madáritató

Márpedig ilyen madár nincs is

Kedvenc fenyvesembe vezetett az utam, még szeptember közepén, hogy az odútelepen még elmaradt tisztítást elvégezzem. A költési szezon után az odúkból a fészekanyagot illik eltávolítani, hogy ne adjunk lehetőséget az élősködőknek, parazitáknak az áttelelésre. Nem volt nagy munka, és legalább kicsit madarásztam is. A vastag mohával borított talajon hangtalan a járás, szinte minden apró neszt meghallani. Meg-megállva, lassan haladva figyelgettem a fenyőkön mozgó madarakat. Egy helyen, a fák teteje felől furcsa zaj hallatszott. Apró recsegések, roppanások, lehulló tobozpikkelyek alig hallható neszezése. Nem sokat kellett keresgélni a hang forrását. Az egyik fenyő csúcsán, a csüngő tobozokon 3 madár lógott, és a tobozokat bontogatták. Mielőtt megpillantottam őket, már tudtam kikhez van szerencsém. A magashegységek fenyveseinek madarai, a keresztcsőrűek táplálkoztak felettem. Sok évnyi madarászás alatt csak néhány esetben találkoztam velük, de ilyen közelről, pár méterről, még soha nem tudtam megfigyelni őket. Nagy élmény volt! A kíváncsiság persze pár nap múlva ismét a helyszínre vitt, és csodák-csodája, 15 keresztcsőrűt számoltam. A feladat adott volt, le kell fotózni ezt a hihetetlen csőrszerkezettel ellátott madarat. Na igen, de hogyan?! A keresztcsőrűek fent táplálkoznak a fák csúcsán, én meg nem tudok repülni. Valamit tenni kell! A megoldás a madár életmódjából fakad. A keresztcsőrű szinte kizárólag fenyőmaggal táplálkozik. A fenyőmag meg sok vizet kíván, ezért ezek a madarak sokat, napjában többször isznak. Ezt a tényt próbáltam kihasználni, és másnap már állt egy mobil madáritató az erdőben. Igaz, hogy az időjárás esősre fordult, de lesz ami lesz, egy próbát megér.

Egy hét szoktatási idő után, nagy várakozással telve tettem próbát. És nem hiába. A jutalom keresztcsőrű fotó lett. A határozó könyvek oldalain már megcsodált, egészen elképesztő csőrszerkezetet most teljes valójában láthattam, megbizonyosodva arról, hogy márpedig ilyen madár mégis van!


Pécs, 2012. október 9.

A hónap képe - 2012. szeptember

Fiatal hamvas küllő - 2012. szeptember, Mecsek

A szeptemberi madáritatós történések minden várakozásomat felülmúlták. Rengeteg madár látogatta meg a víznyerő helyet, hogy a gyilkos aszályban szomját oltsa. Még az oly ritkán fotózható hamvas küllő is megjelent néhány alkalommal. A hónap képe is ezt a szerény, ám mégis nagyon szép harkályt ábrázolja, amint a mohás fatörzsön megpihen. Madarász élménynek sem utolsó a hamvas küllőt ilyen közelről megfigyelni, a fotózása pedig külön öröm volt számomra.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6/7, 1/125, ISO 200 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. október 4.

A farkatlan meg a rigók

A napokban ismét új vendéget köszönthettem a madáritatónál. Egy rövid látogatás során erdei pityerrel találkoztam. Mivel csak pár képet engedett, szerettem volna még esélyt adni neki. Így pár nap múlva ismét rápróbáltam. Persze az lenne a furcsa, ha minden úgy történne, ahogy szeretném. Az erdei pityer ezúttal nem mutattam magát.

A pici felfrissülést hozó eső visszavetett valamennyit az itató forgalmán, de türelmes várakozással azért akad még látni és fotózni való. A cinegék továbbra is kitartanak. A riadozó népség folyamatos mozgásban van. Minden csekély riasztásra elrebbennek a sűrű bokrokba.

Bizonyára nem hiába. A karvaly jelenléte miatt nem a legbiztonságosabb hely számukra az itató. Ezt bizonyítja ez a farkát vesztett madár is. A faroktollak nélküli, furcsa testalkatú széncinege, talán éppen menekülés közben adta fontos testrészét a kis ragadozónak.

Úgy tűnik, hogy az örvös galamb is állandó vendég lett. Hangos szárnysuhogásáról már messziről felismerni. Nagy termete miatt viszont gondban vagyok. Nehéz szépen képbe komponálni a kisebb termetű madaraknak kialakított környezetben.

