fekete rigó

Hajnali tobzódás

A madáritatónál várható nagy forgalom újabb hajnali lesre csábított. Még erős szürkületben értem a helyszínre. Már ismerősként köszöntöttem a közeli fáról szóló macskabaglyot, aki velem mit sem törődve kiabált. Ráérek még szöszmötölni, lassan virrad. Mire mindet elrendezek, azért már finom zörgések jelzik a közeli bokrokból, hogy más is felébredt. Még el sem helyezkedtem a kunyhóban, máris négy vörösbegy áll az itató szélén. Nagyon ki lehettek tikkadva, jóformán el sem tűntem még a szemük elől. Erős még a fényhiány, nem tudok velük mit kezdeni. Hanem alig telik el pár perc, nehéz huppanással nagy madár érkezik. Zöld küllő! Ej, korán van még, 1/2 másodperces expót enged csak a gép. Megpróbálom elkapni azokat a pillanatokat, amikor két korty között vár picit.

Hihetetlen, hogy éles kép is készül, de készül. Az első találkozás óta szépen színeződik már át gyönyörű zöld ruhájába. 5:50-et mutat az óra, elkezdődött a nap.

A küllő távozása után újra a vörösbegyeké a terep. Előbbi hosszú expós képeimen felbátorodva őket is fényképezem. A záridő már 1/3 másodpercre rövidül. Javulnak az esélyeim! Persze a pattogó vörösbegy nem várja ki, míg lassan lefut a fényképező zárszerkezete. Sebaj, így készülnek a "művész" fotók.

Ezek után aztán beindult az a tobzódás, amire a címben is utaltam. Megjelent az első nagy fakopáncs, amit utána még egy, és még egy, és már nem is számoltam hány követett. Egész reggel jelen voltak, egymást váltották a beszállófákon. Öreg és fiatal madarak is érkeztek vegyesen. Ittak, kergetőztek, vagy éppen megpihent

  

Egy közép fakopáncs is jutott közéjük. A nagyobb rokonoktól nem zavartatva magát, nyugodtan ivott a vízből.

Megjelentek a csuszkák is. Tulajdonképpen már számítottam rájuk, így nem ért felkészületlenül a gyorsaságuk.

A rigók is képviseltették magukat ezen a reggelen. Először egy énekes rigó érkezett. Különösen örültem neki mert jó ideje nem találkoztam már vele. Félénk madárka, megvárta, míg felszabadul némi hely a víz mellett. Szerencsére ott várakozott, ahol nekem is tetszett.

Fekete rigó is jutott, több is. Ők már picit harciasabbak. Gondolkodás nélkül a víz mellé repültek.

A nagy sürgés-forgás közepette pici madár tűnt fel egy pillanatra. Hirtelen nem is szállt le, csak többszöri próbálkozásra sikerült egy nyugodt helyet találnia. Izgatottam nyomtam le a gombot, új faj érkezett az itatóhoz. Fitiszfüzike.

A vízhez nem fért oda szegényke, a "tömeg" nem engedte. Odafért viszont egy másik új vendég. A hangjáról már akkor kiszúrtam, mielőtt megláttam volna. Citromsármány. Ő is hiányzott eddig az itatós listáról.

Természetesen jöttek bőven cinegék, szajkók is. A barátposzáta is nagy fürdőzést csapott. Vizes tollazatát győzte utána rendbe szedni.

Az eddigi sok újdonság ellenére a nap szenzációja csak ezután következett. Ismét egy zöld küllő landolt a víz mellett. Nem a hajnali madár. Ez egy tojó volt, bár szintén egy átszíneződő fiatal. Valószínűleg ugyanabból a fészekaljból. Elég közel szállt le a leshez, ezért először portrékkal próbálkoztam. Ilyen közelről látszik igazán, micsoda hatalmas csőre van.

Azt hittem, hogy miután ivott el is fog repülni, de nem így történt. Ránézett arra a tuskóra, amit néhány napja raktam ki. (Gondolván, majd ezen fogom lefotózni a küllőt.) És már fel is ugrott rá. A betyárját. Gyorsan portré állásra váltottam, hátha enged pár kockát. A pár kockából aztán az lett, hogy majdnem tele lőttem a memóriakártyát. A küllő nekiállt kopácsolni a tuskót. Több percen keresztül játszott, tette-vette magát. Fantasztikus volt, mondanom sem kell, majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor a képeket az LCD-n visszanéztem.

