kék cinege

De nagy örömömre a pintyfélék is több fajjal képviseltetik magukat.

Közülük a tengelicek voltak a legközreműködőbbek,

így az egyik alkalommal született néhány olyan kép, ami a tengelicekkel kapcsolatban megfelelt az elképzeléseimnek.

Máskor meg a szajkók voltak igen aktívak. Míg az etető mellé kihelyezett mácsonyán csak néha landolt egy-egy cinege,

addig a távolabbi beülőn egymást váltották a madarak. Csak a megfelelő pillanatot kellett kivárnom az elképzelt kompozícióhoz. Egyszer cinegével,

másszor szajkóval.

Sőt, nagy örömömre aznap  egy róka is előkerült a gazosból.

Kicsit körbeszimatolt, aztán továbbállt. Örültem a ravaszdinak, talán összefutunk még.

Ebben a hűvös, elkedvtelenítő időben nincs is jobb időtöltés, mint szemlélni egy forgalmas madáretető történéseit. :)

November elejére lett végre annyi időm, hogy egy délelőttöt el tudtam tölteni a madáritató melletti leskunyhóban. Kicsit megkésve érkeztem, de a szép őszi napsütés miatt így is jókedvűen bújtam be kedvenc leshelyemre. Amint beültem, és elhelyezkedtem a szűkös kunyhóban, a pára egyből opálosra változtatta az ablakot. Ez ebben az évszakban már csak így van. Az első teendő tehát mielőtt a felszerelés állványra kerülne, a páramentesítés beindítása. Aztán mire mindent összerakok, általában az üveg is kitisztul. Szóval ott tartottam, hogy éppen elhelyezkedtem, amikor a párás ablakon keresztül látom ám, hogy egy hím karvaly száll le az itató szélére. Azt a mindenségit! Nem volt egy perce sem, hogy eltűntem a lesben. Az üveg egy merő pára, az állvány a tokjában, a fényképező a táskában. Na most mi legyen? Itt a várva-várt madár, és nem tudok fotózni. Gyorsan elkezdtem a zsebemben turkálni, kapkodva előrángattam a mécseseket, gyufa, stb. Persze ez nem ment hangtalanul. A karvalynak feltűnt a bénázásom lesből kiszűrődő nesze, és el is libbent. Na, ezt elbaltáztam. De a páramentesítés a helyére került, és a fényképezőt is gyorsan az állványra pattintottam, hátha. És igen. Pár perc múlva a karvaly ugyanott landolt, ahonnan az előbb elillant. Micsoda szerencse! Az üveg már páramentes volt, hát nem volt akadálya a portrénak.

Micsoda gyönyörű madár! Nem ült túl jó helyre, és sietett is. Pár korty után távozott. Így maradt az a két kocka portré, aminek így is nagyon örültem.

Ezek után már bármi jöhetett, én már elégedett voltam. :) A buksi fejű meggyvágó,

és az egymás után érkező cinegék már csak a hab voltak a tortán erre a napra.

Jobb híján a cinegékkel szórakoztam. Rájöttem, hogy ha kicsit arrébb ülök a kunyhóban, akkor a réten lévő vadrózsabokrok is belekerülnek a képbe, és így a háttér valamivel izgalmasabb, érdekesebb lesz.

Szóval pár cinegén kívül aznap nem került más a memóriakártyára. Gondoltam is, hogy ebben a tavaszias időben egy darabig nem lesz sok keresnivalóm itt. Aztán a következő eset megváltoztatta ezt a véleményemet. Az egyik nap munkából hazamenet távolról rátávcsöveztem az etetőhelyre. De milyen jól tettem! A les előtt öt ölyv és három holló csépelte egymást. Hát ennek fele se tréfa! Meleg ide vagy oda, szombaton irány a les! A menetrend már a megszokott volt. Bemelegítés a madáretető vendégein.

A fő tömeget a mezei verebek és a széncinegék alkották.

Aztán úgy dél körül az ölyvek is mocorogni kezdtek. Egy-egy alacsonyabb átrepülés jelezte, hogy van érdeklődés az ölyvek részéről is.

Ezeket az áthúzó pillanatokat próbáltam megfogni a rakoncátlankodó autofókusszal, amikor váratlan esemény történt. Szinte a semmiből, szótlanul kanyarodott a les elé egy holló. Mi ez? Eddig már messziről szóltak, jelezték, hogy jönnek. A madár fordult egyet a terület fölött, és a beülőn landolt.

Ahogy leszállt, szinte azonnal korrogni kezdett.