A nagy tömeget mostanság a rigók jelentik. Néhány énekes rigó mellett, zömében fekete rigók érkeznek.

Hangos ricsajozással ülnek fel az itató melletti fára, bokorra, mielőtt leszállnának a víz mellé. Főleg a hímek hangoskodnak, sőt el is kergetik egymást a jónak számító ivóhelyekről.

 

A tojók valamivel nyugodtabban viselkednek. Minden ricsaj nélkül ugrálnak a vízhez.

Viszont majd mindegyik rigó elvégzi ugyanazt a szertartást, mielőtt inna, vagy fürdene. A medence szélére érve felöklendeznek egy nagy magot, és nemes egyszerűséggel a vízbe köpik. A közeli galagonyásból jöhetnek, ahol a bogyókat eszik. A galagonya magja viszonylag nagy, és a rigók nem tudjál megemészteni. Nem kínlódnak vele, inkább felöklendezik azt.


Pécs, 2012. szeptember 22.

Hamvas küllő

A nagy testű harkályok mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Sok madarász élmény fűz a fekete harkályhoz, a hamvas és a zöld küllőhöz. A három faj közül azonban a legritkábban a hamvas küllővel találkoztam. Tavasszal zeng az erdő a harkályok kiáltozásától. Általában csak ilyenkor, a hangja után bukkantam a nyomára. Persze a fotózás gondolata is már sokszor megfogant bennem, de a hamvas küllő nem egy könnyű faj ebből a szempontból. Ezért is örültem nagyon, mikor a legutóbbi itatós fotózás alkalmával már készült pár kép róla. Csak reméltem, hogy lesz még alkalom az ismétlésre. Így lett. Úgy tűnik, hogy a rendszeresen bejáró zöld küllők mellé immáron a hamvas küllő is csatlakozott. Megint szerencsém volt hozzá.

Ők is felfedezték maguknak a madáritatót. Két példány is beszállt, egymás után. Ebben a dologban is a madáritató hozta meg az első eredményeket.

 

A hamvas küllők távozása után még egy meglepetés ért. Hangos szárnysuhogással, nehéz huppanással, nagy madár érkezett a víz mellé. Örvös galamb. Hihetetlen nagy madár. Hirtelen nem is tudtam vele mit kezdeni.

Hosszasan ivott, mielőtt távozott. Új faj volt a fotós listámon.

A küllőkön és a galambon kívül rengeteg fekete rigó jött az itatóhoz. Fiatal, öreg, hím, tojó, mindenféle eloszlásban. Legalább 25 példányt számoltam. Némelyik hosszasan üldögélt a hűsítő vízben.

Apró énekes madár alig volt. A sok rigó egymást érte a medence mellett, nem nagyon engedtek be kisebb madarat. Egy kék cinege viszont nem törődve velük, egyenesen a víz közepében landolt. Tollait felborzolva hűtötte magát, majd egy nagyot fürdött.


Pécs, 2012. szeptember 11.

Mint a mágnes

Esti lest terveztem a madáritatónál. A legutóbbi  kerti rozsdafarkús eset annyira felcsigázott, hátha lesz még egy lehetőség a fotózására. Nem így lett, de helyette volt történés bőven. Már az érkezéskor ért egy apró meglepetés. A medence közepén egy karvaly faroktoll úszkált. A kis ragadozó ezek szerint ma már fürdőzött. Jó előjel! Bizakodva ültem be a kunyhóba. Rövid várakozás után széncinegék jöttek. Az erős délutáni napsütésben heves fürdőzésbe kezdtek. Fröcsögött a víz mindenhova. Vidám pillanatok voltak, látszott, hogy élvezik a hűsítő vizet. A levegő azonban hamarosan megtelt feszültséggel. Az itató mögötti erdőben, a fák között alacsonyan, árnyék közeledett. Meglehetősen sebesen. Villámcsapásként ért a felismerés! Karvaly közeledik. A vízben pedig ott fürödtek a cinegék. Reagálni sem tudtam hirtelen, annyira váratlanul, és gyorsan történt minden. A kis ragadozó bevágott a cinegékhez, de elvétette, és a leshez közel landolt. Az itató egyből kiürült. A cinegék riasztva a közeli bokrokban kerestek menedéket. A karvaly nem inni érkezett, vadászott! Csak egy pár pillanatig maradt, aztán tova is libbent. Egy portrét engedett csak, miután magamhoz tértem.