 

És ha nem lett volna elég az adrenalin erre a reggelre, zárásképpen leszállt a les elé egy szürke légykapó. Szintén új faj az itatónál.

Micsoda reggel! Az erősen emelkedő fények miatt aztán abba hagytam. Az utóbbi idők legizgalmasabb fotózásán voltam túl. Reggel háromnegyed hattól kilencig folyamatosan pörögtek az események, ráadásul új fajok is érkeztek. A fotózáson kívül azért van a dolognak más jelentősége is. A hosszan tartó aszályt megsínyli a természet. Egy ilyen, viszonylag kis méretű itatóval nagyon sokat segíthet bárki a  madaraknak. Mindenkit arra buzdítok, hacsak teheti, helyezzen el a kert sarkában egy nagyobb virágalátétet, amit naponta feltölt friss vízzel. A madarak hamar megtalálják, és az mellett, hogy örömmel oltják szomjukat, a víz mellett sürgölődő népség látványa mindenkinek nagy élmény.


Pécs, 2012. augusztus 26.

Moha

Az itatós fotózásnál mindig arra törekszem, hogy a madarakat a számomra leginkább tetsző körülmények között tudjam lefényképezni. Ezért a beszálló helyeket próbálom úgy kialakítani, hogy a megfelelő képi hatást el tudja érni. Ez alatt azt kell érteni, hogy nem csak  a madár lefényképezése a fontos, hanem az is, hogy az a madár szép környezetben legyen. Így hát mindenféle dekorációs elemet bevetek. Az egyik ilyen elem a moha, a mohás fa, mohás ág. Ezeket persze időnként cserélni szoktam, hogy a megfelelő változatosságot fent tudjam tartani. Az utóbbi pár napban azonban a mohadekoráció erősen megfogyatkozott, amit kicsit furcsának tartottam, mert ilyen gyakran nem szoktak "elhasználódni" a beszállófáim. A rejtélyre a legutóbbi itatós hajnalon fény derült. A les egy völgyben van, ahova a napkelte fénye egy picit később jut le. A környező dombok már javában fényárban úsznak, amikor az itatónál éppen csak ébredezik az erdő. Jó ilyenkor már a lesben ülni, mert a hajnali zsongás nagyon hangulatos tud lenni. Jönnek-mennek a madarak, én meg izgalommal várom, hogy melyik fog először leszállni elém. Most egy tojó fekete rigó volt az. De nem inni jött. Teketóriázás nélkül neki esett a mohás dekorációmnak. Tépte, szaggatta, míg a csőrében összegyűjtött egy jó nagy adagot, amivel aztán elrepült.

Alig tértem magamhoz. A moha eltűnésének okára ezzel fény derült. A rigó azonban még jó párszor visszajött. Szépen körbeugrált minden ágat, mohás fát, és vitte a mohát rendületlenül. Sokszor egészen közel került hozzám.

Feltűnt közben, hogy a tojó rigó nem egyedül érkezett. Egy hím minden alkalommal elkísérte. A környező fákon megvárta, míg összegyűjti a mohát, és vele együtt repült el. Rigóéknál ilyen tájt az első fészekalj már kirepült. Minden bizonnyal a pár, jó fekete rigó szokás szerint, az új fészket építette a második fészekalj számára. Ahhoz kellett a jó minőségű, itatós moha. :)


Pécs, 2012. május 13.

Őszapó

Többször előfordult már velem, hogy olyankor történt valami érdekes, amikor a fényképező nem volt velem. Murphy törvénye természetesen rám is igaz. A "Nem viszem magammal, mert úgysem lesz időm fotózni." mondat számtalanszor elhangzott már, és persze sokszor meg is bántam. Így hát, ha csak tehetem, folyton magammal cipelem fotós felszerelésemet, hiszen soha nem lehet tudni. Az egyik les ellenőrzését végeztem, és volt egy kis időm, hát beültem, hogy lássam milyen mozgás van a les körül. Kiraktam néhány almát pár héttel ezelőtt, hátha néhány rigót odacsábítanak. Nem is kellet sokat várni. Szépen sorban előbújtak a bokrosból. Négy hímet, és három tojót számoltam. Egymást kergetve eszegették az almát.

