, 2015. július 30.

Új hely, új remények

Csak elérkezett az elkerülhetetlen. Július első felében a tó vízszintje annyit csökkent, hogy a tutaj végképp megfeneklett. Ezzel együtt a mederfenék nádtorzsás része is egyre tolakodóbban mutatta magát, hát nem volt mit tenni, elköltöztettem a lest. Persze tudtam, hogy ez be fog következni, így a forgatókönyv is készen állt már. A tavalyi tapasztalatok alapján már tudtam, hogy a tónak mely részében fogom a tutajt újra vízre bocsátani. A manővert egy délután alatt meg is oldottam, és pont úgy adódott, hogy másnap hajnalban ki is tudtam feküdni. Hát nem kellett volna. Azonkívül, hogy végignéztem egy szép napkeltét, gyakorlatilag más nem nagyon történt. Hát ilyen is van kérem szépen. Na de mi lenne ha egy sikertelen nap mindjárt a kedvünket szegné! Pár napra rá eljött a következő lehetőség is. Hajnalban már nem olyan sietős a fotós dolga, mint egy hónappal ezelőtt, ráérősen is ballaghat a les felé a jótékony sötétségben. Elmélkedni is van ideje. Emlékszem mennyire más volt a helyzet, mikor évekkel ezelőtt, először elkezdtem sötétben kijárni. Az emberben akaratlanul is van némi félelem, civilizációs ártalom az éjjeli természettel kapcsolatban. Azóta sok minden változott. Én is megtanultam, mint Vuk, hogy a sötétség a legjobb barátunk. :) Ilyen gondolatokkal sétálok a gáton. Közel járok már, és bár a madarak nem láthatnak, tudják, hogy valaki közeledik. Hangos kiabálással ugranak fel a vízről. Ez azért biztató! :) Be a lesbe, jöjjön, aminek jönnie kell! Ilyenkor általában egy rövid szunya szokott következni, de most a sok izgalmas hang nem hagyott aludni. Ahogy eltűntem a lesben, szinte azonnal jöttek vissza a madarak, és mindenhonnan a kiáltásaikat, csobbanásokat hallottam. Persze látni még semmit nem láttam belőlük. Lassan bontakoztak csak ki a formák, mozgó alakok. A sekély víz és az iszappad határán cankók mozogtak. Szép lassan az is kiderült, hogy mifélék. Réti cankók voltak. Fotózáshoz még nagyon kevés volt a fény, így csak figyelgettem őket. Az iszapról, vagy a sekély vízben lépdelve csipegettek, táplálkoztak. De amikor egymás mellé értek, hirtelen fenyegető, rivalizáló pózba vágták magukat, és egymásnak ugrottak. Ejha! Erre a jelenetre azért már ellőttem pár kockát, lesz ami lesz. Hát meglehetősen művészire sikeredett, de talán a lényeg látszik. :)

Sosem láttam még ilyen pillanatokat. A cankók néhány összeugrás után ugyanúgy folytatták tovább a táplálkozást, mintha nem is történt volna semmi. Na persze ez a rövid közjáték kellően felpaprikázott, már alig vártam, hogy jöjjön némi fény, hátha megtörténik újra. Persze a madarak mozgása mit sem csökkent, sőt. Újabbak érkeztek. Billegetőcankók mutatták meg magukat.

Nem maradtak sokáig. A nádszegély takarásában folytatták napi tevékenységüket. Szerencsére a réti cankók folyamatosan lekötötték a figyelmemet. A nap is felkelt már, fény és záridő is van elég. És akkor az egyik madár ismét fenyegető pózba vágta magát.

Felpillantok a keresőből, aha itt a másiki madár is. Feszült a pillanat, amikor egymás mellé érnek.

Na vajon lesz bunyó? Lett, csak a nádszegély mögött. Erről lemaradtam. De sebaj, van még a reggelből, hátha. Az összetűzés után az egyik madár jobbra, a másik balra távolodott. Milyen szerencse, hogy én pont útba estem az egyiknek. :) Szépen közeledett a tutaj felé.

Egyre jobban kitölti a madár a képmezőt. Vigyáznom is kell, hogy rendben legyen minden a vízszinttel. Ekkor a cankó váratlan dolgot művel. A víz alól kikap egy kishalat.