Távozása után hamar visszaállt a rend. A cinegék újra elfoglalták a fürdőhelyet. Ahogy egyre inkább esteledett, úgy jött egyre több-és több madár. Az az érzésem támadt, mint a mágnes a vasat, úgy vonzotta az itató a madarakat ki az erdőből. Minden irányból érkeztek, nyílegyenesen a víz mellé Ha a karvalyos kis közjátéktól eltekintek, akkor ez a nap a küllőké volt. Egymást érték a víz mellett. De most nem csak a zöld küllők érkeztek. Az egyik közülük a kisebb rokon, a hamvas küllő volt.

A bánatosan csengő hangú madarat szintén régóta vártam. Szolid megjelenésű, a zöld küllőnél némileg kisebb. A méretbeli különbségek jól látszottak, mert egy már a víz mellett lévő zöld küllő mellé szállt be. Szépen megfértek egymás mellett.

Mielőtt elrepült, még egy kicsit mutatta magát a szép délutáni fényekben. Szép pillanat volt.

A zöld küllők meg szépen egymás után sorjáztak. Mindenféle pózban, helyzetben. Úri módon válogathattam a fényképezővel.

 
 

A napot a rigók folytatták. Több énekes és fekete rigó is érkezett.

 

Végül zárásként egy szürke légykapó is megtisztelt. A maga óvatosságával szépen kivárta sorát, persze addig én elkértem a belépőjegynek számító fotót.


Pécs, 2012. szeptember 5.

Őszkezdés

Ősz van, legalábbis a naptár szerint. Hajnali lesre érkeztem az  itatóhoz. Mikor reggel fölkeltem, még nem is sejtettem, milyen meglepetéseket tartogat számomra az ősz első fotózása. Mint már többször, ez a reggel is a hajnali szürkületben mozgó vörösbegyekkel kezdődött. A múltkori  hosszú expozíciós képeken felbátorodva, most is megpróbáltam valami érdekes kompozíciót összehozni. A alacsony záridő, és a vörösbegy jellegzetes szakaszos mozgása nagyon különleges hatást eredményezett.

Lassan indult be az élet. Az eget szürke felhők takarták, és a napkelte sugarai csak nem akarták elérni a kis tisztást. Hiába próbáltam valami normális záridőt kicsikarni a fényképezőből, az csak nem akart menni. De hát a madarak jöttek, így nem hagyhattam, hogy kép nélkül távozzanak. Az énekes rigó és a citromsármány leképezése is még nagy koncentrációt igényelt.

Mire a közelben hangoskodó fekete rigók megérkeztek, már viszonylag biztosan exponálhattam, csak kivilágosodott rendesen. Két fiatal és egy öreg hím is érkezett inni és fürdeni.

A rigókat zöld küllők váltották fel. Nagy örömömre végre sikerült az öreg hím madarat is lencse végre kapni. A terület ura előre jelezte, hogy jönni fog. Kiáltása után már tűzkészen vártam érkezését. Gyönyörű madár! Egyik kedvenc csapatom a harkályok, és talán ő az egyik legszebb közöttük.

 

Röviddel a hím zöld küllő távozása után az egyik fiatal madár is beszállt. Ő már ismerős. A legutóbbi találkozásunkkor parádés viselkedésével jutalmazott meg, ezúttal ő is csak pár korty erejéig maradt.

 

A mai napra jutó szenzációt azonban mégsem a küllők jelentették. Fotózás közben érdemes pár másodpercre mindig felpillantani az éppen fényképezett alanyról, mert a keresőben csak nagyon szűk terület látszik, így előfordulhat, hogy a pörgős madáritatónál egy-egy gyors vendégről le is maradhatunk. Én már jártam így, ezért még a fotózás hevében is szoktam erre figyelni. Egy ilyen pillanatban vettem észre azt a madarat, ami egyből heves szívverést okozott. Apró madár, feltűnően vörös farokkal. Gondolatban már annyiszor lejátszódott előttem, de eddig csak a kívánság listán szerepelt az, amit megláttam. Az itatóhoz kerti rozsdafarkú érkezett. Majdnem 20 évnyi madarászás alatt még megfigyelni sem tudtam, most pedig ott állt előttem teljes valójában. A mindenki számára ismert házi rozsdafarkú ritka rokonát már a vonulás szele hozta. Szerencse csupán, hogy pihenőül pont a madáritató környékét választotta.

 

A rozsdafarkú okozta izgalmat a fürdeni érkező barátposzátákon vezettem le.

