vörösbegy

Tudtam, hogy nem sok időm lesz, ezért mindent egy lapra tettem fel. Amikor tudtam, mentem. Az első három alkalomról ne is beszéljünk. Nem történt semmi. A negyedik lesezés alatt tudtam először lenyomni az exponálógombot, miközben halálra fagytam. A jégre dobált csalihalra szürke gém érkezett. A korábbi évekből már ismerős jelenet adott némi megnyugvást. Valamilyen madár azért mégiscsak van a közelben.

Sőt, a les melletti fűzbokrok közül egy guvat is előkerült. Szép tisztán, a beszűrődő napsugarak megvilágításában sétált el előttem.

Neki igazán örültem. Igaz, hogy a sasokat messziről láttam, de lassan a fagyhalál kerülgetett, el kellett jönnöm. Nem mondanám, hogy boldog voltam. Ráadásul enyhülés érkezett, tudtam, hogy a jégnek hamarosan búcsút mondhatunk, egy esély maradt. Idén talán az utolsó, így ötödszörre is kifeküdtem. A jég ugyan még kitartott, de a hajnali pár órás eső miatt a felszíne már erősen vizes volt. A tutaj is billegett már a vízben, nem fogta szorosan a jég. De az eső elállt, a nap kisütött, és a távolban a sasok is mozgolódni kezdtek. A már megszokott módon, a les előtt nem nagyon történt semmi. A szokásos vörösbegy jelent meg csupán, csipegetett a jégre dobált húsból. Nagy kedvencem, igazi ragadozó. :)

Lassan a fotózásra szánt idő a végéhez közeledett, mikor a semmiből egy egerészölyv huppant elém. Őt egyből követte pár szarka és dolmányos varjú, majd pár perc múlva egyszer csak ott állt előttem egy fiatal rétisas.

Nem is hittem el. Szuggeráltam az objektíven keresztül, hogy jöjjön már közelebb, de vagy két perc várakozás után hirtelen felborzolta a tollait, és a keresőben már meg is jelent egy öreg madár.

Azonnal nekiesett a fiatalnak, nagyon rövid csetepaté volt közöttük. Hihetetlen látvány volt, indulatok, kimeresztett karmok, fröcsögő víz, erre vártam öt éve. Csak egy probléma akadt. A hozzám közelebb ülő egerészölyv nem röpült el a sasok jöttére, hanem az egész jelenetet végignézte. És mivel mértani pontossággal a sasok és közöttem helyezkedett el, barna pacaként kitakarta az egészet. A két sas pedig fogta magát és elrepültek a tó túlsó végébe, ahol leültek a jégre, és békésen szemlélődtek tovább, mintha mi sem történt volna. Erre mit lehet mondani? Semmit. Vártam még, amíg időm engedte. Kiderült, hogy egy harmadik rétisas is van a közelben, kicsit ugyan távolabb és oldalvást, de benne maradt egy kis reményem, hátha közelebb jön.

Nem így lett. Hosszas nézelődés után tollászkodott egy rövidet, majd ő is a többi után repült.

Nem maradhattam tovább, így a sasfotózás véget ért. Másnapra a jég is alkalmatlanná vált a fényképezésre, ismételni nem tudtam. A hosszútávú előrejelzés sem valami biztató ebből a szempontból, úgyhogy úgy tűnik a jeges szezon is véget ért. Sokat gondolkodtam a dolgon, volt időm. Azt hiszem egy ideig parkolópályára állítom a sasprojektet. Ülepednie kell a tapasztalatoknak, új ötlet, új lendület kell...

A délutáni nap szép ellenfénybe vonja az erdőt, remekül gömbösödik a háttér. Nem is a víz mellett készülnek a képek, annyira jó a zöld és sárga fénygömbök hangulata. Estefelé megszaporodnak a látogatók, sorra érkeznek a madarak a gömbös környezetbe. Főként cinegék. Annyira jó  a fényjáték, tág képkivágással próbálkozok.

Szerencsére, mert így tudtam a hirtelen érkező vadgerlét is elkapni. Nem maradt sokáig.

El is telik az idő, lassan elfogy a lővilág. a közeli bokorban ugráló vörösbegyet már 1/25-el tudom csak fotózni.

1/20-al még épphogy megvan a víz mellé érkező citromsármány,

de utána lezárom a napot, nincs értelme tovább maradni...

Az első fotós nap is elkövetkezett. Vajon mindent sikerült jól beállítani? Nagyjából. A madarak mindenesetre szépen járnak. Rögtön az elején egy vörösbegy szórakoztatott minket.

Szépen rázta magát a fürdőzés után.

Nagyon jó volt a kunyhó sötétjéből látni az önfeledten fürdőző madarakat. Míg fotós társam bőszen kattintgatott, én leginkább hátradőlve szemléltem csak a sorban érkező cinegéket. A madáritatót nyugtató helyett receptre is felírnám. A hatása garantált. :) Na de bármennyire is jó volt nézni a HD műsort, a következő vendéget már nem ereszthettem el fotó nélkül. A medence széléről seregély szemezett velünk.