Nem fukarkodtam a sorozattal. Még nem is láttam halat zsákmányolni, mindig csak apró férgeket szedegetnek. Azért látszott, hogy ő sem ehhez van szokva. Forgatta, letette, felvette, próbálta a helyes irányba igazítani. Majd nemes egyszerűséggel lenyelte.

Micsoda reggel! Miközben a cankó mutatványára koncentráltam, észre sem vettem, hogy egy kis kócsag tűnt fel a színen. Méghozzá a gyönyörű kora reggeli nap ellenfényében.

Hát hiába na, aki egyszer megízleli az ellenfényes fotók hangulatát, az utána már nehezen szabadul. :) A kócsag pedig komótos léptekkel haladt a megfelelő irányba,

hogy aztán az aranyhídon átkeljen a túloldalra.

A kócsag elsétált, jöhetnek ismét a cankók. Jöttek is.

Némelyik egészen közelre.

A nyugalom nem sokáig tartott. Úgy tűnt még egy csete-paté kijut mára. Az iszapon ismét egymásnak feszültek az indulatok.

Erősen koncentráltam én is, ma már nem lesz több esélyem. És akkor összeugrottak.

Úgy látom a réti cankóknál sem babra megy a játék. Fülig ért a szám, mondanom sem kell. :) Mi jön még ma reggel? Néhány habitus kép,

és néhány portré. Több esetben is olyan közel jöttek a madarak, hogy kézzel is elértem volna őket. Az egyik legintenzívebb élmény számomra, amikor egy vadmadár olyan közel kerül az emberhez, hogy a szemébe nézhetünk. Ez a tutaj segítségével már többször megadatott, de újra és újra átélni felemelő érzés.

A madarak azt hiszem ezen a reggelen kitettek magukért. Egy szavam se lehet. A végére még egy bíbic is beesett. Talán egyike azoknak, melyeket májusban még fiókaként láttam a tó másik szegletében.   


Pécs, 2015. július 20.

Újabb dupla

Hajnal van. Az éppen derengő vízen feltűnik valami. Az előbb, a növényzet között még nem volt ott az a gombóc. Hogyan került oda? És mi az egyáltalán? Ahogy egyre tovább figyelem, mintha megmozdulna, és mintha csőre is lenne. Aha! Akkor ez egy madár.

Na de miféle? Hamarosan arra is fény derül. De a szó legszorosabb értelmében. Ahogy egyre jobban világosodik, egyre több részletet látni, és a gombóc is mozgásba lendült. Cankó, már jól látszik. Elcsipeget a növényzet között, egészen napkeltéig.  Mire a napfény a vízet éri, addig szerencsésen a közelbe ér.

Egy réti cankó. Hát igen, nyár közepe van, a partimadaraknál ilyenkor kezdődik meg a vonulási időszak. Remélhetőleg az elkövetkező időszakban még többen lesznek. A réti cankó föl-alá lépdel a vízben, átröppen a túloldalra, visszajön. Szépen mutatja magát a felkelő nap fényében.

A cankó aztán a közeledő szárcsák zajára odébbáll. A növényzet között közeledik két öreg madár, de nem egyedül. Négy apró fióka követi őket. Nahát, minden bizonnyal egy pótköltés. 

A szárcsák eltávolodnak, kár, nem bántam volna egy közelebbi fotót is az apróságokról. A nap is zavaróan erős lett, mára ennyi volt. Vagyis reggelre. A múltkori duplázós nap olyan jól sikerült, hogy erre a napra is beterveztem egy esti itatózást. Szóval délután ötkor már a leskunyhóban ülök. A víz melletti forgalom nagyjából ugyanaz, mint pár nappal ezelőtt. Nem unatkozom, de próbálok csak a szebb pillanatokra, helyzetekre szorítkozni. Például az itató mellett várakozó tengelicekre. Legtöbbször azzal kezdik, hogy leszállnak a szomszédos bokorra, ahol kicsit szemlélődnek,

majd csak utána röppennek a víz mellé.

Vagy nagyon szép volt például az a hím zöldike, ami egészen közel a leshez ült le a medence szélére.

De amit igazán vártam, az a sordély megjelenése.

Olyan szerencsés délután volt, hogy négy példány is beszállt, amíg ott voltam.

Született portré, habitus és fürdős fotó egyaránt.


Pécs, 2015. július 7.