Olyan volt, mintha hívna valakit. Nagyon hangos, messze hangzó korrogás volt. Szinte átütötte a les falát, magamon éreztem a holló hangját.

És nem tévedtem. A hegygerinc fölött szinte azonnal megjelent a másik holló, aki egyenesen az etetőtéren landolt. Az első madár sem várt tovább, társa mellé röppent.

A hollók jelenléte úgy látszik az ölyvek számára is megadta a kezdő lökést. Egyből érdeklődőbbé váltak.

Amíg a két holló egyenlőre csak szemezgetett a táplálékkal,  

addig az ölyvek nem vártak tovább. Pár perc leforgása alatt többen is megjelentek a területen, és a hollókkal ellentétben egyből a lényegre tértek.

A hollók aztán nem maradtak tovább. Az egyre több ölyv, és az egyre több kakaskodás miatt elrepültek. Kicsit sajnáltam, de az ölyvek adtak annyi látnivalót, hogy nem értem rá ezen gondolkodni. Szinte folyamatos volt az erőfitogtatás, viaskodás.

Folyamatos volt a látnivaló a földön és a levegőben is. Próbáltam lekövetni az eseményeket, legtöbbször sajnos nem sikerült, de azért volt, hogy betalált egy-egy kocka. 

Érdekes volt a madarak táplálkozási stratégiája is. A fiatal egyedek szinte kivétel nélkül a frissen kirakott belsőséget vették célba. Az öreg madarak között viszont kettő is volt, amelyik nem bocsátkozott verekedésbe, hogy odaférjen a nagyobb halomhoz, hanem néhány fenyegető szárnyemelés után inkább odébb sétált.

És a fűben heverő, korábban széthordott kisebb koncok után kutatott. Szinte szisztematikusan járták végig az etetőteret, kerülve a két, néha három civakodó fiatalt, és a megtalált falatokat szedegették össze.

Jól és gyorsan telt a délután. Azon kaptam magam, hogy elfogyott a fény. A naplementét eltakarták a felhők, és az ölyvek is megfogyatkoztak. Már csak két fiatal madár ücsörgött jóllakottan a földön.

Semmiképp sem akartam elzavarni őket, így én is vártam. A nap végül egy paprikás jelenettel ért véget. A két ölyv se szó se beszéd, váratlanul egymásnak ugrott. Úgy verték egymást, mintha az életük múlna rajta. Nem is értettem, hiszen mindegyik degeszre tömte már magát.

Hosszú percekig csépelték egymást. Elfáradhattak, mert a végén csak szuszogva feküdtek egymással szemben.

Aztán, mint amilyen váratlanul összeugrottak, olyan váratlanul abba is hagyták, és egyszerre hagyták el az etetőteret. Ki érti ezt? Fiatalság, bolondság! :)

Nem tudtam ellenállni ebben a gyönyörű őszi környezetben egy madáritatós fotózásnak. Az itató melletti cseres-tölgyesben is a sárga uralkodik. A megélénkülő szélben pedig a levélhullás is megindul az erősebb lökések hatására. Az itató vize is tele van sárga levelekkel. Nem sokat kellett foglalkoznom azzal, hogy a medence környezetét csinosítgassam, adta magát az őszi hangulat. Várakozással teli órák következtek, és tulajdonképpen nem is volt nagy mozgás. Az izgalmat egy vegyes cinegecsapat érkezése okozta csupán. Aminek viszont nagyon örültem, hogy a cinegékkel őszapók is jöttek.

Nem szálltak le a víz mellé, de a környező bokrokat és a beszálló ágaimat is ellepték.

Sokan voltak, a kunyhó környéke hirtelen megélénkült a jelenlétüktől. Vidám madarak, folyamatosan beszélgetnek, hívják egymást, cserregnek. Nálunk két alfaj fordul elő. Az egyik feje fehér (Aegithalos caudatus caudatus), a másik feje csíkos (Aegithalos caudatus europaeus). Ilyenkor, ősszel és télen a tíz-tizenöt példányból álló csapatokban mindkét alfaj egyedeit megfigyelhetjük. Sőt tavasszal a vegyes költőpárok sem ritkák. Most is láttam mindkét alfajból a csapatban.

Az őszapók, miután megnézegették a les környékét, továbbálltak a környező bokrokra, fákra, maradtak a cinegék.

Némelyik a les zugait is átvizsgálta. Ott csüngtek a les tetején, sokszor csupán 10-15 cm-re tőlem. :)

Akár közmondás is lehetne ilyentájt, hogy a cinege nem jár egyedül. :) A javarészt cinegék alkotta csapatokban nagyon gyakran más madarakkal is lehet találkozni. Királykák társulnak hozzájuk. Ritka fotós csemege ez a rendkívül kicsi madárka. Ezúttal szerencsém volt az egyikükkel. Pár másodpercre leszállt elém egy. Kicsit forgolódott, nézegette a fürdőző cinegéket, majd elrebbent. Pár kocka készült róla.

