közép fakopáncs

Kezdet és a vég

A november még elkényeztet minket egy kis ősz végi enyhe idővel, de az egyre rövidülő nappalok, és az egyre csípősebb reggelek biztosan jelzik a tél közeledtét. Lassan beköszönt a karácsonyváró december, amelynek hangulatához nekem mindig is hozzá tartozott a madáretetés. A nyári meleget fedett helyen töltő madáretető már nagyon kikívánkozott a szabadba. Nem volt hát mit tenni, a madáritató mellett elfoglalta megszokott helyét. Mindössze egy nap kellett csak, hogy a madarak rátaláljanak. Valódi forgatag fogadott már az első nap! Persze a cinegék uralják a terepet. Szén-, barát- és kék cinegék váltják egymást a napraforgó mellett.

Ez nem is volt annyira meglepő, az már annál inkább, hogy két csuszka is hordta rendszeresen a magot. Az elmúlt években csak az etetős szezon közepén, végén jelentek meg. Örömmel láttam, hogy már most az etetőre járnak.

Azonban még jobban örültem annak a közép fakopáncsnak, ami minden teketória nélkül az etető tálcában landolt. Mint aki már hetek, de legalábbis napok óta idejárna szemezgetni, úgy viselkedett.

A következő kellemes meglepetést egy őszapó csapat okozta. Az etető körül cserregtek, amúgy őszapósan, kíváncsian körberöpködték azt.

Teljesen elégedett voltam, hogy ilyen szépen sikerült a madáretetőt elindítani. Viszont nem csak a napraforgónak van vonzereje ez idő tájt. A cinegés kavalkádot léprigó rebbentette szét. Mint a legutóbbi alkalommal, most is előre szólt. Cserrentett egyet a közeli fák tetejéről, a következő pillanatban pedig már ott állt előttem. Szép tiszta környezetben mutatta magát, mielőtt leszállt a vízhez.

De ezúttal nem egyedül érkezett. Az itató hozzám közelebb eső részén egy másik egyed is leszállt.

Örültem, hogy megint találkozhattam a fagyöngypusztítóval. Miután elrepültek, a terep ismét a cinegéké lett. Kisvártatva azonban újabb meglepetés ért. A víz mellett apró madárka tűnt fel. Teljesen váratlanul érkezett, egyszer csak ott volt. A nagy termetű léprigó után nagyon meglepő volt a parányi ökörszem látványa. De amilyen kicsi, olyan gyors is. Végig ugrált az itató szélén, hogy teljesen lehetetlen helyen fürdeni kezdjen.

A nap szenzációja viszont még csak ezután következett. A madáritatót rejtő völgyben lassan már egy hónapja izgalmas hangokat hallani. Szinte egész nap, panaszosan csengő, hüppögő hangok hallatszanak hol innen, hol onnan. A hangok gazdáit már a tél szele hozta. Süvöltők érkeztek a környékre. Az erdőben sok virágos kőris található, annak a termését fogyasztják előszeretettel. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy számos madarászélmény fűz ezekhez a szép, de mégis szerény madarakhoz, akik téli vendégként minden évben feltűnnek. Nos, mikor először meghallottam őket, egyből megfordult a fejemben, hogy a madáritatón jó eséllyel le tudnám őket fényképezni. Többször meg is próbáltam, de valahogy soha nem sikerült a találkozó. Ezúttal azonban a szerencse mellém állt. Az ismerős "hiüp" egyszer a szokottnál közelebbről hallatszott. Hátborzongató volt. Tudtam, hogy nagyon közel van a madár. És nem tévedtem. A következő pillanatban alig 1,5 m-re felült az itató szélére.

A rég áhított madár ott állt előttem. Szépen peckesen, ahogy egy hím süvöltőhöz illik. Kicsit várt, majd még közelebb ugrálva ivott pár kortyot.

Nehéz lenne leírni az élményt, talán annyi elég, hogy szép volt! A süvöltő távozása után egy nem kevésbé markáns madárral fejeztem be a napot. Meggyvágók érkeztek. Régen találkoztam már velük is.

Micsoda nap! Egy nagyon jó kezdete az etetős, és egyben egy nagyon szép befejezése az idei madáritatós szezonnak. Kívánni sem lehetne jobbat!


Pécs, 2012. november 27.

