madáritató

Új faj az itatón

Immár hatodik éve, hogy a madáritató rabul ejtett. Tulajdonképpen ennyi ideje nem száradt ki a medence. És mivel ennyi eső azért nem esik ezen a tájékon, sejthető, hogy mennyi vizet hordtam ki az elmúlt évek alatt. Hogy mi ösztönöz? És miért töltöm meg újra és újra a vizeskannákat? Az egyik ok a madarak közelsége utáni érthetetlen vonzalmam, és az az utánozhatatlan hangulat, amit már többször megfogalmaztam az itatós lessel kapcsolatban. És időről-időre egy-egy új faj feltűnése is lendületet ad. Most is így jártam. Sok faj megfordult már az itatón, és nagyon sok van, amit mindig látok, hallok a környéken, de még nem volt hozzájuk szerencsém. Ilyenek voltak a seregélyek is. Rendszeresen költenek az öreg cserfák odúiban, de valahogy eddig nem találkoztunk. A legutóbbi les alkalmával ezen sikerült változtatni. Minden jel nélkül egyszer csak leszállt az itató melletti bokorra, majd rövid körültekintés után már a víz mellett volt.

Aki nem ismeri nem is tudja, hogy milyen szép madár a seregély. Nászruhás tollazata ezer színben játszik. Sokat nem tudtam benne gyönyörködni, mert csőrével egyből a vízbe csapott.

Majd önfeledt fürdőzésbe kezdett. A vízcseppek ezerszám repültek szanaszét. A fény kicsit rá is segített a látványra, az árnyékos háttér még jobban kiemelte a fröccsenéseket.

Pár percig csapkodta a madár a vizet, aztán el is repült. Biztos sok a dolga. Náluk ilyenkor a fiókanevelés időszaka van.

A seregélyen kívül egy szép vadgerle is meglátogatott. Számítottam rá, sokáig búgott a les fölött, mielőtt leszállt volna.

http://volgyisandor.extra.hu/node/1486

Gyönyörű megvilágításban volt. Szinte kínálta magát a tükörképes kompozíció. Amit persze sikeresen el is rontottam. :)

A leskelődés végére még egy szajkó is jutott. Ő sem volt rest, és fürdött egy nagyot.


Pécs, 2014. május 9.

Fészekrakás

Egy évvel ezelőtt az itatónál feltűnt, hogy a dekorációként használt moha eltünedezett. Hamar fény derült akkor a dologra, fekete rigó vitte alapanyag gyanánt készülő fészkéhez. Akkor nem sok jó képet tudtam készíteni erről az érdekes viselkedésről. Idén viszont jó előre készültem a dologra, és viszonylag sok  mohát tettem ki már hetekkel ezelőtt az itató köré, hogy mire elkezdődik a fészekrakás ideje, a rigók már a helyszínen találják. Legutóbbi ellenőrzés alkalmával már láttam, hogy valami elkezdődött ezen a téren, itt volt tehát az ideje egy kis leskelődésnek. Kellemes tavaszi hangulat van már az erdőben. Friss zöld színek, madárének. Jó ilyenkor kicsit elbújni a lesben és nézelődni, hallgatózni. Akaratlanul is számolom a környéken éneklő madarakat. Erdei pinty, csilp-csalp füzike, barátka szólnak. A füttykoncert közepette rigó riasztását hallom a közelből. Majd az itató szélén meg is jelenik egy tojó madár.

Aha, megvagy! Nem sokat teketóriázik, forgolódik picit, vizsgálja  a mohát, majd nekiáll, és elkezdi tépni, ráncigálni.

Heves mozdulatokkal szaggat ki belőle nagy darabokat, néha az egyensúlyát is elveszti, annyira dolgozik.

Aztán, mikor már több nem fér a csőrébe, elrepül.

Néhány perc múlva azonban újra jön, és kezdődik a cibálás, ráncigálás, míg ismét tele csőrrel repül el ugyanabba az irányba.

Sokszor visszatér, van lehetőség, hogy több kompozíciót is kipróbáljak. Mókásan fest, ahogy megtömött csőrrel igyekszik még egy kis mohát felszedni.

Bár a tojó egyedül dolgozik, rigóéknál ez így szokás, a hím mindenhova követte. Többször csak a les fölötti fa ágára ült, onnan nézte, hogy a tojó mit csinál, de volt, hogy le is szállt a mohalelőhely mellé, amíg párja megtömte a csőrét egy újabb adaggal. Majd együtt repültek el a készülő fészek felé.

