madáretető

A hónap képe - 2009. január

Fekete szemek - Vörösbegy - 2009. január, Mecsek

Eltelt a január, és itt az ideje, hogy a hónap képe kitüntetést odaítéljem. Jó pár alkalommal sikerült az etetők mellé felállított lesekből fényképeznem. Néhány új faj is gazdagította a palettát. Ezek közül a választás egy vörösbegyre esett. A Mecsekben kihelyezett etetőn jött be párszor az objektív elé. Az etető már vagy egy hónapja üzemelt. Szép forgalom is volt, de vörösbegyet csak a környező bokrokban lehetett látni, vagy csak a "cippogó" hangját hallani. Nem is gondoltam, hogy sikerülhet lekapni, mert eddigi megfigyeléseim szerint nem volt jellemző a napraforgós tálcán. Délután járt már az idő, gondoltam lassan el kellene indulni, amikor a tálcára helyezett beszállón megjelent. Nagy szemeivel csak nézett felém, majd pár másodperc múlva elrepült. Na ennyi volt, mondom. De akkor hirtelen megint a tálcán volt, és akkor már a magok közül is szedegetett. Úgy vettem észre, hogy a pintyek által szétmorzsolt és lepotyogtatott morzsákat kapkodta fel. A jelenet aznap még többször megismétlődött, és néhányszor még pózolt is a kamerának. Sikerült néhány igazán vörösbegyes képet készíteni. Igazán kedves kis madár, ráadásul először tudtam fotózni.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/180, ISO 400.

Pécs, 2009. február 1.

Perlekedő népség

Az etető melletti leskunyhóban ülve nem csak fényképezésre nyílik lehetőség, hanem nagyszerű alkalom arra is, hogy megfigyeljük az itt mozgó madarak viselkedését.
Az enni járó madarak közül az egyik legnagyobb tömegben megjelenő faj a zöldike. Először csak a hangjukat lehet hallani a környező fákról, bokrokról, amíg alaposan szemrevételezik a környéket. 10-15 perc elteltével egy bátor vállalkozó leszáll az etetőtálcára, óvatosan felvesz egy magot, és enni kezd. Lassan jönnek a többiek is egymás után, majd hirtelen rohammal meglepik az etetőt. Nem ritka, hogy 25-30 madár is "zsizseg" előttem. Ennyien persze már nem férnek el a tálcán, jut belőlük a földre is, ahol a lehullott magot szedegetik. Mikor már egymást érik a zöldikék, elindul a kavarodás. Már nem is a táplálkozás lesz a legfontosabb, hanem, hogy a szomszédot minnél messzebb elkergessük. Nyitott csőrök, szárnycsapások,

kergetőzések futva

és repülve egyaránt.

Aztán már nem csak a fajtársunkba kötünk bele, hanem a más "nációhoz" tartozóba is.

Eluralkodik a káosz, hangos kergetőzésbe torkollik az egész. Mígnem jön egy cinege, riaszt egyet, beijeszti a társaságot, és a bátor sereg el is röppen a szomszéd bokorra néma csendben. A szemfüles cinege pedig szépen kiválaszthatja a legszebb napraforgómagot a hirtelen megüresedett etetőről. Újabb negyedóra, mire a legmerészebb zöldike leszáll szedegetni, és kezdődik minden előről.

Pécs, 2009. január 23.

Etetői körkép

Az utóbbi időben az etetőn sikerült néhány olyan fajt is lencsevégre kapni, amikhez fényképezőgéppel még nem volt szerencsém. A szokásos cinege-zöldike-veréb egyvelegbe elsőnek a vörösbegy cseppent bele. Néhány alkalommal már láttam az etető körüli bokrokban téblábolni, sűrűn hallottam is "cippogni", de gondoltam, hogy csak a kíváncsiság vonzotta oda. Ám egy váratlan pillanatban ott termett a tálcán, a napraforgókupac tetején. A meglepetéstől először csak bámultam, de szerencsére többször visszajött, és sikerült pár jobb képet is készíteni róla. Számomra az is meglepő volt, hogy a pintyek által szétmorzsolt és lepotyogott magokat ette. Azóta visszajáró vendég, szinte minden alkalommal.