Hajnali tobzódás

A madáritatónál várható nagy forgalom újabb hajnali lesre csábított. Még erős szürkületben értem a helyszínre. Már ismerősként köszöntöttem a közeli fáról szóló macskabaglyot, aki velem mit sem törődve kiabált. Ráérek még szöszmötölni, lassan virrad. Mire mindet elrendezek, azért már finom zörgések jelzik a közeli bokrokból, hogy más is felébredt. Még el sem helyezkedtem a kunyhóban, máris négy vörösbegy áll az itató szélén. Nagyon ki lehettek tikkadva, jóformán el sem tűntem még a szemük elől. Erős még a fényhiány, nem tudok velük mit kezdeni. Hanem alig telik el pár perc, nehéz huppanással nagy madár érkezik. Zöld küllő! Ej, korán van még, 1/2 másodperces expót enged csak a gép. Megpróbálom elkapni azokat a pillanatokat, amikor két korty között vár picit.

Hihetetlen, hogy éles kép is készül, de készül. Az első találkozás óta szépen színeződik már át gyönyörű zöld ruhájába. 5:50-et mutat az óra, elkezdődött a nap.

A küllő távozása után újra a vörösbegyeké a terep. Előbbi hosszú expós képeimen felbátorodva őket is fényképezem. A záridő már 1/3 másodpercre rövidül. Javulnak az esélyeim! Persze a pattogó vörösbegy nem várja ki, míg lassan lefut a fényképező zárszerkezete. Sebaj, így készülnek a "művész" fotók.

Ezek után aztán beindult az a tobzódás, amire a címben is utaltam. Megjelent az első nagy fakopáncs, amit utána még egy, és még egy, és már nem is számoltam hány követett. Egész reggel jelen voltak, egymást váltották a beszállófákon. Öreg és fiatal madarak is érkeztek vegyesen. Ittak, kergetőztek, vagy éppen megpihent

  

Egy közép fakopáncs is jutott közéjük. A nagyobb rokonoktól nem zavartatva magát, nyugodtan ivott a vízből.

Megjelentek a csuszkák is. Tulajdonképpen már számítottam rájuk, így nem ért felkészületlenül a gyorsaságuk.

A rigók is képviseltették magukat ezen a reggelen. Először egy énekes rigó érkezett. Különösen örültem neki mert jó ideje nem találkoztam már vele. Félénk madárka, megvárta, míg felszabadul némi hely a víz mellett. Szerencsére ott várakozott, ahol nekem is tetszett.

Fekete rigó is jutott, több is. Ők már picit harciasabbak. Gondolkodás nélkül a víz mellé repültek.

A nagy sürgés-forgás közepette pici madár tűnt fel egy pillanatra. Hirtelen nem is szállt le, csak többszöri próbálkozásra sikerült egy nyugodt helyet találnia. Izgatottam nyomtam le a gombot, új faj érkezett az itatóhoz. Fitiszfüzike.

A vízhez nem fért oda szegényke, a "tömeg" nem engedte. Odafért viszont egy másik új vendég. A hangjáról már akkor kiszúrtam, mielőtt megláttam volna. Citromsármány. Ő is hiányzott eddig az itatós listáról.

Természetesen jöttek bőven cinegék, szajkók is. A barátposzáta is nagy fürdőzést csapott. Vizes tollazatát győzte utána rendbe szedni.

Az eddigi sok újdonság ellenére a nap szenzációja csak ezután következett. Ismét egy zöld küllő landolt a víz mellett. Nem a hajnali madár. Ez egy tojó volt, bár szintén egy átszíneződő fiatal. Valószínűleg ugyanabból a fészekaljból. Elég közel szállt le a leshez, ezért először portrékkal próbálkoztam. Ilyen közelről látszik igazán, micsoda hatalmas csőre van.

Azt hittem, hogy miután ivott el is fog repülni, de nem így történt. Ránézett arra a tuskóra, amit néhány napja raktam ki. (Gondolván, majd ezen fogom lefotózni a küllőt.) És már fel is ugrott rá. A betyárját. Gyorsan portré állásra váltottam, hátha enged pár kockát. A pár kockából aztán az lett, hogy majdnem tele lőttem a memóriakártyát. A küllő nekiállt kopácsolni a tuskót. Több percen keresztül játszott, tette-vette magát. Fantasztikus volt, mondanom sem kell, majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor a képeket az LCD-n visszanéztem.