A hónap képe - 2015. június

Táplálkozó nagy kócsag - 2015. június, Pellérd

A fényképezés szempontjából pocsékul induló június a végére egészen jól kikerekedett. Az utolsó másfél hétbe annyi fotózást sűrítettem, amennyit csak tudtam. A helyszín pedig természetesen a víz, és a tutaj. Azt mondja a mondás, hogy "Addig üsd a vasat, amíg meleg!". Hát én ütöttem, ahol értem, mert fotótéma, történés, adódott bőven. A legnagyobb élményt mind közül, azt hiszem a les közelében halászó nagy kócsag adta. Számomra az mindig egy különleges érzés, és mindenképp maradandó emlék, ha a természet lehetőséget ad arra, hogy a titkait testközelből éljem át. Semmi mással össze nem hasonlítható érzés egy vad madárhoz karnyújtásnyira lapulni, és figyelni a ténykedését. Én erre lehetőséget kaptam. Ebből a találkozásból olyan képsor született, ami számomra még utólag is hihetetlen. Ebből a sorozatból választottam mos egy képet.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f 7,1, 1/3200, ISO 400, -1 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. június 30.

Kócsagok röpte

Belejöttem a koránkelésbe. Olyan varázsa van a kora reggeli fotózásoknak a vízen, hogy legszívesebben folyton ott lennék, és az élmény minden fáradságot megér. Milyen jó volna, ha a legutóbbi varázslatos hangulatú hajnalt újra és újra át lehetne élni! De azt már megtanultam, hogy nincs két egyforma nap. A természet színpadán nem játszák kétszer ugyanazt a felvonást. Amikor megálltam a töltésen, már akkor tudtam, hogy nem lesz ugyanaz. Most szeles volt az idő, párának nyoma sem volt. És a víz is csendes volt. Sehol egy hang, és a les körül sem pihennek a madarak. Most ennek örüljek, vagy ne? Legalább teljesen észrevétlenül jutok be a fekhelyemre. De a csend sajnos sokáig kitart. A napkeltét madarak nélkül nézem végig, csak a tutaj előtt felbukkanó békákkal szórakozhattam.

A tőkések is messzebb mozognak, mint eddig. De mintha lenne közöttük kettő kisebb. Az ellenfényben nem látok más különbséget, de amikor ez a kettő különvált a tőkésektől, és kicsit közelebb került, már egyértelmű volt a helyzet.

Böjti récék voltak. Folyamatosan táplálkozva közeledtek. Nem kerültek túl közel, de azért alaposan meg tudtam figyelni őket.

A hím is nyugalmi tollruháját viselte már.

A böjtik sajnos magamra hagynak, egyedül maradtam megint. Vagy egy órán keresztül nem nagyon történik semmi, vagyis történik, de távol tőlem. Az egy szem kócsag is az öböl másik felében halászik. Akkor válik izgalmassá a helyzet, amikor a vízre egy másik kócsag is leszáll. Nem nézték jó szemmel egymás jelenlétét, és heves kergetőzésbe kezdtek, aminek következtében elém is beröppentek néha.

A nap már az optimálisnál magasabban áll, de azért még kezelhető a fény. Az érkezésekre és az indulásokra koncentrálok.

Talán egy percig vannak csak ideális helyen, ezalatt több fotó is készül.

Végül megint jókedvűen mászok elő a sátorból. Megint kaptam valamit, valami újat, valami különlegeset, valami hangulatosat. :) 


Pécs, 2015. június 29.

Eldorádó

Ha még nem mondtam volna, a leskunyhó ablak egy másik világra. Amikor a les ajtaja bezárul, megnyílik az a csodálatos világ, ami engem is rabul ejtett. A természet ilyenkor olyan oldalát is megmutatja, amit másként talán soha. Alig dereng még valami, a tó fölött úszó pára mindent beborít. Csak sejteni lehet, hogy valami itt-ott mozog is benne. Ahogy a a virradat egyre közeledik, a hömpölygő pára más-és más színt ölt.

Néha egy foltban feloszlik, hogy láttassa a sosem látottat. A szemem káprázik csak, vagy tényleg fura, kétfejű madár tűnik ki belőle? 

A képzelet tréfája hamar továbbáll. A pára ismét mindent betakar. De csak azért, hogy a felkelő nap segítségével mindent aranyba foglaljon.

A kócsag tollászkodó mozdulataival arannyal vonja be magát. 

Minden kétséget kizáróan ez most itt maga Eldorádó.

Az aranyló ködben tovasétál a kócsag,

de csak azért, hogy a szárcsáknak adja át a helyét.