Amíg rigóék fordultak egyet, és az itató felszabadult, a közelben éneklő barátka is leszállt, bár ő nem moháért, hanem, hogy igyon egyet.

És a szomszéd bokrosban éneklő vörösbegy is megmutatta magát egy rövid időre.

Szóval zajlik az élet az itató körül, megtelik az erdő élettel, mindenki teszi a dolgát annak rendje és módja szerint. Sőt a távolból megszólalt az idei év első kakukkja is...


Pécs, 2014. április 4.

Áprilisi tréfa?

Két héttel ezelőtt jártam utoljára a madáritatónál, ideje volt már vizet vinni, és körülnézni, hogy minden rendben van-e a les körül. Ezért a napi tennivalók mellett tettem egy kis kitérőt. A helyszínre érve nagy meglepetés fogadott. Mióta itatózok, sok mindent találtam már a vízben. Rengeteg tollat, elpusztult rovarokat, békapetét, hűsölő erdei siklót, miegymást. De a mai meglepetésre egyáltalán nem számítottam. A medence közepén egy gímszarvas hullajtott agancsa meredezett. Elsőre nem is hittem a szememnek,
áprilisi tréfa? :) De nem. Ott volt. Egykori gazdája minden bizonnyal itt oltotta szomját...


Pécs, 2014. április 1.

Szezonnyitó madáritató

A téli fotós projektek tragikus hirtelenséggel szakadtak félbe. A február második felében tapasztalt meleg az etetőhelyek elnéptelenedését okozta, a fotózás hirtelen okafogyottá vált. Nem volt mit tenni, a leseket elbontottam, és nekiláttam, hogy a nálam parkoló madárodúkat is kihelyezzem az előre eltervezett módon. A pár évvel ezelőtt elindított búbos cinege telepítő projekt következő állomásaként, a Mecsek egy alkalmasnak látszó lucfenyvesében létrehoztam a második odútelepet, mellyel a szándékom az, hogy nyomába eredjek a fajnak, vajon a Mecsek más pontjain is előfordul-e?

Gyakorlatilag a szabadidőm ezekkel a munkákkal el is telt. Fotózásra csak a tavaszi virágok miatt tudtam időt szakítani, amikbe jártamban-keltemben belebotlottam. Nagyon hiányzott már valami madaras téma. Tehát adta magát a dolog, egy kis időt el kellett tölteni a madáritatónál. Sokra nem számítottam, mert az eddigi tapasztalatok alapján a március nem túl termékeny ezen a téren, de egy kis csendes leselkedés mindig jól jön. A madáritató elválaszthatatlan tartozékai a molnárpoloskák. Amint kitavaszodik, egyből megjelennek a vízen, és egész évben ott rohangálnak. Most is így volt. Egymást kergették, és néha komoly válldobással fűszerezett birkózást is bemutattak.

Ugyanilyen állandó vendégek a gyíkok. Eddig csak fali gyíkokkal találkoztam itt, akik a kunyhót és a medence környékét is birtokolták. Ám most feltűnt egy zöld gyík is. Komótosan sétált a víz mellé, ivott, picit napozott, majd elment.

Van élet az itató körül ez kétségtelen. De azért mégis csak madáritató. Ezt a tényt egy szajkó erősítette meg. Hirtelen jött. Ivott pár kortyot. Elég közel volt, így néhány portrét tudtam róla készíteni.

Majd utána felült a les fölötti fára, és elkezdett énekelni. Aki csak a szajkó recsegő kiáltását ismeri, nem tudja micsoda hangszer rejtőzik ennek a madárnak a torkában. Szenzációs hangutánzó. A mindenféle énekes hangjaiból álló hangicsálásba ezúttal a darvak krúgatása, és a nagy lilikek hangja is belekerült. Biztosan akkor hallotta, mikor az erdő fölött húztak el. Ezzel a hangegyveleggel kezdődött a hatodik itatós szezon.


Pécs, 2014. március 15.

Másfél óra

Úgy alakult, hogy adódott másfél óra szabadidőm délidőben. És mivel a madáritató környékén jártam, gondoltam beülök, megnézem milyen mozgás van. Azt sejtettem, hogy lesz madár, de arra azért nem számítottam, hogy szinte megállás nélkül telik majd el az a másfél óra. Rögtön izgalmakkal kezdődött a dolog. Alighogy beültem, a les fölül tengelicek csicsergő hangja hallatszott. De jó lenne, ha leszállnának! Így is lett. Kisvártatva már a víz mellett nézelődtek.