 

És ha nem lett volna elég az adrenalin erre a reggelre, zárásképpen leszállt a les elé egy szürke légykapó. Szintén új faj az itatónál.

Micsoda reggel! Az erősen emelkedő fények miatt aztán abba hagytam. Az utóbbi idők legizgalmasabb fotózásán voltam túl. Reggel háromnegyed hattól kilencig folyamatosan pörögtek az események, ráadásul új fajok is érkeztek. A fotózáson kívül azért van a dolognak más jelentősége is. A hosszan tartó aszályt megsínyli a természet. Egy ilyen, viszonylag kis méretű itatóval nagyon sokat segíthet bárki a  madaraknak. Mindenkit arra buzdítok, hacsak teheti, helyezzen el a kert sarkában egy nagyobb virágalátétet, amit naponta feltölt friss vízzel. A madarak hamar megtalálják, és az mellett, hogy örömmel oltják szomjukat, a víz mellett sürgölődő népség látványa mindenkinek nagy élmény.


Pécs, 2012. augusztus 26.

Ami késik, nem múlik

Csend van az erdőben. Az újra visszatérő forróságban csak piheg minden, nem mozdul az erdő. A madarak is hallgatnak. A madáritatónál is ezt tapasztaltam, amikor délután beültem a lesbe. De a várakozás mindig reményteli. Tudom, hogy este hat óra körül beindul a forgalom. Hamarosan valami átsuhan a tisztás fölött, és nagyot dobbant a leskunyhó tetején. Önkéntelenül is behúzom a nyakam. Lépegetés zaja hallatszik a fejem fölül. Már tudom ki lesz az, ismerős a jelenet, nem először történik meg. Pár másodperces várakozás után a szajkó leugrik az itató szélére. Ezúttal ő kezdte a sort. Nem is inni érkezett, hanem körbeugrálta a medencét, és a vízbe hullott, és onnan menekülni nem tudó rovarokat szedegette ki. Miután kikapkodott pár falat apró bogarat, és egy szöcskét, el is ment. Ránéztem az órára, hat óra. Megmozdult az erdő.

Az első szajkót még hat követte egymás után szépen sorban. Aztán megint csönd következett, csak a meg-megerősödő szél tépte a szélső fákat. Kis várakozás után azonban olyan dolog történt, amit már nagyon rég vártam. A közelben éles hang törte meg a szél zúgását. Klü-klü-klü. Nagyon közelről jött a hang, bele is borzongtam, pláne azért, mert tudtam, hogy ki a hang gazdája. A kiáltás újra felhangzott, de az ujjam ekkor már az exponálógombon volt. A következő pillanatban pedig ott ült előttem a zöld küllő, egy fiatal madár.

Nem sokat teketóriázott, egyből a vízhez ugrott. Én meg csak fényképeztem. A legidegtépőbb dolog, amikor ilyenkor betelik a memóriakártya. Persze van másik, ideges kapkodással kicseréltem. A küllő, még mindig előttem ül, sőt egy picit közelebb is jött.

Gyönyörű madár. Miután ivott, szépen felült a beszállófára, ahol kis ideig még elidőzött. Az erdőt még sütötte a nap, szép volt.

Hagyta, hogy kigyönyörködjem magam. Utána pedig fogta magát, és lehuppant a tisztás talajára, és amúgy küllősen, egy tuskó mellett bontani kezdte a földet. Hatalmas élmény volt! Régi vágyam volt, hogy lefotózzam ezt a madarat. Amikor az itatónak helyet kerestem, sokat nyomott a latban, hogy sikerült találnom zöld küllő revírt. Addig már többször eljutottunk, hogy láttam a közelben átrepülni, vagy éppen a közelben hangoskodott, sőt két évvel ezelőtt lemerült akkumulátorral néztem végig, ahogy szépen pózolva végigvizsgálgatta a beszállófákat. Ez az év pedig úgy telt, hogy folyamatosan a les körül mozogtak. Úgy látszik, most jött el az én időm. Remélem lesz még folytatás! Az estét, a rohamosan csökkenő fények mellett, egy közép fakopáncs zárta. A tél óta őt sem láttam. Ivás után ő is felült szépen a helyére, szinte kérte, hogy lefotózzam, bár az 1/15 -ös záridő már nem sokat engedett. Szép este volt!


Pécs, 2012. július 20.