A kergetőző madarak körül aranycseppek fröccsennek szanaszét,

és a közeledő récét is még aranyszínben csodálhatom.

Ahogy a nap emelkedik, a sárga köd nagyon hamar eltűnik. Csak az aranyló paplanból született, izzó csőrű madarak maradnak.

Meg az a tengernyi fénygömb, ami a víztükröt borítja.

A sok csillogó üveggyöngy között kócsag halászik, 

míg meg nem találja közöttük a számára megfelelőt.

Kétfejű madarak, Eldorádó aranya, gyöngyhalász kócsag, hát ilyenekkel álmodtam legutóbb. :)


Pécs, 2015. június 27.

Lendületben

A cigányréce jelenléte a les körül nagyon ígéretessé tette a tutajos fotózást. Ezért a legutóbbi mozgalmas délutáni lest nagyon hamar követte egy hajnali is. A nyárnak ebben a szakában a mindennapi teendők elé is beilleszthető egy hajnali fényképezés. Mivel megvolt a lendület, én is így tettem. Sajnos ez a hajnal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, nem lubickoltak cigányrécék a les előtt. De azért volt más. Például tőkés récék.

Főként a növényzet között úszkáltak, de egyik-másik szépen megmutatta magát.

Sőt többször volt olyan helyzet, amikor annyira közel voltak, hogy nem tudtam élességet állítani. Ez 1,5 m-nél kisebb távolságot jelent. Jó hangulatúvá tették a hajnalt. Folyton hápogtak és matattak a víz alatt, karnyújtásnyira tőlem. A kócsag is megjelent megint.

Volt tollászkodás,

és rengeteg halászó mozdulat is. Sajnos a halfogás pillanatai mind bemozdultak lettek. Egész reggel vastag felhők takarták el a napot. Így most nem tudtam mozgalmas képeket készíteni.

De rá kellett jönnöm, hogy a kócsag hatalmas figura. Olyan pózokat, mozdulatokat láttam tőle, amitől mosolyognom kellett. :)  

A reggel említésre méltó része azzal zárult, hogy a kócsag ismét besétált közvetlenül a les mellé. Ilyenkor a látvány nagyjából az amit a következő kép is mutat. Nem egy mindennapi helyzet, az már biztos. :)


Pécs, 2015. június 24.

Kárpótlás

Három hete. Ennyi ideje feküdtem utoljára a tutajon. Nagy volt már bennem a kíváncsiság, hogy mi történik a vízen, meg hiányzott is már a ringatózó érzés, a vízimadarak közelsége. Igaz, hogy a legutóbbi les elég rosszul sült el, de a rossz élmény is enyhül idővel, maximum tanul belőle az ember. Pár szót talán megérdemel az eset, hátha más is okul belőle, én nem voltam elég okos, és a saját káromon tanultam. A június eleji kánikula délutánra árnyékban is bőven 30 fok fölötti hőmérsékletet eredményezett. Mivel hajnalozni nem volt időm, így délutáni lesre szántam el magam. A vízen ringatózó lessátram fekete fóliája alatt a tűző napon kellően felkúszott a levegő hőfoka, meglehetősen forró lett alatta a légkör. De ha az ember már ott van, mindig reménykedik, hogy talán akkor történnek majd az izgalmas dolgok, és kitartottam naplementéig. Üres kártyával és egy gyenge rosszulléttel úsztam meg a dolgot. Legyen bármilyen elszánt vagy megszállott is az ember, azt azért szem előtt kell tartani, hogy a természettel nem lehet szembe menni, legalább ennyit megtanultam. :) Na hát így történt, de lépjünk egyet. Június vége van, a kánikula elmúlt, kellemes szellő, és egészen kellemes, enyhe idő van. Nincs akadálya egy délutáni lesnek. :) Négy óra körül érkezek a helyszínre. A vízszint, nagy örömömre kitart, minimális csak a csökkenés. Alig tűnök el a sátor takarásában, hangosan kerregve nagy kócsag érkezik a vízre.

Ej, kemények még a fények. Nehéz a világító fehér tollazatát jól kiexponálni. Küzdök is rendesen a beállításokkal, de végül eltalálom a helyes értékeket, indulhat a buli!

A kócsag sincs ellene a dolognak, egy gyors tollrázás után egyből halászni kezd.