Örültem nekik nagyon, ritkán sikerül őket lencse végre kapni. Most meg egyszerre többen is érkeztek.

Szépen pózoltak a fényképezőnek, mielőtt a vízhez szálltak.

A tengelicekkel zöldikék is érkeztek. Tojók, hímek vegyesen.

Miután az itató melletti bokron ülve meggyőződtek a hely biztonságáról, mindannyian leszálltak a víz mellé inni.

A szürke színezetű tojók nem annyira feltűnőek, de a hímek, szép fényekben, gyönyörű látványt nyújtanak. A víz tükröződése pedig csak fokozta mindezt.

A pintycsapatok távozása után megindult a szokásos cinegesereg. Széncinegék jöttek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Nagyon mókás látvány, amikor ülnek a vízben, és minden tollukat eláztatva élvezik a fürdőt.

A széncinegék között feltűnt egy barátcinege is. Örültem, hogy tudtam pár jó képet készíteni róla, igazi örökmozgó.

Nehéz elkapni azt a rövid pillanatot, amíg megáll. Szerencsére a víz mellett is elidőzött egy picit.

Nem maradhattak el a kék cinegék sem. Nagyon szeretem őket, gyönyörű madarak.

Viszont, ha többen kerülnek egymás mellé, igazi méregzsákká változnak. Ha az egyik túl közel kerül a másikhoz, egyből rendre utasítják egymást.

A cinegék forgatagában megjelent egy vörösbegy is. Szolidan várakozott a szomszédos bokorban, amíg akadt egy üres hely, majd ő is felugrott az itató szélére.

Pózolt egy darabig, szépen mutatta magát.

Aztán ő is beállt a fürdőzők sorába.

Szaporán csapkodta a vizet a szárnyaival, öröm volt nézni, ahogy fürdött.

Miközben a vörösbegy fürdött, vörös szín ütötte meg a szemem. Az itató mögött, az erdőszéli gazosban valami bujkált. Fácánkakas! Sokszor láttam már az elmúlt években. Az erdő szélén alig látható csapáson többször közlekedett már, hol tyúkot kísérve, hol egyedül. Jobbról feltűnt, szép óvatosan átballagot a gazosban, és a bal szélen eltűnt a szemem elől. Jól van, ezt a jelenetet már sokszor átéltem. Viszont pár perc múlva a tisztás bal oldalán megjelent megint. Na, mi van? Nyújtogatta a nyakát, nézelődött, és elindult vissza, most a tisztás jobb széle felé. Be is váltott az erdőbe. Újabb pár perc múlva zörgést hallok a kunyhó mellett. Próbálok kilesni, a les deszkái között,  nini, itt a fácán. Közvetlenül a kunyhó mellett kotor a földön. Mit akar ez a madár? Elindul a kunyhó mellett, el is vesztem szem elől, a deszkák közötti vékony résen már nem látom, de hallom, ahogy elsétál az itató mellett. Feszült csendben várom, mi is fog történni, gondolatban már sokszor lejátszódott bennem, hátha most a valóságban is átélhetem! És igen! Az itató mögött megjelenik egy fej.

Micsoda tekintet! Szinte süt belőle az intelligencia. Hiába, tyúkféle. :) Az itató vége kb 50 cm-rel van a föld fölött. Viszont az itató építésekor készítettem egy feljárót is a medence teljes szélességében, hogy egyéb lábas jószág is tudja használni az itatót. Egyfajta rámpa vezet fel a vízhez, amin most a fácán szépen felsétált. Nyugodtan viselkedett, minden idegesség nélkül egészen a vízig lépdelt. Látszott, hogy nem először jár itt.

Mekkora madár! Nem is tudtam vele mit kezdeni, illetve fotóztam, ahogy tudtam. Nagyon régóta vártam rá. A fácán meg szépen körülnézett a kis emelvényről.

Mivel mindent rendben talált, szépen elkezdett kortyolni.

A madáritató persze nem a legideálisabb egy ekkora madár fotózására, de én nagyon örültem neki, régi kívánságom teljesült, ezért nagy örömmel fényképeztem.