És azon a madáron, ami első pillantásra füzikének tűnt. Gyorsan érkezett és távozott, de pár kockát tudtam készíteni róla. Az LCD-n visszanézve már gyanús volt a dolog, de hazaérve a számítógép monitorján már bebizonyosodott, hogy kerti geze volt a gyors látogató.

Még egy újdonság erre a reggelre. Micsoda őszkezdés! Vajon lehet ezt még fokozni? Majd meglátjuk.


Pécs, 2012. szeptember 2.

Hajnali tobzódás

A madáritatónál várható nagy forgalom újabb hajnali lesre csábított. Még erős szürkületben értem a helyszínre. Már ismerősként köszöntöttem a közeli fáról szóló macskabaglyot, aki velem mit sem törődve kiabált. Ráérek még szöszmötölni, lassan virrad. Mire mindet elrendezek, azért már finom zörgések jelzik a közeli bokrokból, hogy más is felébredt. Még el sem helyezkedtem a kunyhóban, máris négy vörösbegy áll az itató szélén. Nagyon ki lehettek tikkadva, jóformán el sem tűntem még a szemük elől. Erős még a fényhiány, nem tudok velük mit kezdeni. Hanem alig telik el pár perc, nehéz huppanással nagy madár érkezik. Zöld küllő! Ej, korán van még, 1/2 másodperces expót enged csak a gép. Megpróbálom elkapni azokat a pillanatokat, amikor két korty között vár picit.

Hihetetlen, hogy éles kép is készül, de készül. Az első találkozás óta szépen színeződik már át gyönyörű zöld ruhájába. 5:50-et mutat az óra, elkezdődött a nap.

A küllő távozása után újra a vörösbegyeké a terep. Előbbi hosszú expós képeimen felbátorodva őket is fényképezem. A záridő már 1/3 másodpercre rövidül. Javulnak az esélyeim! Persze a pattogó vörösbegy nem várja ki, míg lassan lefut a fényképező zárszerkezete. Sebaj, így készülnek a "művész" fotók.

Ezek után aztán beindult az a tobzódás, amire a címben is utaltam. Megjelent az első nagy fakopáncs, amit utána még egy, és még egy, és már nem is számoltam hány követett. Egész reggel jelen voltak, egymást váltották a beszállófákon. Öreg és fiatal madarak is érkeztek vegyesen. Ittak, kergetőztek, vagy éppen megpihent

  

Egy közép fakopáncs is jutott közéjük. A nagyobb rokonoktól nem zavartatva magát, nyugodtan ivott a vízből.

Megjelentek a csuszkák is. Tulajdonképpen már számítottam rájuk, így nem ért felkészületlenül a gyorsaságuk.

A rigók is képviseltették magukat ezen a reggelen. Először egy énekes rigó érkezett. Különösen örültem neki mert jó ideje nem találkoztam már vele. Félénk madárka, megvárta, míg felszabadul némi hely a víz mellett. Szerencsére ott várakozott, ahol nekem is tetszett.

Fekete rigó is jutott, több is. Ők már picit harciasabbak. Gondolkodás nélkül a víz mellé repültek.

A nagy sürgés-forgás közepette pici madár tűnt fel egy pillanatra. Hirtelen nem is szállt le, csak többszöri próbálkozásra sikerült egy nyugodt helyet találnia. Izgatottam nyomtam le a gombot, új faj érkezett az itatóhoz. Fitiszfüzike.

A vízhez nem fért oda szegényke, a "tömeg" nem engedte. Odafért viszont egy másik új vendég. A hangjáról már akkor kiszúrtam, mielőtt megláttam volna. Citromsármány. Ő is hiányzott eddig az itatós listáról.

Természetesen jöttek bőven cinegék, szajkók is. A barátposzáta is nagy fürdőzést csapott. Vizes tollazatát győzte utána rendbe szedni.

Az eddigi sok újdonság ellenére a nap szenzációja csak ezután következett. Ismét egy zöld küllő landolt a víz mellett. Nem a hajnali madár. Ez egy tojó volt, bár szintén egy átszíneződő fiatal. Valószínűleg ugyanabból a fészekaljból. Elég közel szállt le a leshez, ezért először portrékkal próbálkoztam. Ilyen közelről látszik igazán, micsoda hatalmas csőre van.