Remekül indul a délután. A kócsag előtt feltűnik két réce, közelednek. Hol van már a díszes násztollazat, láthatóan vedlésben vannak a tőkések.

Récék jobbra elúsztak, a kócsag viszont közben meglehetősen közel került. A les melletti növényzet között alig 5-6 m-re sétált be a tutaj mellé.

A holttérben ugyan nem látom, de a halk csobbanások jelzik, hogy egyre közelebb van hozzám. A hirtelen feltűnő szárcsára is a lehető legóvatosabban fordulok rá, nem akarom a kócsagot elriasztani egy óvatlan mozdulattal.

A szárcsa is meglepően közel kerül hozzám. Úgy látszik a les teljesen része lett a tónak, nem foglalkoznak vele.

A szárcsa is siet a dolgára, én meg visszafordulok a kócsag oldalára, nem is hiába. El sem akarom hinni, de a kócsag hihetetlenül közel, mindössze 2 méterre bukkan fel újra a les mellett. Nagyon óvatosnak kell lennem, a lőrést csak álcaháló takarja, ami mögé ilyen közelről az éles szemű madár is beláthat. Ilyen közelről a portréhoz egészen fel kell emelni az optikát, de nem akarom kihagyni.

Szerencsére a madár figyelmét más köti le. Lassú, óvatos léptekkel besétál a tutaj elé, és 4-5 m-re előttem halászni kezd.

Olyan részleteiben látom a jelenetet, amiben még soha nem volt részem.

A kócsag pedig még azt a szívességet is megteszi, hogy keresztbe fordul előttem. Képzeletben már megvan a fotó, úgyhogy koncentrálok erősen, hogy minden rendben legyen, és csak az exponálógombot kelljen lenyomni. A kócsag halászó mozdulatai nagyon gyorsak. De a fényképező is az. :) Olyan képsort sikerült a memóriakártyára varázsolni, amit nem is akartam elhinni.

A kishal eltűnt a kócsag begyében, a madár pedig komótos léptekkel tovább halászott. Kicsit távolabb egymás után kapkodta ki a halakat a vízből.

Rendkívül boldogan nézem vissza a képeket. Már most elégedett lennék a mai nappal. De nincs vége az izgalmaknak. Cigányréce közeledik. Sokszor láttam őket, szinte minden alkalommal, de mindig csak távol tőlem. Most viszont más a helyzet. Felém úszik, és egy gyors fordulattal bekanyarodik a növényzet közé.

Micsoda izgalmak! Pláne, hogy a kócsag ismét megcélozta a tutajt.

Lassan, de biztosan közeledik, miközben folyamatosan halászik.

Minden lecsapás után egy kishalat emel ki a vízből.

Addig-addig lépdel, amíg ismét portrézhatom táplálkozás közben.

Panaszra nem lehet okom, mert ahogy a kócsag elhalad mellettem, a cigányréce ismét feltűnik.

Nem túl közel, de azért nem is olyan távol, bukdácsolni, táplálkozni kezd.

Jó pár percig eltart a jelenet. A továbblépéshez egy tőkés réce adja meg a lökést. Ugyanis pont ugyanott kezd el turkálni a víz alatt, ahol a cigányréce.

Ez lett az én szerencsém. Mert a cigányréce ezt annyira nem szerette, és eltávolodott a tőkéstől, méghozzá felém. Csak jött és jött, egyenesen a les irányába. Lélegzetvisszafojtva vártam, és folyamatosan exponáltam.

A varázslatnak a tutaj mellett halászó kócsag vetett véget. Egy váratlan mozdulattal csapott le a vízbe, ami megijesztette a cigányrécét, az meg felugrott a vízről és elrepült. Ettől viszont a kócsag ijedt meg, és ő is elrepült. Remegve néztem vissza, ugye éles lett. Igen! A félénk, titokzatos, óvatos, ritka madár kitölti a képmezőt. Micsoda délután! A történteken elmélkedem, és a néha megjelenő tőkésekre lövök egyet,

meg a közelben röpködő barázdabillegetőre.

A nap lemenőben van, szép fények esnek a nádasra, de üres a víz. Menjek, maradjak? Maradok. Ugyanis a cigányréce visszajött. Gyors siklással, és csobbanással landol a lestől jobbra. Takarásban van ugyan, de reménykedem, hogy kiúszik a legszebb fényekben. Megtörtént.