Miután ivott pár kortyot, szép komótosan, ahogy jött, lesétált az itató mellől. Én meg alig tértem magamhoz. A nagy örömködés közepette ránézek az órámra, mennem kell lassan. Készülődök is, amikor ismerős cserregés hallatszik a közelből. Figyelek feszülten, ismét bekapcsolom a fényképezőt, mert őszapókat jelez a hang. Hátha meg lehet koronázni még ezt a napot! A víz mellé ugyan nem, de az egyik beszállóágon egy pillanatra megjelent az egyik madár a csapatból. Pont annyi ideig, hogy egy kép elkészülhessen.

Az idő lejárt, mennem kell. Micsoda másfél óra volt! Ha nem lenne a bizonyíték a memóriakártyán, talán el sem hinném! :)


Pécs, 2014. január 15.

Szajkók és verebek

A január eleji itatós élmény nem hagyott nyugodni, így ismét az itatós lesben találtam magam. Egy-egy sikeres fotózás érzését újra átélni, jó kis motiváció. Ez alkalommal azonban gondosabb voltam, és a medencét színültig töltöttem. Jöhet most már kicsi és nagy, nem kell kompromisszumot kötni a fotózásban. Eleinte meglehetősen gyér forgalom volt, egy-egy cinege mutatta csak magát.

Szélcsend volt, a rezzenéstelen vízfelület gyönyörű tükörképet produkált.

Megérkezett a múltkori tojó nagy fakopáncs is. Sajátos módját választja az ivásnak, az itató szélét képező rönkön leoldalaz, és úgy iszik.

Hosszabb üresjárat következett, majd zörren a les fölötti cserfa ága, az ágakon maradt száraz levelek jelzik, hogy valami érkezett. Nem lepődöm meg, szajkó száll le a víz mellé.

Óvatos, a környéket kémleli, hosszan vár, majd a harkályhoz hasonlóan a rönkön lehajolva iszik.

Gyorsan el is repült. Ezzel azonban kezdetét vette a cirkusz. Szajkók érkeztek egymás után, kettesével, hármasával, vagy csak egyedül. Egymást váltották a víz mellett. Először csak a víz körül ugráltak, próbálgatták a helyeket.

Majd az egyik, egy megfelelőnek látszó helyen bemerészkedett a vízbe.

Olyan fürdést rendezett, hogy öröm volt nézni.

Utána az összes szajkó hatalmas pancsolást csapott. A végére talán tizenötöt számoltam, bár egy idő után elvesztettem a fonalat. :) Mindenesetre győztem fotózni a sok fröcskölős jelenetet. Nincs mókásabb látvány, mint egy fürdőző szajkó.

Az óvatos, messziről riasztó madár pajkos játékossággal veti bele magát a vízbe, fejével, szárnyával csapkod, fröcsköl.

Látható élvezettel nedvesíti be minden tollát, bár a víz biztosan nem volt több pár fokosnál.

A legtöbb madár oldalt helyezkedett el, viszont az egyik velem szemben kezdett neki a pancsolásnak. Egészen különleges látványt nyújtott.

Nagyszerű pillanatok voltak. A fényképező nem győzte a sok exponálást, én meg alig bírtam kivárni, mire egy-egy sorozat a kártyára íródott. A szajkók keltette ramazuli csak fokozódott, amint megjelentek a mezei verebek. Először ők is óvatosan közeledtek.

Majd megmutatkozott az igazi verébpolitika. Szinte megszállták az itatót és a környékét. Ötvenre saccoltam a számukat, de lehet, kicsit alábecsültem.

Az is baj, ha nincs madár, de az is baj, ha sok a madár. :) Nem tudtam hogyan komponálni a képeket, egymás hegyén-hátán igyekeztek a víz mellé férkőzni. Lökdösődtek, perlekedtek, és persze ezt mind villámgyorsan.

Nagyon észnél kellett lennem, hogy ne legyen kilógó, vagy éppen belógó alkatrész, és minden madár éles legyen, és a tükörkép is ép legyen. Persze ez gyakorlatilag egy esetben sem sikerült.

Észrevettem egy szép csoport jelenetet, mire ráfordultam a fényképezővel, már szét is oszlott a bagázs. Hatalmas volt a pörgés. Ide-oda kapkodtam, amikor valami villant a tömegben.

Hoppá, jól láttam? Mintha világos veréb lett volna. El is tűnt a szemem elől a nagy forgatagban, de pár másodperc múlva ismét megláttam, és tiszta környezetben is le tudtam fotózni.

