madáritató

Gondoltam, hogy eltelik némi idő, mire a madarak odaszoknak, ezért egy tesztleselkedést követően, magamat kameracsapdával helyettesítettem, így követtem nyomon az elmúlt két hónap eseményeit. A szajkók, rigók, cinegék szinte azonnal megjelentek, és kis idő elteltével más is feltűnt a kameracsapda felvételein. Május elején tudtam időt szakítani, hogy a vendéget közelebbről is megnézzem. Tudtam, hogy mire számítsak, ezért nem ért váratlanul, amikor a medence mögött, az erdő talaján feltűnt a mókus. Határozott ugrásokkal közeledett, és a következő pillanatban már ott is ült előttem a víz szélén.

Belenézett a kamerába, én meg csak mosolyogtam.

Keresett egy jó helyet magának,

ivott pár kortyot,

és már ment is dolgára. Rövid, de úgy érzem előremutató találkozás volt ez. Mindig is szerettem volna egy rendszeresen bejáró mókust az itatónál, sajnos az előző helyen ez nem történt meg. Most azonban minden jel arra mutat, hogy ez megváltozik. És persze tudjuk, hogy a mókus is madár, csak kelempászmadár. :)

amelyből szándékaim szerint néhány olyan fajt tudok majd fényképezni, amelyekhez eddig nem volt szerencsém. Március folyamán itt meg is történtek a friss előkészületek, és a hónap végére a vízszint is közel ideális szintre emelkedett.

Az új lest egy szürke gém avatta fel.

Meglátjuk mi sül ki a dologból...

Ezzel párhuzamosan természetesen jó öreg tutajomat is csatarendbe állítottam. A korábbi két szezonban a libák nyomába eredtem, de a faj keményebb diónak bizonyult, mint azt elsőre gondoltam volna. Több olyan pillanat, helyzet van még a fejemben, amit szeretnék képekbe önteni velük kapcsolatban, ezért van még teendő ezen a téren. Ám a körülmények nem engedték, hogy tutajozzak is. Némi kárpótlást a barkóscinegék nyújtottak, miközben a parton az elvesztegetett időn sopánkodtam.

Egy kis építkezés is jutott még márciusra. Új madáritatót üzemeltem be egy új helyen. Erről majd bővebben egy kicsit később. Reményeim szerint az új helyszín ad némi új lendületet is az itatós fotózáshoz. Meglátjuk...

Ritka vendég errefelé, de hát vonulás van, bármi előkerülhet. A légykapó hamar távozott, de nem hagyott egyedül. A fák közül zöld küllő kiabált hangosan, majd pár pillanat múlva előttem landolt.

Hű, nagyon megörültem neki, egy fiatal, átszineződő példány volt. Bár a jelenléte folyamatos a környéken, ritkán volt szerencsém hozzá. Sokáig előttem volt. Hol a földön keresgélt, hol az itató körüli ágakat vizsgálta át. Készült róla pár kép.

Jaj de jó volt. A küllő távozása után örömmel néztem vissza a képeket. Egy darabig úgysem történt semmi érdemleges. Csak a gyíkok futkároztak időnként a víz melletti rönkön.

Épp egy szajkó ücsörgött a medence szélén,

amikor ismerősen megzörrent az avar, és az itató melletti rönkön megjelent a mókus.

Mindössze 1,5 méterre volt, így miközben ivott, csak portréra volt lehetőség, de végeredményben elégedett voltam. :)

Szépek a délutáni fények, jól mutatnak a gömbök a madár mögött. De el is röppen, hangos szárnysuhogás után nagy madár veszi át az őszapó helyét. Örvös galamb. Nagy a kontraszt, az egyik legkisebb madár után az egyik legnagyobb, amire itt számítani lehet.

A vízhez lépve hosszasan iszik. Szomjas lehetett.

A galamb is távozott, őt seregély követte. Kortyolt párat, és már ment is.

De siet ma mindenki... Csendes várakozás következik. Jó ez is. Apró neszek az erdőből, kakukkszó a szemközti hegyoldalból, a kunyhó falán sorjázó hangyák halk sercegése. A madáritató hangulata... A kézzelfogható nyugalmat vadgerle szakítja meg. Sétálgat, nézelődik, portréra pont jó távolságban.

De hallom már, nincs egyedül. Egy másik gerle is leszállt az előbbi mellé. Totyognak, valahogy furcsán viselkednek. De hamar világossá válik a helyzet. Egymás mellé lépnek, és egyszercsak megtörténik a nász.

Micsoda pillanat volt. Egy újabb titok, aminek részese lehettem. A két madár rövid táncot lejtett,

és gyengéd mozdulatokkal kényeztette egymást.

Érződött a pillanat finomsága, a helyzet intimitása. Lenyűgöző volt. A közös pihenés,

és tollaszkodás szép levezetése volt az egésznek.

A gerlék végül elrepültek, tojó barátposzáta volt a soron következő.

Szép tükörképes kompozíció született. Akárcsak a visszatérő őszapóról. A lemenő nap fénye utat talált a friss lomb között, és a víz mellé szállt őszapó köré hullócsilkagokat varázsolt.

Ezzel a pillanattal zártam a napot. Szép volt, tán igaz sem volt... :)

Mellettem azért kerepelt a fényképező, a kolléga elkapta a fonalat. A nap már lefelé járt, mire megérkeztek a seregélyek. Őket vártam, igazi ramazulis, fröcskölős társaság.

Lássuk, mit mutatnak a szárnyak és a vízcseppek...