Azt hittem, hogy miután ivott el is fog repülni, de nem így történt. Ránézett arra a tuskóra, amit néhány napja raktam ki. (Gondolván, majd ezen fogom lefotózni a küllőt.) És már fel is ugrott rá. A betyárját. Gyorsan portré állásra váltottam, hátha enged pár kockát. A pár kockából aztán az lett, hogy majdnem tele lőttem a memóriakártyát. A küllő nekiállt kopácsolni a tuskót. Több percen keresztül játszott, tette-vette magát. Fantasztikus volt, mondanom sem kell, majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor a képeket az LCD-n visszanéztem.

 

És ha nem lett volna elég az adrenalin erre a reggelre, zárásképpen leszállt a les elé egy szürke légykapó. Szintén új faj az itatónál.

Micsoda reggel! Az erősen emelkedő fények miatt aztán abba hagytam. Az utóbbi idők legizgalmasabb fotózásán voltam túl. Reggel háromnegyed hattól kilencig folyamatosan pörögtek az események, ráadásul új fajok is érkeztek. A fotózáson kívül azért van a dolognak más jelentősége is. A hosszan tartó aszályt megsínyli a természet. Egy ilyen, viszonylag kis méretű itatóval nagyon sokat segíthet bárki a  madaraknak. Mindenkit arra buzdítok, hacsak teheti, helyezzen el a kert sarkában egy nagyobb virágalátétet, amit naponta feltölt friss vízzel. A madarak hamar megtalálják, és az mellett, hogy örömmel oltják szomjukat, a víz mellett sürgölődő népség látványa mindenkinek nagy élmény.


Pécs, 2012. augusztus 26.

Mozgalmas délután

Az utóbbi időkben a fényképezésre szánt idő nagy részét a madáritatónál töltöttem. A szárazság miatt a madaraknak gyakorlatilag nincs más ivási és fürdési lehetőségük a környéken. Amikor elkezdtem ezzel a témával foglalkozni, hamar rá kellett jönnöm, hogy a Mecsekben lévő számos természetes vízlelőhellyel nehéz versenyezni. A hegység tele van patakokkal, forrásokkal, és sok az időszakos pocsolya is. Most ez a versenyhelyzet gyakorlatilag megszűnt. A hosszú ideje tartó aszály kíméletlenül felszárított minden erdei vízfelületet. Ezért a madáritató forgalma is érezhetően megemelkedett. Ezt tapasztaltam a legutóbbi délutáni fotózás alkalmával is. A kezdeti méla csendet öt óra tájban törte meg néhány széncinege. Ők voltak az elsők, de innentől fogva egészen estig folyamatosan jöttek. Pancsolásukkal felverték a környéket. Az első izgalmas pillanatot egy hím nagy fakopáncs okozta. Lendületesen érkezett a beszállófára. Szépen elhelyezkedett a hátteret adó, már sárguló galagonya bokor előtt.

Nem sietett. Rövidesen újabb huppanás a másik beszállófán. Egy másik harkály. Egy fiatal nagy fakopáncs. Pár fotóra volt csak idő, de már jött a harmadik is, egy tojó.

Három nagy fakopáncs volt egyszerre előttem, győztem válogatni, hogy melyiket fotózzam. Érdekes volt, hogy egymással szemben teljesen nyugodtan viselkedtek. Pedig ez nem jellemző rájuk. A nagy fakopáncsok, főleg az öreg hímek folyton kergetik fajtársaikat. Bár a hím dominanciája azért érezhető volt. Főleg a fiatal, már átszíneződő madár kerülte. Igyekezett mindig az itató ellenkező oldalán tartózkodni.

De végül is minden csetepaté nélkül, szépen ivott mind a három, majd elrepültek. Miközben a harkályok uralták a terepet, egy vadgerle is megérkezett. Egy darabig az itató melletti fán várakozott, majd egy alkalmas pillanatban pár korty erejéig leszállt a vízhez.

Megtanultam már az idők során, hogy a lesben, még ha sokszor nehéz is, folyamatosan figyelni kell. Számtalanszor lemaradtam már szép pillanatokról, madarakról, mert éppen a fényképezőt babráltam, vagy a leskunyhóban futkározó hangyákkal szórakoztam. Szóval igyekszem a belátható területet folyamatosan szemmel tartani. Ennek köszönhető, hogy nem maradtam le a csuszkáról. Villanásszerűen jelent meg az itató mellett, és villámgyorsan a víz mellett termett, ahonnan három rövid korty után már el is repült. Pár másodperc volt csak az egész jelenet. Örültem nagyon, mert a csuszkát első ízben láttam az itatón.

Persze a napból nem maradhatott ki a menetrendszerű szajkó, és a már jól ismert fiatal vörösbegy sem. A nyáron többször látott csapzott, tollatlan szajkók immár gyönyörű tollazatban pompáznak.

