madáritató

szajkók,

és a folyton perlekedő csuszkák nélkül.

Galambok is beesnek időnként, a gyakoribb örvös,

és szerencsére a ritkább kék galamb is. Neki kimomdottan örültem.

Na de mint említettem, a harkályoké a főszerep, és ennek megfelelően a nagy fakopáncsok viszik a prímet. Van úgy, hogy egyszerre több is szeretne a víz mellé kerülni, és emiatt sok az összetűzés is közöttük, vagy legalábbis a fenyegetőzés.

A közép fakopáncsok is elkényeztetnek, és végre a portrék mellett egész alakos fotókra is lehetőségem nyílt.

A sztár azonban kétség kívül továbbra is a hamvas küllő. Nagyon élvezem a jelenlétét, és szerencsére a madár sem fukarkodik, nekem csak ki kell használni a lehetőséget.

és szinte mindig volt egy-két csuszka is, ami előttem produkálta magát.

Gyorsak, mint a villám, és hát azok az akrobatikus mutatványok, nem is értem, hogy csinálja.

A madársereget rendre szétugrasztotta egy-egy beeső szajkó,

és nagy fakopáncs.

Ráérősen ittak, nézelődtek, nem úgy mint a közép fakopáncs. Néha egy gyors berepülés, pár korty az oldalsó farönkökről lenyúlva, semmi pózolás a fotósnak. Borzasztó egy fotóalany. :)

A szintén csak egy kortyra beugró énekes rigó legalább megvárta, míg egy tisztességes habituskép készül róla az őszülő falevelek között.

A les körül ténfergő szürke légykapóval könnyebb dolgom volt. A les melletti kis fákon ücsörögve vadászott a víz körül repdeső rovarokra,

és mikor volt egy kis szünet a víz mellett, a mohapárnákon is szépen mutatta magát.

Meglepetésvendég volt viszont egy kormos légykapó tojó, ritka fotószsákmány számomra. Szerény megjelenésű, de örültem neki nagyon.

Szóval a délelőtti órák elég mozgalmasan teltek, azonban tudtam, hogy mi történik délutánonként, ezért azt is meg kellett tapasztalnom. Míg délelőtt inkább a kismadarak voltak túlsúlyban, addig a délután egyértelműen a harkályoké volt. Nagy fakopáncsok váltották egymást rendes időközönként. Állva,

lógva,

közel,

és távol egyaránt.

A közép fakopáncsok úgy látszik délután sem közreműködőbbek, de portrét azért engedtek. Ez is valami. :)

Na de az itató sztárja egyértelműen a hamvas küllő lett.

Régóta vártam már a személyes találkozót, hát most megtörtént duplán is. Egyszerre kettő is ott volt előttem.

Nem is kell mondanom, a fényképező azonnal dalolni kezdett. Portrék,

és egész alakos fotók is készültek.

Hát nem tudom hány kocka készült hirtelen, de az biztos, hogy a hamvas küllőről készült fotóim száma hirtelen megnőtt. :)

Olyan ez mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. :) Volt még más is. Jöttek cinegék,

csuszka,

fekete rigó,

és persze az elmaradhatatlan szajkó.

Hamar elröppent az idő, jó volt. Jövök még, ez biztos...

én meg élveztem a közelségüket. Még egy hangulatvideó is belefért a fotók mellé.

Annyiszor jöttek kisebb csapatokban, hogy szinte uralták a madáritatót. A bereppenő erdei pinty nem is kapott helyet mellettük, csak egy portré erejéig maradt. Mondtam már, hogy szeretem a madárportrékat? :)

A csuszka és a cinegék persze nem ilyen félénkek, helyet kértek maguknak a víz mellett.

Az egyik kékség csatakosra fürödte magát, nem tudtam megállni, róla is készült egy rövid hangulatvideó.

Sőt, egy jobb pillanatot nem is olyan egyszerű elkapni vele.

Na de néha nem árt a változatosság, a sok cinege közt üdítően hat a beröppenő fenyőpinty.

Egyelőre sajnos másról nem tudok beszámolni, pedig lenne miről. Talán majd legközelebb...

Az előjelek ígéretesnek bizonyultak, és természetesen a próbafotózás is megtörtént.

Jó érzés volt ismét a leskunyhó homályából figyelni az inni, fürdeni érkező madarakat,

még akkor is, ha eddig csak cinegék kerültek lencsevégre.

Gondoltam, hogy eltelik némi idő, mire a madarak odaszoknak, ezért egy tesztleselkedést követően, magamat kameracsapdával helyettesítettem, így követtem nyomon az elmúlt két hónap eseményeit. A szajkók, rigók, cinegék szinte azonnal megjelentek, és kis idő elteltével más is feltűnt a kameracsapda felvételein. Május elején tudtam időt szakítani, hogy a vendéget közelebbről is megnézzem. Tudtam, hogy mire számítsak, ezért nem ért váratlanul, amikor a medence mögött, az erdő talaján feltűnt a mókus. Határozott ugrásokkal közeledett, és a következő pillanatban már ott is ült előttem a víz szélén.

Belenézett a kamerába, én meg csak mosolyogtam.

Keresett egy jó helyet magának,

ivott pár kortyot,

és már ment is dolgára. Rövid, de úgy érzem előremutató találkozás volt ez. Mindig is szerettem volna egy rendszeresen bejáró mókust az itatónál, sajnos az előző helyen ez nem történt meg. Most azonban minden jel arra mutat, hogy ez megváltozik. És persze tudjuk, hogy a mókus is madár, csak kelempászmadár. :)

amelyből szándékaim szerint néhány olyan fajt tudok majd fényképezni, amelyekhez eddig nem volt szerencsém. Március folyamán itt meg is történtek a friss előkészületek, és a hónap végére a vízszint is közel ideális szintre emelkedett.

Az új lest egy szürke gém avatta fel.

Meglátjuk mi sül ki a dologból...

Ezzel párhuzamosan természetesen jó öreg tutajomat is csatarendbe állítottam. A korábbi két szezonban a libák nyomába eredtem, de a faj keményebb diónak bizonyult, mint azt elsőre gondoltam volna. Több olyan pillanat, helyzet van még a fejemben, amit szeretnék képekbe önteni velük kapcsolatban, ezért van még teendő ezen a téren. Ám a körülmények nem engedték, hogy tutajozzak is. Némi kárpótlást a barkóscinegék nyújtottak, miközben a parton az elvesztegetett időn sopánkodtam.

Egy kis építkezés is jutott még márciusra. Új madáritatót üzemeltem be egy új helyen. Erről majd bővebben egy kicsit később. Reményeim szerint az új helyszín ad némi új lendületet is az itatós fotózáshoz. Meglátjuk...