A rigókkal bíbelődtem, amikor a les mögül őszapók hangját hallottam. Nagyon szeretem ezeket a kedves madarakat. Mióta madárfotózással foglalkozom, azóta szeretnék képet készíteni róluk, de eddig ez nem sikerült. Valahogy mindig elkerültük egymást. Vagyis én igyekeztem, de egyszer sem adódott olyan lehetőség, hogy fényképezésre is sor kerülhetett volna. Ez is többedszer ismétlődött már meg, hogy a lesben ülve a hangjukat hallottam. Gondoltam teszek egy próbát. Az őszapóról tudni kell, hogy társas madár. Télen csapatosan mozognak és rendkívül összetartók. Folyamatosan beszélgetnek, és egy csapattársat sem hagynak el. Az őszapó csapat mindig összetart. Szóval a telefonomra mentett őszapó hangot néhányszor megszólaltattam. Hátha a csapat a hang hatására tesz egy kis kitérőt. Így is lett. Pár másodperc múlva a les körül cserregett 7-8 őszapó! Csak kapkodtam a fejem a nagy izgalom közepette, melyiket is fényképezzem?! Az egyik madárka néhány pillanat erejéig megült a szomszédos varjútövis bokron. Én meg lenyomtam az exponálógombot. Kétszer csattant a fényképező, mire az őszapó már el is rebbent. A kijelzőn a képet már a távolodó csapatot hallgatva néztem. Megvan! Öt évnyi várakozás után az első kép! Szeretném valahogy átadni az érzést, amit éreztem, de ezt talán csak az ismeri, aki átélt már hasonlót. Az örömömet még fokozza, hogy ez a madárka a feleségem kedvence. A madarászattal nem tudtam megfertőzni, de azért kedvenc madara neki is lett. :) Így hát engedtessék meg, hogy ezt a képet neki ajánljam. Megérdemli, hiszen elviseli bolondos hóbortomat! Köszönöm!


Pécs, 2012. január 19.

Végre itató

Hosszú idő telt el a legutóbbi madáritatós beszámoló óta. Ez nem azért van, mert abbahagytam a projektet, hanem mert idő hiányában nem tudok annyit a lesnél tölteni, amennyit szeretnék, az a pár tavaszi alkalom pedig, amikor kint lehettem, fotózás szempontjából sikertelen volt. De most végre van miről írni. Ott kezdeném, hogy az előző két év tapasztalatait összegezve, új alapokra helyeztem a madáritatós fotózást. Ez azt jelenti, hogy kerestem egy eldugott helyet, ami kirándulók által egyáltalán nem látogatott, mégis jól megközelíthető, így a vízhordás is jelentősen könnyebbé vált, és nem kell tartanom a rongálástól. A másik lényeges változás a madáritató mérete. Megnöveltem a medencét. Az alapterület 2,5 m X 1,25 m lett, a vízmélységet pedig 10 cm-re emeltem. Így kb 250 l víz befogadására képes. A megnövekedett méretek már lehetővé tették, hogy a leskunyhót közvetlenül a medencéhez építsem. Így a vízfelület már a les ablakánál kezdődik. Ezzel a megoldással a tükörképes fotózás is kompromisszummentes lett a nagyobb testű madaraknál is. Az elhelyezésnél is körültekintőbb voltam. Lejtős terepet választottam, így elértem, hogy a kunyhó beásása nélkül az itató földközelbe került. Így a környező növényzet között olyan hatást kelt, mintha a földön lenne.

Már csak fotózni kell. Ennek is eljött az ideje. Jó madármozgás volt mindig a környéken, de a fotózás eddig nem volt eredményes. A legutóbbi hajnali és késő délutáni les alatt azonban megtört a jég. A legfőbb látványosság egy fiatal nagy fakopáncs volt. A közeli fákon mozgott, és az itatót is többször meglátogatta. Jó lehetőség volt néhány közeli portré készítésére.