Örültem neki. Akárcsak a közelben felhangzó érdes cserregő hangnak. Fel is készültem, tudtam ki fog érkezni. Ökörszem járt az itató mellett.

Szép nap volt. Szép, apróságokkal teli őszi nap. :)

Miután csatakosra fürödte magát, kiült pár másodperce a víz szélére, és szárnyait leengedve kicsit süttette magát a nappal.

A sármányt egy csuszka követte. Már hallottam a hangját a közeli fákról, így nem ért felkészületlenül az érkezése. Máskülönben bajban lettem volna, villámgyorsan mozgott.

Az amúgy is nagyon gyors madár, most ha lehet még gyorsabb volt. Látszott, hogy nem érzi biztonságban magát a víz mellett, gyors ivás, és már ott sem volt.

A következő madár szintén nem egy szokványos itatós szereplő volt. A kunyhóhoz egész közel egy fiatal tövisszúró gébics szállt le a medence szélére. Csak egy portéra adott lehetőséget, nem is ivott, csak körülnézett, majd felült a kunyhó fölé egy belógó ágra, ott már sajnos nem tudtam vele mit kezdeni. Pedig már nagyon régóta szeretnék egy jó fotót róla. Úgy látszik ez még várat magára.

Azért voltak szokványos madarak is. Megérkezett a menetrendszerű szajkó és örvös galamb is. Őket is csak portrézni tudtam, elég közel mozogtak, és nem nagyon akarták használni a beülőket. Nem baj, úgy látszik ez egy ilyen portrés nap. :)

A nagy madarak távozása után kicsit lapos lett a forgalom. Egy darabig nemigen jött semmi. Majd szürke árny libbent át a les előtt. Gyorsabb volt nálam, elsőre nem tudtam lereagálni a dolgot. Szerencsére visszajött, és a legjobb helyre szállt.

Egy szürke légykapó volt. Őt már biztosan a hidegfront hozta. A légykapók augusztus végére már javában vonulnak. Nagy volt az öröm. Két éve találkoztam vele utoljára ugyanebben az időszakban. Nagyon készséges volt velem. Szépen körbejárta a kirakott beülő ágaimat, több kompozícióban is le tudtam fotózni.

Ahogy a légykapót kuksoltam a fényképezőn keresztül, határozott szárnycsapásokat hallottam. Annyira jellegzetes ez a hang, hogy ki is találtam mi volt a hang forrása. Meggyvágó szállt le a légykapó alá, az itató szélére. Ej, most melyiket fotózzam? A bőség zavara.

Persze nem akartam lemaradni semmilyen jó helyzetről, de mivel a meggyvágó pár korty után el is repült, így megoldódott a helyzet, tovább tudtam foglalkozni a légykapóval. Ami kicsit még nézelődött az ágon, majd leszállt ő is a víz mellé.

Ivott, majd ő is elrepült. Örömmel néztem vissza az elkészült képeket. A ritka találkozások miatt ezek most nagyon értékesek számomra. Nézegethettem nyugodtan, a víz körül egy darabig csak cinegék mozogtak. Egy-egy kockát lőttem csak rájuk, amikor megfelelő helyre szálltak. Nagyon tetszenek mostanában az olyan képek, melyeken a zöld növényzet is megjelenik valamilyen formában. Próbálom az itatós fotózásokat olyan mederbe terelni, ahol erre minél több lehetőségem adódik. A legnagyobb nehézséget ezzel kapcsolatban az jelenti, hogy bizony a lemetszett leveles gallyak igen hamar fonnyadásnak indulnak, és a pár órás fotózás alatt is a levelek teljesen le tudnak konyulni. A fotókon ez bizony nem mutat valami szépen. Erre a problémára nagyon jó helyzetet kínáltak az itató melletti szederbokrok. Az év folyamán a les melletti szederindákat nem vágtam le, hagytam őket megnőni, és most a nyár végére lettek akkorák, hogy elérik a medencét is. Nem volt más dolgom, mint ezeket a hajtásokat az itató mellé hajtani. Így abszolút természetes beülőn, és garantáltan fonnyadásmentes levelekkel tudom a rászálló madarakat fényképezni.

Ezekben a szederbokrokban bujkált egy öreg vörösbegy is. Tiszta környezetben nem mutatta magát, de végül jól sült el a dolog. Egészen különleges hatású fotókat tudtam róla készíteni.