Továbbra is harkályok

Január vége van, naptár szerint a tél nagy része eltelt. Az időjárás furcsa alakulása mindenkinek másképp hat. Én egy picit bánkódom, mert a madáretetős fotózás egyik alapja a hideg. Ha nincsenek kemény fagyok, az etető forgalma nem az igazi. Bár, amit idén kitűztem magam elé, jól alakul. A harkályok szépen járják az etetőt. Bőven van lehetőség a fotózásukra. Két hím és egy tojó nagy fakopáncs is bejár rendszeresen. Vidáman hangoskodnak, kergetőznek, vagy csak kiülnek az egyik ágra.

Nagy örömömre néha a közép fakopáncs is megjelenik. Kihasználja azokat az üres perceket, amikor nagyobb termetű rokonai máshol tartózkodnak. Ilyenkor gyorsan ő is csipeget a faggyúból.

Sajnos a közelben mozgó zöld küllő nehezebb dió. Meglátjuk mit hoz majd a február... :)


Pécs, 2012. január 30.

Harkályok

Az idei tél egyik fotós projektje a harkályokra irányul. Nagyon szeretem ezeket a fantasztikus madarakat, sok madarászélmény is fűződik hozzájuk. Tisztán emlékszem például az első találkozásra a fekete harkállyal még gyerekkoromból. Napokig visszajártam abba az öreg fenyvesbe, ahol a korhadó fákat bontogatták az abban rejtőző rovarok után kutatva. Szintén nagy élmény volt az odúját ácsoló balkáni fakopáncs megfigyelése. Egy alkalmas helyről végig követhettem a napokig készülő odú létrejöttét. Éppen ezek miatt az emlékek miatt mindig örültem, amikor egy-egy a fényképező elé került. De sajnos eddig ez vajmi kevésszer esett meg, legalábbis sokkal kevesebbszer, mint ahányszor azt szerettem volna. Elhatároztam tehát, hogy ezen mindenképp változtatni kell! Úgy döntöttem, hogy az idei etetős szezont az ő fotózásukkal fogom tölteni. Azért, hogy ez így is legyen, a megfelelő módon elő is készültem. A megfelelő hely kiválasztása nem okozott nagy fejtörést, mert az egy évvel korábban kihelyezett itató építésekor is már nagy szerepet játszott a harkályok jelenléte. Szóval nem volt más dolgom, mint a már működő itatót ellátni egy etetővel is. Persze a szokásos napraforgós etető mellé a harkályoknak is megfelelő eleséget is kiraktam. Faggyú, háj, dió is csábítja őket. Sőt kitaláltam egy egészen jó etetőanyagot, ami úgy látszik a harkályok kedvence lesz... A cél, hogy minél több harkály fajról sikerüljön értékelhető képanyagot összehozni. Nem tudom, hogy mi lesz belőle, de a kezdet biztató. Középfakopáncs már nagy biztonsággal fotózható az etetőnél. Többször is megjelenik egy-egy falat csemegére.

Rajta kívül két nagy fakopáncs is állandó vendég már. Hím és tojó együtt járnak az etetőre. Őket leginkább a dió érdekli. Nagyon mókás, ahogyan a lábuk között egyensúlyozva próbálják kikopácsolni belőle az értékes beltartalmat.

Bízom benne, hogy lesz még miről írni ezzel kapcsolatban, mindenesetre a nagytestvér már a környéken mozog... :)


Pécs, 2011. december 13.

Harkály a porondon

Új faj jelent meg az etetőnél. Méghozzá nem is akármilyen. Úgy látszik, hogy a hosszan tartó hideg és a vastag hótakaró arra kényszerítette a közép fakopáncsot, hogy elhagyja kedvenc terepét. A kimondottan zárt erdőket kedvelő madár ritkán mutatkozik nyílt bokros területen. De hát az éhség nagy úr, és az etetőnél kifüggesztett háj ízletes és energia dús táplálék. Bár nagyon reméltem, hogy valamelyik harkály meglátogat, de erre a közepes termetű szép mintázatú madárra nem számítottam. Jó fél órán keresztül falatozott, miközben én nyugodtan fotózhattam. Érdekes volt látni, hogy az ez idő alatt többször átrepülő karvaly nem riasztotta el, hanem jellegzetes rejtőzködő viselkedésével elbújt a kirakott beszállófa mögé. A karvaly mozgását figyelve kúszott mindig az ellenkező oldalra, így folyamatos takarásban maradt.


Pécs, 2010. február 1.