De szeretem ezt a madarat! Fantasztikus színorgia, ami megjelenik a feketének hitt tollazaton. A seregély nézelődött egy darabig,

majd a vízhez ugrott, és fürdeni kezdett. Úgy látszik, hogy ez egy jel volt, mert ez után sorra érkeztek egymás után az újabb seregélyek.

Egymást érték a víz mellett landoló madarak.

Nagyon hamar közel húsz seregély ugrált, fürdött, kergetőzött a víznél és a medence szélén. A bőség zavarában a csoportos jeleneteket el is rontottam. Mindig akadt egy belógó fej, vagy hát, vagy szárny, ami miatt nem tudtam jó képet készíteni a fröcskölős tömegről. Egy-egy tiszta helyen landoló madárról azért készült habituskép.

Szinte forrt a víz a sok madártól, mi meg csak nevettünk és ámultunk a kunyhóban.

Szuper jelenet volt. A seregélyek távozását kihasználva még beugrott egy énekes rigó, hogy áztassa magát picit. Vele zártuk a napot.

Jó lesavató fotózás volt. Alig várjuk a folytatást. :)

Az ölyvek is hanyagolják a társaságomat, a távolabbi beülőt csak a cinegék használják.

Hangulatos, ahogy az apró madarak a száraz levelek között ugrálnak. Sőt az egyik hím széncinege a hideg ellenére udvarolgat is egy tojónak. Lehet, hogy ők már éreznek valamit?

Az etetőtéren is csak a kismadarak mozognak. Az ölyvek számára kihelyezett táplálék körül két vörösbegy kergetőzik. Csípnek egyet-egyet a zsiradékból, majd akárcsak az ölyvek, megkergetik egymást. Így az egyiküknek várakoznia kell. Hol a havon,

hol az ágon.

Talán nem is baj, hogy ezúttal nem volt nagy pörgés, legalább adódott egy-két különlegesebb kompozíció. :)

Az ölyvek is benéznek rendszeresen, és szerencsére némelyikük már azt is teszi, amit elvárnék tőlük. Az idei szezont tekintve ez mindenképp haladás.

A meglepetés viszont a madáretetőnél történt. Megjelent a szürkebegy a földön, és ugyanakkor megjelent a szürkebegy az etetőtálcán. Mi van? Két szürkebegy! Az erdei szürkebegy nem egy gyakori madár, ráadásul vonuló. Ilyenkor valahol a Földközi-tenger mellett telel a többség. Már az is szenzációszámba megy, ha egy áttelelő példány megjelenik a madáretető mellett. Na de kettő, az felér egy csodával. Legújabb kedvenceim, szürke barátaim, ketten vannak, és ezzel az esélyeim is megduplázódtak a szürkebegyfotóra. Kettőből egy csak odaugrik, ahol az a szemnek is kellemes.

Az itató már elég régen üzemel, ezen a helyen már vagy hét éve. A szerkezeten ez itt-ott meg is látszik. Az ősz folyamán az egyik sarka kicsit megroggyant, így kibillent az optimális helyzetből. Ebből következően jelen állapotban a leshez nagyon közel is tudnak inni a madarak. Ez a fotózás szempontjából annyira nem kedvező, viszont cserébe olyan extrém közelségbe is kerülnek a madarak, ami engem mindig is megfogott. A szinte karnyújtásnyira lévő szajkó látványa,

vagy az ugyancsak 1 m-en belül fürdőző vörösbegy közelsége nagyon közvetlenné teszi ezt a helyzetet.

Engem ez mindig nagyon inspirált, és mindig is kerestem ezeket a pillanatokat. Főként azoknál a fajoknál lehet ez izgalmas, amelyeket hétköznapi helyzetben nem látjuk ilyen közelről. Ezen gondolkodtam, amikor megláttam a közeli erdősávba beszálló egerészölyvet. A madár felült egy száraz ágra, és feltűnően érdeklődve bámulta a víz melletti forgalmat. Egyből az a gondolatom támadt, hogy ide készül. Nem csalódtam. Egy gyors siklás a fák között, és az ölyv ott topogott a fejem fölött a kunyhó tetején. Fél perc totyorgás után pedig lehuppant a medence szélére.

Hej, de szeretem ezt a feszültséggel teli érzést. 2,5 m a távolság. „Szó bennszakad, hang fennakad.” A kismadarak számára tervezett itatón ott magasodik ez a szép ölyv. Nézelődött, majd tyúk módjára, kicsit sután, beletotyogott a vízbe. Olyan hatalmas volt, mással nem is próbálkoztam, csak lőttem pár portrét.

Jó kis helyzet volt, olyan igazi itatós helyzet.