A vörösbegy meg már ismerős mindenkinek. Ezúttal egy öreg madár is mozgott a háttérben, de fotózható helyre nem szállt, így róla nem készült kép. De a fiatal a tőle megszokott peckes tartással ismét pózolt a kamerának.

A nap végül kellemes meglepetéssel zárult. Már erősen csökkenő fények mellett egy kis szürke madár röppent az egyik beszálló tetejére. Kétséges volt az értékelhető fotó megszületése, de szerencsére sikerült néhány éles képet 1/10-es záridővel a kártyára varázsolni. Tojó kormos légykapó volt. Év közben nem láttam, így gyanítom, hogy náluk már megkezdődött a vonulás. Ő is új faj volt az itatón.

Nagyon szép, mozgalmas délután volt. Négy órányi les után, jó érzéssel másztam ki a kunyhóból. De akkor örültem igazán, amikor az autó is elindult. :)


Pécs, 2012. augusztus 11.

33

Még sötétben érkeztem a madáritatóhoz. A nagy meleg ellenére érezhető, hogy közeleg az ősz. Egy hónapja fél ötkor már világos volt, most meg alig látok át a fák között, rövidülnek a nappalok. Macskabagoly kiáltozása fogad. Mintha engem köszöntene. Az öreg tölgyes szélső fájáról szól kitartóan. Különleges nap lesz ez a mai. Mire befejezem a készülődést, és bevackolok a kunyhóba, már pirkad. A macskabagoly is elhallgat. Helyette halk "cik-cik" hangján szólal meg a már sokszor látott vörösbegy. Mindjárt az itató szélére is felröppen, de kevés még a fény. A fényképező csak 3 másodperces expozíciót engedne, így hát várnom kell még. Picit el is bóbiskoltam talán. Figyelmemet halk zörgés ébreszti fel. Vörös bunda villan a fák között, süldő róka lép ki a kis tisztásra, inni jön. Egyből felébredtem, viszont a róka is éber volt. Szagot foghatott, mert orrát hirtelen felvágta a levegőbe, és már fordult is vissza az erdőbe. Kár. A róka okozta izgalom lassan alábbhagyott, mire a madáritató szélére barna madárka huppan. Ismerős már. Fiatal vörösbegy. Legutóbb akkor láttam, amikor frissen kirepülve, élelmet koldulva, szülőjét kergette. Mostanra már önálló madár lett. Peckesen ugrálta körbe a vizet, és ügyesen kapkodott ki néhány vízbe fulladt rovart. Jól eltanulta az öregektől.


 

A vörösbegy többször visszajött, jól elszórakoztatott. Ezzel viszont nagyjából vége is volt az izgalmaknak. Egy barátposzáta, és néhány széncinege érkezett még.

Sebaj, úgysem maradhattam tovább. Erre a reggelre ennyi jutott, nem is volt olyan különleges. Viszont az igazi meglepetés akkor ért, mikor hazaértem. Kis családom tortával várt, amint az ajtón beléptem. Hát mégis különleges nap ez! 33 éves lettem.


Pécs, 2012. augusztus 8.

Cinegés nap

A zöld küllővel történt legutóbbi találkozás nem hagyott nyugodni, úgyhogy a délután ismét az itatónál talált. Az áhított madár ugyan elkerült ezúttal, de unatkozni nem volt időm. Szokatlanul nagy forgalom volt aznap. A tömeget a cinegék alkották. Számolni sem tudtam, hogy mennyi széncinege jött. Zömében fiatalok. Hullámszerűen, csapatostul érkeztek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Jutott közéjük egy-egy kék és barátcinege is. De aminek a legjobban örültem, két őszapó is landolt előttem. Szintén fiatal madarak voltak. A vízhez nem szálltak le. Talán a nagy tömeg riasztotta őket, körülnéztek, cserregtek egy keveset, majd odébb álltak.

A változatosságot egy tojó barátposzáta is növelte. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott is. Pár korty erejéig maradt csak.

Korábban már említettem, hogy az itatóra járó szajkók nem csak inni jönnek, hanem a víz körül gyülekező rovarok közül is zsákmányolnak. Mivel sok korhadt fát is használok dekorációnak, óhatatlanul hangyákat is hozok velük. Ezért sok faodvasító lóhangya mozog az itató mellett. A mai szajkó rájuk vadászott. Több termetes példányt is fölkapott, és jóízűen elfogyasztott.


Pécs, 2012. július 29.