Viszonylag tempósan, de mivel számítottam rá, le tudom követni. Kiúszik a víz közepére, majd eltűnik a szomszéd öbölben. Na most kell menni. Percek múlva úgyis lemegy a nap, így legalább úgy tudok lelépni, hogy a cigányrécét nem zavarom meg. Hát fantasztikus egy délután volt, és azt hiszem mindenért kárpótolt a tó. :)


Pécs, 2015. június 22.

A hónap képe - 2015. május

Fiókáját etető szárcsa - 2015. május, Pellérd

A május meglehetősen mozgalmasan telt fotózás szempontjából. Minden erre szánt időmet a tavaknál töltöttem. A hónap elején olyan fantasztikus dolog történt, ami teljesen lenyűgözött, magával ragadott. A tó virágba borult. Az egész a vízparton kezdődött. A repcéhez hasonló kányafű sárga mezőket alkotott, és szép sárga keretet adott a nyílt víznek. A dolog azzal folytatódott, hogy szinte robbanásszerűen borult virágba a sekély vízben a víziboglárka. A szabad vízfelületek eltűntek a tengernyi fehér virág alatt. A part sárga és a víz fehér virágtengere pedig eszményi körülményeket teremtett a szárcsák fotózásához. Ugyanis a hónap elején kikeltek a szárcsafiókák, és leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy a kicsiket vezetgető szárcsákat és a virágözönt sikerüljön összekomponálni. Az ekkor született fotók közül választottam most egyet, ami leginkább kifejezi számomra azt a fantasztikus hangulatot, amit akkor a lesből láttam, és a szárcsák kedves családi életéről is mond valamit.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f 7,1, 1/1000, ISO 800, -0,3 EV beállításokkal készült.


Pécs, 2015. május 31.

Kócsagos reggel

Szép reggel lesz, ez már látszik, amikor hajnali négy előtt megállok a tóparton. Igyekszem, mert keleten már dereng, de egy biztos, korábban nem vagyok hajlandó kelni. Hiába van még majdhogynem sötét, szinte zsong a környék. Békák, nádirigók, nádiposzáták egyvelege szól, szóval meglehetősen hangos a vízpart. Annyira nem kell osonnom, hogy hangtalan maradjak. A zsivaj elnyomja lépéseim zaját. A lesnél az egy héttel ezelőtti állapotokhoz képest ismét változás történt. A víz tovább emelkedett. Ez jó hír, hiszen az úszó les így ismét megfelelő pozícióba került, a legjobb perspektívából leshetem a madarakat.Nagyon szépen alakul a reggel. Az égbolton nincs felhő és az ég alja is szépen vörösödik már. A vízre pedig finom pára ült, sejtelmes hangulatot kölcsönözve a látványnak. Ebbe az idilli állapotba csöppen bele egy szürke gém.

Jobbról érkezik. Óvatos lépésekkel halad a nádszegély mellett. Néha megáll, figyel. A nap hamarosan felkel. Lehet, hogy ő is erre vár. Mikor az első sugarak megszínezik a tó fölött lebegő párát, akkor sétál át a másik oldalra.

Gyönyörű a látvány. A szürke eltűnik balról, viszont jobbról újra jön valami. Hosszú nyak tűnik fel a látótérben.

Nagy kócsag ért a les elé. Próbálok nagyon óvatos lenni. Mindig az az érzésem vele kapcsolatban, hogy mindent lát azzal a szúrós szemével. :) Szerencsére a madár nyugodtan viselkedik, leköti a halászat.

A nap is fent van már, és szépen körberajzolja az előttem fel és alá sétáló madarat.

Bár a pára a nap hatására láthatóan mozgásba lendült, oszlani kezdett, azért még szépen mutatott a halászó kócsaggal.

Ahogy pedig a nap erejétől lassan végleg eltűnt a pára, a vízfelszín szépen kezdett csillogni az ellenfényben. 

A kócsag néha lecsapott a vízbe valami zsákmány után,

és minden lépéssel egyre inkább beért a direkt ellenfénybe.

Az átvilágított levelek a háttérben, a vízfelszín aranyszínű becsillanásai, és a szépen kontúrozott, halászgató nagy kócsag egyben nagyon szépen mutatott.

A kócsag, miután tollászkodott egy rövidet,

szép lassan eltávolodott a lestől.

Majd pár lépés után befordult a szomszédos öbölbe.

Hát valóban szép reggel volt, megérte az a koránkelés. :)


Pécs, 2015. május 30.