A madaraknál elég gyakran előfordul, főleg a nagy egyedszámú populációkban, hogy valamilyen színképzési vagy lerakódási hiba miatt a standardtól eltérő színezet alakul ki a tollazatban. Így előfordulnak extrém sötét, vagy gyakrabban világosabb színű madarak. Egy ilyen egyed volt a vendégem ezen a szép napon.


Pécs, 2014. január 8.

Téli madáritató

Január van, az év leghidegebb hónapja. Vagy mégsem? Ebben az enyhe, már-már tavaszias időben gondoltam egyet, és a madáretető helyett az itatót vettem célba. Hátha hoz valami érdekeset az év első fotózása. A szitáló eső majdnem kedvemet szegte, de ha már elindultam, legalább megnézem, minden rendben van-e a lesekkel. Meg bíztam abban is, ami már többször is bebizonyosodott, hogy fenn a Mecsekben sokszor egészen más idő van, mint a hegylábi részeken. Szerencsére most is így volt. Mire a madáritatóhoz értem, már oszladoztak a felhők. Időnként a nap is kibukkant már. Az ősz óta nem igen foglalkoztam az itatóval, meg a tél elején huzamosabb időre be is fagyott. A vízpótlás hiánya miatt a vízszint már nem volt ideális a fotózáshoz, vagy száz liternyi biztosan hiányzott belőle. De mindegy is, tél van, úgysem lesz nagy mozgás. Mire elrendeztem a terepet, és bebújtam a kunyhóba, egészen vidám idő kerekedett, valahogy nekem is jó kedvem lett. Szeretek a madáritató mellett leselkedni, erre időről-időre rádöbbenek, ha huzamosabb ideig nem járok itt. Van egy hangulata, amit nem lehet megunni. Be is vackoltam, de előtte kitessékeltem pár pókot, hogy rendesen elférjek. A les ablakáról még el sem tűnt a pára, amikor szárnysuhogást hallottam a közelből, és a víz mellett megjelent egy vörösbegy. Körbeugrállta a vizet, majd el is szállt.

Na kép nélkül már nem megyek haza. Az erdőből érdes cserregés hallatszik. Ökörszem jár a közelben. A hang egyre közelebbről jött, a következő pillanatban már ott is állt előttem. Délceg tartású apró madár. Még jó, hogy "szólt" előre, így fel tudtam készülni. És ki tudtam használni azt a pár pillanatnyi időt, amíg megállt körülnézni az itató szélén. Másként nem sok esélyem lett volna az éles képre.

Villámgyorsan be is ugrott a víz mellé. Ej de kár, hogy nem töltöttem fel a medencét! A pici madárka szinte elveszik az itató "magas" partja mellett.

Az ökörszem vidám fürdőzésbe kezdett. Perceken keresztül csapkodta a vizet, szinte minden tolla elázott. A végén még egy csatakos képet sikerült elkapnom róla, aztán már ment is.

Még az ökörszem távolodó cserregését hallgattam, amikor szajkó huppant le az itató szélére. De a kunyhóhoz közelebbi részére, alig lehetett 50-60 cm-re. Micsoda portré lehetőség.

Óvatosan kattintgattam, a madár fel se vette. Alaposan körbefényképeztem.

A szajkó nem maradt sokáig egyedül, a medence másik oldalára megérkezett a haverja. Szintén portré távolságban. Ez ám a luxus, még válogathattam is, melyiket fotózzam.

Portré fürdés előtt, és portré fürdés után.

A szajkókat cinegék váltották. Kisebb-nagyobb csapatokban, hullámszerűen érkeztek.

Több széncinege is fürdött egy időben, nagy volt a csobogás, fröcskölés.

Időnként egy-egy mezei veréb is csatlakozott hozzájuk.

Már délutánra járt az idő, a fényviszonyok is egyre szebbek lettek, ahogy a hátteret megvilágította a nap. Ebben a szép fényjátékban jöttek a kék cinegék.

Egymás után többen is. Az egyre jobban izzó háttér előtt nagyon szép látványt nyújtottak.

A cinegéket fekete rigó rebbentette szét. Egy szép hím érkezett. A fotózás hevében fel sem tűnt, hogy bal lába hibás. A fotók feldolgozásakor vettem csak észre. De láthatóan ez nem okozott neki nagy problémát, jó kondiban volt.