Nem is szállt fel a medencéhez. Jött viszont a múltkori fiatal vörösbegy. Vagyis ahhoz egy nagyon hasonló vedlési fázisban lévő példány.

Ő már sokkal bátrabb volt. Egyből a vízhez ugrott, és önfeledt fürdőzésbe kezdett. A mai rövid videó róla készült.

A nap lassan a végéhez közeledett. A medence szélén már alig volt fotózásra is elegendő fény. Viszont a háttérben lévő erdőben fantasztikus fényjáték vette kezdetét. A lemenő nap gyönyörűen bevilágított a fák közé, és szép hátteret festett pont az előkészített beszállófám mögé. Persze szinte törvényszerű, hogy ebben az időszakban nem jön semmi. A helyzetet egy széncinege mentette meg. Bár nem őt akartam ebben a környezetben lefotózni, de mit lehet ilyenkor tenni, hát csak fényképezni. :)

A madármozgás szinte teljesen leállt. Sóvárogva figyeltem a folyamatosan változó fényviszonyokat az erdőben. Az induláson gondolkodtam, amikor váratlanul egy szajkó jelent meg előttem. Róla lőttem a nap utolsó fotóit.

A cinegékkel aztán megmozdul az erdő. Egyre több hang hallható, és egyre több mozgás látható. Hiába, tart még a nyári időszak, amikor napközben inkább pihennek, és csak késő délután indulnak meg a madarak. A nap következő szereplői a szajkók voltak. Ketten jöttek.

Emlékszem, milyen sokat vártam az első szajkó fotóra, most meg mindennapos vendégek az itatónál. Örültem nekik, rövid videót is készítettem róluk.

Kis kergetőzés után azért csak fürdőzés lett a dologból.

A szajkók távoztak. Helyettük meggyvágók érkeztek. Szintén ketten. Nagyon ritkán látom őket itt.

Talán ez volt a harmadik eset az elmúlt évek alatt. Sajnos nem maradtak sokáig. Egy-egy képet engedtek, azt sem a legjobb helyen.

A meggyvágókat újabb cinegék követték. Majd az erősen fogyatkozó fényekben egy vörösbegy is felbukkant. 

Szintén egy átszíneződő fiatal egyed, már látszottak narancsos melltollai.

Hát ennyi volt a délután. A fények elfogytak, nem volt miért tovább maradni. Azért pici izgalom jutott. Az itató körüli erdő szélső fáján feltűnt egy fekete harkály. Már azt hittem, hogy talán megtisztel, de csak átrepült a les fölött úgy három méter magasan. A szárnysuhogását azért hallottam. Na majd legközelebb! :)

A sok széncinege mellett azonban igazi meglepetés is ért. Az odútelepet kizárólag egy madár miatt hoztam létre annak idején. Búbos cinegét szerettem volna telepíteni. Ez sikerült is, hiszen két évvel ezelőtt két sikeres költésnek is szemtanúja lehettem. Most úgy tűnik ismét léphetek egyet a programban. Abban az odúban, ahol egykor az első fészekaljat megtaláltam, most ismét egy kotló búbos cinege lapult. Öt szép tojást rejt a fészekcsésze.

Nagy dolog ez, már csak azért is, mert eddig ez az egyetlen ismert baranyai költő pár. Így hát nagy becsben kell tartani. További érdekesség, hogy az odú ellenőrzésekor az onnan kirepülő búbos cinege gyűrűt viselt. A két évvel ezelőtti fiókákat, és az akkor leköltött öreg madarakat is meggyűrűztük, kimondottan abból a célból, hogy a jövőben nyomon tudjuk követni a madarak mozgását, revírhez való ragaszkodását. Így minden bizonnyal ez a mostani madár is egyike ezeknek a gyűrűzött egyedeknek. Erre remélhetőleg néhány hét múlva fény derül majd. Addig is lehet izgulni, szurkolni, hogy sikeres legyen a búbos cinegék költése! :)

A kisebb odúkban szó szerint hegyén-hátán várják, hogy eljöjjön a nagy pillanat. A szerencsésebbjeinek több hely jut. Bár a kifejlett kék cinegék is jól kitöltik a rendelkezésre álló teret.

Ezeknek a fiókáknak már csak pár nap kell, hogy elhagyják az odút. Utána jöhet a következő kör. Két helyen már újból kotló madarakat találtam. A cinegés odúkon kívül a többit is leellenőriztem. Búbos bankának sajnos nyoma sincs. Helyette van azonban seregély.

A füleskuvik odúim egyikét ők foglalták el.