A les körül folyamatos volt a fekete rigók jelenléte is. Két hím kergetőzését többször is megfigyelhettem. Az egyik nyugodt pillanatban az egyik a les elé is leszállt.

Sok idén kirepült fiatal cinegét is láttam. Az együtt bandázó csapatokból egy kék és egy széncinege is leszállt az itatóhoz. Szép pillanat volt, amikor a les előtt nézelődő kék cinegére ráesett a felkelő nap fénye. Csak exponálni kellett. Jó kis nap volt.


Pécs, 2011. június 29.

A hónap képe - 2010. november

Fürdő fekete rigó - 2010. október, Mecsek

Csak úgy repül az idő. Már itt a december, és rájöttem, hogy hónap képét kellene választanom a novemberi termésből. De sajnos az a helyzet, hogy az elmúlt hónapban nem sok idő jutott fényképezésre. Ami szabadidőm volt, azt mindet előkészületekkel töltöttem. Hogy miféle készülődés? Hát itt a tél és jön a madáretetés. Egyik legkedvesebb elfoglaltságomnak készítettem elő a terepet. Beüzemeltem az etetőket, és megépítettem a leseket. Mivel novemberben nem fotóztam, ezért az októberi képek közül választottam egyet. Egy feketerigó kerül most a középpontba. Emlékszem, aznap csak egy vendége volt a madáritatónak, de ő alaposan kihasználta, és egy jót fürdőzött.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:5,6, 1/125, ISO 200.


Pécs, 2010. december 1.

Minden napra egy madár

Ez a mondás lenne jellemző a madáritatóra mostanság. A múltkori füzike után most egy fekete rigó örvendeztetett meg látogatásával. Nagy ricsajjal érkezett a szomszéd bokorra, majd szép lassan a víz mellé óvatoskodott. Miután megbizonyosodott arról, hogy senki sem látja, kicsit lazábbra vette a figurát. Megrázta tollait és gyors egymásután két galagonya magot is felöklendezett, és nemes egyszerűséggel a vízbe köpte. Majd, hogy az emésztés fáradalmait kipihenje, közelebb ugrállt, és hatalmas pancsolásba kezdett. Jó pár percig fürdőzött önfeledten, mielőtt tovább állt volna. Aranyos volt.


Pécs, 2010. október 14.

A szajkó támadása

Legutóbbi itatós leselkedés úgy indult, mint ezelőtt mindig. Vizet nem is kell hordanom, mert a néhány naponként eleredő eső szépen feltölti a medencét. Így hát most munka nélkül aratom le a gyümölcsöt. Szépen jöttek is a madarak. Legtöbb talán meggyvágóból jutott erre a napra. Két-hármas kis csapatokban érkeztek inni. Néha volt egy kis összezörrenés is közöttük, sajnos ezek sorban életlenek lettek. Néhány képet természetesen készítettem róluk.

Jöttek szén- és kék cinegék, és pár fekete rigó is.

Mikor a forgalom lassulni kezdett, és nem kellett folyamatosan a fényképezőgépbe kukucskálni, (és a reggeli kávé is elmaradt) kicsit elbambultam. A nagy koncentráció közben hirtelen valami az üvegnek csapódott. Bevallom, nagyon megijedtem, és lefagytam. Egy szajkó a kunyhó mögül befordult az itató fölé, és minden teketória nélkül kétszer-háromszor a les üvegére csapott a csőrével. Gondolom a saját tükörképét agyabugyálta el. Majd amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan el is ment. Annyira meglepett a dolog, hogy úgy gondoltam elég az izgalmakból. Irány haza kávézni.


Pécs, 2009. november 25.