A rigó után újabb és újabb cinege csapatok érkeztek. Nagy volt a jövés menés, amibe egy tojó nagy fakopáncs is belecsöppent

Lassan indulnom kellett már. Elégedett voltam. De még egy meglepetést kaptam a nap végére. Az itató sarkába kis madár szállt le. Mint a villám, a víz mellett termett, ivott három kortyot, és mer el is tűnt. A fényképező ötször kattant. Három fotó lett éles. Egy tojó csíz volt a röpke vendég. Szép koronája a napnak.

Micsoda pörgés volt! Hány üres napot ültem már végig a nyári melegekben, most pedig a tél közepén majdnem megtelt a memóriakártya. Jó tanulság volt. Télen is vizet a madaraknak! :)


Pécs, 2014. január 3.

Ősz az itatónál

Itatós hangulatban voltam. Szépen sütött a nap, jól esne pár órát az itató melletti kunyhóban elbújva leskelődni. Így is lett. Kellemes délutáni időben érkeztem. Némelyik fán már szépen sárgulnak a levelek, a medence vízében is úszkált már pár lehullott levél. Szeretem ezt az időszakot. Túlzott elvárásaim nem is voltak, csak pár óra csendes lesre vágytam. Ehhez képest nem unatkoztam. Folyamatos madármozgás volt körülöttem. Az alaphangulatot a sorra feltűnő cinege csapatok adták meg. A bandázva megjelenő széncinegék vígan fürödtek a vízben. És jobbra-balra dobálták az itató szélére lehullott leveleket.

Közéjük kék cinegék is vegyültek. Teketóriázás nélkül csobbantak a vízbe.

Néha egy barátcinege is megjelent. Ő azért idegesebb madár. tízszer is meggondolta, mielőtt leszállt a víz mellé.

A cinege csapatokat őszapók kísérték. Sajnos nem szálltak a látóterembe. Mint ahogy az a tüzesfejű királyka sem, ami a szomszédos bokorban mozgott. A szívverésem egyből szaporább lett, amint megláttam. Ritka fotós zsákmány, nagyon örültem volna neki. Sajnos ő nem így gondolta. De jött a vörösbegy. Többször is pózolt a kamera előtt.

A napot végül két szajkó zárta. Mielőtt leszálltak volna a vízhez, felültek az itató feletti ágra. Kellems lágy fényekben a már színesedő erdő előtt szép látvány volt.

Aztán persze ők is rendre csatakosra fürödték magukat.

Jó kis délután volt.


Pécs, 2013. október 13.

Őszköszöntő tüzijáték

A gerlés hajnal után nem sokkal ismét a madáritatónál találtam magam. Még élénken emlékszem az egy évvel ezelőtti szeptemberi forgatagra, jó lenne, ha az idén is megismétlődne. Éppen ezért, kihasználva a szép ősz eleji napsütést, ismét madáritatós fotózást terveztem. A gerlék mellett ez alkalommal örvös galamb is látogatta az itatót. A nagy termetű madár csattogó szárnycsapásai már előre jelezték érkezését. Nagyot dobbantott a víz mellett. Az alapvetően kis testű madarak fotózása berendezett környezetben nem volt egyszerű képbe komponálni. Viszont csak otthon derült ki, hogy ez milyen érdekesen is sikeredett. A galamb mögött szép fényjáték került a fotóra, mely tűzijátékra emlékeztető formáival tette különlegessé ezt a találkozást. 


Pécs, 2013. szeptember 5.

Egy kis hangulat

Számomra mindig is fontos volt, hogy a fotózásaimat élményszerűen éljem meg. Amikor beülök a lesbe, egy más világba kerülök. Egyből más dolgok lesznek fontosak, a fény játéka, a hangok, a természet rezdülései. Az ember átszellemül, és a les körüli történések hangulattá olvadnak össze. Estefelé érkezem az itatóhoz. A lenyugvó nap a vizet már nem világítja meg, de a  háttérben érdekes fényjáték bontakozik ki. A száradó, és a még zöld levelek foltos hatását csak erősíti a még odaeső napsütés. A gyenge szél okozta mozgás miatt szinte játszanak a levelek. A folyamatosan változó háttér elé hosszú szederág hajlik be. Az ág hirtelen megmozdul, valami ráül. Pici, barna madár. Fiatal vörösbegy. Lassan kioldalaz a tüskés ágon, pont a háttérben zajló fényjáték elé. Nézelődik, szemez az itatóval. Leszállni ugyan nem mer, de sebaj, kattan a fényképező. Ezen a napon ez volt az a pillanat, amit hangulatként haza hoztam.


Pécs, 2013. augusztus 20.