A másik faj, amire ugyan számítottam, de váratott magára, az a meggyvágó. Hatalmas "szerszámáról" már sokat olvastam, de közelről látni, hogy táplálkozik tényleg lenyűgöző. Nem egy ideges madár, szépen pózolt, míg fényképeztem. Az egyedüli probléma az volt vele, hogy nem használta a felkínált beszállóágakat, hanem egyből a szotyi közepébe ült, így szép teljes alakos képet nem tudtam róla lőni anélkül, hogy az etetőtálca ne látszott volna. Sebaj portrékkal próbáltam operálni. A harmadik faj már régebb óta kísért, de értékelhető kép nem született róla. Idén kevés fenyőpintyet látok, azok is zöldikék közt elvegyülve érkeznek az etetőre. Néhány fotó készült róla , de remélem jobbra is lesz még lehetőségem

Van még néhány faj, amik kerülgetik az etetőt, de objektív elé még nem kívánkoztak. talán a szezon végéig meggondolják magukat.

Pécs, 2009. január 18.

Madarat etetni jó

Elég rég óta etetem télen a madarakat. Nemcsak hasznos, de kellemes időtöltés is. Sokáig csak távcsővel figyeltem az etető körüli mozgolódást, és lelkesen írtam a fajlistákat. Emlékszem mennyire örültem egy-egy „jobb” fajnak –meggyvágó, nagy fakopáncs, sordély, citromsármány-. Etetőnél láttam az első fenyőpintyemet is. Manapság, hogy a fotózás is érdekel, a szüleim udvarába még gyerekkoromban barkácsolt etető mellé leskunyhó is került. Igaz, hogy csak hulladék deszkából lett összetákolva, és inkább hasonlít egy kinti „pottyantósra”, de a célnak tökéletesen megfelel. 2-3 méter távolságból szemlélhetem a madarak sürgölődését, anélkül, hogy őket megzavarnám. A jól berendezett „stúdió” tökéletesen betölti a feladatát. Néhány szép beszállóág, jól kiválasztott háttér, és már jöhetnek is a madárkák.

Egy madárkedvelőnek nagy élmény hallani ilyen közelről a szárnyak surrogását, és látni, hogyan fogy a kedvenceknek kirakott eleség. És még ha a fényképező is dolgozhat, hát az mindennek a netovábbja. Leggyakoribb vendég a széncinege. 15-20 példány is látogatja az etetőt. Felkapnak egy-egy magot és huss a szomszéd bokorra.

Ugyanilyen technikát választ a kék cinege. Kisebb termetéből azt gondolnánk, hogy szerényebb is, de ez közel sem így van. Határozott fellépéssel kergeti el a nála nagyobb versenyzőket, hogy a neki járó falatokat megszerezze.

Következő állandó vendég a csuszka. 2-3 jár csak ide enni. Nem nagyon foglalkozik más madarakkal, nem kergetőzik, a lényegre koncentrál. Egy magot felkap, és tovább áll a diófára. Pár perc múlva újabb kör.

A verebek mellett tömegesen jönnek a zöldikék. Egyszerre 10-15 is ellepi a tálcát, és ami belefér enni-enni. Egymással is civakodnak, és a legkisebb gyanús jelre elrepülnek, és legalább fél óra, mire visszamerészkednek az etetőre.

A nagy sürgés-forgás leköti az ember figyelmét, és észre sem veszi, hogy milyen hideg van. Be kell menni a melegbe, mert én nem bírom olyan jól a hideget, mint a madarak. Talán legközelebb más fajok is beszállnak az objektív elé.

Pécs, 2009. január 1.

A hónap képe - 2008. december

A kép Tolnanémedin készült, A szüleim kertjében felállított etetőnél. 2-3 csuszka jár rendszeresen napraforgóért. Ezen a délutánon is így volt. Menetrendszerüen hordták a magot. Az egyik nem szállt messze, hanem a dúcetető lábán kopácsolta ki a szotyit. Még az etetési szezon előtt fakéreggel borítottam be az egyébként csupasz akácoszlopot, hogy az ehhez hasonló felvételekre felkészüljek. Már délutánra járt, még kb fél óra, hogy a nap lemenjen a szemközti domb mögé, amikor többszöri próbálkozásom után sikerült ezt a beállítást elkapni, mert legtöbbször a fa közepén mozgott, nekem csak a hátát mutatva. Ezt a pózt (ami igazán csuszkás) egy az etetőn támadt hirtelen riadalom miatt vette fel. Gyors sorozatot lőttem, és már ment is az újabb falatért.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/125, ISO 400.