Befagyott itató

A hosszan tartó őszi szárazság után megérkezett a várva várt csapadék. Néhány napon keresztül esett az eső, és a hőmérséklet is erősen lecsökkent. Örülni kell ennek, hiszen az eddigi ősz nem a szokványos arcát mutatta. A fák levelei nem színesedtek, hanem egyszerűen leszáradtak a fákról. Zörög az avar, sehol egy gomba. Egy természetszerető embernek szomorú látvány ez. Talán azért még lesz remény az őszi színkavalkádra. Közben persze kicsit szomorkodtam is, mert gondoltam, hogy a madáritatónál az utóbbi időben tapasztalt nagy forgalomnak egy csapásra vége. Eső után sok helyen találnak ivási lehetőséget a madarak. A legutóbbi itatós leselkedésre ilyen gondolatokkal mentem ki. Nem számítottam semmi extrára, merthogy előző nap is esegetett. Mindezek ellenére azért felkészültem, mert hát soha nem lehet tudni... Még napokkal ezelőtt gyűjtöttem az erdőben néhány marék színes levelet, hogy az itató beszállójára szórjam, kicsit változatossá akartam tenni a már szokványos képelemeket. Ha más nem, gondoltam legalább ezeket kiteszem. Az itatóhoz érve nagy meglepetés ért. BEFAGYOTT! Na nekem ma itt nincs mit keresnem. De ha már kijöttem, jégtörés (mondanom sem kell milyen hideg a víz), gyors tereprendezés és be a kunyhóba. Nem is kellett sokat várnom. Öt perc után már a környező bokrokban madarak mozogtak. És akkor elindult a lavina. Meggyvágók kezdték a sort. Sorban egymás után, akár ketten-hárman is egyszerre. Mintha alig várták volna, hogy kinyisson a söntés. Szinte mindegyik maszatos csőrrel érkezett. Pár perce még csipkebogyót falatoztak, a ragacsos hús pedig a csőrükön maradt. Készült is róluk pár kép.

Természetesen megjöttek a mezei verebek is. Zsivalyozásuk közepette egy vörösbegy is feltűnt a beszállón.

Szokatlanul sok kék cinegét is sikerült megfigyelni. Az eddigi egy-egy beesés helyett, most volt úgy, hogy három is tobzódott egyszerre a víz mellett.

Persze jöttek a rigók is. Eddig soha nem látott mennyiségben. Fekete rigók mondhatni csapatosan. három-négyesével érkeztek. A sok tojó és fiatal egyed közé jutott egy szép sárga csőrű öreg hím is. Szépen pózolva hagyta, hogy készítsek pár portrét.

Volt még énekes rigó, széncinege és a fa tetejéről hallottam cserrenni egy léprigót is. Talán, kis szerencsével még a tél előtt őt is megleshetem egy fotó erejéig.


Pécs, 2009. október 18.

Pörgés az itatónál

A legutóbbi itatós fotózás nagy meglepetéssel szolgált. Úgy látszik, hogy a szárazság összerántotta a madarakat az itató köré, mert soha nem látott forgalom van a víz mellett. Egymást váltják a különböző fajok. Csak kapkodtam a fejem. De nem csak megmutatták magukat, hanem egyesek még parádéztak is. Az első meglepetés egy nagy fakopáncs volt. Körbe járta az itatót és a beszállókat, míg végül a hozzám közelebb eső rönkön megpihent és jó sokáig ivott. Szép egész alakos képek és portrék is készültek.

A következő új faj az itatón a vörösbegy. Ő nem teketóriázott, egyenesen az itatómedence leshez közelebbi végére szállt. Ez kb 45-50 cm-t jelent az objektívtől. Ez a távolság pont az obi közelpontja makro állásban. Soha nem gondoltam volna, hogy madarat fogok makrózni. Nagyon kedves látvány volt a mindössze fél méterre szomját oltó vörösbegy.

Következett a sorban a szajkó. Többször is visszajött. Mindíg a leskunyhón landolt először. Majd a szívbaj kerülgetett, akkorát dobbantott érkezéskor. Kipróbálta az itató minden szegletét. Végül ő is közel kb 70 cm-re :) ivott. Természetesen portré készült.

Szintén új faj volt fényképezés szempontjából az énekes rigó. Nem időzött sokat, nem egy ráérős fajta. A fényképező persze dolgozott.

A sort két fekete rigó zárta először óvatoskodtak csak, de aztán nagy pancsolást csaptak. Az egyik szintén bejelentkezett egy közeli felvételre.

Tölteléknek volt egy sereg mezei veréb, néhány széncinege, pár zöldike, egy citromsármány és egy füzike (talán csilp-csalp). Ő sajnos csak egy villanásnyi ideig bírta a zsivalyozó verebek mellett.


Pécs, 2009. október 1.